Békés Megyei Népújság, 1961. október (16. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-13 / 242. szám
I96L október 13., péntek HÉPÚJSÁG 3 Befejeződött az országgyűlés ülésszaka (Folytatás 2. oldalról) gyermekek szülei mivel foglalkoznak — de nem azt, hogy 1938-ban mivel foglalkoztak. Bár már nincs biírzsoá osztály, s az osztályellentétek általában eltűnnek, mégis egy ideig előnyt kell biztosítanunk a bányákban szenet fejtó bányásznak, a kohó mellett acélt öntő kohásznak, s a gép mellett dolgozó munkásnak, a földet munkáló parasztembernek, szövetkezeti tagnak, ha gyermekét főiskolára, egyetemre akarja beiratni. A vezetés kérdéseiről Kádár János a továbbiakban a vezetés kérdéséről szólott Itt valaki már idézte a kongresszus megállapítását hogy a vezetést tovább kell fejlesztenünk. Ez természetesen szisztéma kérdé_ se is, például, ha figyelembe vesz- szük a magyar faluban történt forradalmi átalakulást, akkor kétségtelen, hogy ott másféle igazgatásra, intézkedő szervekre lesz szükség, mint amelyek korábban voltak az egyéni paraszttársadalom idején. És felmerülhet az ipari vezetés értelmes továbbfejlesztése ilyen vagy olyan tekintetben. Általában az irányítás kérdése. S itt egyet szeretnék csak megemlítem. Foglalkozunk ilyen kérdésekkel, de nem vagyunk hívei a meggondolás nélküli szervezgetésnek. Nagyon megfontoltan foglalkozunk a szükséges fejlesztéssel, igyekszünk elkerülni minden felesleges átszervezést A jó vezetésnek nagyon fontos követelménye a gyakorlatiasság. Vannak vezetők, akik mindig csak elvileg szólnak hozzá a kérdésekhez, időnként nagy előadásokat, hosszú beszédeket tartanak, sokat értekeznek, meglehetősen jól el is mondják, mit hogyan kell csinálni, csak azt nem mozdítják elő kellően, amit éppen meg kell csinálni. A három év alatt elért eredményekben a vezetők munkája is benne van. Kötelességünk azonban továbbjavítani a vezetést. Itt- ott vannak még olyan emberek, akik nem tudják elősegíteni a fejlődést. Az ilyen helyeken az érdemi munka nem mozdul előre. Az emberek ne legyenek megbékélve az ilyen vezetőkkel, hanem azt a vezetőt becsüljék, akinek irányításával a műhelyben gazdaságosabban, többet termelnek, a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben a brigád többet, gazdaságosabban, jobban termel. A jó vezető irányításával boldogul és többet keres a becsületes ember, de nem boldogul a munkakerülő. Ha ez nem így van, akkor annak a területnek a vezetője nem lehet jó vezető. Két dologra hívnám fel a vezetők figyelmét. Az egyik a reprezentáció, amely nálunk hovatovább népi sajátossággá vált. (Derültség.) Kezd ez olyan mértéket ölteni, hogy megálljt kell mondani. A nyáron például meghívott a lakodalmára egy egyszerű ember. Amikor megkérdeztem, hányán lesznek, azt mondta, kétszázhatvanán. Az még csak hagyján, ha a vendéglátó maga viseli a költségeket. De mit mondjunk, amikor a közalapból vendégelnek meg embereket és arra törekszenek, hogy minél több embert hívjanak meg, hogy minél több legyen a fogás? Nem szabad tétlenül nézni a pazarlást! A másik dolog a különféle támogatások kérdése. Támogatni kell — mondják — a klubot, aztán az üzem sportegyesületét és ki tudja még, mi minden egyebet. A támogatásra érdemes ügyet Ignis támogatni kell; a társadalmi munkát, a patronázs-feladato- kat, a gyermeknevelést, ideértve a sportot és a kultúrházat is, de ugyanakkor tudni kell, hogy aki ad, az a népéből ad, nem a sajátjából. Ez pedig nagyon fontos különbség. Mert a saját magáéból mindenki annyit ad, amennyit -kar, de a népét, a közösségét nem adhatja számolatlannl oda. A vezető mindig mutasson példát a közös tulajdon megbecsülésében. Vannak kis dolgok, például a vendégeskedés. Hallottam, hogy az egyik képviselőcsoport ellátogatott az egyik termelőszövetkezetbe. Tárgyaltak, ott is ebédeltek. Minden képviselő fizetett az ebédért. Annak a szövetkezetnek a tagsága megbecsüléssel néz az ilyen képviselőcsoportra, mert tudja, nem azért jött, hogy lak- mározzon. Nagyon fontos a vezető példamutatása ilyen apró dolgokban is. ötéves tervünkkel kapcsolatban arra is fed akarom hívni a figyelmet, hogy legközelebb, amikor ötéves- terv készül — hamarabb készüljünk el vele. A terv maga jó; most már törvény. Azt mondom, hogy most már minden erőnket a terv jó vég. rehajtására összpontosítsuk. Meggyőződésem: ha jól dolgozunk, teljesítjük az ötéves terv előirányzatait, sőt még jobb eredmény is lehetséges. Természetesen csak akkor, ha a terv minden követelményét betartjuk. Nagyon fontos ebből a szempontból a helyesen értelmezett anyagi érdekeltség is. Meggyőződésem ugyanis, hogy ameddig egy gyárban a jelenlegi nyereségrészesedés és prémium- rendszer lesz érvényben, addig az a gyár mindig túlteljesíti a tervét — akár kívánatos az a népgazdaság szempontjából, akár nem. Ezen a helyzeten megfelelőbb anyagi ösztönzéssel is változtatni kell. Ha egy gyárnál a mennyiségi terv túlteljesítése is kívánatos, akkor a nyereségrészesedés és a prémium erre is ösztönözzön, de ha csak a száz százaléka kívánatos, s mellette a többi termelési mutató fokozott javítása a követelmény, akkor a nyereségrészesedés és a prémium ezt a célt segítse. Ezt kívánja a népgazdaság érdeke. Fejlődött népünk öntudata Azt szoktuk mondani, hogy népünk öntudata nagyot fejlődött, s ez valóban így van. Mennyit fejlődött 1945 óta a magyar munkás, s az egész munkásság szemlélete, gondolkodása, tudása, élettapasztalata, politikai bölcsessége! Állítom, rengeteget! S ez igen kedvező körülmény. De nem mindenki fejlődött egyenletesen. Vannak olyan emberek, akik — talán azt mondhatjuk — amolyan félöntudatra tettek szert. A teljesen öntudatos ember tisztában van jogaival is, kötelességeivel is. De vannak olyanok, akik betéve tudják a jogokat — s talán az év három hónapját azzal töltik, hogy jogaik után járnak —, de vajmi keveset tanulnak meg a kötelességekből. Nekünk segítenünk kell az ilyen félig öntudatos embereket, hogy teljesen öntudatosak legyenek, és a kötélességéiket is úgy tudják, ahogyan tudniuk kell. — Kinek lehet igénye a társadalomtól? — folytatta Kádár János. Annak, aki a társadalom iránti kötelezettségének eleget tett! Nálunk 720 OOO olyan ipari munkás van, aki munkabrigádban van, olyanban, ahol felajánlást tettek a jobb munkára, 200 000 ember van olyan brigádban, ahol a szocialista emberneveléssel is foglalkoznak. És vagy félszázezer ember tagja olyan brigádnak, amely elnyerte a szocialista brigád címet. Nagy eredmény! Ezek között az emberek között most már nemcsak ipari munkások, hanem falusi emberek — állami gazdaságok dolgozói, termelőszövetkezeti tagok — is vannak; a szocialista murikaverseny-moz- galom ma már százezreket öld fel. Hasonló fejlődés- mutatkozik az értelmiségi dolgozók körében. Ott is kibontakozott a példamutató helytállás. Tudjuk, hogy készül a távlati tudományos terv. Önök közül sokan ismerik. Ez nagy eredmény lesz, mert ha a kutatási program hosszú évekre tervszerű lesz, az nagyban előmozdítja a tudomány munkáját is, és a mindennapi alkotó-termelőmunkát is. Az értelmiségről szólva meg kell még azt is mondani: füstbe ment az imperialistáknak az a reménysége, hogy a társadalmi ré_ tegek közül az értelmiséget a szocializmus ellen tudják fordítani. Véleményeltérések természetesen lehetnek minden kérdésben, ezeket meg kell vita/tni, de az értelmiség a tapasztalat szerint sem a szocializmus ellen van, hanem bizonyos hibák ellen van, amelyek zömükben az építés gyakorlatából adódnak. Ha ma — s a nyugatiak ezt talán nehezen fogják megérteni — azt mondanák, hogy a Hortobágy közepén, egy kút mélyébe, vagy bárhol a világon egy titkos szavazási urnába, amely minden titkot megőriz, a magyar intelligencia beledobhatja a szavazatát, hogy kapitalista rendszer kell-e neki* vagy szocialista, én kijelentem, hogy 98 százalékban a szocializmus mellett szavazna, még akkor is, ha néha „morog” erre a rendszerre. Büszkék vagyunk ifjúságunkra Külön meg akarom említeni, mint a nép büszkeségét, azt az ifjúságot, amelyik most a ml néphadseregünkben szolgál. Munkásparaszt fiatalok, értelmiségiek, olyanok, mint a többiek. Mi a Minisztertanácsban meghoztuk azt a bizonyos döntést, hogy a honvédelmi miniszter adja ki parancsban : at: iknek le kellene szerelniök most a közeli hetekben, ideiglenesen bennmaradnak és továbt} szolgálnak. A megelőző napokban kézhez kaptam körülbelül 150 levelet. Egyénektől és emberek kisebb- nagyobb csoportjaitól érkezett leveleket, amelyeken összesen 5200 aláírás volt. Ezeket a leveleket katonák írták, akik második évüket szolgálják. Ezek a levelek arról tanúskodnak, hogy foglalkoznak a népek nagy kérdéseivel, látják, mi történik a világban és azt a következtetést vonták le: mivel szükség van rá. kérik, hogy bent maradhassanak a nép szolgálatára, ötezerkétszáz ember aláírása nem kevés. A címzett a Központi Bizottság, a kormány, az Elnöki Tanács, a Minisztertanács, illetve a Honvédelmi Minisztérium volt. Azóta részt vettem egy katonai aktíván is és megkértem a vezető honvédtiszteket, hogy kézszorításunkat, tiszteletünket adják át ezeknek a katonáknak. (Taps). Jó érzés úgy harcolni és dolgozni, ha tudjuk, hogy az emberek egyetértenek vélünk. Nem akármilyen kérdésről- van szó, hanem arról, hogy egy katona két év után még bent marad. Ez nem akármilyen kérdés az egyén életében. A parancs kihirdetése után újabb levelek, táviratok érkeztek a kormányhoz, a Honvédelmi Minisztériumhoz és máshová. Nagyon szép levelek ezek. „Nagyon vártuk a leszerelés napját, szerettünk volna részt venni az ötéves terv munkájában, szüléinkkel, barátainkkal, hozzátartozóinkkal találkozni, s alig vártuk már a leszerelést. De kihirdették a parancsot, gondolkoztunk, megtárgyaltuk a helyzetet, megértettük, helyeseljük, végrehajtjuk!” — hangzott az egyik levél. Ez a helyes és igaz beszéd. Mert ha azt mondták volna: „Hurrá, haza se akartunk menni!” — nem mondtak volna igazat! Hiszek azoknak, akik azt mondják: „Nem hurráztunk, de értjük, helyeseljük és megcsináljuk! Tudjuk, hogy országunk bé- kepoüfcikát folytat, és mi ezért készek vagyunk szolgálni is, dolgozni is, harcolni is.” Jobban kell dolgoznunk! Mi tudunk rendszerünkről vitatkozni. Egy vezető tőkés azt mondta nekem, hogy a magyar prosperitás nem rosszabb, mint az osztrák. Mondom: ezt kellemes hallani öntől. — Az a véleményem — folytatta —, hogy ha itt egyéni vállalkozás volna, mint Ausztriában, akkor még nagyobb lenne. Mondom: Látja, ebben ön téved, mert a mi rendszerünk céljai, a mi gazdasági céljaink egészen mások. Igaz, hogy a végrehajtás olykor kicsit nehézkes, de azért továbbhaladunk a történelmi úton és céljainkat sorra-rendre elérjük. A végrehajtás lesz még fürgébb is, és erősödik, fejlődik a szocialista társadalmi rendszer. A mi rendszerünk még most születik és fejlődik — még nincs megkö- vesedve. S ha mi a tőkések fürgeségét alkalmaznánk- a mi szocialista céljaink megvalósításában, biztosan még gyorsabban haladnánk. Egy kicsit jobban kell dolgoznunk. Elmondhatjuk, hogy az ország- gyűlés tanácskozása visszatükrözte munkánk lényeges vonatkozásait: a szocialista célt, az egyetértést, népfront-politikánkat, s ha „vékonyan” is, de kritika is volt. A munkánkat ösztönző kritika a továbbiakban erősödhetne. Az országgyűlésben népi-nemzeti frontunk képviselői helyes döntéseket hoztak, s nagyon jó az, hogy a háttér is erős és széles: a velünk egyetértő nép! Képviselőink mostanában sokszor járnak választóik között. Az utóbbi hónapokban én is jártam Budapest jó néhány gyárában — a Gammában , a Beloiannisz és más gyárakban —, aztán F'est megyében, Vácott az építkezéseken, továbbá Nógrádban, Tolnában, Somogybán, Csongrádon. Találkoztam munkásokkal, bányászokkal, értelmiségiekkel, falusi emberekkel, szövetkezeti parasztokkal, tervező irodák dolgozóival, egyetemek tanáraival, hallgatóival. Ilyen találkozásokon elmondjuk elképzeléseinket, aztán ők is elmondják az ő elképzeléseiket, kívánságaikat. Azt mondják a dolgozók, hogy ilyen megbeszélések után jobban tudnak dolgozni, és mi magunk is úgy érezzük, hogy nékünk is jobb egy kicsit. Amikor az ember „napszámba” olvassa a 20—40 oldalas előterjesztéseket és jelentéseket, utána jólesik egymással szót váltani, beszélgetni. polemizálni, dicsérő szót mondani* vagy valami csipkelődő célzást tenni. Ez valóban új erőt ad a munkához. Erő dolgában jól állunk Azt szeretném, ha maga a kormány is jobban dolgoznék, következetesebben hajtaná végre a helyesnek bizonyult politikát. Erő dolgában jól állunk. Tudjuk, hogy a párt és a kormány a magyar nép támogatását élvezi, és erre vigyázzunk, ezt őrizzük, mert amíg a magyar nép döntő többsége egyetért velünk, addig beszélhetnek az ellenségeink, amit akarnak, nincs olyan nehézség, amelyet le nem tudnánk küzdeni. Másik bázisunk és támaszunk a szocialista világ, a magyar—szovjet barátság, a varsói szerződés, amelyhez mi hűek vagyunk és leszünk. Amikor a magyar—szovjet barátság melletti életre-halálra szóló hűségről beszélünk, nem misztikus fogalmat hirdetünk. Ez a magyar nép életének és jövőjének legfontosabb kérdése, mert' a Szovjetunió a szocialista világ, az emberi haladás élén jár, a szocialista fejlődés, a béke zászlóvivője* és a magyar nép ezen az iiton saját jövendő boldogságát védelmezi és biztosítja. De nemcsak itt vannak szövetségeseink. — Vannak szövetségeseink az egész világon. És nem is csak a kommunisták — akik persze szövetségeseink a Föld bármely országában —* hanem maguk a népek. Nekünk a szocialista világ határain túl is nagyon sok szövetségesünk van. S nekünk azért is jól kell dolgoznunk, hogy a mi fejlődésünkből ők még több bátorítást és erőt merítsenek a saját harcukhoz, hogy együtt számolhassuk fel a gyarmati rendszert, és visz- szaszoríthassuk az imperialistákat. Szükség van határozottságra, nyugodtságra is. Ha valami hibáról, nem kielégítő dologról van szó, akkor jobb, ha idegesek vagyunk. De általában, ha nagy dologról van szó, akkor nyugodtnak kell lennünk. A mi kormányunkban és a párt soraiban nyugalom és rend van. Itt az országgyűlésben is. részletesen, alaposan, tüzetesen megtárgyaltuk az építőmunka sok olyan kérdését, amely csak évek múlva lesz esedékes. Egész népünk nyugodt bizakodással állhatja meg helyét a munka frontján. Nyugodt magabiztossággal lehet és kell a jövőbe nézni. Mert tudjuk — ami a magabiztosság kérdésében nagyon fontos —, hogy azokról a szőlőtőkékről, amelyeket most ültetünk, soha többé nem fognak grófok és bárók szüretelni, hanem mindig a dolgozó magyar nép szüretel, és azokat az erdőket, amelyeket most ültetünk, 80 esztendő múlva is a dolgozó magyarok fogják kitermelni. Itt soha többé nem lesz kapitalista, földes, úri világ! Mi bizakodunk és egész népünk bizakodhatik. Dolgozni kell, helyt kell állni, ébernek keil lenni. Ha lehet, még jobban kell dolgozni, mint eddig, és az eredmények még nagyobbak lesznek. A szocialista Magyarország felépül. Nemcsak az alapok, hanem az egész szocialista társadalom. És a kommunizmus felé megyünk előre. Ez bizonyos. Az élet pedig évről évre fejlődik, szebb és jobb lesz — fejezte be hosszantartó, nagy tapssal fogadott beszédét Kádár János. Ezután Rónai Sándor elnök mondott zárszót, és a feladatok sikeres megoldásában nagy eredményeket, sok sikert kívánva a képviselőknek, az ülésszakot bezárta. (MTI) (
