Békés Megyei Népújság, 1961. október (16. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-13 / 242. szám

4 NÉPÚJSÁG 1981. október 13., péntek Bérleti hangversenyek Békéscsabán Öles plakátok hívják fel a vá­rosban a járókelők figyelmét az Országos Filharmónia csabai bér­lethangversenyeire, melyek me­gyénkben az idei évad kiemelke­dő zenei eseményeinek ígérkez­nek. Bővebb tájékoztatás céljából felkerestük az Állami Zeneiskola igazgatóját, Sárhelyi Jenőt, s ő minderről a következőket mondta el: A Filharmónia az előző évad hat hangversenyével szemben az idén már hét bérleti estet rendez. A közreműködő zenekarok közül régi ismerősként fogjuk üdvözöl­ni a debreceni és a budapesti MÁV-szimfonikusokat. A karmes­terek ebben az évadban is a leg­jobbak közül, az élvonalbeliek közül kerülnek ki. Kedves vendé­geink lesznek: Koródy András, Lukács Miklós és Lehel György. A szólisták közül a csabai közön­ség már jól ismeri és szereti Ko­csis Albert és Gabos Gábor mű­vészetét. Az idei programban egyébként régi óhaj és Ígéret va­lósul meg. Az idény befejezése­ként az Állami Hangverseny Ze­nekart fogjuk hallani, Ferencsik János főzeneigazgató vezetésével. A Békéscsabai Szimfonikusok is vállaltak egy koncertet. Ezen régi orosz mesterek és mai szovjet szerzők műveit szólaltatják meg. Az egészről még annyit — foly­tatta tájékoztatóját a zeneiskola igazgatója —, hogy noha á ven­dégzenekarok állandóan járják az országot, megyénkben a komoly zenét illetően még mindig nagy az ellátatlanság. Sajnos, ennek az is egyik oka, hogy noha mű­velődési otthonaink. közt sok az új, a korszerű, melyben megfele­lő tárgyi feltétel állna rendelke­zésre hangversenyek tartására, az otthonok vezetői — anyagi meg­gondolásból, ráfizetéstől való fé­lelemből — nem hívnak minket, hogy terjesszük a komoly zenei kultúrát. Holott mi szívesen men­nénk, ha hívnának és akár alkal­milag, akár rendszeresen, bérleti hangversenyek formájában öröm­mel rendeznénk bárhol a megyé­A békésszentandrási munkásőrök helytállása Hideg, csípős szeles időben gyü­lekezett a szarvasi járás II. mun­kásőr szakasza lövészetre. A haj­nali pirkadásban a várakozás alatt élénk vita folyt, mennyire sikerül teljesíteni a szakasznak a célt. Egyszer csak a távolban megje­lenik a „vöröskakas”. Kéményből tüzet kapott a békésszentandrási Zalka Máté Tsz tanyája. Gon­dolkodásra nem volt idő. A beto­lakodott ellenséget most már va­lóban meg kell semmisíteni. A szakaszparancsnok, Nemes József gyors és határozott parancsot adott az egységnek a tűzoltásra. A „Gépkocsira” vezényszóra fe­gyelmezetten és gyorsan foglalta el a helyét az egység. Néhány perc múlva harcban álltak a lán­gokkal, melyet sikerült az egység­nek lokalizálni. A helyi és a Szarvasról érkezett tűzoltóság azután szakszerűen megsemmisí­tette a tűz maradványát. A sza- kaszparancsnok gyors és határo­zott intézkedése nagyban meg­akadályozta a tűz elterjedését. A bátor helytállást tanúsított szent- andrási munkásőrök a gyors ol­tás után elvonultak, átadták .a helyüket a hivatásos tűzoltóknak. Ök pedig gépkocsin továbbmen­tek, hogy végrehajtsák, kissé kés­ve, de eredményes hajnali munka után a soron következő lőgyakor- latot. Megérdemlik a dicséretet a bátor, fegyelmezett munkáért. Back Gyula ben zene-esteket. A májusi Líszt- Bartók hónap alkalmával éppen azt tapasztaltuk, hogy van érdek­lődés, jelentkezik igény e tekin­tetben és még nagyobb érdeklő­dés mutatkozna természetszerűleg, ha megyénk területén mind többen kerülhetnének a magasabb zenei kultúrával közvetlen kapcsolatba. Eddig is minden alkalommal meg­mozgattuk a közönséget és a mű­velődési házak és otthonok veze­tői is láthatták, hogy milyen je­lentősek a népművelésben ezek az estek, zenei rendezvények. Befejezésül közölte Sárhelyi igazgató, hogy az ifjúság nevelése érdekében megalakítják az ifjú zenebarátok körét, hogy ily módon is növeljék a zeneértők számát, a zeneileg fogékonyak táborát, s hozzájáruljanak a későbbiek fo­lyamán a tudatvilág formálásá­hoz, az új, korszerű közízlés ki­alakításához. Részünkről felvetettük annak gondolatát, hogy a dolgozók széle­sebb rétegeinek részére a komoly zenei alkotások közvetlen élvezé­se érdekében, nem lenne-e hasznos alkalmakként üzemekben, terme­lőszövetkezetekben hangversenyt adni? Azt a választ kaptuk, hogy amennyiben a hangversenyzene­karok részére oly elengedhetetlen tárgyi előfeltételek (helyiség, stb.) adott helyeken biztosítva vannak, énnek akadálya nincs. Azonban olyan megoldás is lehetne, hogy távolabbi üzemek, termelőszövet­kezetek, állami gazdaságok, dol­gozói e célra bérelt autóbuszokon egy-egy hangversenyre ide, Bé­késcsabára utaznának, s ily módon kapcsolódnának megyénk zenei életébe, növelve a zenekedvelők számát, s megismerve a komoly zene emberformáló erejét, szép­ségét. —húr— A társadalmi munkásokat ünnepelték A gyulai városi tanács dísz­terme vasárnap délelőtt zsúfo­lásig megtelt vendégekkel, meg­hívottakkal, társadalmi munká­sokkal. Még a kisterembe és az oszlopok mögé is jutott belőlük. Ezen a tanácsülésen szűknek bi­zonyult a nagy tanácskozóterem Az ünnepi tanácsülés elnöké­nek, Jámbor István városi párt­bizottsági titkárnak megnyitó szavai két fontos politikai ese­ményre, az ENSZ-közgyűlés, va­lamint az országgyűlés ülésére emlékeztettek. A megnyitó után a tanácsülés a város közlekedésének helyze­tével foglalkozott, majd megvi­tatta a városfejlesztési terv vég­rehajtását. Vidó István elvtárs, a tanács v. b. titkára hangsú­lyozta, hogy a tervezett hat­százezer forintos társadalmi *munkát a város dolgozói csak­nem egymillió forinttal túltelje­sítették. A tanácsülés legszebb aktusa, legfelemelőbb napirendjeként ezután a legjobb társadalmi munkásoknak kiosztották a „Gyula városért” és „Gyuláért” kitüntető jelvényeket. Jámbor István elvtársnak, a városi párt­végrehajtó bizottság titkárának, Enyedi G. Sándor elvtársnak, a városi tanács ■ v. b. elnökének, valamint Kneifel András elv- társnak, a tanács építésügyi ál­landó bizottsága elnökének a ta­nácsülés „Gyula városért” jel­vényt adományozta, amelyhez egy egész életre szóló fürdőbér- let kapcsolódik. Ezután csaknem ötszáz társadalmi munkás — akik több mint ötven órát dol­goztak — kapta meg a „Gyulá- ért” kitüntető jelvényt, amely­hez egy évre szóló fürdőbérletet kapnak. A kitüntető jelvényeket, az okleveleket és a jelvények vise­lésére jogosító igazolványt a ta­nács nevében Vidó István elv­társ nyújtotta át a kitüntetet­teknek. <K) II vasútvonal átépítése miatt átmenetileg szabályozzák az Orosháza—Kardoskút közötti utasforgaimat Az olajszállítás nagyobb ütemű le­bonyolítására az Orosháza—Kardoskút közötti vasútvonalszakaszt átépítik. Az utasforgalmat a munkálatok miatt elő­reláthatólag október 16-tól kezdődően munkanapokon — szombat kivételével — ezen a szakaszon vonatpótló autó- buszjáratokkal bonyolítják majd le. A vasúti menetrend szerint Kardos- kútról 9.30-kor és 12.31-kor (piaci napo­kon) induló, Orosházára pedig 9.49-kor, illetve 12.58-kor érkező, valamint az Orosházáról 11.20-kor (piaci napokon) és 13.13-kor induló, Kardoskútra pedig 11.39-kor, illetve 13.32-kor érkező vo­natok helyett az utazóközönség a MÁV személydíjszabásban meghatározott vasúti menetjegy felmutatása mellett igénybe veheti a fenti időpontokban induló és érkező vonatpótló autóbusz- járatokat. A vonatpótló autóbuszok oda- és visszaútban csak Bogárzó megállóhe­lyen állnak meg. Az utasforgalom me­netrendtől eltérő szabályozása a páb<a átépítésének befejezéséig, valószínűleg év végéig tart. Á Toplitz-tó titka HARMATH - RÉTI: (5.) A Skoda hatalmas motorja fel- bődült, a teherautó másodperce­ken belül eltűnt a kanyarban. Lange kezében ekkor már töltőtoll volt. Nősek — írta a noteszébe — Skoda-művek. És mellé a teher­autó rendszámát. Meg a dátumot: 1939. szeptember 1. Jól elmúlt az idő. A lemenő nap mint valami inka bálvány vörös- lőtt az egyik vár tornyán, az eddig kék folyó úgy terült a tájra, mint egy csodálatosan hosszú bíborpa- lásl. Lange mindezt már nem látta. Most »nár csak az út létezett sza­mara, amelyet még meg kellett tennie. Beült, indított. Nősek jó munkát végzett, a kilométeróra rö­videsen százra ugrott. A kopott Mercedes mint a korbácstól meg­táltosodott idősecs-ke paripa szá­guldott Németország felé. Valahol Lengyelországban stu- kák vijjogtak, tankok hemyótal- pai kapaszkodtak békésen megbú­vó darabokon. Valahol Lengyelor­szágban férfiak tüzeltek a feléjük özönlő csukaszürke egyenruháikra, a szívükben kétségbeesés volt és halál. Valahol Lengyelországban gyermekek és asszonyok haltak meg, az ország itakom alvilági fo­lyamként hömpölygőit a menekü­lők áradata és alacsonyan szálló fekete keresztes repülőgépek gép­puskázták halomra a védtelene­ket. Ss közben a Berlin felé vezető országúton nyaktörő tempóban száguldott a szürke Mercedes. A harmadik igazoltatásra Drezdánál került sor. A civilruhás rendőr­tiszt megnézte Lange iratait és csendesen, ellentmondást nem tű­rő csendességgel azt mondta: — Halassza el kéj u tazásá^.. Azon­nal visszafordul. — Lange bele­karolt a rendőrtisztbe, félrevonta és a zseblámpa fénye megcsillant egy újabb igazolványon. A rendőr­tiszt mosolygott. — Professzor úr, megadom a zöld jelzést. A Mercedes tovább szágudott. Egy külvárosi hotel, a berlini Nordbahnhof szálloda előtt állt meg. A tanár fáradtan zuhant ágy­ba a szegényes kis szobában. Reggel nyolckor már az utcán volt. Végighajtott az' Unter den Lindenen, a brandenburgi kapu közelében letette a kocsit és sétára indult. — Csapataink száguldanak elő­re Lengyelországban! Megjelent a Völkischer Beobachter! — kiáltoz­ták a rikkancsok. Egy nyurga fiúkból álló Hitler Jugend-alaku- lat húzott el mellette. A fiúk fu­tottak — és közben egyszerre dob­bantottak. A mellettük loholó har­minc körüli férfi apró sípjelzések­kel diktálta az iramot. Néhány perccel később egyenruhás nők csoportja jött szembe vele. Az egyikük mellett hatalmas német juhászkutya, gazdája kezében szíj­korbács. Az úttesten is, a járdán is pezsgett, kavargóit a forgalom. Jókedvű, nevető emberek rajzot- tak el Lange mellett és a tanár ilyen megjegyzéseket hallott. — Most aztán megkapják. Egy kicsit majd elmúlik a lengyel sáfemitelenség. A professzor őszinte elragadta­tással hallgatta ezt a zsongást. Mi­csoda erő, micsoda szervezettség! — gondolta. Ezeket nem lehet le­győzni! — Áthaladt a branden­burgi kapu alatt, a Reichstag előtt nagy csoport embert pillantott meg, csatlakozott az őgyelgőkhöz. — Mindig fél tízkor érkezik — mondta egy sildes sapkás fiú. Ki­lenc óra harminchárom perckor nagy fekete autókból álló kocsisor kanyarodott az épület elé. A har­madikból kiszállt Hermann Go­ring, a birodalom marsallja, mi­niszterelnök és egy egész sereg cím birtokosa, többek között a Bi­rodalmi Erdők főfelügyelője, fő- vadászmester, légügyi főfelügyelő. A Nagy Ember nyájasan az egy­begyűltek felé intett, aztán sú­lyához meglepően fürgén felment a lépcsőkön és eltűnt az oszlopok mögött. Pontosan tíz órakor a szürke Mercedes megállt egy egykor zöld­re festett, kopott külsejű nagy ház előtt. Lange megnézte a ház­számot, a noteszébe pillantott és elégedetten bólintott. — Nem így képzeltem —, gon­dolta — egyetlen őrszem sincs a kapu előtt? — Lenyomta a kilin­cset, engedett. Ahogy az ajtó ki­nyílt, éles csengőberregés hallat­szott és egy fülkéből tagbaszakadt SS lépett a tanár elé. Lange ösz- szerezzent, aztán elvigyorodott. Ügylátszik- mégis van őrség. — Di-. Lange professzor vagyok Bécsből. A külföldi osztály veze­tőjével akarok beszélni. — Megbeszélt találkozó? — kér­dezte az SS. — Le van levelezve. — Mára, erre az órára és erre a percre? Lange megzavarodott: — Nem kérem, az úgy volt... — Rám ebből csak a „nem” szócska tartozik — mosolygott ud­variasan az SS — az, hogy volt, nem az én dolgom. Egy pillanat türelmet kérek. Az őr belépett egy kis szobába, felemelte a kagylót és tárcsázott. — Herr Obersturmbannführer, Waltz őrszolgálatos jelentkezik. Bizonyos Lange professzor keresi önt Bécsből. Azt mondja, le van levelezve. — Válasz tíz perc múlva a nyil­vántartóból — mondta a hang a vonal másik végén. — Jawohl, Herr Obersturm­bannführer. Kattanás. Közben Lange egyedül áll a kis előcsarnokban, senkit sem lát, de az az érzése, hogy több szempár figyeli. A sivár, elhanyagolt fala­kat nézi. Waltz kilép, odavezeti egy nehéz vasajtóhoz. Olyan, mint itt minden. Rozsdafoltok borítják. Kopások éktelenítik. A kilincsnek még helye sincs rajta. Waltz fel­emeli a kezét, az ajtó lassan, zaj­talanul kitárul és becsukódik mö­göttük. Dr. Lange professzor Bécsből belépett a német Birodalmi Tit­kosszolgálat központjának igazi előcsarnokába. Micsoda épület ez! Micsoda szálak futnak itt össze! Ott fent, a számtalan szobában keleti fejedelmek, dél-amerikai diktátorok, európai pártvezérek és politikusok sorsa dől el sok­szor percek alatt. No igen, a Herr Doktor még messze van a legszen­tebb szentélyektől, de már ez is valami. És Herr Doktor hátrahőköl. Amilyen elhanyagoltság fogadta kint, olyan luxus dühöng itt bent. Kellemes meleg, pálmák, akvári­umok csodálatos, messziségeket idéző díszhalakkal. Az asztalokon desszert, legalább tízféle cigaret­ta, s fényes parketten süppedő szőnyegek, a kényelmes fotelek mellett kerekes kis asztalkákon a legújabb napilapok, képeslapok folyóiratok. Waltz az órájára nézett, majd a telefonhoz lépett. — Nyilvántartás? A Lange- ügyben érdeklődöm. — Küldje el — csattant a kato­nás, rövid Válasz. A tanár elvörösödött dühében. Nem fogadják? Ez lehetetlen. — Idefigyeljen, ember! Bécsből utaztam idáig, bizonytalan, hábo­rús időben, hogy beszélhessek az­zal, akit keresek. Gondolja, hogy ha nem lenne komoly... — Nem az én feladatom, hogy eldöntsem. Kérem, hagyja abba a kiabálást, ne okozzon kellemetlen­séget se magának, se nekem. Pa­rancsoljon. És Waltz ismét felemelte karját, az ajtó kinyílt és becsukódott mö­götte. Lángénak úgy remegett a keze az idegességtől, hogy alig tudta tartani a cigarettát. Meg­roggyanó térdekkel sétált egy ki­csit az épület körül, a kocsiba nem mert beülni. Mikor végre a volán mellé merészkedett, a mo­tor zúgása, Berlin életének egész lüktetése azt zakatolta: Nem fo­gadtak! Nem fogadtak! (Folytatjuk) t

Next

/
Oldalképek
Tartalom