Békés Megyei Népújság, 1961. október (16. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-27 / 254. szám

4 MÉPÜJSÁG 1961. október 27., péntek I Ä hosszú, esőden ősz korán be­köszöntött. A Körös-parton már dünéket épít porból a szél. Min­dig erre kerékpározom iskolám­ba, Belencéresre. Amint lebukik a Nap, azonnal hűvössé lesznek az esték. Csak a föld lehel langyos meleget arcunkba, amint forog a kerék. Innen a partról nézve furcsa látványt nyújt az aludni készülő város. A füstből és ködből össze­állóit szürkés fátyolon — mint sűrű szövőszálakon — futnak fe­lénk Békés fényei. Ez az áttetsző légszőnyeg derékban vágja ketté a várost a föld felett, a parttól ki­indulva. Csák a tornyok, a maga­sabb fák és a házak kéményei áll­nak ki belőle. Kijjebb, a tárháznál — amelynek faláról még ma is olvashatjuk a felírást: Nostra — duruzsoló gé­pek morzsolják az idehordott kukoricát. Az emberek szinte el­vesznek a sárga kukoricahantok között. Nem is gondolná az erre járó, hogy itt is nagy szárazság járta. Az esti szürkületben sejtelme­sen rohan a kerékpár. Valami kü­lönös, jó érzés ilyenkor kerékpá­rozni. A Kossuth Tsz nyájával félúton találkozom, hazafelé kocog a százlábú csapat a „Birkás-tanya” felé. Bizony, még a part-menti árterületen is alig kerül dús mező számukra. A táviró-drőtokon halkan zúg az őszi szél. Ez a hivatlan muzsi­ka végigkísér utamon, csaknem az iskoláig. Szeretettel jövök mindig ide, mert ez a vidék ott­hont és szép munkát adott ne­kem. És most hadd villantsak fel né­hány kis képet a gyerekekről! o Tanyasi gyerekek ezek, az újuló tanyasi élet új gyermekei. Termé­szetesek, józanok, őszinték és ér­zékenyek, ahogyan az a pusztai embereknél megszokott Mintegy mottóul a képek al­buma elé hadd szóljak a tanulók szinte szokatlan érzékenységéről! Az egyik játékdélutánon a tsz- től ajándékba kapott új labdával labdarúgó-mérkőzést játszottak a lányok a fiúk ellen. Mivel én is a lányok oldalán rúgtam a labdát, kikaptak a fiúk. Varga Sanyiek szomorúan, sőt mérgelődve tá­voztak haza. Másnap Horváth Gabi édes­anyjával beszélgettem az esetről, — Gabi még otthon is megsiratta a meccset — említette Horváth mama.—De hiába mondom neki — folytatta —, hogy a játék ilyen— Egyszer az egyik, máskor a má­sik csapat győz. És tudja, mit válaszolt a fiam? — Édesanyám, én úgy szeretném, ha mindig győznénk. (Itt halkan elmoso­lyodtam és igenlően bólintottam.) De ha tanító bácsiék kikapnak, őket is nagyon sajnálom. Az len­ne az igazi öröm, ha mindkét csa­pat egyszerre győzhetne... Ugye, nem is szívtelenek ezek a gyerekek? Q Tornaórát tartottam. A Nap most is szokatlanul melegen tű­zött. ^ — Gyerekek, kezdjetek hozzá a bemelegítéshez! — adtam ki ne­kik a feladatot. Már ismerték ezt a fogalmat, s legtöbbjük futká- rozni, ugrándozni kezdett. Az egyik harmadikos kislány viszont nagy nyugalommal indult az árnyék felé. S amit mondott, inkább csak maga elé mondta: — Én ugyan nem melegítek! Ügyis olyan melegem van! Elhűltem egy pillanatra. o Október elején nálunk járt a gyulai kórház mozgó fogászata. Amikor udvarunkba gördült a fehéres-szürke autóbusz, a gyere­kek érdeklődve állták körül a vá­ratlan vendégeket. Várakozásuk­ba — érthetően — egy kis ije­delem is vegyült. Az áramfejlesztő agregátor mű­ködése után megindult a rendelés. A tanulók egymás után szálltak be a buszból átalakított rendelő­be, ahol kedvesen fogadta őket egy kis szőke hajú „nővér”, Mucsi Juliska, iskolánk ötödikes tanuló, ja. Teljes biztonsággal asszisztált^ mintha mindig azt csinálta volna. Másnap a harmadikosok fogal­mazást írtak az eseményről. Az órán vendégünk is volt, Vári Im­re, megyei szakfelügyelő szemé­lyében. Nem kis meglepetéssel hallgattuk Nagy Esztike monda­tait: „Beszálltunk a Zetorba (!), ahol Mucsi Juci volt a főnök (!)...” Nagy csodákozásunkból egyik kisfiú szavai ébresztettek fel: — Tanító bácsi! Nekem erről húz­ták ki a fogam és most mégis emerről fáj. o A következő esetben, amelyet most mesélek el az olvasóknak, bizonyára igazat adnák jogos elé­gedettségemnek. Egyik osztályfőnöki órán önfe­ledt beszélgetésbe kezdtem a fel­sősökkel. A kisebbek önálló mun­Felnőtt és fiatal diákok összefogása Aki betéved a gyomai II. számú általános iskolába, magában jól­eső érzéssel nyugtázza azt a ren­det és tisztaságot, ami ott fogad­ja. Még kerékpárszín is van, amelyben hosszú sorban sorakoz­nak a férfi- és női, helyesebben a fiú- és leány-kerékpárok, védve az időjárás ártalmaitól. Bent, a ve­randaszerű folyosón állandó kis kiállítás látható a tanulók kéz­ügyességét dicsérő tárgyakból, meg némi régészeti anyag is akad; régi cserépbutykosok, miegyebek, az ifjú „régészek” gyűjteménye­ként. A végzett növendékek tab­lói, közlekedésrendészeti táblák és virágok díszítik még a folyosót. Szóval, minden szépen a maga he. lyén. — Bázis-iskola a miénk — hall­juk büszkén a nevelőktől. Egy­szerűbb kifejezéssel élve, ez azt jelenti, hogy minta-iskola, és azt is, hogy a nyolc általános elvégzé­sére törekvő felnőttek ide járnak esti iskolára. Nekik is tetszik a hely rendje, tisztasága meg apró­népe is bizonyára, mert például a politechnikai oktatás segítségére a felnőtt hallgatók közül a mester, emberek szerszámokat készítettek a lányok, fiúk keze alá. Az esti is­kola tsz-hallgatóinak a mozgatá­sára pedig az iskola szocialista szerződést kötött az Alkotmány Tsz-szel. Ennek első gyümölcse­ként a termelőszövetkezetiek az iskola téli növénykísérleteihez tár. sadalmi munkában, fuvarral, kő­művesekkel segítik megépíteni az üvegházat. Felnőtt és ifjú diákok így fog­nak össze Gyomén. —húr— Ünnepi műszak a Szocialista Forradalom tiszteletére A MÁV békéscsabai főnöksége kájukat ívták ezalatt. Már nem emlékszem rá, hogyan jutottunk el az öregedéshez; de játszva egy kicsit a gyerekek érzelmeivel, öregnek neveztem magam. Elcsen­desedett az osztály! Mindenki vá­laszt keresett gondolatai között. Aztán hirtelen felállt Szatmári Zsuzsika és szemrehányó komoly­sággal mondta: ,,— De hiszen tanító bácsi még olyan fiatal!” Zsuzsika most harmadik osztá­lyos! Azért a történethez még az is hozzátartozik, hogy jól aludtam azon az éjszakán. O Labdarúgó-csapatunk egy kelle­mes őszi délutánon Rosszerdőre látogatott. Lévén, mert kevés a fiú, két kislány is bekerült a csa­patba. ötödikesek mindketten! Illik, nem illik, a mérkőzés alatt igazi szurkolóként kiabáltam nekik be a pályára: — Keményebben Csöpikém! Ne félj annyira a fiúktól! Rúgd már ki a labdát, Juliskám! És ehhez hasonlókat. A meccs után elégedetten ke­rekeztünk haza, döntetlen ered­ménnyel tarsolyunkban. A Körös­parton egyszer csak hátramaradt a két lány. Susmusoltak valamit. Majd nemsokára utolértek. Szőlősi Csöpi kezdte a szót, Juliska cin­kosan, szégyellősen mosolygott hozzá: — Tanító bácsi! Ha legközelebb is játszunk majd idegen fiúk el­len, ne tessék bennünket a ne­vünkön szólítani, mert mi nem akarjuk, hogy a fiúk is szólon- gassanak azután!!! Most is egész mérkőzés alatt nekünk kiabáltak... Nem védekezhettem ebben az esetben, hanem gyorsan megígér­tem nekik, hogy nem említem ez­után a nevüket. Aztán arra gon­doltam, hogy ezek már „női dol­gok”, itt nekem meg kell adnom magam. Megadtam. Gulyás Sándor dolgozói október 25-től november 8-ig a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója tiszteleté­re kéthetes ünnepi műszakot kez­deményeztek. A műszak célja, hogy éves tervüket túlteljesítsék, s biztosítsák a balesetmentes, me­netrend szerinti közlekedést. Szer. dán és csütörtökön pedig a röp- gyűlésen elhatározták az állomás kereskedelmi és forgalmi szolgá­latok dolgozói, hogy az ünnepi műszak idejére vállalt kötelezett­ségeket november 8-a után is foly­tatják, illetve teljesítik. Távirat az SZ1P XXII. kongresszusának résztvevőihez Szívből köszöntjük az SZKP kongresszusának résztvevőit. Mély meggyőződésünk, hogy a kongresszus határozatai az egész haladó emberiség javát szolgálják. A határozatok útmutatást adnak a mi népünk, a mi gyárunk minden dolgozója számára is, boldog jö­vőnk építéséhez. További jó munkát kívánnak A BÉKÉSCSABAI RUHAGYÁR DOLGOZÓI BrilLA Mielőbb keresse fel méretes üzletünket a Komlóval szemben és adja fel őszi és téli cipőrendeléseit. Vá­lasztékos bőranyag! Figyelmes kiszolgálás! Javító részlegeink Gyulán és a járás egész területén u. m. Elek, Doboz, Kétegyháza, s Gyulavári közsé­gekben mindenféle javítási munkát gyorsan és pon­tosan végeznek. 534 HARMATH - RÉTI: Á Toplitz-tó titka V. Ä fontok , ' (17.) Amikor naponta hajtották őket kőtörésre — pihenőre, csak egy lélegzetnyi megállásba sóvárogtak. Most, hogy a 19-es barakkban me­gint lepergett 24 eseménytelen óra, szaporodtak a sóhajok, és szinte belesűrűsödtek a levegőbe. Olyanok voltak, mint a beteg, akit egyszerre tiltanak él minden élet­tevékenységétől és csupán saját bajára gondolhat. Pedig a tilalom, fát ezúttal nem is a kellemetes foglalatosságok elé emelték. De úgy látszik, a kőtörésnél is emész- tőbb, ha valaki csupán saját aggá, lyaival marad egyedül. Nősek elhurcolásának másnap­ján koranyári reggel virradt rá­juk. A fényképet Krebs őrizte, a piseni szerelő utolsó, íratlan akara­ta volt ez, a mindig mosolygó em­berről azonban szót sem ejtettek. Eltűnt valahol az emlékezet végte­len óceánjában. Beivódott agy sejt­jeikbe, mintha soha nem hallották volna nevét, de ott lüktetett vé­gig, hogy a túlélőknek később, a szabadság másnapján tizedik vagy tizenötödik évében ötöljék fel: a Nősek, emlékszel ugye Nő­sekre, a vöröskeresztes kocsiban. Az autóban élt és autóban, halt meg. beválthatók — Sorakozó! — A parancs rö­vid volt és keményen pattogott egy SS-altiszt szájából. Űj ember volt, őt sem látták még. A lábak előbb engedelmeskedtek, mint ahogyan a gondolat fogaskerekei megindulhattak volna, lassan egy­másba kapcsolódva. Már álltak a sorban, amikor eljutottak a bi­zonyosság felismeréséig: végre, megtudják sorsukat. Az altiszt végig mustrálta a so­rokat, inkább kötelező szakszerű­séggel, mint különös durvasággal. Megint érződött az a „valami” a levegőben, titok részesei lettek, amelyet maguk sem ismernek. Gütig, ha várni kellett, egykor mindig óráját nézte. A kis ember­ben egy óriás türelmetlensége la­kott. A másodpercmutató fürge körözése nyugtatta ilyenkor, a krómos acél úgy szaladt körbe- körbe, mint a két fehér ló Estella alatt. Estella a cirkusz csillaga volt, műlovarnő, persze Trudenak hívták, csakhát egy írude nem egyensúlyozhat flitteres szok- nyácskában, két fehér lovon a cir­kusz porondján. Ehhez Estella kellett. Gütig szerelmes volt a ná­la 54 cm-mel magasabb műlovar­nőbe — a törpe centiméterre tar­totta számon mindenki magassá­gát —, de a vallomásig soha nem jutott el. Egyszer-egyszer már majdnem bátorságot gyűjtött, olyan szomorú volt a lány és 6 meg akarta vigasztalni. De Estella ráborult Gütig vállára és elsírta, hogy a cirkusz elcsapott erőmű­vésze megszökött, összetakarított pénzével. Vallomás helyett 150 márkát kölcsönzött: Másnap az erőművész ezt is kicsalta, úgy állt végleg odébb. Estella legalább annyira az élethez, az elsüllyedt élethez tartozott, mint tucatcikk- órája, amit az őrök elvettek, Gütig ezért nem nézhette a másodperc- mutató körözését, de óvatosan, halkan számolt magában és min­den hatvan után egy aprót karcolt lábfejével a földre. A mellette ál­ló Leó hamar észrevette a voná­sok ritmikáját és már a tizen­egyedik rovátkát számolta Gütig lábai előtt. Tizennégy perc telt el a sorakozó óta Vagy legalábbis ti­zennégyszer hatvanat lehetett az­óta számolni. A tizenötödik karcolás nem kö­vette már a többieket. A deszka­kapu lendülettel megnyílt és SS- katonák csoportja lépett be rajta, három tiszt vezette őket. Kettőt közülük nem láttak soha, a har­madik, egy százados, ismerősnek tűnt. Krebs gondolatban végig­vette az elmúlt napok rejtélyes eseményeit, és ha nem állt volna vigyázzban, talán fel is kiáltott volna: ez a százados faggatta gépmester-múltjáról, amikor számból emberré vedlett. Az egyik

Next

/
Oldalképek
Tartalom