Békés Megyei Népújság, 1961. július (16. évfolyam, 154-178. szám)

1961-07-11 / 161. szám

W81. július 11., kedd NÉPŰJSÁQ 3 A mezőkovácsházi járás két jól működő tsz-ét jelölték ki bemutató szövetkezetté Szántóföld-öntözési öriáraion a megye termelőszövetkezeteiben A Földművelésügyi Miniszté­rium a mezőkovácsházd járás két jól működő termelőszövetkezetét jelölte ki bemutató szövetkezetté: a mezőkovácsházi Űj Alkotmány Tsz-t és a végegyházi Szabadság Az aratás dandárjában va­gyunk. Az aranysárga kalászok zizegve gyűlnek kévébe az ara­tógép ponyváján. A gépe.k mel­lett a kiskaszának is akad mun­kája. Ott, ahol dőlt a gabona, a gép nem tud dolgozni. A szeg­halmi járási tanács mezőgazda- sági osztályán Komáromi Gá­bor üzemgazdászt kérdeztük meg, hogyan állnak az aratással és éséplésseL — Az őszi árpa-aratást a mai nappal az egész járásban befe­jeztük — mondotta Komáromi elvtárs. — összesen 2397 hol­don vágtuk le az árpát. A csép- léssel is jól állunk. Jelenleg mintegy 60 százlékát csépeltük el az őszi árpának. — A búza aratásával hogyan állnak? Az elmúlt években sok vita ke­rekedett a dombegyházi termelő- szövetkezetekben arról, hogy érdé. mes-e baromfival foglalkozni. Amikor eldőlt a szövetkezetben, hogy valóban kifizető a baromfi- tartás, akkor egy másik probléma vetődött fel. Nem volt elegendő előnevelő. De az év végére ez is megoldódott. A két tsz beadta az igényét baromfiólak építésére. Meg is kapták és mind a két fez­ben — a Kossuthban és a Petőfi­ben is — elkezdték a modem csi­beólak építését. Sikeresen be is fe­jeződött az építkezés, mire a két szövetkezet egyesült. S így a mos­tani 3500 holdas Petőfi Tsz-nek hét modem csibenevelő ólia van. A télen megint megindult a vi­ta, hegy mit csináljanak az új ólakkal, a viszonylag sok férőhellyel. Tele­pítsék be vagy mi legyen velük? Sokan azt mondták: minek egy közepes tez-nek 30 ezer csirke, van más jószág is, ami felemészti a terményt. A vezetőség és a tapasz, taltabbak amellett törtek pálcát, hogy 30 ezer csirke nem is sok, hiszen azt egy turnusban is el tud­ják helyezni, s legalább kétezer kellene megtölteni a telepet. Ez aztán végkép felkavarta a vihart. A Békéscsabai Keltetőállomás­ról több mint egymillió baromfi került ki a fez-ekbe ebben az év­ben. A gyulai járásba, a sarkad! és a békési járásba, valamint Bé­késcsaba és Gyula város termelő- szövetkezeteibe és földművesszö­vetkezetekbe kiszállítottak 820 ezer naposcsibét, 107 ezer pulykát, 150 ezer kacsát, 9 ezer libát és 6200 gyöngyöst. A baromfik neve­lésében igen jó eredményt ért el a békéscsabai Petőfi Tsz, ahol a 6000 darab naposcsibéből csupán 2,5 százalék, 1100 darab kacsánál 1,7 százalék, 2148 pulykából 3,6 Tsz-t. A szövetkezet vezetői azon­kívül, hogy a látogatóknak el­mondják munkamódszereiket, kü­lönböző előadásaikat is tartanak több szakember közreműködésé­vel. — Eddig mintegy 500 holdon fejeztük be. A járás területén legjobban Füzesgyarmaton dol­goznak. A Vörös Csillag Ter­melőszövetkezetben az olasz búza 22 mázsát adott holdan­ként. A körösladányi Vietnam­ban pedig 21,5 mázsát. — Egyébként búzából mi­lyen átlagtermésre számítanak? — Kilenc mázsát terveztek be a termelőszövetkezetek, de számításunk szerint 9 mázsán felül lesz. — Hány gép dolgozik a határ­ban? — Huszonnégy kombájn, 50 aratógép és 180Ö pár arató. Ez mind a búzát vágja. Ha minden jól megy és nem lesz fennaka­dás, két hét múlva nem sok aratnivaló búza marad. —tyik— A tervkészítéskor mégis úgy ha­tároztak, hogy 200 mázsa baromfit adnák az államnak az idén, ez a mennyiség mintegy 27—28 ezer darab baromfit jelent Az első turnus naposcsibe már február közepén megérkezett, az­után jött folyamatosan. Az elsőből a legszebb jórcéket, mintegy há­romezer darabot törzsállomány­nak hagytak, amelyek már au­gusztusban tojnak is. Jelenleg négyezerre nőtt a törzsibaromfi- állomány. Az első szállítások után a hitetlenkedők is meggyőződ­tek, hogy a baromfitartás kifizető, dő, gyorsan lehet pénzelni belőle és jövedelmet is hoz. Jelenleg most is mintegy 30 ezer darab ki- sebb-nagyobb baromfi kapargat a tsz üzemegységeiben. A szállítás és az utánpótlás folyamatos. A ki­látások szerint jóval túlteljesítik a tervezett 200 mázsa baromfi­húsbeadást, amely sokait nyom az áruértékesítési tervteljesítésben. A dombegyházi Petőfi Tsz-ban az idén 45—50 ezer baromfit ne­velnek fel. A megyében kevés olyan közepes nagyságú szövetke­zet van, amely ilyen nagy meny- nyiségű baromfi nevelésével fog­lalkozik. A szomszédos Battonya százalék volt az elhullás. A kamu- ti Béke Tsz-be eddig 33 ezer darab baromfit szállítottak ki. A szabad- kígyósi Szabad Föld Tsz-ben 10 ezer naposcsibét neveltek fel, itt az elhullás 4,6 százalék volt. Ügy tervezik, hogy még 6 ezer csirkét felnevelnek. A kötegyáni Vörös Csillag Tsz-ben 6 ezer naposcsibe felnevelését tervezték, ezzel szem­ben már kiszállítottak 1200 csir­két és közel 4 ezer kispulykát. A pecsenyekacsa-nevelésben jó ered­ményt ért el a dobozi Petőfi Tsz, ahol 53 napos korra elérték a ka­csák a 2,32 kilogrammos átlag­súlyt A nyári meleg, s a gyakori élénk szél szikkasztja, szárítja a földet. A növények, különösen a tavaszi szántásba vetett kukorica, de a cukorrépa, a lucerna, a vöröshere termő talaja is alaposan megrepe­dezett a „szomjúságtól”. Nagyon kelletne az eső, dehát nem esik sem könyörgésre, sem fohászko­dásra. Eli eriben a mesterséges eső­re van lehetőség megyénk nagy területén. Termelőszövetkezeteink többségének területe közel van a Körösök élő- és holtmedreihez, a különböző élővízcsatornákhoz. Az elmúlt évek folyamán jelentős te­rületeket rendeztek be öntözésre, megszaporodott a permetezve ön­töző gépek, de a barázdás öntö­zéshez szükséges szivattyűmotorok száma is. Az ezekkel a lehetősé­gekkel való élés azonban nagyon váltakozó képet mutat megye- szerte. Vagyis nem minden terme­lőszövetkezet igyekszik a rendel­kezésre álló eszközökkel és vízzel a növények terméshozamát nö­velni. Erről győződtünk meg a minap Supala Pál elvtárssal, a megyei tanács mezőgazdasági osztályának vezetőjével és Sebsetyén Antal község nyolc termelőszövetkezete összesen mintegy 40 százalékát neveli fel. Ez az első kísérleti év a Petőfi Tsz-ben is, amikor ilyen nagy- mennyiségű baromfit nevelnek. Voltak és jelenleg is vannak ne­hézségek, amelyek megoldására most keresik a lehetőséget. Olyan járvány pusztított az állomány­ban, amelyet még nem tudtak megállapítani, s ez sok kárt oko­zott. De a nagy százalék elhullás mellett is jövedelmező s ezért jö­vőre még az ideinél is több ba­romfit kívánnak felnevelni. Ezért is növelik a törzsállományukat. A mezőkovácsházi új keltetőállo­más tojásszükségletének egy ré­szét a dombegyházi Petőfi Tsz ad­ja. Cserében pedig naposcsibét szállít a keltetőállomás. A jövő gazdaság! évben még korábban hozzáfognak a baromfineveléshez és még az ideinél is 10—20 ezerrel többet kívánnák felnevelni. A tsz-ben ebben a gazdasági évben közel félmillió forintot várnak ba­romfiból. Cs. E. Halálos baleset történt gépkirakás közben Orosházán A Szakszervezetek Megyei Ta­nácsa munkavédelmi csoportjának tájékoztatása szerint a Békés me­gyei Terményforgalmi Vállalat orosházi telepén július 3-án, az esti órákban mintegy tíz munkás egy Budapestről érkezett, körülbe­lül 26 mázsa súlyú keverőgépet emelt le a tehergépkocsiról. A gép lerakásához nem biztosítottak megfelelő segédeszközt, ezenkívül szabálytalan módszerrel fogtak munkához. A keverőgép alatt ma. radt alátámasztó gerenda kiütése után a gép súlyától a kétkarú emelő végénél tartózkodó Kotolák József raktári munkást a kivágó­dó emelőkar halálra sebezte, s a helyszínen meghalt. A baleset kivizsgálása, a balese­tért felelős személyek megállapí­tása folyamatban van. elvtárssal, a megyei tanács mező- gazdasági osztályának öntözési fel. ügyelőjével tett öntözési őrjára­tunkon. Az elindulás után arról beszélgettünk, hogy a Gyulai Víz­ügyi Igazgatóság a területén, a me­gye öt járásában 13 653 hold öntö­zését tervezte. A megyei tanács mezőgazdasági osztálya ezt a ter­vet 20 ezerre növelte az öntözési eszközök és lehetőségek figyelem- bevételével. Ez a terv, a valósá­got majd tapasztaljuk a termelő- szövetkezetekben. 200 helyett 15 holdon „lazsál" a motor Első utunk a gyulai Vörös Csillag Tsz-be vezetett, amely 92 hold öntözésre berendezett terü­lettel rendelkezik. Ez a 92 hold azonban még nem kapott mester­séges esőt, mert a termelőszövet­kezet vezetői a nagy teljesítmé­nyű TLM 2500-as szivattyúgépet csak a 15 hold konyhakertészet öntözésére állították be. Azt mond­ják, nem győznek többet öntözni. Cáfolják ez, meg azok a termelő­szövetkezetek, amelyek hasonló öntözőberendezéssel rendelkeznek. A szomszédos gyulai Erkel Ter­melőszövetkezet egy 80 holdas te­rületet rendezett be öntözésre, és egy motorral naponta 4—5 holdat öntöznek meg 15—20 órás műszak­ban. Itt nagy az öntözési kedv. Újabb motort kérnek, hogy még több silókukoricát és lucernát ön­tözhessenek meg. Jövőre 150 hold takarmányt termő területet és 50 hold konyhakerótszetet akarnak öntözni barázdás módszerrel, eh­hez mór készítik is a vízvezető csatornákat. Az öntözés megkétszerezte a termést A sarkadi Petőfi Tsz-t sem kell biztatni, hogy öntözzön. Tavaly is 40 hold cukorrépát öntöztek meg és ez holdanként 202 mázsát, az öntözetlen pedig 100 mázsát ter­mett. Most 670 holdat akarnak megöntözni, jórészt barázdás ön­tözéssel. E tervük végrehajtásához egy szivattyúmotort és -:zaksegít- séget kértek a vízügyi igazgató­ságtól. Bezzeg nem ilyen az öntö­zési kedv a sarkadi Dózsa Tsz-ben, pedig bevételi kiesés fenyegeti a termelőszövetkezetet, adottság is van: 270 hold beépített területtel rendelkezik, s emellett még továb­bi 230 holdat tudna megöntözni a rendelkezésre álló gépekkel. A szí. vattyúmotorok egy része ugyan nem áll, mert kölcsön kérték a méhkeréki Balcescu Tsz élelmes vezetői, csakúgy, mint a kötegyá­ni Vörös Csillag Tsz-től, s mint­egy 500 hold földet öntöznek meg. A sarkadkeresztúri Egyetértés Tsz-ben éppen olyan rosszul hasz­nálják ki a nagy teljesítményű TLM 2500-as szivattyúmotort, mint a gyulai Vörös Csillagban: mindössze 7 hold konyhakertésze­tet öntöznek vele, holott teljesít­ménye 200 hold öntözésére is ké­pes. Supala elvtárs a tsz vezetői­nek elmondotta, nem engedhető meg ez a luxus ilyen szárazság­ban, hogyha pár napon belül nem állítják rá a nagy szivattyúmotort a szárazságtól szenvedő kukoricá­ra, cukorrépára, akkor átadják olyan termelőszövetkezetnek, amely öntözni akar. S ilyen ter­melőszövetkezet szép számmal akad a megyében. A gerlai Mag­vető Tsz eddig 135 hold kukorica- és cukorrépa-területet öntözött meg barázdás módszerrel. S még további száz holdat akar öntözni annyiszor, ahányszor a növény megkívánja. Az öntözés meg is 'ítszi'k a kukoricán. Az egyik 38 holdas táblában már emberma­gasságú a kukorica, s ha az em­ber megcsavarja a szárát, úgy cso­rog belőle a víz. mint a vízbe már. tett ruhadarabból. Éjjel-nappal működnek a szivatyúk Sebestyén Antal a gerlai Mag­vető Tsz és a békéscsabai Május 1 Tsz példájával, öntözési kedvé­vel igyekszik minél nagyobb terü­letek öntözésére bírni a termelő­szövetkezeteket." A békéscsabai Május 1 Tsz rászolgált arra, hogy példának állítsák a többi öntözési lehetőségekkel rendelkező terme­lőszövetkezetek elé, mert eddig 260 hold különböző növényt ön­töztek meg, s a tervük az, hogy az idén összesen 465 holdat öntöznek meg annyiszor, ahányszor a nö­vény kívánja. Hogyan tud a Má­jus 1 Tsz ilyen sokat, a gyulai Vö. rös Csillag és a sarkadi Egyetértés Tsz pedig 15—7 holdat öntözni? Egyszerűen úgy, hogy a motorok éjjel-nappal nyomják a vizet a föl. dekre. Hasonlóan dolgoznak a szi­vattyúk a dobozi Petőfi Tsz-ben is, ahol két Hortobágy-motorral és két permetezőberendezéssel eddig mintegy 350 holdat öntöztek meg, s most Sebestyén Antal biztatá­sára újabb két Hortobágy-motort igényeltek a vízügyi igazgatóságtól, hogy amilyen nagy területen csak lehet, csökkentsék a csapadékhi­ányt, vagyis az öntözéssel meg­kétszerezzék a kukorica és a cu­korrépa termését. Őrjáratunkat a Gyulai Vízügyi Igazgatóságon fejeztük be. Azt igyekeztünk megtudni Kurta Jó­zsef elvtárstól, a VÍZIG igazgató­jától, hogy mennyiben tudják ki­elégíteni az újabb motorigénye­ket Kérdésünkre Krasznai Fe­rencnek, az igazgatóság öntözési csoportvezetőjének segítségével válaszolt. Megtudtuk, hogy a ter­vezett 13 650 hold helyett június 30-ig 15 500 hold növényt öntöztek meg a termelőszövetkezetek a vízügyi igazgatóság hathatós segítségével, Az igazgatóság ugyanis eddig egy­szeri nyári öntözésre 14 szivattyú- motort adott bérbe a tsz-eknek, sőt két permetezőberendezést is emberekkel együtt. Ezek mellett 44 átemelő szivattyú dolgozik éj­jel-nappal az igazgatóság terüle­tén lévő szövetkezetekben és álla­mi gazdaságokban. — Mi a magunk részéről igyek­szünk mindent megtenni, hogy minél nagyobb területen pótoljuk a csapadékhiányt — mondotta Kurta József elvtárs. — De ehhez nem elég a mi igyekezetünk. A fez­ek egy része csak akkor szaladgál öntözési berendezésért, miután jelentős aszálykárt szenvedett. Tavaly nem volt aszály és az idén már megfeledkeztek az öntözés­ről. Remélhetőleg a mélyszántás­ról nem feledkeznek meg, mert tapasztalhatják, hogy a szárazság ellenére a mélyszántásokba vetett kukoricák most is üde zöldek és jó termést ígérnek. Igen, a mélyszántás is egyik módja az aszály elleni küzdelem­nek. A másik módja pedig az, hogy a ren de1 kezesre álló gépek szivattyúzzák a vizet a növények­re éjjel-nappal, úgy mint a bé­késcsabai Május 1 Tsz-ben, s ne idegenkedjenek a jól bevált és ol­csó barázdás öntözéstől sem. K. L A gépek mellett 1800 aratópár is dolgozik a szeghalmi járásban „BAROMFIGYÁR99 a dombegyházi Petőfi Tsz-ben Egymilliónál több naposbaromfit keltetett a Békéscsabai Keltetőállomás

Next

/
Oldalképek
Tartalom