Békés Megyei Népújság, 1961. október (16. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-13 / 242. szám

1961, október 13., péntek népújság 5 Biciklivel a 21. hosszúsági fok mentén 4. Estétől reggelig Ilyenkor korábban sötétedik. Szinte látja az ember, hogy hal­ványodik el a vidék és a jókora porfelhők rajzokat írnak a tájra. Sok emberrel beszéltünk itt, Két- halmon, bizalmukba is férkőztünk, de talán éppen ezért, nem is kér­tünk sehol sem szállást. Tanács­talanul álltunk a kövesét mellett, mikor egy lovasfogat állt meg mellettünk. „Régi” barátunk, Föl- desi Antal, a csirkés-csapatvezető hajtotta a lovakat, ő szólított meg bennünket. — Tovább mennek az elvtár­sak vagy itt alszanak valahol? — Ha lenne hely, hát nem men­nénk tovább — mondtuk — és ő meg is hívott bennünket. — Csak úgy tanyasiasán. Majd megalszunk valahol. Takaros, rendes kis tanyája van Földesi Antalnak, mégis mentege- tődzött előbb. — Tudják, az asszony szégyel- lős teremtés, fél az idegenektől, hogy megszólják a rend miatt. Városi asszonynak is dicséreté­re válna ez a rend, meg az ízlése­sen berendezett szoba. A tanya környéke bőségről tanúskodik. Két tehén, négy hízó meg egy csomó aprójószág tartozik az asz- szony „hatáskörébe”, ö a háztáji állatok gondozója. Az ember rit­kán van itthon, hisz a beosztása odaköti a csirkenevelőhöz. Vacsora után beszélgettünk mindenről, ahogy tanyán ilyenkor este lenni szokott. Az após meg az egyik juhászbojtár tanyázni jött, csendben hallgattak bennünket. — Kár, hogy nem előbb léptem a tsz-be — mondta Földesi Antal. — Akkor már előbb is nyugodt életem lett volna. De hát az em­ber makacskodik, néha maga sem tudja, hogy miért. Régen többet dolgoztam, oszt’ kevesebbet ke­restem. Nem félek én a munká­tól, csak legyen meg a látszatja is. Most meg van neki színezetje. A tanyasiak korán fekvő em­berek. Hét órakor ágyba küldtek bennünket is, s mert a kései fek­véshez szoktunk, bizony sokáig forgolódtunk, míg álmot hozott ránk a pusztai éjszaka. Udvarlással kezdtük a napot Régen feljött már a Nap, mikor útnak indultunk. Az újságírók hagyományos szerencséje nem ha­gyott el bennünket, mert udvar­lással kezdhettük a napot Az egész úgy adódott, hogy utunkba került egy bordó-mele- gítős kislány, aki a legújabb slá­gereket énekelve jó pár birkát le­geltetett. Megálltunk. Miért ne állnánk meg, amikor mi is legel­tethetjük a szemünket. Arra nem is gondoltunk, hogy téma kere­kedik ebből a mi kis reggeli csíny­tevésünkből. Az újságíró nem úgy udvarol, mint a legények, nem azzal kezd­tük, hogy a „hajnali harmatcsepp szépségét megcsúfoló lány vagy te gyöngyöm”, hanem azzal, hogy megismertük. Megkérdeztük, ki­csoda, hol dolgozik, hány éves és van-e vőlegénye. Bájos kislány volt Margitka. Elmondott mindent szépen sorjá­ban, mintha tudná, hogy újságíró tollába diktál. í­— Tizenötéves még nem va­gyok. De többnek nézek ki ugye? _ kacsintott a kis hufteut. — Udvarlóm van-e? Ajaj! Van ám, nem is akármilyen legény, itt a tsz-ben. — Hát te miért nem vagy a tsz-ben? Mosolygós szemére halvány köd rebbent, durcásan mondta, a vál­lát is rándította hozzá: — Mert a birkát kell legeltetni. Apám a trágyát hordja. Nem kérdeztük, magától mond­ta. — Pedig szeretek ám itt lenni, olyan jó itt. Nem unalmas a mun­ka. — És mit szoktál dolgozni? — Mikor mit — s megint hoz­zárándította a vállát. Azt monda­ná talán, hogy neki mindegy, csak itt lehessen. Margitka a tsz központjához közel (a körösladányi Magyar— Vietnami Barátság Tsz) legeltetett. Máshol is van legelő, de itt job­ban érzi magát. Közel vannak a traktorosok. Kérdeztük tőle, hogy ott van-e a kiválasztottja. Nem mondta meg. — Nem tartozik az magukra. — Hát azt megmondanád-e, hogy mennyi munkaegységed van? — Anyámmal együtt 400-at ke­restünk, de apám is belesegített. — ö nem dolgozik a tsz-ben? — Nem. ö otthon van, a ház körül dolgozik. Búcsúztunk Margitkától, s arra gondoltunk, hogy megnézzük, mit dolgozik otthon a kis birkapásztor papája. Mi lesz a csikókkal? A közelben két tanya volt, könnyen választottuk az egyiket, mert a birkák akolja odacsalt. Tóth Károly, a' tanya gazdája is istállóban tett-vett, mikor odaér­tünk. Vizet kértünk és ő szívesen adott. , Az istálló ajtajában beszélget­tünk, kérdezgettük az öreget és sok mindent megtudtunk. Károly bácsi nem lépett be a tsz-be, nem lehetett,, megtörni”, ahogy ő mond­ja. Ha már menni kell, hát men­jen az asszony, meg a gyerek a földdel, meg 40 birkával együtt, ő meg majd csinál valamit, maradt egy pár birka, meg elég jószág ahhoz, hogy dolgot adjon. Dacolt akkor is, most is dacol, csak most már egyre kevesebb erővel. Ahogy láttuk, nincs is mibe kapaszkodnia. Mert eljár ő a tsz-be, száznál több munkaegységet csinált már az asszony könyvére, a télen is krumplit főzött a közös disznói­nak. — Nem jó az a tsz, Károly bá­csi? • — A csuda se tudja — vakarja a fejét. — De hiszen csali jó az, a fiam is — ott lakik a másik tanyá­ban — egy év alatt Pannóniát vett 19 ezer forintért. Csak jó.., — Hát akkor miért nein megy? — Affene tudja. Nincs metszem. Inkább eladnám ezt a két csikót, mert megeszik a fejemet is, de nem kell senkinek. — A tsz-nek sem? — Csak úgy, ha én is mennék velük. — Hát akkor mit fog csinálni? — Nem tudom, az asszony kere­setén nem élhetek sokáig. Nem bizony, kedves Károly bá­csi, mi is egyetértünk magával. Látja, arról számoltunk be idáig, j hogy a parasztemberek megtalál- i iák számításukat, nem csalódtak I Középiskolai háromtusa verseny Gyulán a közösben. Karoly Dácsi már egyedül van, és ezt érzi is. Higy- gye el, hogy a körösladányi Ma­gyar—Vietnami Barátság Terme­lőszövetkezet is, épp úgy, mint az ország minden más közös gazda­sága tagjainak a jövőjét alakítja. Ha még sok is a gond, a baj, ak­kor is nyugodtabb öregséget biz­tosít, mint az a pici gazdaság, amelyhez maga még görcsösen ra­gaszkodik. Minden évben erősebb lesz a felesége, á kislánya meg a fia ter­melőszövetkezete. Jobb lenne még most belépni, hogy többen erősít­sék. Emgedelmet kérünk, hogy nem mondtuk meg igazi foglalkozásun­kat. Most már láthatja, hogy új­ságírók vagyunk, de úgy gondol­tuk, jobban fog bízni bennünk, könnyebben jön a szó, ha ezt nem mondjuk meg magának. S mi legyen a csikókkal? Men­jen be velük a termelőszövetke­zetbe és ápolja, gondozza, hajtsa tovább őket ott. A fekete csikója valóban tetszett nekünk, s a ké­pet, amit készítettünk, el fogjuk küldeni emlékbe. (Folytatjuk) Az Országos Diák Sport Központ ja­vaslatára a megyei Diák Sport Ta­nács kísérletként a középiskolák kö­zött háromtusa-versenyt rendezett va­sárnap Gyulán. E verseny abban kü­lönbözött a közismert háromtusától, hogy a pisztolylövés helyett vívást ik­tattak az úszás és futás mellé. így a háromtusa szorosabb kapcsolatba ke­rül az öttusával, s annak előkészítője lehet. Az ilyen versenyek biztosítják a megfelelő utánpótlást. E kezdeménye­zés jelentőségét igazolja az a tény is, hogy a versenyen megjelent Bordás Miklós, a Magyar öttusa Szövetség fő­titkára, valamint Takács Andor, az öttusa válogatott keret edzője. A lá­tottakkal elégedettek voltak, s meg­ítélésük szerint máris igen nagy az érdeklődés országszerte az ilyen ver­senyek iránt. Biztosították ugyanakkor azt is, hogy támogatják a hasonló kez­deményezéseket, illetve azt, hogy a tanév befejeztével ugyancsak Gyulán rendezzék meg az országos középisko­lai háromtusa bajnokságot. A vasárnapi versenyen férfiaknál a gyulai gimnázium, míg nőknél az oros­házi gimnázium csapata szerezte meg az első helyet. Az orosházi lányok kü­lönösen a vívásban remekeltek s csak rosszabb találatuk miatt kerültek a második, illetve harmadik helyre. EREDMÉNYEK: . Férfiak, tőrvívás: 1. Christian gyulai gimn. 14 gy. 2. Szigetvári gy. g. 12 gy. 3. Bús Bea. g. és Badura gy. g. 11—11 gy. Úszás: 100 m. 1. Christian 1:27 p, 2. Nagy Bcs. Vízmű. 1:27,5, 3. Sziget­vári 1:40,9. Futás: 1000 m. 1. Sziget­vári 2:5«,6 p. 2. Christian 3:27,6. 3. Kis- örs gy. g. 3:33,6. összetett egyéni: 1. Christian 2930 pont. 2. Szigetvári 2958 pont. 3. Tóth Békéscsabai Vízmű 2468 pont. 4. Bús 2382 pont. 5. Arany Tóth Bcs. Vízmű. 2296 p. 6. Ba­dura 2112 p. Csapatban: 1. Gyulai g. A) csapat (Christian, Szigetvári, Badu­ra) 7702 pont. 2. Bcs. Vízmű. (Tóth; Arany Tóth, Nagy B.) 6T18 p. 3. Gyu­lai g. B) csapat 5166 p. 4. Orosházi g. Női: Tőrvívás: 1—3. Bertalan gyulai g. Kunos orosházi g. Varsányi oros­házi g. 7—7 győzelem. Úszás: (33 1/3 m. 1. vjpesey gyulai g. 30,6 p. 2. Kunos 30,7. 3. Varsányi 34 p. Futás (400 m): 1. Bertalan 1:27 p. 2. Vécsey 1:27,8 p. 3. Szabő gyulai g. 1:30,3 p. összetett egyéni: 1. Kunos 3000 pont. 2. Varsányi 2723 p. 3. Vécsey 2540 p. 4. Bumáz gyulai g. 2430 p. 5. Groh gyulai g. 24B9. 6. Szabó 2370 p. Csapat: 1. Orosházi g. (Kunos, Varsányi, Bogár) 7570 pont. 2; Gyulai gimn. A) csapat (Vécsey, Bur- náz, Bertalan) 7010 pont, 3. Gyulai gi B) csapat (Gróh, Szabó, Bókay) 6820 p. a/vvvvvvvwvvvvvvvvvvvs SPORTj Pécsett győztek a Bcs. VTSK teniszezői A Békéscsabai VTSK tenisz-szakosz­tálya október 7-én és 8-án Pécsett ven­dégszerepelt, A 27 játékosból álló keret a Pécsi Egyetemi Atlétikai Klub és a Pécsi Vasutas SK vegyes csapata edlen játszott. A versenyen a sportág minden koorsztálya képviselve volt. A szakosztály részére a versenyzési lehe­tőségen túl azért is jelentős volt a pé­csi út, mert először utaztak ilyen mesz- sze, s első alkalom volt, hogy szinte minden korosztályban versenyzőt in­díthattak, ami a fejlődés miatt érdemel említést. A csapat nagyszerű 21:8^as győzel­met ért el. Ezen eredményen bellii je­lentősnek mondható a korosztályon beliül siker is, hiszen.. valamemn yiben (kivéve az újonc fiú korcsoportot), bé­késcsabai győzelem született. Az újonc fiú korcsoportban is tisztes döntetlen lett az eredmény. Különösen az után­pótlást jelentő ifjúsági versenyzők ját­szottak nagyszerűen, de dicséretet ér­demel a csapat valamennyi tagja küz­dőszellemükért, nagyszerű győzniaka- rásukért. Egyénileg talán Farkasvölgyi 550 vagon kenyérgabonára kötöttek szerződést Ákost lehet kiemelni, aki a mérkőzés közben elszakadt ütőjével tehetséges ellenfelet győzött le. A női versenyzők közül viszont dr. Csíky Sándor né nyúj­tott átlagon felüli játékot, hiszen a ma­gyar ranglistán jóval előtte álló Czibul- kánét győzte le. Mindent egyvevetve, hasznos volt a pécsi út városunk, megyénk tenisz- spo rtj árnak szí nvonal-emelkedésében. Apróhirdetések Az Aszfaltútépítő Vállalat útépítéshez kubikos munkásokat vesz fel. Jelent­kezés Békéscsabán, Szarvasi út 1. sz. alatt az irodában. Naponta 8—12 óra között. 52666 Az ÉM Veszprém megyei Állami Építő­ipari Vállalat felvételre keres kőműves szakmunkásokat, továbbá segédmun­kásokat és kubikosokat. Útiköltséget felvétel esetén térítünk. Jelentkezni lehet a vállalat qiunkaügyi osztályán, Veszprém, Rákóczi tér 10. sz. 1930 Cserepes tanya eladó, beköltözhető. IV. k. 162., özv. Brusznylczki Jánosné, Középbalom környékén. 390129 Egyedülálló fiatal háztartási alkalma­zottat keresek. Cím: Térjék MÖiályné, Kútvögy, Dózsa György u. 8. 30027 Járási úttörő labdarúgó-bajnokság A körzeti bajnokságok lejátszása után Gyulán, 1961. október 6-án talál­koztak a győztesek — Újkígyós, Doboz, Lőkösháza, Gyula II. —, hogy eldönt­sék a járási bajnoki cím sorsát. Elődöntők: Gyula II. sz. isk.—Újkí­gyós 3:0 (1:0). Lőkösíházi isk.—Dobozi isk. 2:1 (1:0). Döntő: Gyula n. sz. isik.—Lökösházi isk. 2:0 (1:0), Dobozi isk.—'Újkígyós! isk. 4:2 (0:2). Végeredmény: 1. Gyula II. sz. ált. isk., 2. Lőkösháza, 3. Doboz, 4. Ujkí- gyósi ált. isk. A járási bajnokcsapat a gyulai II. sz. iskola úttörőcsapatának játékosai: Hagymása, Nagy P., Nagy L.. Herceg- falvi, Böszörményi, Szverle, Molnár, Petróczki, Vasvári, Dávid, Kovács, Szabó, Zalai és Biros voltak. SZABADSÁG mozi, Békéscsaba. Október 12—15: Lejtőn. K. h.: 6, 8, Táviratban közölték a gyomai járásból, hogy a járás termelőszö­vetkezetei az 1962. évi előirány­zott termlésű 550 vagon kenyérga­bona értékesítési tervüket — vál­lalásuknak megfelelően — októ­ber 8-ig teljes Egészében leszer­ződték. így a jövő évben a gyo­mai járás termelőszövetkezetei 550 vagon kenyérgabonát adnak az államnak. 350-es, tokozott IZS oid&lkocsival el­adó. Szarvas, Jókai u. lil. Érdeklődni: délután 5-től, vasárnap egész nap 30026 Gyulán, Kas-télykertben, Part u. 19. számú ház azonnali beköltözéssel el­adó. 50619 GYULAI APRÓHIRDETÉS Gyulán, Sándorhegy 3. sz. alatt hat lánc föld víz mellett kiadó. 50823 Rádió- és televízió-műsor SZOMBAT, 1961. OKTOBER 14. KOSSUTH RADIO: 4.30 Hírek. 4.35 Vidáman — frissen. 8.10 Szovjet népek zenéjéből. 8.40 Lányok, asszonyok. 9.00 Levélhullás idején ... 10.00 Hírek. 10.10 Miért, küldött az úrasszony? 10.30 Bé­csi vér. 11.00 Bakó lakodalma. 11.15 Ősszel a tavon... 12.00 Hírek. 12.15 Operarészletek. 13.00 olvassunk? 13.15 Szív küldi szívnek szívesen. 13.45 Válaszolunk hallgatóinknak. 14.00 A Prágai Rádió Svitorka fúvószenekara játszik. 14.15 Szenvedés és vigasz. 14.30 Antal István zongorázik. 15.00 Hírek. 15.10 Élőszóval — muzsikával. 17.50 Gondolat. 18.30 A Magyar Rádió népi zenekara játszik. 19.05 A Szabó család. 19.35 Szigeti József hegedül. 19.50 Jó éjszakát, gyerekek! 20.00 Esti krónika. 20.25 Itt a 6-os Stúdió! 22.00 Hírek. ] 22.15 Sporthíradó. 22.30 Ügetőverseny eredmények. 22.35 Táncoljunk. 24.00 Hírek. PETŐFI RADIO: 5.00 Reggeli zene. | 8.00 Hírek. 14.15 Szombat délután . . . I 14.55 Horgászok ötperce. 15.00 Opera- ! kalauz. 16.00 Hírek. 16.05 Fiacskám, ne ' hazudj! 16.52 Schubert-müvek. 17.30 Részletek Planquette Rip van Winkle és Hervé Lili c. operettjéből. 18,00 Hí­rek. 18.05 Orvosi tanácsok. 18.10 Köny- nyű zene. 18.30 Jámbor László énekel. 18.45 Professzornő, mi az igazság? 19.00 Hírek. 19.05 Hanglemezgyűjtők húsz­perce. 19.25 Lakatos Tóni népi zeneka­ra játszik. 20.05 Budapesti zenei hetek. 21.35 Szemtől szembe Sir John Barbi- rollival. 22.05 Gioconda. 22.45 Emléke­zés Hannover György hegedűművész­re. 23.00 Hírek. TELEVÍZIÓ: 18.00 Robin Hood ka­landjai. 18.30 Ipari mozaik. 19.00 Kis- film. 19.20 TV híradó. 19.50 Művészet és élet. 20.10 Vajh ki ő? ... (Társasjá­ték a stúdióból). 21.10 Vidám percek. 21.20 Kedvenc lemezeink. 22.10 Hírek és a TV híradó ismétlése, v.: 4, 6, 8. BRIGÁD MOZI, Békéscsaba. Októ­ber 12—15: Kővirág. K. h.: fél 6, fél 8. v.: fél 4, fél 6, fél 8. TERV MOZI, Békéscsaba. Október 12—15: Orkán. K. h.: fél 6, fél 8, v.: fél 4, fél 6, fél 8. BÁSTYA MOZI, Békés. Október 12—15: A macska kinyújtja karmait; K. h.: 6. 8, .v: 4, 6, 8. SZABADSÁG MOZI, Gyoma. Októ­ber 13—15: Tűz a Dunán. K. h.: 8, v.j 4, 6, 8. PETŐFI MOZI, 9yula. Október 12— 17: Rocco és fivérei I—II. r. ERKEL MOZI, Gyula. Október 13— 18: A halálhajó. K. h.: fél 6, fél 8, v.: fél 4, fél 6, fél 8. VÖRÖS OKTÓBER MOZI, Mezőko- vácsháza. Október 13—15: Az énekes csavargó. K. h.: 7, v.: 3, 5, 7. partizán mozi, Orosháza. Octo­ber 12—17: Feltámadás. K. h.: fél 6, fél 8, v.: fél 4, fél 6, fél 8. BÉKE MOZI, Orosháza. Október 13—15: öt töltény hüvely. K. h.: 5, 7, V.: 3, 5, 7. PETŐFI MOZI, Sarkad. Október 13—15: Szeptemberi szerelem. K. h.t 8, V.: 4, 6, 8. TÁNCSICS MOZI, Szarvas. Október 12— 15: Góllövő zenész. K. h.: ő, 7, V.: 3, 5, 7. ADY MOZI, Szeghalom. Október 13— 15: Ármány és szerelem. K. h.: 7, v.: 3, 5, 7. DÓZSA MOZI, Tótkomlós. Október 13—15: Vigyázz, nagymama! K. h.: 8, v.: 4, 6, 8. SZABADSÁG MOZI, Vésztő Október 13—15: Nem nősülök. K. h.: 7, v.s 5. Ti

Next

/
Oldalképek
Tartalom