Békés Megyei Népújság, 1961. október (16. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-20 / 248. szám
4 N ép új s Ae 1961. október 20., péntek Biciklivel a 21. hosszúsági lók mentén 10. Világot járt emberek a Halaspusztai Állami Gazdaság dolgozói Nem az elnök hibája Az asszonyok buszra vártak a tanácsháza előtt Ami azt illeti, már mi is sóvárogva gondoltunk a busz-utazásra, hiszen Pusztaottla- káig eddig csaknem 250 kilométert ültünk kerékpáron, s hált sajgóit kezünk, lábunk __Ez az utóbbi 1 2—13 kilométer pedig — Szabad- kígyóstól Pusztaottlakáig — kellemetlenül nehéz volt. Küllőket érő por, gidres-gödrös, girbe-gör- be földút, meg gyalogút. Itt adtunk igazat a Szabadkígyós! Mezőgazdasági Technikum diákotthon-vezetőjének: Ami azt illeti, csakugyan jobb lenne inkább az asszonynak segíteni ilyenkor szombat délután. S ráadásul az útirányban sem voltunk biztosak. Hol jobbra fordultunk, amikor balra kellett volna, hol egyenesen mentünk, amikor le kellett volna térni. „Tartóz, tunk” hát az ördögnek néhány po- tyaúttal, amíg végre Ottlaka haitá. rában egy biciklis „kollegával” találkoztunk, aki beikalauzolt bennünket a faluba. Vagy másfél kilométert együtt tekeregtünk vele, hát szót kezdtünk: — Mi újság a faluban? Ki a tanácselnök, meg a tanácstitkár? Megmondta, hogy ez meg az. Űjak. A régiek máshová mentek. — Maga idevalósi? — kérdeztük melegében, hogy aztán számíthatunk-e „riport-témára”. — En ide, de ők nem. Az egyik medgyesi, a másik meg bánhegy esi. — Jó emberek : — Nekem nem volt még velük bajom ... De van a tsz-elnökkel, mert nem ad elég előleget... Ehh! — áztatta közben-iközben félrekapott fejjel az ú‘t porát. — Bagóra sem elég, nemhogy a családnak ... — Talán kevés munkaegységet csinált? Először figyelmeztetett bennünket, hogy vigyázzunk, mert gödör következik, csak aztán válaszolt: — Hogyan csináljon az ember többet, mikor beteges? Most is három hónapig a kórházágyat nyom. tam ... Szlovákiában. Ott voltam a rokonoknál, oszt’ ott ért a nyavalya ... Nem akartuk megsérteni azzal, hogy a nevét kérdezzük, pedig szívesen leírnánk, hogy névhez címezzük azt, amiben nem értünk vele egyet. Abban sem például, hogy az elnök hibája az ő betegsége. Sajnos, van az életben mindenkinek egyéni baja, betegsége, tragédiája. Keserves, szomorú dolog ez. De hát mit tehet a másik ember, vagy a társadalom? Segít, amit tud. Ingyen kezeli a betegséget, köny- nyebb munkát ad, betegsegélyt nyújt — enyhíti az egyén keservét. Többet egyelőre még nem bírunk. Bár már ott tartanánk, hogy szükséglet szerint fogyaszthatnánk a javakat. Ügy, hogy ha beteg az ember, akkor is megkapjon mindent, amire igénye van. Egyelőre még nem tartunk itt, de ezt a világot építjük. Ennek a világnak az útját járjuk az egész . országban és Pusztaottlakán is. A tanácselnök: Hajdara Béla, meg a tanácstitkár: Tóth József erről beszélt nekünk, amikor a kultúrházíban a sorból széket húztunk magunk alá. — Becsületes emberek a puszta. ottlakaiak. Ügy dolgoznák, ahogy kell. Nagyon megszerettem őket. — Szívből, őszintén mondta az elnök, s joggal is, mert utána tényekkel is bizonyították mindketten az ottlakai becsületet: — A szántással készen állunk. A kukorica 60—65 százalékát már zsákba raktuk. A vetésnek is megvan már a fele. A termelés még jobb lesz, mint tavaly, pedig az időjárás most sokkal rosszabb .. . Bázel nem sokan dicsekedhetnek a megyében. Az időjárás mindenütt „beleszólt” a számításiba. Az ottlakaiaknál is, csakhogy ők jó munkával, meg sok okoskodással ellensúlyozták a szárazságot. — Mennyi munfcaegységelőleget fizetett most a tsz? Mert hallottuk, hogy keveset... .— Nyolc forintnál többet. Ez csak nem kevés?! Nem kevés, és ez is az ottla- kaiak jó munkájának bizonysága. — Ilyenkor szombaton este hol lehet találni az embereket? Amint látjuk, ma itt, a művelődési otthonban „szünnap” van. — Vagy otthon, vagy egy-egy fröccsre tértek be az italboltba... Ma volt az előlegfizetés. Találósdi-játék Megegyeztünk, hogy még találkozunk Hajdara elvtárssal, mert ő is biciklivel jön, aztán körülnéztünk a faluban. Csendesek voltak az utcák. Valóban, csak az italbolt előtt találkoztunk „jóestét” kívánó emberekkel. Inkognitót mutatva, fáradt utasokként telepedtünk le egyik asztal mellé. Hangzavar-, nem éppen operaénekesi ária, bi- liárdgolyó-csattogás, és szeszszag tömte tele a kicsi helyiséget — és a két idegen. Mert egy faluban lesír az emberről az idegen- „szag”. Először csak gusztálgattak bennünket, ki a pohár sarkából, ki a dákó Végéből. Aztán kissé rafi- náltan megkezdődött a „nyomozás”. Egyikünket megszólították: — Hű, de ismerős maga nekem ... Mi már valahol találkoztunk ... Bocsor szabómester vagyok. Valamit motyogtunk... Mert hát ahogy mondani szokták, „azért mi sem a falvédőről jöttünk”. Ha már mindenárán meg akarják tudni kilétünket, legalább játsz- szunk találósdit. S még ezt csináltuk, jól meg is barátkoztunk. Ok is ketten voltak, meg mi is. Csakhogy mi előbb megtudtunk mindent. Gábor Jánosról, a tsz- tagról például azt, hogy a közös egyik erőssége. A tsz gondja az ő gondja is. A szabómesterről még azt is, hogy milyen nagy gondon jutott túl. A gyereket hátgerinc- tbc-vel műtötték kitűnő orvosok. — Tessék elhinni, nagyon becsületesen. Egyszer vittem én is borítékot... Mit csináljak, mások is ezt teszik... Hát a fiamért miért ne tenném meg? És tetszenek tudni mi történt? A leragasztott borítékot érintetlenül visszaküldte a doktor úr... A boríték sértetlen volt, de a doktor úr megsértődött. Teljesen besötétedett, indulnunk kellett. Felfedtük magunkat. Azt hiszi az olvasó, hogy meglepődtek? Szó sincs róla! — Ha legközelebb is errefelé járnak, otthonunkat is látogassák meg... Most meg ne menjenek már el, adunk mi szállást... Nem maradhattunk, hívott a kötelesség. Esti bicikliút az elnökkel Kissé bajba kerültünk. A mi lámpánk az előző nap összetört, de arra számítottunk, hogy a tanácselnök majd elöl hajt, és világít. Csakhogy neki sem volt lámpája. Mégis nagyszerű volt ez a közös út. Az elnök szavaiból egy egész falu rajzolódott elénk, amíg végighajtottuk a 9 kilométert. — Három nemzet lakja a falut: magyar, szlovák és német. Körülbelül megosztva egyharmad—egy- harmad részben. Vannak nálunk is, akik nem lelkesednek a munkáért. Pe azért mindenki dolgozik, mindenki élni akar. Tudják, én inkább az öregekkel barátkozom. Nagyon szeretem Debreceni meg Otlakán bácsit, öregek, bölcsek, becsületesek. Persze, a fiatalok is. Itt van két nagyon jó brigádvezető, Gál meg Sebők. Aranyat érnek a közösnek. — Van zúgolódás is, nem mondom, de hol nincs olyan, elvtársak? Nem is lenne jó, há gond nélkül kellene élni. Csak meg keil érteni az embereket. Nekik is igazuk van, sokat kell izzadni, míg megcsinálják a nagyüzemet. És, még hol vagyunk attól, hogy mindenki megértse a jó ügyet? Bolondság lenne ezt nem tudni, mert akkor elveszíti az ember a türelmét... Akkor meg, megette a fene az egész vezetést... Sötét az út előttünk, csak az elnök széles alakját látjuk, s hűségesen követjük, mert mégsem akarjuk nyakunkat törni a földúton. Ű meg időközönként figyelmeztet bennünket az út veszélyességére, s aztán szinte megszállva beszéli faluját. Dicsér, bírál — őszintén, emberien. Mikor elköszöntünk egymástól, akkor sem valamiféle felesleges szóval váltak el útjaink, hanem ezzel: — Arra kérem magukat elvtársak, hogy a jót is írják meg az ottlákaiaikról, mert jó emberek ők... Nem is tudtunk volna mást írni. (Folytatjuk) HARMATH - RÉTI: H. Schellenberg is bólintott, amikor jelentették neki, hogy Lange megjelent. Aztán azt mondta a titkárnőnek: — Engedje be, küldjön el minden várakozót és szóljon Müller- nek. Az asztalon éppen kialudtak a piros lámpácskák, amikor Lange belépett. Sugárzott. Az arca piros volt, a mozgása ruganyos. — Régen láttam ilyen jó színben, Lange. — Amióta megmondtam magának, hogy abbahagyom, újjászü- lettem. Vége az átvirrasztott éjszakáknak, az őrjítő és az ember szemébe röhögő problémáknak. Nem győzök hálálkodni magamnak, hogy elég nagy voltam a beismeréshez: nem vagyok a gyakorlat embere, nem tudom megcsinálni amit vállaltam. Ezzel viszont maga az ötlet, az ötletem semmivel sem lehet kisebb. Önök előbb-utóbb megtalálják azt az embert, aki meg is tudja valósítani ezt az ötletet. — Majd igyekszünk — Ígérte Schellen berg. — És a tanszék? — Természetesen intézkedtünk. Néhány nap múlva utazhat, proOlyan távol eső kis községre vagy településre szokták mondani, mint Kótpuszta, hogy az isten háta mögött van. Általában „ilyen istenhá- tamögötti helyeket” keveset keresik fel az országos, megyei vállalatok, szervek kiküldöttei. Valahogyan mi is olyan gondolattal indultunk el a Halaspusztai Állami Gazdaság kótpusztai üzemegységébe, hogy ott ugyan keveset találunk, üres blokkal térünk meg. Nagyon, de nagyon nagyot csalódtunk. A kellemes csalódás akkor ért bennünket először, amikor megtudtuk, hogy világjárta emberek a kótpusztai üzemegység dolgozói is. Kevés nekik a szomszédos községek mgismerése, többet, jóval többet akarnak. Meg akarják ismerni hazájukat és a szomszédom országok , népeit, szokásait és ez a nyár bőséges lehetőséget nyújtott ehhez, (meg az állami gazdaság igazgatósága!) Kevés olyan gazdaság van a megyében, amely ennyi lehetőséget biztosított-volna dolgozóinak ahhoz, hogy országot, világot lássanak, mint a halaspusztai. Talán a legnagyobb munkák idejét kivéve szinte minden vasárnap elindult egy-egy csapat — autóbusszal, vonattal — az ország különböző tájára, hogy megismerje hazánk szépségeit, érdekességeit. Azonkívül ebben az évben csak a Szovjetunióban mintegy 26-an, 16—18 napos túrán, hárman Csehszlovákiában jártak. Hárman jelenleg is a Szovjetunióban vannak. Kéthetes belföldi üdülésben legalább harmincán vettek részt. Két-háromnapos országjáró túrán több mint százan. Nem is beszélve a kiszesekről, akik saját összegyűjtött pénzükön Debrecen, Hajdúszoboszló és más városokkal, üdülőhelyekkel ismerkedtek meg. Tótkomlóson október 23—28-ig bútorkiállítóst rendez a helyi földművesszövetkezet a bútorüzletben. A kiállításon főleg kombinált szobabútorokat mutaitniak be. A magyar ipar termékein kívül csehszlovák, jugoszláv, lengyel és fesszorom. Wien, Wien, nur du allein — és Schellenberg mosolygott, ellbűvölően. — Hát akkor én megyek is — mondta Lange & felemelkedett foteljéből. Müller — igen ugyanaz a Ges- tapo-ember, aki egykor Heydrich megbízásából mérget, majd ellenmérget töltött Schellenberg poSchellenberg türelmetlenül' dobolt íróasztalán. Ujjai először egy gyors thüringiai népdal taktusait verték a kemény fán, azután indulókba csap át. Wir fahren gegen Engeland — dünnyögte és szinte kisérte saját magát. Hirtelen legyintett egyet, mérgesen felugrott, kétszer-háromszor gyors, határozott léptekkel végigsétált a szobán. Ismét visszaült a karszékébe és kis zománcozott naptárával foglalatoskodott. Kattintott egyet rajta és a jelzés engedelmesen váltott május 9-re. Ami annyit jelentett, hogy május 8-a van, péntek. Schellenberg naptára — ez köztudomású volt — mindig egy nappal előbbre mutatta az időt. A jövő embere vagyok — adomázott — és gondja volt rá, Hamarosan Szeged nevezetességeit nézi meg a 24 tagú aktív KISZ- csoport. A gazdaság ebben az évben közel 100 ezer forintot szavazott meg jutalmazásra, üdülésre, külföldi útra, s azt fel is használták nagyon hasznosan. Bármerre megy az ember és bárkivel is beszél, nyári élményeire, az utazásaira tereli a szót, a brigádok a vetésnél, a kukoricatörésnél Is erről beszélnek. Nagyon elégedettek azok, akik üdültek, s azok pedig reménykednek, akik- ré ezután kerül sor. Az üzemegységvezető és a szakszervezeti vezető véleménye szerint két éven belül nem lesz olyan dolgozó a gazdaságban, aki jutalomként ne üdült volna külföldön vagy belföldön — hosszabb-rövidebb idéig. Az itt dolgozók nagyon szeretik a gazdaságukat, azért is, mert minden ember a munkája után megkapja a megérdemelt jutalmat. A külföldi üdüléseket szinte egy fillérig fedezi a gazdaság, a zsebpénzt a dolgozók fizetik. Szívesen befizetik az 500—600 forintot, hiszen 14—17 napig gondtalanul üdülhetnek, világot láthatnak. Ez a gondoskodás sokszorosan kamatozik. Nincs olyan munka az üzemegységekben, amelyet ne szívvel csinálnának. Különösen így van ez a KISZ-tagoknát. A kótiak az idén — 24-en — már eddig ezer társadalmi munkaórát teljesítettek. Irodát, munkásszállást. kertet, utakat tartanak rendben, Kukoricát törnek. A vállalásuk tavasztól őszig tart, senki sem huzakodik-vonako- dik a munkától. Az igyekezetüket látva a gazdaság vezetősége bőséges jutalmat ad, s nem egyik vagy másik üzemegység rovására, hanem mind a háromnak egyformán. Csepkó Eta NDK-bú torokat láthatnak majd az érdeklődők. A földművesszövet. kezet több mint egymillió-kétszáz., ezer forint értékű árut állít ki, s a bemutatott bú torok meg is vásárolhatók. Karába, bejött, belekarolt és leki- sérte. ...A másnapi lapok kis hírben közölték, hogy dr. Albert Lange egyetemi tanár, a filozófia professzora tragikus autóbaleset következtében elhunyt. Űj piros Mercedesét felfordulva, összezúz, va találták meg az árokban. Dr. Lángénak családja nincs, Berlinben temetik el. — Semmi más nem érdekelte, csak a tiszta tudomány, az emberi gondolat gyönyörű szárnyalása — mondotta ünnepi beszédében a nyitott sírnál a Humboldt egyetem rektora. hogy a Házban — amint központjukat nevezték — mondása minden illetékesnek a fülébe jusson. Ezúttal az idegesség felhői ho- mályosították el nyugalmát. Délelőtt 11 órára hivatta a Mészáros és ő pontosan tudta, miről lesz szó. Megint ezekről az átkozott fontokról. Néhány hónapja csend volt körülötte, már remélte, hogy az egész ügy feledésbe ment. Nem kellett volna elfogadni annak a hóbortos professzornak az ajánlatát. De miért éppen most jutott ez valakinek eszébe? 1942 tavaszát írják és nem 1940 nyarát. A csaták a belorusz őserdők peremén folynak. Sztálingrádról már múltidőben beszélnek, a háború tüze emészt a Csendes-óceán pálmafás szigetein és az inÁ Toplitz-tó titka Bútorkiállítás nyílik Tótkomlóson ÜL Kruger százados színre lép
