Békés Megyei Népújság, 1961. október (16. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-28 / 255. szám
NÉPÚJSÁG 1961. október 28., szombat (Folytatás az 1. oíctalro,., tiak bennünket, és azzal a váddal hozakodnak elő, hogy leegyszerűsítjük, illetőleg enyhén ítéljük meg a nemzetközi helyzetet, amikor hangsúlyozzuk a békés együttélés szükségességét a jelenlegi körülmények között. Azt mondják nekünk, hogy aki a békés együttélést hangsúlyozza, az nem mérlegeli kellően az imperializmus lényegét, sőt, úgymond, egvenesen ellentmondásba kerül az imperializmus lenini értékelésével. Hruscsov hangsúlyozta, hogy az imperializmus lényegének lenini értékelése ma is érvényes. Az imperializmus lényege, agresszív jellege nem változott. Hruscsov hangsúlyozta, hogy az imperializmus lehetőségei ma már nem olyanok, mint osztatlan uralma idején. „Most olyan a helyzet, hogy az imperializmus nem diktálhatja mindenkinek a maga akaratát, és nem érvényesítheti akadálytalanul agresszív politikáját”. A világ felosztására, más népek leigázására irányuló imperialista rabló-törekvéseknek útját állják a szocialista világrendszer és elsősorban a Szovjetunió megingathatatlan erői. Ezek az erők korlátozzák az imperialisták farkasétvágyát. Hruscsov hangsúlyozta, hogy a szocialista világrendszer ereje annyira megnövekedett, mint még soha. Ez a rendszer a világbéke erős bástyája. A különböző társadalmi rendszerű államok békés együttélésének elve a jelenlegi körülmények között életbevágóan fontossá válik. „Ezt csak azok a reménytelen dogmatikusok nem értik meg, akik megtanulták az általános formulákat az imperializmusról, de teljesen elszakadtak az élettől. Ilyen álláspontra helyezkedik továbbra is makacsul Molotov, ö, és a hozzá hasonlók nem értik meg a világhelyzetben történt változásokat. az élet új jelenségeit, az események mögött kullognak, régHruscsov elvtárs záróbeszéde óta fékké, teherré váltak” — mondotta Hruscsov. Az SZKP Központi Bizottságának első titkára ezután kijelentette: „A küldötteknek és a testvérpártok képviselőinek felszólalásai meggyőzően igazolják, hogy pártunk Központi Bizottsága teljesen helyesen járt el, amikor elvi alapokon állva és nyíltan jelentette a kongresszusnak, hogy a szovjet—albán kapcsolatok nem normálisak”. Hruscsov megállapította, hogy sajnos, nem jártak semmiféle eredménnyel azok a többszöri kísérletek, amelyek az Albán Munkapárttal való viszony rendezésére irányultak. „Pártunk Központi Bizottsága a lehető legnagyobb türelmet tanúsította és minden tőle telhetőt megtett, hogy jó kapcsolatokat teremtsenek az Albán Munkapárttal.” Az Albán Munkapárt vezetői — mondotta Hruscsov — semmiféle eszköztől nem riadnak vissza, csakhogy eltitkolhassák népük előtt az igazságot, eltitkolhassák, mit tesz a mi pártunk, a mi népünk. Albánia a szocialista tábor egyetlen országa, ahol nem közölték az SZKP programtervezetének teljes szövegét. Hruscsov hangsúlyozta, hogy az albán vezetők azért titkolják el pártjuk és népük elől az SZKP programját, mert „úgy félnek az igazságtól, mint a túztől”. „Pártunk programja szentség a mi számunkra, ez a mi vezércsillagunk a kommunizmus építésében” — hangoztatta Hruscsov. „Ha ők közzétennék programunk teljes szövegét, akkor az albán dolgozók látnák, mi a rágalom és mi az igazság, látnák, hogy pártunk egész tevékenysége, pártunk tervei megegyeznek a népek, köztük a baráti albán nép létérdekeivel” — jelentette ki az SZKP KB első titkára. Az „ezüstpénzek szégyent hoznak 99 Nagy pártunkat — folytatta Hruscsov — nemegyszer érték elkeseredett és aljas támadások a kommunizmus nyílt és leplezett ellenségei részéről. De nem emlékszünk olyan esetre, hogy bárki is ilyen szédítő gyorsasággal tért volna át az örök barátságot fogadó esküdözésekről és áradozásokról a fékevesztett szovjetellenes rágalmazásra, mint ahogyan az albán vezetők tették. „Ügy látszik, ilyen úton akarják előkészíteni a talajt ahhoz, hogy kiérdemeljék maguknak a jogot az imperialisták adományaihoz. Az imperialisták mindig készek harminc ezüstpénzt fizetni azoknak, akik szakadást idéznek elő a kommunisták soraiban. Ám az ezüstpénzek soha és senkinek nem hoz_ tak mást, csak becstelenséget és szégyent.” Hruscsov a továbbiakban kijelentette: „Osztjuk kínai barátaink aggodalmait, értékeljük az egység megszilárdításáról való gondoskodásukat. Ha a kínai elvtársak az Albán Munkapárt és a testvérpártok viszonyának normalizálására kívánják fordítani erőfeszítéseiket, e feladat megoldását aligha segíthetné elő bárki is jobban, mint a Kínai Kommunista Párt. Ez válóban hasznára válnék az Al. bán Munkapártnak és a szocialista országok egész közösségének ér. dekeit szolgálná”. Hruscsov ezután megállapította. hogy az Albán Munkapártban súlyosabb formában ismétlődött meg mindaz, ami a Szovjetunióban a személyi kultusz idején volt, majd ezt mondotta: „Ma már senki előtt sem titok, hogy az albán vezetők erőszak és önkény segítségével tartják fenn uralmukat.” Albániában ma csak azért üldöznek becsületes embereket, mert síkra mertek szállni a szovjet— albán barátság védelmében. Az al. bán vezetők ellenségnek tekintik azt, aki ma kiáll a Szovjetunióval, az SZKP-val való barátság mellett. Miért is fordulnak szembe az albán vezetők a XX. pártkongresszus lenini irányvonalával? Azért, mert Shehu és Hodzsa és a többiek számára véget vetne a személyi kultusznak, lényegében véve annyit jelentene, mint lemondani a pártban és az államban betöltött vezető tisztségükről. Persze ezt jószántukból sohasem fogják megtenni — jelentette ki Hruscsov. „Ám nekünk meggyőződésünk, hogy eljön az idő, amikor az albán kommunisták, az albán nép hallatni fogják szavukat, s akkor az albán vezetőknek felelniök kell azért a kárért, amelyet hazájuknak, népüknek, a szocializmus Albániában való építésének okoztak” — folytatta Hruscsov. Ezután kijelentette, hogy az SZKP továbbra is harcolni fog a marxizmus-leninizamustól való minden elhajlás ellen. A párt bírálta és bírálni fogja a jugoszláv revizionizmust. bírálta és bírálni fogja a dogmatizmust és a szek- tásságot. A kommunixmu* ellenségei hiába erőlködnek Hruscsov hangsúlyozta, hogy az SZKP XXII. kongresszusát teljes joggal nevezhetjük a lenini párt sziklaszilárd egysége, a teljes egyetértés és összeforrottság kong. resszusának. Ellenségeinket rettegéssel tölti el soraink erősödő egysége. .Arra próbálnak spekulálni, hogy kongresszusunk nagy figyelmet fordított a személyi kultusz káros következményeinek megvitatására, valamint a pártellenes frakciós csoport végleges leleplezésére. A kommunizmus ellenségeinek ezek az erőlködései hiábavalók, ezzel semmit sem nyernek. Hruscsov megjegyezte, hogy a párt tevékenységének egyes időszakaiban, főleg a döntő szakaszokban, a párton belül különböző vélemények jelentkezhetnek. „Mi történjék hát azokkal, akik másoktól eltérő véleményüket hangoztatják? Mi azt valljuk, hogy ilyen esetekben nem megtorlást kell alkalmazni, hanem a meggyőzés és a felvilágosítás lenini módszereit” — mondotta. Az SZKP XX. kongresszusa — mondotta Hruscsov — elítélte a személyi kultuszt, visszaállította a törvényességet és követelte, hogy szüntessék meg az elkövetett torzításokat. Molotov, Kaganovics, Malenkov és a többiek pártellenes csoportja minden módon szembehelyezkedett ezekkel az intézkedésekkel. Frakciós kísérletet tettek arra, hogy kezükbe ragadják a vezetést, és eltérítsék a pártot Lenin útjáról. Előkészítették a leszámolást azokkal, akik a XX. kongresszuson megszabott irányvonalat védelmezték. A XXII. kongresszus sok küldöttje felháborodással beszélt a pártellenes csoport tagjairól. Felháborodásuk érthető és indokolt. Hruscsov Vorosilovról szólva megjegyezte, hogy őt a pártellenes csoport a Központi Bizottság elleni harcában használta fel. Vorosilov elvtárs — mondotta Hruscsov — súlyos hibát követett el, de úgy vélem, hogy vele másképp kell eljárni, mint a pártellenes csoport többi aktív tagjával, például Molotovval, Kaganovics- csal, Malenkovval. A frakciósok ellen vívott heves harc folyamatában, a Központi Bizottság 1957 júniusi plénumának elején Vorosilov megértette, hogy olyanokkal haladt együtt, akik a párt ellen fordultak, s elítélte a pártellenes csoport cselekedeteit, beismerte hibáit. Ezzel bizonyos fokig segített a Központi Bizottságnak. Nem szabad lebecsülni ezt a lépést, mivel abban az időben ez támogatás volt a pártnak. Miután Vorosilov kilépett a pártellenes csoportból — folytatta Hruscsov — segített a Központi Bizottságnak a frakciósok elleni uarcban. Nos, erre a jó cselekedetre válaszoljunk mi is úgyanígy, és könnyítsük meg helyzetét. Hruscsov megjegyezte, hogy Vorosilov sok évet megért, sok jót tett a pártért és a népért. „Ügy vélem — mondotta —, hogy figyelmesen kell megközelítenünk Vorosilov elvtárs ügyét, nagylelkűséget kell tanúsítanunk. Hiszem, hogy őszintén elítéli tetteit* és megbánja azokat... Hiszem, hogy Kliment Jefremovics velünk együtt tevékenyen fog harcolni pártunk ügyéért”. Nyikita Hruscsov a továbbiakban kijelentette: A XXII. kongresszus teljes erővel igazolta, hogy a XX. pártkongresszus irányvonala az egyedüli helyes irányvonal. A XXII. kongresszus megerősíti ezt az üdvös irányvonalat. A szocializmus vonzóerőt gyakorol a világra Hruscsov beszéde befejező részében kijelentette: a párt első és második programját sikeresen végrehajtottuk. Most nagy harcunk harmadik szakaszába léptünk. A lenini párt harmadik programját: a kommunizmus építésének programját fogadjuk el — mondotta Hruscsov. Hangsúlyozta: „A szocialista gazdaság annyi erőt gyűjtött, akkora energiája van, hogy az eddig elért magaslatokról nyíltan békés gazdasági versenyre hívhatjuk ki a kapitalizmus leghatalmasabb országát, az Amerikai Egyesült Államokat”. A két ideológia harca jelenleg egészen más jellegű, mint a marxizmus hajnalán volt — mondotta Hruscsov. — A tudományos szocializmus eszméi tömegeket hódítanak meg és hatalmas anyagi erővé váltak. A szocializmus ma már nemcsak eszmeként jelentkezik, amelynek megvalósítása érdekében a párt harcba szólította a dolgozókat; a szocializmus realitássá lett. „A szocializmus nem a jövőben, hanem már ma hatalmas anyagi és szellemi javakat biztosít azoknak a népeknek, amelyek az új élet építésének útjára léptek. A szocialista országok példája egyre nagyobb vonzóerőt gyakorol a világ dolgozóira. Végül hangsúlyozta, minden szükséges megvan ahhoz, hogy a párt harmadik programja teljesedjék. Fergeteges éljenzést váltottak ki beszédének befejező szavai: „Erőink, a világszocializmus erői még sohasem voltak olyan hatalmasak, mint most. A program a legverőfényesebb, a leglenyűgözőbb távlatokat nyitja meg a párt és a nép előtt. Felkél a kommunizmus napja hazánk felett! Mindent megteszünk, hogy'önfeláldozó munkánkkal közelebb hozzuk azt az időt, amikor ez a nap fényével besugározza gyönyörű hazánk végeláthatatlan térségeit! Minden erőnket, minden bolsevik energiánkat latbavetjük a kommunizmus diadaláért! A dicső lenini párt vezetésével előre a kommunizmus győzelme felé!” (A kongresszus ma, szombaton folytatja munkáját.) (MTI) HARMATH - RÉTI: (18.) A délután újra tétlenül telt el, csak Wogner hivatta magához Sziljanovot és a francia Gerar- dot. Mikor visszatértek, egy valódi angol fontot hoztak, különböző matricákat, vésnöki felszerelést és megkezdték a font-klisé első kísérleti példányának készítését. SS-katona foglalt mellettük helyet, lövésre kész géppisztollyal és a többiek jobbnak látták a barakk legtávolabbi sarkaiban meghúzódni. Krebs és Gütig mellé egy harmadik verődött, ismerték arcát, nevét és nemzetiségét, csak éppen szót nem váltottak még vele. A norvég Berhardsen volt. Gütig csivitelt: — Egyet nem értek. Igaz lenne az invázió? Negyvenben, emlék, szem naponta adtak új dátumokat, de a gépezetet soha nem tudták megindítani. Most mégis partra szállnának? De az angolok, hát közben nem készültek fel? A Szovjetunió is csatázik már. Amerika is, nem értem. — Először is nem hiszem el az invázáós mesét — mondta nagyon nyugodtan Berhardsen. Jól beszélt németül, de szavain mégis érződött a jellegzetes, északi akcentus. — De ha el is jutnának Londonig, akkor sem angol fontot bocsátanának közre, hanem megszállási pénzt nyomnának. Vagy felülbélyegeznék a fontokat, szép horogkereszttel. Nem ezt csinálták mindenütt? — A mindennapos riadókból — tette hozzá Krebs — én sem következtetnék egy náci invázió lehetőségére. Öröm nézni, hogy húznak el a gépek, vadászrepülők sehol, egy-egy légelhárító üteg, ha közbeszól. Invázióhoz pedig légifölény keU. — Akkor meg minek csinálnak angol fontokat? — kottyantott közbe Gütig. — Soha nem akartam pénzhamisító lenni. — Miért csinálnak fontokat? — morfondírozott magában félhangosan Berhardsen. — Például azért, hogy hozzájussanak valamihez, amire a márka már nem elegendő. Hogy vásároljanak valamilyen hadianyagot vagy tudja isten micsodát. Tudjátok, fiúk, nem is rossz, ha megszállási pénz helyett már valódi ellenséges bankókat kell nyomniok. — És ezt mi csináljuk nekik? — Gütig volt persze megint a közbeszóló. Fején találta a szöget. Krebs is, Berhardsen is ide akart kilyukadni, de túlságosan is vérükké vált az óvatosság, nem ismerték még egymást annyira, hogy ennyire nyersen és őszintén kimondták volna, amit gondolnak. A nyílt szavak meg is zavarták a beszélgetést. Berhardsen vállat vont és csendesen megjegyezte: — Nehéz ügy. — Alszunk rá egyet — válaszolta Krebs, azután másról kezdtek el beszélni, jóllehet, mindketten pontosan tudták már, mit fognak tenni. — Mióta vagy itt? — kérdezte Krebs a norvégot. — Másfél éve. Csak én a hatosban voltam, nem találkozhattunk. De hallottam rólatok, szegény Nősek sokat mesélt. Narviki vagyok. Amikor ránk törtek, egy bárkán átszöktünk Angliába. Fél év múlva visszatértünk. Harcolni akartam és nem azon marakodni, hogy majd, majd, majd, ha újra szabad lesz az ország, ki hová üljön. A partraszállás sikerült, hozzáláttunk az iparhoz, gyúrtuk, gyúrtuk... A harmadik hónap végén egy besúgó buktatott le. — Besúgók mindenütt akadnak — mondta fanyar mosollyal Krebs és érteni lehetett belőle: engem is_ — Politikád vagy — mpndta ténymegállapítóan Berhardsen, hiszen elegendő volt a jelet nézni a gépmester mellén. — Igen, szociáldemokrata párttag voltam. A helyettesem jelentett fel. „Elvtársam” volt. Később barnára vedlett. Tulajdonképpen nem csináltam semmit és ezt nagyon megbántam. — Megbántad?
