Békés Megyei Népújság, 1961. október (16. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-27 / 254. szám
4 MÉPÜJSÁG 1961. október 27., péntek I Ä hosszú, esőden ősz korán beköszöntött. A Körös-parton már dünéket épít porból a szél. Mindig erre kerékpározom iskolámba, Belencéresre. Amint lebukik a Nap, azonnal hűvössé lesznek az esték. Csak a föld lehel langyos meleget arcunkba, amint forog a kerék. Innen a partról nézve furcsa látványt nyújt az aludni készülő város. A füstből és ködből összeállóit szürkés fátyolon — mint sűrű szövőszálakon — futnak felénk Békés fényei. Ez az áttetsző légszőnyeg derékban vágja ketté a várost a föld felett, a parttól kiindulva. Csák a tornyok, a magasabb fák és a házak kéményei állnak ki belőle. Kijjebb, a tárháznál — amelynek faláról még ma is olvashatjuk a felírást: Nostra — duruzsoló gépek morzsolják az idehordott kukoricát. Az emberek szinte elvesznek a sárga kukoricahantok között. Nem is gondolná az erre járó, hogy itt is nagy szárazság járta. Az esti szürkületben sejtelmesen rohan a kerékpár. Valami különös, jó érzés ilyenkor kerékpározni. A Kossuth Tsz nyájával félúton találkozom, hazafelé kocog a százlábú csapat a „Birkás-tanya” felé. Bizony, még a part-menti árterületen is alig kerül dús mező számukra. A táviró-drőtokon halkan zúg az őszi szél. Ez a hivatlan muzsika végigkísér utamon, csaknem az iskoláig. Szeretettel jövök mindig ide, mert ez a vidék otthont és szép munkát adott nekem. És most hadd villantsak fel néhány kis képet a gyerekekről! o Tanyasi gyerekek ezek, az újuló tanyasi élet új gyermekei. Természetesek, józanok, őszinték és érzékenyek, ahogyan az a pusztai embereknél megszokott Mintegy mottóul a képek albuma elé hadd szóljak a tanulók szinte szokatlan érzékenységéről! Az egyik játékdélutánon a tsz- től ajándékba kapott új labdával labdarúgó-mérkőzést játszottak a lányok a fiúk ellen. Mivel én is a lányok oldalán rúgtam a labdát, kikaptak a fiúk. Varga Sanyiek szomorúan, sőt mérgelődve távoztak haza. Másnap Horváth Gabi édesanyjával beszélgettem az esetről, — Gabi még otthon is megsiratta a meccset — említette Horváth mama.—De hiába mondom neki — folytatta —, hogy a játék ilyen— Egyszer az egyik, máskor a másik csapat győz. És tudja, mit válaszolt a fiam? — Édesanyám, én úgy szeretném, ha mindig győznénk. (Itt halkan elmosolyodtam és igenlően bólintottam.) De ha tanító bácsiék kikapnak, őket is nagyon sajnálom. Az lenne az igazi öröm, ha mindkét csapat egyszerre győzhetne... Ugye, nem is szívtelenek ezek a gyerekek? Q Tornaórát tartottam. A Nap most is szokatlanul melegen tűzött. ^ — Gyerekek, kezdjetek hozzá a bemelegítéshez! — adtam ki nekik a feladatot. Már ismerték ezt a fogalmat, s legtöbbjük futká- rozni, ugrándozni kezdett. Az egyik harmadikos kislány viszont nagy nyugalommal indult az árnyék felé. S amit mondott, inkább csak maga elé mondta: — Én ugyan nem melegítek! Ügyis olyan melegem van! Elhűltem egy pillanatra. o Október elején nálunk járt a gyulai kórház mozgó fogászata. Amikor udvarunkba gördült a fehéres-szürke autóbusz, a gyerekek érdeklődve állták körül a váratlan vendégeket. Várakozásukba — érthetően — egy kis ijedelem is vegyült. Az áramfejlesztő agregátor működése után megindult a rendelés. A tanulók egymás után szálltak be a buszból átalakított rendelőbe, ahol kedvesen fogadta őket egy kis szőke hajú „nővér”, Mucsi Juliska, iskolánk ötödikes tanuló, ja. Teljes biztonsággal asszisztált^ mintha mindig azt csinálta volna. Másnap a harmadikosok fogalmazást írtak az eseményről. Az órán vendégünk is volt, Vári Imre, megyei szakfelügyelő személyében. Nem kis meglepetéssel hallgattuk Nagy Esztike mondatait: „Beszálltunk a Zetorba (!), ahol Mucsi Juci volt a főnök (!)...” Nagy csodákozásunkból egyik kisfiú szavai ébresztettek fel: — Tanító bácsi! Nekem erről húzták ki a fogam és most mégis emerről fáj. o A következő esetben, amelyet most mesélek el az olvasóknak, bizonyára igazat adnák jogos elégedettségemnek. Egyik osztályfőnöki órán önfeledt beszélgetésbe kezdtem a felsősökkel. A kisebbek önálló munFelnőtt és fiatal diákok összefogása Aki betéved a gyomai II. számú általános iskolába, magában jóleső érzéssel nyugtázza azt a rendet és tisztaságot, ami ott fogadja. Még kerékpárszín is van, amelyben hosszú sorban sorakoznak a férfi- és női, helyesebben a fiú- és leány-kerékpárok, védve az időjárás ártalmaitól. Bent, a verandaszerű folyosón állandó kis kiállítás látható a tanulók kézügyességét dicsérő tárgyakból, meg némi régészeti anyag is akad; régi cserépbutykosok, miegyebek, az ifjú „régészek” gyűjteményeként. A végzett növendékek tablói, közlekedésrendészeti táblák és virágok díszítik még a folyosót. Szóval, minden szépen a maga he. lyén. — Bázis-iskola a miénk — halljuk büszkén a nevelőktől. Egyszerűbb kifejezéssel élve, ez azt jelenti, hogy minta-iskola, és azt is, hogy a nyolc általános elvégzésére törekvő felnőttek ide járnak esti iskolára. Nekik is tetszik a hely rendje, tisztasága meg aprónépe is bizonyára, mert például a politechnikai oktatás segítségére a felnőtt hallgatók közül a mester, emberek szerszámokat készítettek a lányok, fiúk keze alá. Az esti iskola tsz-hallgatóinak a mozgatására pedig az iskola szocialista szerződést kötött az Alkotmány Tsz-szel. Ennek első gyümölcseként a termelőszövetkezetiek az iskola téli növénykísérleteihez tár. sadalmi munkában, fuvarral, kőművesekkel segítik megépíteni az üvegházat. Felnőtt és ifjú diákok így fognak össze Gyomén. —húr— Ünnepi műszak a Szocialista Forradalom tiszteletére A MÁV békéscsabai főnöksége kájukat ívták ezalatt. Már nem emlékszem rá, hogyan jutottunk el az öregedéshez; de játszva egy kicsit a gyerekek érzelmeivel, öregnek neveztem magam. Elcsendesedett az osztály! Mindenki választ keresett gondolatai között. Aztán hirtelen felállt Szatmári Zsuzsika és szemrehányó komolysággal mondta: ,,— De hiszen tanító bácsi még olyan fiatal!” Zsuzsika most harmadik osztályos! Azért a történethez még az is hozzátartozik, hogy jól aludtam azon az éjszakán. O Labdarúgó-csapatunk egy kellemes őszi délutánon Rosszerdőre látogatott. Lévén, mert kevés a fiú, két kislány is bekerült a csapatba. ötödikesek mindketten! Illik, nem illik, a mérkőzés alatt igazi szurkolóként kiabáltam nekik be a pályára: — Keményebben Csöpikém! Ne félj annyira a fiúktól! Rúgd már ki a labdát, Juliskám! És ehhez hasonlókat. A meccs után elégedetten kerekeztünk haza, döntetlen eredménnyel tarsolyunkban. A Körösparton egyszer csak hátramaradt a két lány. Susmusoltak valamit. Majd nemsokára utolértek. Szőlősi Csöpi kezdte a szót, Juliska cinkosan, szégyellősen mosolygott hozzá: — Tanító bácsi! Ha legközelebb is játszunk majd idegen fiúk ellen, ne tessék bennünket a nevünkön szólítani, mert mi nem akarjuk, hogy a fiúk is szólon- gassanak azután!!! Most is egész mérkőzés alatt nekünk kiabáltak... Nem védekezhettem ebben az esetben, hanem gyorsan megígértem nekik, hogy nem említem ezután a nevüket. Aztán arra gondoltam, hogy ezek már „női dolgok”, itt nekem meg kell adnom magam. Megadtam. Gulyás Sándor dolgozói október 25-től november 8-ig a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója tiszteletére kéthetes ünnepi műszakot kezdeményeztek. A műszak célja, hogy éves tervüket túlteljesítsék, s biztosítsák a balesetmentes, menetrend szerinti közlekedést. Szer. dán és csütörtökön pedig a röp- gyűlésen elhatározták az állomás kereskedelmi és forgalmi szolgálatok dolgozói, hogy az ünnepi műszak idejére vállalt kötelezettségeket november 8-a után is folytatják, illetve teljesítik. Távirat az SZ1P XXII. kongresszusának résztvevőihez Szívből köszöntjük az SZKP kongresszusának résztvevőit. Mély meggyőződésünk, hogy a kongresszus határozatai az egész haladó emberiség javát szolgálják. A határozatok útmutatást adnak a mi népünk, a mi gyárunk minden dolgozója számára is, boldog jövőnk építéséhez. További jó munkát kívánnak A BÉKÉSCSABAI RUHAGYÁR DOLGOZÓI BrilLA Mielőbb keresse fel méretes üzletünket a Komlóval szemben és adja fel őszi és téli cipőrendeléseit. Választékos bőranyag! Figyelmes kiszolgálás! Javító részlegeink Gyulán és a járás egész területén u. m. Elek, Doboz, Kétegyháza, s Gyulavári községekben mindenféle javítási munkát gyorsan és pontosan végeznek. 534 HARMATH - RÉTI: Á Toplitz-tó titka V. Ä fontok , ' (17.) Amikor naponta hajtották őket kőtörésre — pihenőre, csak egy lélegzetnyi megállásba sóvárogtak. Most, hogy a 19-es barakkban megint lepergett 24 eseménytelen óra, szaporodtak a sóhajok, és szinte belesűrűsödtek a levegőbe. Olyanok voltak, mint a beteg, akit egyszerre tiltanak él minden élettevékenységétől és csupán saját bajára gondolhat. Pedig a tilalom, fát ezúttal nem is a kellemetes foglalatosságok elé emelték. De úgy látszik, a kőtörésnél is emész- tőbb, ha valaki csupán saját aggá, lyaival marad egyedül. Nősek elhurcolásának másnapján koranyári reggel virradt rájuk. A fényképet Krebs őrizte, a piseni szerelő utolsó, íratlan akarata volt ez, a mindig mosolygó emberről azonban szót sem ejtettek. Eltűnt valahol az emlékezet végtelen óceánjában. Beivódott agy sejtjeikbe, mintha soha nem hallották volna nevét, de ott lüktetett végig, hogy a túlélőknek később, a szabadság másnapján tizedik vagy tizenötödik évében ötöljék fel: a Nősek, emlékszel ugye Nősekre, a vöröskeresztes kocsiban. Az autóban élt és autóban, halt meg. beválthatók — Sorakozó! — A parancs rövid volt és keményen pattogott egy SS-altiszt szájából. Űj ember volt, őt sem látták még. A lábak előbb engedelmeskedtek, mint ahogyan a gondolat fogaskerekei megindulhattak volna, lassan egymásba kapcsolódva. Már álltak a sorban, amikor eljutottak a bizonyosság felismeréséig: végre, megtudják sorsukat. Az altiszt végig mustrálta a sorokat, inkább kötelező szakszerűséggel, mint különös durvasággal. Megint érződött az a „valami” a levegőben, titok részesei lettek, amelyet maguk sem ismernek. Gütig, ha várni kellett, egykor mindig óráját nézte. A kis emberben egy óriás türelmetlensége lakott. A másodpercmutató fürge körözése nyugtatta ilyenkor, a krómos acél úgy szaladt körbe- körbe, mint a két fehér ló Estella alatt. Estella a cirkusz csillaga volt, műlovarnő, persze Trudenak hívták, csakhát egy írude nem egyensúlyozhat flitteres szok- nyácskában, két fehér lovon a cirkusz porondján. Ehhez Estella kellett. Gütig szerelmes volt a nála 54 cm-mel magasabb műlovarnőbe — a törpe centiméterre tartotta számon mindenki magasságát —, de a vallomásig soha nem jutott el. Egyszer-egyszer már majdnem bátorságot gyűjtött, olyan szomorú volt a lány és 6 meg akarta vigasztalni. De Estella ráborult Gütig vállára és elsírta, hogy a cirkusz elcsapott erőművésze megszökött, összetakarított pénzével. Vallomás helyett 150 márkát kölcsönzött: Másnap az erőművész ezt is kicsalta, úgy állt végleg odébb. Estella legalább annyira az élethez, az elsüllyedt élethez tartozott, mint tucatcikk- órája, amit az őrök elvettek, Gütig ezért nem nézhette a másodperc- mutató körözését, de óvatosan, halkan számolt magában és minden hatvan után egy aprót karcolt lábfejével a földre. A mellette álló Leó hamar észrevette a vonások ritmikáját és már a tizenegyedik rovátkát számolta Gütig lábai előtt. Tizennégy perc telt el a sorakozó óta Vagy legalábbis tizennégyszer hatvanat lehetett azóta számolni. A tizenötödik karcolás nem követte már a többieket. A deszkakapu lendülettel megnyílt és SS- katonák csoportja lépett be rajta, három tiszt vezette őket. Kettőt közülük nem láttak soha, a harmadik, egy százados, ismerősnek tűnt. Krebs gondolatban végigvette az elmúlt napok rejtélyes eseményeit, és ha nem állt volna vigyázzban, talán fel is kiáltott volna: ez a százados faggatta gépmester-múltjáról, amikor számból emberré vedlett. Az egyik
