Békés Megyei Népújság, 1961. október (16. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-20 / 248. szám
2 NÉPÚJSÁG 1961. október 20., péntek Hz SZKP XXII. kongresszusa folytatja tanácskozásait Kína és a Szovjetunió népei között a barátság örökké élni fog — mondotta Csou En-laj elvtárs — A Kremlben csütörtökön délután, az ebédszünetet követően folytatódtak az SZKP XXII. kongresszusának tanácskozásai. A délutáni ülés első felszólalója Csou En-laj, a Kínai Kommunista Párt küldöttségének vezetője volt. A küldöttek és a vendégek helyükről felemelkedve, lelkes üdvözlésben részesítették a nagy kínai nép képviselőjét. Csou En-laj az SZKP programját „a kommunizmus építése nagyszerű tervének” nevezte. Ragyogó perspektíva ez, amely további küzdelemre lelkesíti a népeket — mondotta. Csou En-laj megjegyezte, hogy a kommunizmus szélesen kibontakozó építésének azok a sikerei, amelyeket a szovjet nép a XXI. kongresszus óta ért él, tanúsítják a szocializmus vitathatatlan fölényét a kapitalizmussal szemben. Kijelentette, hogy a kínai nép támogatja a szovjet kormány külpolitikai lépéseit, amelyeknek célja a nemzetközi feszültség enyhítése, az egyetemes leszerelés, a békés együttélés elveinek megszilárdítása. Támogatja a kínai nép azokat az intézkedéseket is, amelyeket a szovjet kormány az utóbbi időkben a honvédelem erősítésére tett. — A nemzetközi küzdőtéren ma egyre jobban megnyilvánul a szocializmus erőinek túlsúlya az imperializmus erőivel szemben — mondotta Csou En-laj. Egyúttal rámutatott arra is, hogy amíg imperializmus van, addig háborús veszély is van. A béke legádá. zabb ellensége az amerikai imperializmus. A Kínai Kommunista Párt küldöttségének vezetője hangsúlyozta, hogy az élet igazolta a kommunista és munkáspártok képviselőinek részvételével Moszkvában 1957-ben és 1960-ban megtartott tanácskozásokon levont következtetések helyességét. E következtetések nagy jelentőségűek voltak a nemzetközi kommunista mozgalom egységének és összefogásának fokozása szempontjából. Minden kommunista internacionalista kötelessége oltalmazni a nemzetközi kommunista mozgalom összeforrottságát. Kína és a Szovjetunió népei között régóta erős a barátság. Ez a barátság örökké élni fog, miként örökké hömpölyög a Jangce és a Volga vize — mondotta Csou En-laj. Csou En-laj ezután felolvasta az SZKP XXII. kongresszusához intézett üdvözletei, amelyet Mao Ce-tung, a Kínai Kommunista Párt elnöke írt alá. — A Kínai Kommunista Párt és a Szovjetunió Kommunista Pártja között, a két ország népei között — hangzik többek között az üdvözlet — mindig megvolt az ösz- szeforrottság és a barátság és megvan ma is. Ennek óriási a jelentősége a nemzetközi munkás- mozgalom izmosodása szempontjából. Ez az összeforrottság és ba- ' rátság kiállta a megpróbáltatáso- |kat, örök és megbonthatatlan. Az SZKP XXII. kongresszusa a világbéke fenntartásának hatalmas tényezője — állapította meg Gomulka elvtárs — Ezután Wladislaw Gomulka, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára üdvözölte a pártkongresszus részvevőit. Érdekes, színes beszédében hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió népei mellett a földkerekség minden népé a kongresszus hatáskörén belül van. Wladislaw Gomulka, akinek az emelvényen való megjelenését az egész terem felállva, viharos tapssal fogadta, hangsúlyozta, hogy Európa és a világ népei teljes helyesléssel és hálával fogadják mindazt, amit Nyikita Szergeje- vics Hruscsov az egész kongresz- szus álláspontját tolmácsolva, a német békeszerződés megkötéséről mondott. A lengyel nép — jelentette ki a LEMP Központi Bizottságának első titkára, teljesen azonosítja magát ezzel az állásponttal. Gomulka utalt arra, hogy az új világháború útját eltorlaszoló és az imperializmus katonai terveit meghiúsító döntő erő a Szovjetunió. A Lengyel Egyesült Munkáspárt és az egész lengyel nép nevében hálás köszönetét tolmácsolta az SZKP-nak és az egész szovjet népnek azokért az erőfeszítésekért, amelyeket a világbéke megőrzéséért és megszilárdításáért tesz. Rámutatott arra, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXII. kongresszusa a világbéke fenntartásának hatalmas tényezője. Gomulka megjegyezte, hogy bár a kongresszus elé terjesztett program — egy párt programja, jelentősége és az események menetére gyakorolt hatása messze túlnő a Szovjetunió határain. Ez a program távlatot ad az egész emberiségnek. A LEMP Központi Bizottságának első titkára a továbbiakban elmondotta, hogy azok a sikerek, amelyeket a Szovjetunió a XX. kongresszus óta eltelt hat évben ért el, azok a nagyszerű távlatok, amelyeket az SZKP új programja nyit meg, a szocialista tábor erősödése, a szocialista államok újabb sikerei — mindez megmutatja, milyen kiválóan kiállták a próbát a XX. kongresszus határozatai. Gomulka lelkes taps közepette jelentette ki, hogy az SZKP és a LEMP, a lengyel és a szovjet nép közötti kapcsolatok ma szívélyesebbek és testvéribbek, mint valaha. Ahogyan az oroszországi októberi forradalom új korszakot nyitott meg az emberiség történetében, és döntő hatással volt a szocializmus világtáborának kialakulására, ugyanúgy a Szovjetunió kommunista építése programjának megvalósítása is új korszakot nyit meg az emberiség történetében, eddig egyedülálló feltételeket teremt a szocializmus világméretű győzelméhez. Új lap nyílik a történelemben — mondotta Maurice Thorez elvtárs — A szovjet emberek mai nemzedéke már kommunizmusban fog élni — az SZKP programtervezetének ezek a szavai visszhangzanak szívünkben, azt a meggyőződést keltik bennünk, hogy a kom- münardok utódai szintén kivívják a győzelmet — jelentette ki Maurice Thorez, a Francia Kommunista Párt főtitkára. A Szovjetunió Kommunista Pártjának és a szovjet államnak a vezetői, a kongresszus küldöttei és vendégei felállva, viharos, hosszantartó tapssal üdvözölték Maurice Thorezt, aki tolmácsolta az SZKP XXII. kongresszusának a Francia Kommunista Párt forró üdvözletét. Franciaország összes dolgozóinak tekintete e kongresszus felé fordul, amely elfogadja korunk legfontosabb politikai dokumentumát, az SZKP programját — mondotta Thorez. A Francia Kommunista Párt főtitkára hangsúlyozta, hogy a szovjet dolgozók negyvennégyéves harca, erőfeszítései és áldozatai meghozták gyümölcsüket. A szovjet nép bebizonyította a szocializmus realitását azzal, hogy felépítette a szocializmust. Maurice Thorez rámutatott az SZKP XX. kongresszusának nagy jelentőségére a nemzetközi munkásmozgalom szempontjából. Kijelentette, hogy a személyi kultusz következményeként előfordult hibák és fogyatékosságok bátor bírálata még jobban megszilárdította az SZKP erejét és tekintélyét. A történelemben új lap nyílik — mondotta Thorez. —A kommunizmus nagy építkezései mint világítótornyok, fénnyel árasztják el az egész Földet, hirdetve az alkotás eszméit. Franciaország belpolitikai helyzetével és a francia kormány külpolitikájának kérdéseivel foglalkozva Maurice Thorez. kijelentette: „Megértjük és maradéktalanul helyeseljük mindazokat az intézkedéseket, amelyeket a Szovjetunió kormánya a Szovjetunió védelmi képességének erősítésére hozott”. A kommunisták, valamint Franciaország összes dolgozói is — mondotta Thorez — minden erejüket a békéért, a háború ellen vívott harcra fordítják. Kijelentette, hogy a Francia Kommunista Párt sajnálkozik az Albán Munkapárt vezetőinek álláspontja miatt, amellyel, elhagyva a nemzetközi munkás- és kommunista mozgalom egységének elveit, kárt okoznak az albán népnek. Lapzártakor érkezett A tegnapi nap vitájában felszólalt Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottsága elnökségének tagja is. A XX. pártkongresszus óía eltelt időszakot a szovjet nép politikai, gazdasági és szellemi életének minden területén végbement nagy fordulat időszakának nevezte. Ma mindenki előtt nyilvánvaló — mondotta —, milyen gigászi munkát végzett ebben az időben a párt és a nép, pártunk egész tevékenysége vezetett el bennünket a várva várt mezsgyéhez — a Szovjetunió Kommunista Pártjának új programjához. Leonyid Brezsnyev megjegyezte, hogy az SZKP programja kimerítő választ ad korunk legfőbb kérdéseire. Az új program — mutatott rá — ragyogó fáklyákén világítja be a szabad és boldog élethez, a kommunizmushoz vezető utat. Az SZKP XXIL kongresszusa a világ figyelmének középpontjában Moszkva (MTI) Az SZKP huszonkettedik kongresszusa újabb és újabb munkahőstettekre serkenti a szovjet embereket. A kongresszus tiszteletére tartott gyűléseken és Összejőve, teleken a szovjet munkások, kolhozisták a termelésben elért újabb sikerekről adnak számot. Komoly eredményeket hozott a kongresszus tiszteletére rendezett munkaverseny. A leningrádi, moszkvai, szverd- lovszki, sztálingrádi vállalatok és az ország más városainak üzemei, valamint az egész szovjet dolgozó nép eredményes munkával szavazza meg a kommunizmus építésének programját London Az SZKP huszonkettedik kongresszusának hírei továbbra is jelentős helyet foglalnak el az angol sajtóban. A Times, a Daily Telegraph, a Guardian, a Daily Mail, a Daily Mirror és a Daily Worker című londoni lapok csütörtökön közölték az SZKP programtervezetéről tartott Hruscsov-beszámoló rövidített változatát. „Hruscsov ingyenes lakást ígér. A bőség megvalósításának húszéves terve” — hirdeti a Times tudósításának címe. Hruscsov beszédét ismertetve a lapok kiemelik azokat a részeket, ahol arról van szó, hogy a Szovjet. unió tíz év múlva maga mögött hagyja az összes fejlett kapitalista országokat, s hogy 1980-ra a termelés mintegy ötszörösére emelkedik. Bukarest A román közvélemény továbbra is rendkívül nagy érdeklődéssel és figyelemmel kíséri a kommunizmus építőinek kongresszusát. A román rádióállomások állandóan tájékoztatják hallgatóikat a kongresszus minden mozzanatáról. A Scinteia, a Román Munkáspárt központi lapjának csütörtöki száma öt nagyformátumú oldalon közli a kongresszus első napján elhangzott Hruscsov-beszámoló teljes szövegének második részét. Delhi A Fáklya című népszerű indiai folyóirat szerkesztője, J. Narajan, a TASZSZ tudósítójának kijelentette: „Az SZKP programtervezete, amelyet a XXII. kongresszus vitat meg, még a legmegrögzöt- tebb szkeptikusokat is meg kell, hogy győzze a Szovjetunió békés törekvéseinek őszinteségéről. Az indiai nép, amely Ázsia, Afrika és Latin-Amerika más népeihez hasonlóan csak a közelmúltban vívta ki politikai szabadságát, és most független gazdaságát fejleszti, rendkívül érdekelt a béke megőrzésében. Ezért üdvözli lelkesedéssel a szovjet népnek és vezetőinek törekvéseit”. (TASZSZ) A magyar pártküldöttség koszorút helyezett el a Lenin-Sztálin Mauzóleumban Moszkva (MTI) Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Marosán György és Nemes Dezső, a Központi Bizottság titkárai, Révész Géza, a Központi Bizottság tagja csütörtökön koszorút helyezett el a Lenin—Sztálin Mauzóleumban. A koszorúzási ünnepségen jelen volt Jefremov, a Gorkiji Területi I ártbizottság titkára, a Központi Bizottság OSZSZSZK irodájának tagja és több más szovjet pártvezető. Ott volt a moszkvai magyar nagykövetség valamennyi diplomáciai beosztottja is. A Minisztertanács ülése A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. A földművelésügyi miniszter előterjesztése alapján elfogadta az új 3004-es határozatot, amely a termelőszövetkezetek megerősítése céljából 1962-ben nyújtandó állami támogatásról intézkedik; megtárgyalta és jóváhagyta a központi népi ellenőrzési bizottság elnökének jelentését a 3004/3. sz. kormányhatározat végrehajtásának ellenőrzéséről. A kormány megerősitette a román párt- és kormánydelegáció magyarországi látogatása alkalmával aláírt magyar—román szociálpolitikai, valamint az atomenergia békés célokra való fel- használása tárgyában kötött egyezményt. A Minisztertanács ezután személyi és egyéb folyó ügyeket tárgyalt. (MTI) Kinevezések, felmentések A magyar forradalmi munkásparaszt kormány Polonyi Szűcs Lajost pénzügyminiszter első helyettesi és Bartos Antalt belügyminiszterhelyettesi tisztsége alól felmentette. A Minisztertanács Sulyok Bélát a pénzügyminiszter első helyettesévé, Lugossy Jenőt művelődésügyi miniszterhelyettessé, László Andort a Magyar Nemzeti Bank elnökévé és Marai Lászlót a KGST magyarországi képviselőjének helyettesévé kinevezte. (MTI)