Békés Megyei Népújság, 1961. augusztus (16. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-01 / 179. szám
4 NÉPÚJSÁG 1961. augusztus 1., kedd Mezőberény Petőfire emlékezett Emlékoszlop-aratás a Körös-gáton Nehéz dolga van most a krónikásnak, akinek az volna a feladata, hogy visszaadja a július 30-i, vasárnapi mezőberényi Petőfi-em- lékünnepség és emlékoszlop leleplezésének eseményeit. A történeket könnyű papírra vetni, mert peregtek a műsorszámok, de azokat az érzéseket, amelyek a község dolgozóinak a szívében ezen az emlékezetes napon feltornyosultak, nehéz lenne leírni. Már a délelőtt folyamán a Kihunyt egy csillag című dokumentumfilm vetítése előtt Dienes András, a film írója — a neves Petőfi-kutató előadását feszült figyelem kísérte, és a feltett kérdések is azt bizonyították, hogy Petőfi halhatatlan emléke még ma is él a herényi emberekben. Ezt bizonyítja az a tény, hogy Petőfi- szatokör alakult Mezőberenyben, üén Irányi István pedagógussal, aki hihetetlen munkát végzett Petőfi Mezőberény ben töltött ideje emlékeinek felkutatásában. Elsősorban az ő érdeme volt az is, hogy azon a helyen, ahol Petőfi 1849 júliusában komppal átkelt a Körösön, ma emlékoszlop áll. 112 évvel ezelőtt a világirodalom egyik legnagyobb alakja Mezőbe- rényből indult el végzetes útjára, a segesvári harcmezőre, hogy aztán valóra váljanak látnoki szavai: Ott essem el én A harc mezején.„ Az emlékoszlop-leleplező ünnepség résztvevői méltóak voltak a halhatatlan költő emlékéhez. A Körös gátján összegyűlt több száz ember a szakadó esőben sem tágított és bizony nehéz eldönteni, hogy Mucsi József emlékverse, a csuromvizesen éneklő herényi vegyeskar, Körösztös István színművész szavalatai, az emlékezés aranyszálaival átszőtt ünnepi beszédek vagy a herényi dolgozók kitartása tett-e rám mélyebb hatást. Az azonban bizonyos, hogy a herényiek bebizonyították, nemcsak a Körös-gáton, hanem szívükben is örök emléket állítottak Petőfi halhatatlan alakjának. És amikor a talapzatot elborító kegyeletkoszorúk szalagjait mintegy búcsúzóul meglengette az esővel terhes felhőket maga előtt terelő nyári szél, még egyszer szemünkbe ötlenek Petőfi megrendí- tően végrendeleti, de a végső győzelemre lelkesítő sorai: ...„Holt testemen át, Fújó paripák Száguldjanak a kivívott diadal- [ra...” Ö. Kovács István „Szabványriport a „kulturális keresztmetszetekről” Elhatároztam, hogy írok egy ezabványriportot. A program a következő volt: felkeresek egy üzemi könyvárust, utána néhány dolgozót röviden megkérdezek, szeret-e olvasni, ha igen, mit, ha rém, miért nem. Egy kis keresztmetszetet nyújt ez az emberek kulturális érdeklődéséről, ha nem is túl megbízható következtetések folynak ezekből a válaszokból. S maga a téma, ha nem is új, mindig aktuális. A Békéscsabai Ruhagyárra esett a választásom. Tóth János bizományi könyvárustól kértem felvilágosítást: — Havonta átlag 2500 Ft forgaL mám van; ez például karácsony előtt 5000-re is felmegy. Mik a legnépszerűbbek? — Talán a sorozatok. Az Aranykönyvtárra például 25-en fizettek élő. Népszerűek a mesekönyvek is, Jókaiból pedig nem tudok any- nyit rendelni, hogy elég legyen. Keresnek kézimunkakönyveket, és szakácskönyvet, de ezekből kevés van. — Egy személyes kérdés — ön vásárol könyvet? — Hát az természetes... Nem leg politikai irodalom-szemináriumot vezetek már több éve. Tóth elvtársat megkérem, vezessen valamelyik műhelybe. A szabászatra megyünk. Az első „áldozat" Paulák Kati. Ät is érzi áldozatjél- legét, mert nagy zavarban van. — Én őszintén megvallva, nem nagyon szeretek olvasni. Nem köt le. — De hiszen szokott könyvet venni! — szól közbe Tóth elvtárs. — A nővéremnek... — A mozit például szereti, nem? — Hát — azt se nagyon ... — És mit csinál szabad idejében? — Kézimunkázom. Azt kérdezem most Tóth elv- társtólj tesznek-e valamit, hogy — hisz biztos szép számmal vannak — a közömbösök érdeklődését felkeltsék: — Hogyne. A propaganda-anyagot mindig kifüggesztjük. Aztán ott van a megafon is. Nem kevés ez azért? .. KöVbtkező riportalany Kerekes tályna vezet, és bemutat Gelencsér Mihálynak. És nála csúszott ki a riport a szabványból — a villám- interjú helyett hosszú beszélgetés sikeredett. Gelencsér elvtárs elfoglalt ember: «iti technikumot végez (az első évet négyessel zárta — nincs vele megelégedve), szemináriumot vezet, a munfcáskórusban énekel. — Az utóbbi időben a könyvtárban nem tudom az újabb kiadványokat nyomon követni, nincs rá időm. — Szépirodalmat olvas? — Most főleg történelmi könyveket, például Walter Scottot. Sokkal kézzelfoghatóbb így az a történelmi anyag, amit tanulunk: Igazi szenvedélye a szakmája. Hosszan beszél arról, milyen problémák adódnak abból, hogy nincsenek speciálisan szakikönyvek. Sok termeléskiesés, egyeseknél huzamosabban alacsony jövedelem. Nála értettem meg igazán, hogy a könyv — legyen az szépirodalom vagy műszaki könyv —, mennyire szorosan hozzátartozhat az ember életéhez, munkájához. Farkas János Egyre többen... Ma már nyugodtan elmondhatjuk, hogy — művelődéspolitikánk megvalósulásának eredményeként ■— országunk az olvasó, művelődő emberek hazája. Művelődésre — iskolákra, városi, falusi kultúr otthonokra, könyvtárakra, színházra, mozikra, könyvkiadásra soha ebben az országban nem költöttek annyit, mint a népi hatalom elmúlt másfél évtizede alatt. A szocialista társadalom nemcsak annyiban fejlettebb és magasabbrendűbb a kapitalista társadalomnál, hogy az aáyagi javak nagyobb mennyiségét állítja elő fejlettebb munkaeszközökkel — hanem abban is, hogy ezen az új és egyre szélesedő, erősödő gazdasági alapokon a dolgozó emberek érdekében felvirágoztatja a kultúrát! Az új típusú szocialista ember nemcsak a munka elvégzéséhez szükséges tudást és ismereteket szerzi meg, hanem növekvő jólétének alapzatán felismeri a tanulás, a művelődés elsőrendű fontosságát. A növekvő kulturális igények szerte az élet minden területén messzemenő lehetőségekkel találkoznak. Magyarul: aki ma tanulni, művelődni akar — az tud is tanulni és művelődni, mert a népi állam szélesre tárja minden dolgozó ember előtt a kultúra kapuit. Nagyon fontos rögzíteni: régen elmúltak azok az idők, amikor az embereket — idősebbeket és fiatalabbakat egyaránt — valósággal „noszogatni” kellett arra, hogy használják ki a népi hatalom biztosította művelődéit lehetőségeket. Elmúltak azok az idők, amikor valóságos beiskolázási kampányokat kellett szervezni, hogy a középiskolákba, az egyetemekre a munkás- és parasztszülők elengedjék gyermekeiket. Ott tartunk most, hogy ebben az évben nem kevesebb, mint 21 000 érettségizett fiatal jelentkezett felvételre a különböző egyetemekre — nagyobb százalékban munkások és parasztok gyermekei. Nagy öröm az is, hogy az egyetemre jelentkezetteknek mintegy negyven százaléka kitűnő és jeles rendű. Egyre jobban használják ki az adott lehetőségeket a dolgozó idősebbek is. Sok tízezer munkás, falusi dolgozó végezte el ebben az évben is a hajdan elmulasztott általános iskolát vagy középiskolát, egyetemet. S az idén is újra ezrek és tízezrek jelentkeztek, hogy különböző esti tanfolyamokon, levelező tagozatokon hozzákezdjenek az iskolai tanuláshoz és megszerezzék a magasabb képesítést. Tiszteletre méltó dolog ez, hiszen ezek az idősebb emberek nem kis áldozatot vállalnak munkájuk mellett, amikor kezükbe veszik az iskolai tankönyvet s tanulni kezdenek. A művelődés, a kultúra kapui nyitva állnak hazánk minden polgára előtt, s e kapuk felé egyre többen és többen indulnak él, egyre többen és többen lépik át a küszöböt. (—r) iMiiiiiiimiiiiiiiiiiiiKiimiiiiiiiHiiniiHianiinniii» KÖVETHETŐ PÉLDA Ha művelődésről, kultúrálódásról van sző — nincs hiány a helyes és jó kezdeményezésekben Békés megye községeit, városait tekintve sem. Nemrégen jelent meg egy írás lapunkban arról, hogy Füzesgyarmaton — a község szocialista átszervezése után — egy gazdája lett a kultúrának; a szövetkezet vállalta magára a művelődési kiadások jelentős részét. Ezen kezdeményezések sorába tartozik az is, hogy — mint az elmúlt napokban olvashattunk róla hírt — a csorvási földművesszövetkezet száz kötet könyvet vásárolt a helyi könyvtár részére. A száz kötetért mintegy 2300 forintot fizetett ki a földmüvesszövetke- zet. Ez azonban csak az egyik fele a való ténynek: a földmüvesszövetkezet vezetősége és tagsága felajánlotta azt is, hogy ezután minden évben —- a tiszta jövedelem fél százalékát ajánlja fel könyvvásárlásra. Nagyon szép és nagyon okos dolog ez. ügy hisszük, követhető példa is. C—'K.) tudja megállni az ember, ha már a kezében van ... Ezután következtek a „szúrópró. bák”. Kolarovszkii György mondja: — Bizony az utóbbi időben valahogy keveset olvasok. Két sorozatra előfizettem, ezeken kívül nem vásárolok. (Ez kb. havi 100 forintot jelent neki). — És otthon milyen könyvtára van? — Azért vannak könyveim, főJános meós. — Ő, én rengeteg olvasok, és sok könyvet veszek. — Az utóbbi időben mi tetszett a legjobban? — A Nemzeti Színház története, az Operakalauz. — Szaik-könyveket nem vásárol? — Csak nemrég dolgozom itt — ami a tanfolyamhoz kell, azt olvasom. Kalauzomtól megkérdezem: — Hát műszaki könyveket senki sem olvas? Válasz helyett a tervosz2 millió 698 ezer mozilátogató A múlt félévben 15 316 előadáson 2 millió 698 ezer látogatója volt megyénk filmszínházainak. Ez azt jelenti, hogy megyénk minden lakosa átlag 5,8-szer volt moziban. Ez a szám alacsonyabb, mint a múlt év hasonló időszakának átlaga, aminek az az oka, hogy a filmszínházak nem tudtak műfajilag elég változatos műsort nyújtani, továbbá míg tavaly a csúcsforgalmat jelentő szovjet filmhetet az első félévben tartották, idén ez a IV. negyedévben kerül megrendezésre. Legnagyobb filmsikerek, a Tisztes úriház és az Alba Regia voltak. Végül egy kis ízelítő az augusztusi műsorból. A Nyolcvan nap a Föld körül című amerikai filmet, Leon Garros keresi a barátját című szovjet filmet láthatja a közönség; bemutatják a Szeptemberi szerelem című NDK és a Ped- ró kapitány vidám hadjárata című nyugatnémet filmet; műsorra kerül Walt Disney régóta várt filmje, a Bambi. Két magyar film premierjére is sor kerül: a Napfény a jégen és a Puskák és galambok szerepel majd mozijaink augusztusi műsorán. Otoenhét (/i/ennek „panasza” méhkeréki gyermekek nagyon szeretnek * óvodába járni. Kedves óvó nénik és dada nénik vigyáznak rájuk, játszanak velük, mesélne! nekik, s a nap így gyorsan telik. A sok-sok játék is nekik készült. A finomabbnál finomabb ételeket özvegy Rúzsa Sándomé főszakács készíti már hét éve a napköziben, s hogy jól, azt az egészségtől pirosló, dundi arcok bizonyítják a legékesebben. Az étrend is bizonyít valamit. Azt, hogy a legfőbb gond a gyerekek bőséges ellátása. A látogatást nem várták, mégsem vallottak szégyent, almikor az aznapi menüt felsorolták. A tízórai nápolyi volt. Az ebéd tökleves, paprikáscsirke makarónival, az uzsonna pedig vajas kenyér. Reggelit és vacsorát otthon kapnak. Megvan tehát mindenük: a jó ellátás, a játék, a szórakozás és a gondos felügyelet. Panaszra itt nincs ok. Mi a baj mégis? A választ az idegen, de a községbeliek is hamar megkapnák, ha ezt kérdeznék. Nem kell csak az óvodáig menni. Nem a gyerekek panaszkodnak, ők játszanak vidáman. Az épület az, amely segítségért kiált. A gyermekek második otthona még az elmúlt évben új épületrészt kapott, hogy még kényelmesebb, szépen berendezett új otthonban még több gyermek élvezhesse a vezető gondoskodást, ami a nevelők és az itt dolgozó asszonyok részéről körülveszi őket. A tanács gondoskodott arról, hogy nagyobb, kényelmesebb otthont biztosítson a gyermekeknek, akik napjaik nagy részét itt töltik. Tavaly hetvenezer forintot fordított a bővítésre, s az épületet a termelőszövetkezet építő- brigádja rövid idő alatt felépítette. Már „csak” a parkettázás, a falak bevakolása és a festés hiányzik. Ezt már a brigád nem végezhette el. S azóta — 1960. novemberben készült el — így áll. A szobákban a csupasz föld, az ablakok és a falak festetlenü! félig készen. A tanács az idén is betervezett 50 ezer forintot az épület befejezésére, csak nincs, áld vállalja. A homok, cement, mész, parkett, sőt a berendezés (kis székek, asztalok, polcok) is ott állnak. I tt a nyár. A termelőszövetkezet asszonyai közül még több gyermek édesanyja dolgozhatna nyugodtan a földeken, ha gyermekét a napköziben helyezhetné él. Ha az új épületrész a tavasszal elkészült volna, legalább 25—30 gyermekkel többen lehetnének itt. Ami a gyermekek kényelmét illeti: az udvaron szép park lehetne már a meszesgödör, kavics- és homokdombok, valamint ópületgerendák helyett. Rossz időben pedig olyan termekben lehetnének, amelyeket méltán nevezhetünk második otthonuknak, hiszen az ehhez szükséges szép berendezés megvan. Vajon azok, akikre az épület befejezése tartozik, nem gondolnak a saját gyermekeikre? Mit szólnának, ha gyermekeiknek kellene ilyen körülmények között lenni? Biztosan nem örülnének. Kasnyik Judit
