Békés Megyei Népújság, 1961. augusztus (16. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-27 / 202. szám
4 NÉPŰJSÁO 1961. augusztus 27., vasárud# Tovább, mindig csak tovább! Interjú a munkásakadémiákról VESZPRÉMI KALAND avagy lehet-e művelt egy pedagógus, ha Békés megyében lakik? Előre .megbeszéltük Kaszai Pál elvtárssal, a TIT Békés megyei szervezetének titkárával, hogy szferdáin délelőtt 10 óra tájban találkozunk és elbeszélgetünk az ismeretterjesztés egyik legújabb és máir eddig is hasznos formájáról, a munkásakadémiákról. Persze, az újságírónak mi is lehet más a célja. mint az, hogy egy ilyen beszélgetésből a leglényegesebb dolgokat, a közérdeklődésre leginkább szá- mottartó részeket összegezze és olvasói elé tárja. — Kezdjük ott, hogy az elmúlt ismerettel-j esztési évad már bebizonyította: az üzemi dolgozók felismerték a munkásakadémiák jelentőségét, és megszerették ezt az ismeret- és műveltség-gyüjtőfor- mát. Persze, nagyon sok még a tennivalónk. Elég, ha párhuzamot állítunk fel két számadat között. Az egyik: országosan 400 munkás- akadémia működött mintegy 600 tagozattal, nálunk a megyében pedig mindössze hat, kilenc tagozattal. Az arány ugye, elég rossz. Hiába, ebben a dologban sem lehet ajtóstól a házba rontani, először rrtpg kell teremteni az alapokat — például általános ismereteket terjesztő előadássorozatok szervezésével — és aztán, mint következő lépcsőfok, jöhetnek a munkásakadémiák. Még mielőtt részletesebben beszélgetnénk a munkásakadémiák céljáról, feladatáról, máris megemlítem, hogy most ősszel már tizenkét üzemben lesz munkásakadémia, hogy csak néhányat említsek: a sár kadi és a mezőhegyesi cukorgyárban, élelmiszeripari üzemekben,( textil-üzemekben és persze tovább folytatódnak ezek az akadémiák ott is, azon a hat helyen, ahol sikeresen elkezdődtek tavaly; — a csabai Téglagyárban, az Építőipari Vállalatnál, az endrődi Cipész Ktsz-ben, ugyanott a szabóknál, a csabai vasutasoknál és a Kertészeti Vállalatnál. A kis kitérő után próbáljuk meg összefoglalni, és ezt most inkább az-újságíró teszi meg': mi a feladatunk a munkásakadémiáknak? Tény, hogy a kulturális, művelődési igény országosan rohamosan növekszik. Ez így van az üzemi dolgozók körében is. És hogy ez így van, szükségszerűen magával hozta, hogy az ismeretterjesztés szervezett formái kerültek előtérbe. Ilyenek a szabadegyetemek, majd ilyenekké váltak a fejlődésnek egy magasabb fokán a hallgatóság összetételét és igényeit messzemenően figyelembe vevő akadémiák. Például a munkásakadémia is. Ezek az akadémiák rendszeres, tervszerű előadásaikkal a hallgatók általános és szakmai ismereteinek bővítését és a tudományos alapokon nyugvó szocialista világnézet kialakításának segítését tűzte ki célul. Ügy vélem, az a definíció teljes, és talán annyit lehetne hozzátenni, hogy azok, akik ilyen munkásakadémián részt vesznek, gyorsabban felismerik az anyagi világ összefüggéseit, gyorsabban tisztázódnak bennük bizonyos eszmei kérdések és mivel a mai kor romantikája, a tudományok szédületes fejlődése senkire sincsenek hatás nélkül — ezeken az akadémiákon lehetőséget találnak arra, hogy természettudományi alapismereteket szerezzenek, vagy pedig — és ez egy másik oldal — filozófiai, jogi, közgazdaságtudományi, történelmi, irodalmi, művészeti érdeklődésüket kielégíthessék. Ezek mind együttvéve a közművelődés alappillérei, és ahogy mondani szoktuk, a kiművelt emberfők sokaságának megteremtését segítik. Ezek után újból Kaszai elvtársé a szó. ;— Szóval megegyeztünk, hogy összefoglalod az akadémiák célját, feladatait. (összefoglal: am, megtörtént) Ezek után nem marad más hátra, mint hogy ebben az interjúban mi is lépjünk egyet előre. Tehát lényegében a munkások általános és szakmai műveltségének bővítése a cél. Ezen belül nagyon fontos a műszaki ismeret- terjesztés. A tervek szerint is az előadások kb. 50 százaléka műszaki kérdésekkel foglalkozik, de nem részletekbe menő szakoktatás formájában, hanem tájékoztatást ad a szakma alapvető kérdéseiről, bemutatja helyét a műszaki tudományokban, összefüggéseit természettudományi alapismeretekkel — egyszóval annak az iparágnak a helyét népgazdaságunkban, ahol éppen a munkásakadémia előadás- sorozata zajlik. Nyilván, az összefüggések végtelenek. Összefügg az ipar a termelés etikai problémáival, a tudományokkal, a művészetekkel és nem utolsósorban természetesen a társadalom fejlődésével. Ezeket megmutatni nagyszerű feladatai a munkásakadémiáknak. Talán a legjobban megalkotott útmutató sem ad világosabb és egyszerűbb képet a munkásakadémiákról, mint beszélgetésünk eddigi része. De mit ér az útmutató, mit ér a jó elgondolás, ha a gyakorlat esetleg mást mutat. Nos, tehát nézzük, mi volt eddig és mi lesz a következő ismeretterjesztési évadban. — Emlékszel, a jó előbb már mondtam, hogy hat munkásakadémiánk volt kilenc tagozattal. Ezek közül a Békéscsabai Téglagyár II. számú üzemében, majdnem mintaszerűen folynak az akadémia előadássorozatai és azokon hatvannyolcvan dolgozó jelent meg rendszeresen. Az I. számú üzemben már nem volt ilyen jó a helyzet, valahogy gyengébb az érdeklődés, ami persze az üzem vezetőinek — elsősorban a szakszervezeti vezetőknek — a hibája, nemcsak a miénk. Hiszen — és itt engedd meg, hogy egy kissé kitérjek arra, hogy — hiába a TIT munka;társainak minden erőfeszítése, ha a szak- szervezeti vezetők ott az üzemben nem tudnak, vagy egyenesen nem akarnak gazdájává válni a munkásakadémiáknak. Pedig enélkül nem megy a dolog! Mi — a szerződés értelmében is — felelősek vagyunk az előadások rendszeres megtartásáért, azok eszmei, politikai, szakmai, szóval tartalmi színvonaláért. De mindezek mellé kell a szakszervezet segítsége, az, hogy a munkások érdeklődését felkeltsék és mondjuk ki őszintén: i szervezzék az ismeretterjesztésnek ezt a formáját is. — Megint elkanyarodtunk, nézzük tovább. Terveink szerint és ezt a Szakszervezetek Megyei Tanácsa határozattal támogatja, az új idényben tizenkét munkásakadémiát szervezünk. A szerződéseket szeptember 15-ig kötjük meg és már most fontos az, hogy jól előkészítsük ezeket, de nemcsak mi, hanem az üzemek is azzal, hogy képet igyekeznek alkotni: hogyan oszlik meg a dolgozók érdeklődési köre, milyen előadásokat kívánnak leginkább hallgatni — de ezt kár i® sorolni, mert bizonyos vagyok abban, hogy akik ezzel foglalkoznak, tudják mi a teendőjük. Nehéz egy ilyen rövid interjú keretében mindenről beszélni, mert: a munkásakadémiáknak olyan sokrétű feladatuk van még, hogy legalább olyan sokrétű feldolgozást igényel a sajtó szén. pontjául is. Ez igaz! És miután ezekről a sokrétű lehetőségekről beszéltünk, szó került a munkásakadémiák — magunk között úgy mondtuk: első lépcsőfokára is, az általános ismeretterjesztő előadássorozatokra. — Ilyen sok helyen volt és még több helyen lesz. Érdekes tapasztalataink vannak. Jó . is, rossz is. Engedd meg, hogy a rosszakról beszéljek. Ebből talán több tapasztalat adódik. Emlékszem, jártam néhány hónappal ezelőtt az István malomban. Mindenki tudja: ez a malom az ország 2-ik legnagyobb ilyen üzeme. Sokan dolgoznak itt, tehát fontos lenne az ismeretterjesztés. Megkerestem a párttitkár elvtársat, ő a szakszervezet vezetőihez küldött (nagyon helyesen), a szakszervezeti bizottság elnöke pedig a kuitúrfelelőshöz, aki a következőket mondotta: „Hát elvtárs, ez nem az én dolgom, elég nekem a színházi bérleteket és a mozilátogatást szervezni”. Lehet, hogy nem szó szerint ezt mondta, de ez volt a lényeg. Az eredmény: nem is jutottunk dűlőre, és az elmúlt években, sajnos, egyetlenegy ismeretterjesztő előadást sem tudtunk tartani az István malomban. Nem sokkal jobb a helyzet a Békéscsabai Sütőipari Vállalatnál sem, a Gyulai Tejpor- gyárban sem és az Orosházi Ruhagyárban sem, hogy csak kapásból említsek egyet-kettőt. (Szóval: a szakszervezet! Nem lenne rossz dolog, ha most, az ismeretterjesztési évad kezdete előtt üzemeink szakszervezeti vezetői meggondolnék: mivel segíthetnék az ismeretterjesztést, a dolgozók szakmai és általános műveltségének fejlesztését? Hiszen ez a szak- szervezet egyik fő feladata!) Az interjú végén megegyeztünk Kaszai elvtárssal, hogy amint megkezdődnek, ellátogatunk néhány munkásakadémiára, de olyan üzemekbe is, ahol még csak az általános ismeretterjesztő előadássorozatoknál tartanak, sőt oda is elmegyünk, ahol — sokszorosan — sajnos még itt sem tartanak. Bizonyára sokoldalúan hasznos lesz egy-egy ilyen látogatás, beszélgetés. Tovább, tovább, mindig csak tovább! Ez a népművelés jelmondata isimért úgy rohan, fejlődik ez a mi korunk, hogy ami ma elég volt. az holnap már semmit sem ér. És ísv van ez. kicsiben, nagyban: tudásban, műveltségben tudományban — az életben min denütt. Sass Ervin z a cikk tulajdonképpen hozzászólásnak íródott az évek óta folyó vitákhoz „miért nem mennek a fiatal pedagógusok falura és tanyára?” Nem én tehetek róla, hogy más lett belőle. „Azért nem megyünk falura, tanyára, de még kisebb városba sem — nyilatkoztak az ifjú pedagógusok —, mert ott nincs művelődési lehetőség!" Mire én a következőket válaszoltam gondolatban: Művelődni bárhol lehet. A világ mibennünik is él. Én magamról veszek példát, aki 10 évig budapesti és azelőtt békéscsabai lakos voltam. Tudom mi a villanyvilágítás, fürdőszoba, színházi estek, tárlatlátogatások stb. Most mégis 9 éve tanítók tanyán petróleumlámpa, gémesküt, térdig érő sár közepette. És nem vagyok mártír. Nyaralásaim alkalmával számos fővárosi, egyetemi végzettségű emberrel kerültem össze és nemhogy lemaradtam volna irodalmi tájékozottságban, vagy a művészeti élet és alkotások ismeretében, de még szakmai vonalon Sem. Éppen ellenkezőleg. A fővárosi élet rohanó tempójában élő embernek- nincs ideje napi 4—5 órai olvasásra, idegen nyelvek, vagy szakmai könyvek elmélyedt tanulmányozására. Tanyán viszont lehet. A nagy természetszereteten kívül még nagy lelki örömöt és kielégülést is okoz a ma még legelmaradottabb réteg, az alföldi parasztság, a szétszórt tanyavilág gyermekeinek oktatása. így és még bővebben válaszolgattam én eddig a panaszkodó fiatal -kantinsaiknak — gondolatban. „Én még a borsón is szépet álmodom ..ez lett volna akkor a cikk címe, ha meglródott volna. Most leírtam belőle a lényegesebb gondolatokat, de kissé keserű szájízzel. Ennek a keserű szájíznek az okát mesélem el. Eddig is kaptunk mi, tanyai tanítók egy kis finom szúrkálást néha, hogy hát: „Persze tanyán nem lehet olyan jó munkát végezni.” s a tanyai iskolából jött gyerekeket Is fogadják úgy, hogy: „Igaz, hogy tiszta jeles, de tanyai iskolában lett jeles, és az a városon jó, ha hármast ér.. Ezeket lenyeltük, lenyeltem, és „majd én megmutatom’‘ alapon tovább gyúrtam a gyerekeket városi formára, nívóra, igaz hitied, egészen a veszprémi utazásomig. Most a nyáron Balatonfureden nyaraltam, a Pedagógus üdülőben. „Jó munka jutalma az üdülés”, ez volt a beutalói a írva és igy élvezhettem én is 2 hétig a Balatont. Egy nap felkerestem Veszprém városát, mivei még ott nem jártam, A megyei tanács előtt eszembe jutott régi álmom és rozoga egészségi állapotom. Milyen jó lenne majd egyszer néhány év múlva, ha iskolám megszűnik, ide vadamelj-ik kis faluba elkerülni, itt tanítaná a kies Dunántúlon és minden évben sokszor látni a Balatont, szívni az erdők, hegyek 'evegőjtt. Elképzelésemet tett követte. Felmentem a művelődésügyi osztályra, ahol azonnal megtaláltam a személyzeti előadót, ha jól tudom, Babarezi Imrét. FILMHÍRADÓ Pedro kapitány vidám hadjárata Bemutatja a békéscsabai Szabadság filmszínház Az alábbiakban dramatizált formában közlöm az ott lefolyt 10 perces beszélgetést. Én: Jomapot kívánok! Huszár Istvánná vagyak Békés megyéből, szeretnék pár szót beszélni a kar-társsal. ö: — Kérem. Mi az óhaja kar-társnő? Én: — Ha emlékszik rá. a múlt évben már írtam önöknek állás ügyben. Ugyanis tanyán tanítok, és iskolám több más tanyai Iskolával együtt megszűnő félben van. Szeretnék majd egyszer ide kerülni, egészségi állapotom miatt. •» ~ Ö: — Szabad mégegyszer a nevét? Húszamé, Húszamé, Pál? János, Aladár? Nem emlékszem, hiszen Huszárból annyi van, minit égen a csillag! Én: (Egyelőre csak gondolom: Hát az őrgróf Pallavicininé feltétlenül ritkább és előkelőbb, de avval nem szolgálhatok.) ö: (folytatja) — És mit képzel tulajdonképpen a kar társnő? Mi Balaton mellé csak művelt, kiváló pedagógusokat teszünk! Tisztelet, becsület Békés megyének, de hát elvégre, mi a Dunántúlon vagyunk! Itt nem lehet kérem lazsálni, itt társadalmi munkát kéül végezni! Én: — De kérem szépen;;; mi is végzünk társadalmi munkát. Én egy 9000 holdas tsz közepén vagyok és mindent megteszek, amit kell és tudok. 6 osztályt tanítok és orosz nyelvet is, A KISZ-t is szerveztem .. s Ö: — Tudom, egy kis családlátogatás, disznótor, ismerjük a dolgokat! Én: — Értsük meg egymást! Én nem forszírozni, nem követelőzni jöttem! Egyelőre jó helyem van és el sem engednének. Csak be akartam mutatkozni és érdeklődni, hogy egyszer, ha úgy hozza a sors, eljuthatnék-e erre a vidékre, ahová egész életemben vágytam. Nem jelöltem meg a helyet. Sőt minél kisebb, csendesebb faluba kívánkozom. Kerbet gondozni, állatokat tartani . . ; ö: — Ha-ha . A disznót, tyúkot tartani, ez a tanyai tanítók álma! Ez itt megszűnt kartársnő! Egyébként ismer-» jük ezeket a dolgokat! Előbb csak szerénykednek, s ha itt vannak, követelőznek! A férje is pedagógus? Én: — Nem, ő nyomdában dolgozik; ö: — Nyomdász sem kell, a férjét sem fogadjuk! Én: (Végkóp elvesztem a türelmem) — Nézze, emiatt ne aggódjon! Férjem nem tartozik a veszprémi művelődésügyi osztályhoz. Láttam a vonatból, a város szépen iparosodik. Ha nem kell a nyomdában, majd elmegy maltert keverni, zsákot hordaná, kapálni. A Békés megyeiek nem félnek a paraszti munkától. Ami pedig engem illet, én is elvégeztem annak idején a 4 elemit; a 4 polgárit és 5 évet a debreceni tanítóképzőben. Tagja vagyok a Dé'lmar gyarországi írók Egyesületének és a Népújság állandó külső munkatársa. Nyelveket tanultam és tanulok. Havi újságszámlám 120 forint. A Ludas Matyitől a Nagyvilágig minden jár. Kénytelen vagyok előhozakodni azzal, hogy mint pedagógus, a legjobb minősítésem vám Szakmai vonalon állandóan képzem magam. Ezenkívül mindennap megmosom a nyakam, fürödni is szoktam és a s zorzó táblát is ismerem. Ö: — Elvtársnő párttag? Én: — Nem. De otthon részesítenek éppen annyi megbecsülésben, mintha az volnék. ö: (Sokkal csendesebben) — Hát majd tetszők írni, ha aktuális lesz, és ha lesz hely . -.; Én: — Igen, majd egyszer valamilyen formában jelentkezem. Nagy örömömre szolgál, hogy megismerhettem a veszprémi művelődésügyi osztályon uralkodó hangot. Jónapot! Szégyentől égó arccal és könnyes szemmel távozom. — Az egyébként jól sikerült nyaralásom után még melegebb érzéssel tértem vissza a ,,kultúrálatlan Békés megyébe”, „műveletlen” kartársaim közé. Huszár Istvánná * A szerkesztőség megjegyzése: Embertársaikat lebecsülő, semmibe vpvő; fennhéjázó típusok akadnak az országban, felelős beosztásban is. Nem valószínű, hogy a veszprémi művelődés- ügyi osztályon az a hang az uralkodó; amit a cikkíró tapasztalt. Valószínűbb, hogy ez csupán az illető hangja, amit mielőbb meg kellene változtatni, ha munkáját maradéktalanul kívánja ellátni«
