Békés Megyei Népújság, 1961. június (16. évfolyam, 127-152. szám)
1961-06-14 / 138. szám
4 1961. június H., szerda MÉPÚJSÁg Jle né!túri látoqatás Esőre hajló Idő volt április 24-én reggel, György napján, amikor a mezőberényi hagyománykutató kör ifjú tagjai nemes elhatározással indultak útba egy sokat Ígérő gyulai tanulmányi kirándulásra. Tizenkilencen voltak, többen közöttük leányok, néhány fiúval. Osztályfőnökük is eljött, Ilonka néni. A tagok között volt Magdi, a lelkes társaság elnöke, Mártival, a csendes, de minden szépre és jóra kész titkárral, KISZ-összekötővel. Nem hiányzott Ili sem, a Proletár utca széléről, mintegy öt kilométerre a falu másik végéről. Ö az érdemes egyesület sajtófelelőse. A tagok közül Jutka hiányzott csak, akit szülei egyedül marasztaltak jószágot etetni elhagyatott tanyájukon, valahol kint az Ókertekben... Már reggel hat órakor ott állottak az állomáson és várták a vonat érkezését. Fáradtság nem látszott arcukon, pedig biztosan nem tudtak nyugodtan aludni. Egytől- egyig rózsapiros volt az arcuk, sugárzó a tekintetük. Segítette őkét a lelkesedés, orcájukon ott égett, lüktetett a szívük. Talán kicsit fűtötte őket a köri foglalkozások égő, alkotó láza is, hiszen Petőfi útját járták egész tanévben: 25 előadást hallgattak eddig... E foglalkozások sokat jelentettek számukra. Őszintén kell mondanom, t.ogy sokat! Amikor ritkítani akartam az ankétszerűen megrendezett előadásokat — mert hideg volt a kultúrotthonban, meg a tanteremben is, amelyet kerestünk magunknak, aztán meg vándorolnunk is kellett egyik teremből a másikba —, akkor úgy gondoltam, hogy elég- lesz 2—3 hetenként is összejönnünk. Tévedtem! ott csüngtek rajtam kutatóim az irodalomórák végén és alkudoztak: ők nem fáznak! Minden héten jönni akarnak... Nem tudtam megállni, hogy ne engedjek szándékomból. Erzsi — a minden élelmességre, leleményességre kész gazdasági felelős, könyvügynök és pénztáros, a „Hagyományok” feliratú betétkönyvével örökösen lotó-futó kis közkatona, akinek történelem feleleteiről Forró kartársam lenyűgöző elragadtatással beszélt — nem olyan könnyen mondott le akaratáról. Olyan állhatatosan, behízelgően tudott velem alkudozni, hogy le kellett mondanom radikális terveimről. Nem volt szívem megritkítani egyelőre az előadásokat. Elvégre, keresünk is vele! Minden előadás 50 forintot jelent a körnek! A pénzre pedig nagy szükségünk van! Közös munkát is akarunk kiadni, egy albumot kell készítenünk, amely könyv is lesz, múzeum is, tele képekkel; egy emlékművet is készülünk felállítani a Körös partján, ahol nagy költőnk „örökre elhagyta ábrándjainak hazáját, az általa sokszor megénekelt Alföldet”. ... És, ki tudná még elsorolni a tennivalókat, amikor kirándulnunk is kell! Szóval, nem ritkítottam a foglalkozásokat, őszintén éreztem, hogy szívesen jönnek, pedig az órákon az osztály nem olyan jó, mint lehetne... de ezek! Pótolnak minden rosszaságért! Pótolnak... Amikor Ili édesanyja külön jött el hozzám, hogy beszámoljon kitűnő leánykája továbbtanulásáról, meg kellett hatódnom mélyen átérzett szavain: — Azért jöttem — mondta —, mert leányomnak tanár úrban van bizalma. Biztosan tudja majd, milyen iskolába írassam. Nagyon szereti a köri foglalkozásokat, az ujjain számolja ki mindig a hétfői napot, okos és nagyleány létére... Őszintén meghatottak e Szavak Ilgazat mondtak az én gyermekeim! Lelkesednek, talán már az alkotás lázában is égnek. Alkotás lázában! Nem tévedek, hiszen ezért utazunk ma, ezért rózsapirosak az arcok. (Magamban pedig gondoltam: Soha nagyobb elismerést ne kapjak e ragaszkodásnál ezen a világon!) Gyulára készülünk, ahol Petőfi járt 1843-ban, 49-ben, Mezőberényből jöttében, akinek minden lépését úgy tudják már, mint komoly kutatók. A Levéltárba készülnek. Gyűjteni akarnak ők is... Hagyományokat, majd a jelent és írni akarnak a jövőről is. Ez a kis fészek, amelyben pedig itt neveltük egymást, összefogja őket később Is, bárhová kerülnek, bármit csinálnak majd! A Nap is kisütött már, még a fuvallat is ellibbent, derűs, mosolygós volt az áprilisvégi reggel; mosolygós volt minden körülöttünk, mint amilyenek ők voltak... Észre sem vettük a “kis utat, vidámak voltunk, nevettünk. Ezek a gyermekek, akik bár még fiatalok, de kíváncsiak a Levéltárra, ahol nemzedékek élete zsugorodott össze búban, keservben, s csak keveseknek hozott örömet... Kíváncsiak, tudni akarják, hogyan lehet azokat a poros aktákat megeleveníteni. Egy kis múzeumi pihenő után már ott sorakoztak az ódon megyeháza széles árkádjai alatt, mely épületekben Petőfi mondotta el 1849. június 11-én utolsó politikai beszédét. Nem térhetett napirendre afelett, hogy Horváth Mihály kultuszminiszter a cári inváziót „Országos böjttel akarta megsemmisíteni... Azután az udvar egyik belső szögletében rövid csengőnyomásra kinyílt egy ajtó, s a hűvös börtönnek is beillő Levéltár keskeny Érdekes veit a művészek és háziasszonyok baráti találkozója Békéscsabán A békéscsabai Jókai Színházban az elmúlt ősszel telt házra váltott bérletet a városi nőtanács, s a műsoron lévő darabokat egy-egy este a nőtanács aktívái látogatták családtagjaik társaságában. Előadás után gyakran összeültek az asszonyok, s órák hosszat vitatkoztak a látottakon. A napokban a háziasszonyok klubja baráti találkozóra hívott meg néhány művésznőt és művészt, hogy elbeszélgessenek, kölcsönösen megismerhessék egymást. A városi nőtanács székházában számos háziasszony, dolgozó nő társaságában láthattuk Lőrinczy Évát, Almássy Gizit, Bállá Olgát, Buss Gyulát, Perényi Lászlót és Cserényi Bélát, a Jókai Színház művészeit, Ropogós sós sütemény és sör mellett gyorsan megoldódtak a nyelvek s régi ismerősként társalogtak vendégek és vendéglátók. A háziasszonyok klubjának tagjai aprólékosan érdeklődtek a művészek munkája iránt. Kíváncsiak voltak, hogyan, mikor tanulnak, milyen a próba, lei varrja a kosztümöket, van-e lámpalázuk? Az asszonyok sokáig beszélgettek a divatról, a második műszakról, újabbnál újabb süteményrecepteket mondtak el egymásnak. Kedvesen, kellemesen töltöttek együtt néhány órát, s azzal búcsúztak, hogy jövőre nem az évad végén, hanem már korábban rendeznek hasonló találkozót. folyosójával megnyitotta az utat befelé, hogy keblébe fogadja ritka vendégeit. A látnivalókat itt nem is részletezhetjük, de az ottlévő elvtársak szíves kalauzolása nem okozott csalódást. Még a hosszú-sovány igazgató bácsi is — akiről azt hinné mindenki, hogy sohasem mosolygott életében — felmelegítette szívét. Lehet, hogy mi vittük bele a meleget... Amikor pedig helyettese, egy öreg, kopott, csaknem íróasztallapnyi könyvet nyomott Erzsi kezébe — aki kibillent tőle sztatikái egyensúlyából —, társai siettek segítségére. Meglepetve látták, hogy az írója ismerős: Bonyhay Benjámin, Petőfi nagy barátja, a gyulai főszámvevő, egykori herényi jegyző és író, aki önszorgalomból írta azt a könyvet is az 1831-es kolerajárványról... Nagyon szorgalmas ember lehetett! És milyen szépen írt... Példát meríthetünk tőle! Azután kérdések következtek, nem naivak, hiszen kutatók jöttek a Levéltárba... A lelkes kalauzolás után a tagok megtekintették az egyik emeleti helyiségben a Tanácsköztársaság megyei okmányainak gazdag kiállításét. Bizony, énnek értékeléséhez több idő kellett volna! Végül azzal az elhatározással hogyták el az épület falait, hogy gyakori vendégei és jó munkatársai lesznek e különleges intézménynek, melyet még eddig ők is csodabogárnak tartottak. — Mert sokat akarnak okulni a múltból, hogy helyesen tudják majd építeni a jövendőt! Irányi István A szülői felelősségről Van egy ősrégi kínai mondás: Ha egy évig akarsz megtelepedni, vess kölest, ha évtizedekig egy helyen akarsz élni, ültess iát. De ha azt akarod, hogy munkád egy életen át gyümölcsöt hozzon: nevelj embert. Lehet, hogy nem pontos az idézet, de a lényege az, hogy a szülőknek sohasem szabad elfeledkezni arról, hogy munkájuk, az ember nevelése, egy életre szól, s e munka gyümölcsét csak úgy élvezhetik igazán, ha jól kertészkedtek. Sajnos azonban sok szülő megfeledkezik erről. Ugye, ismerjük már azt a sokszor elhangzott mondást: azért van a pedagógus, hogy neveljen ö. Az általános iskolás tanulók szüleinek többsége nem így gondolkozik, de még itt is akadnak szülök, akik sokszor hangoztatják a pedagógus felelősségét, s a maguk felelősségéről mélyen hallgatnak. Annál szomorúbb a közép- és felsőoktatásban részt vevő fiatalok helyzete, egyes szülők gondolkodása a nevelésről. Míg kicsi a gyermek, még csak törődnek velük, de már a középiskolásokat sokan felnőttnek tekintik, holott a serdülőkorban még fokozottabb a szülők felelőssége. Ez nem jelenti azt, hogy ne adjunk önállóságot, de törődni azzal, hogy hogyan él az önállóság lehetőségével, irányítani, tanáraival, az iskola nevelőivel beszélgetni a fiatal élet fejlődéséről, alakulásáról, ez igenis kell, s erről soha nem szabad megfeledkezni egy szülőnek sem. Nagyon szomorú tapasztalatok vannak a szülői közömbösségről. Érettségiző lányának ballagási ünnepségén láttam nemrég egy édesanyát. Meghatottan, ünnepélyesen állt ő is a többi szülővel együtt. Nem sokat beszélgetett, nem voltak ismerősök lánya osztálytársainak a szülei. Egy mondata azonban megmaradt emlékezetemben és mélyen megdöbbentett. — Kérem, mutassa meg, melyik az iskolaigazgató? — szólt a mellette álló asszonyhoz. A lánya érettségizik. Négy évig járt egy iskolába, s a szülő nem tudja, hogy ki az iskola- igazgató! Egy másik ünnepélyen történt. Ugyancsak ballagáson, az ünneplőruhás szülők az ünnepség megkezdése előtt felkeresték gyermekeiket. Hozták a virágot, ajándékokat az osztályban gyülekező végzősöknek. A folyosón tétován járkált egy asszony. Mások segítségére volt szükség, hogy megtalálja fia osztályát. Négy év alatt nem volt egyszer sem a fia tantermében, a gyermek második otthonában. Vajon hogy nevel az ilyen szülő, aki az iskolát messze elkerüli, s négy év alatt egyszer sem szakít időt arra, hogy megismerje gyermeke iskolai életét, beszéljen a tanáraival, nevelőivel? Azt hiszem, ehhez nem kell kommentár. Kasnyik Judit Osztrák fiatalok megyénkben Néhány kép a vendégek látogatásáról A küldöttség meglátogatta a Békéscsabai Ruhagyár kiszeseit, ahol megismerkedtek a gyárban dolgozó fiatalokkal, majd az üzem klubjában hosszú ideig el szórakoztak, beszélgettek. Az elmúlt héten több napot töltöttek megyénkben a Szabad Osztrák Ifjúsági Szövetség képviselői. Ez idő alatt, mint már lapunkban írtuk, üzemi és termelőszövetkezeti KISZ-fiatalokkal találkoztak. Képünkön Otto Padols- ky, a küldöttség vezetője a békéscsabai Üttörőházban beszélt az osztrák fiatalok életéről. Az osztrák fiatalok ellátogattak termelőszövetkezetekbe is, ahol a tsz-fiatalok nagy szeretettel fogadták a vendégeket. Képünkön Ludwig Hochreiter derűs pillanatok közepette a lovaglást is kipróbálta. Mindez a csorvási Vörös Október Tsz-ben zajlott le, és a tagság azóta is sokszor emlegeti azt a néhány órát, amit kedves vendégeikkel együtt eltöltőitek. Korrupt tűzoltók Manilában a rendőrség széleskörű vizsgálatot indított több oldalról érkezett panaszok felderítésére, amelyek szerint a íülöp-szi- geti főváros tűzoltósága esetenként százezer dollárt követel, mielőtt hajlandónak mutatkoznék egy tűzvész eloltására. Egy éjszakai tűzvész Manilában nemrégiben 1500 embert tett hajléktalanná. A panaszok nagy része olyan üzlettulajdonosoktól érkezett, akiknek üzlete szintén a tűzvész áldozatául esett.
