Békés Megyei Népújság, 1961. június (16. évfolyam, 127-152. szám)
1961-06-24 / 147. szám
4 M ÉPÚJ SÁG 1961. június 24., szombat (Vidáman búesÚKktuiU Ismét befejeződött egy iskolai év. A gimnáziumokban ballagtak az érettségiző diákok, az általános iskolákban búcsút vettek a fiúk és lányok a VIII. Osztálytól, hogy egy fokkal feljebb menjenek, az óvodákban a nagycsoportos gyerekek búcsúznak a szép, játékos Nyár van, minden gyúlékony! öröm látni mindenfelé a nagy építkezést. Sokhelyütt azonban az építőanyagok nem a tűzbiztonságnak legmegfelelőbb módon tárolódnak és nemegyszer ételmelegítés, szalonnasütés történik a közelükben. Ráadásul még a kutakat is gyakorta körülrakják építési anyaggal, s aztán ha megtörténik a baj, még az oltás is lehetetlen. Az építkezés éppen olyan termelési munka, aíkár a gyári, az üzemi. A baleseti és tűzvédelmi szabályokat itt is be kell tartani, mert a munkából kieső sérült dolgozó vagy a nagyobb mennyiségű elégett építési anyag nem egyszer súlyosan hátráltatja ipari-, mezőgazdasági építkezéseinket vagy éppen lakás- építési programunkat. K. Tóth Lajos, Orosháza ft Intézkedést a szennyvíz ellen! Ez év március 10-én bejelentést küldtünk a csabai városi tiszti- orvosi hivatal egészségügyi osztályának, kérve, hogy a Sztálin út 53. számú ház udvarát a járványos betegségek megelőzése érdekében tekintsék meg. A kérés az íróasztalfiókba kerülhetett, mert hetek múlva sem kaptunk választ. Akkor közvetlenül érdeklődtünk, s ennek eredményeként április 12- én kaptunk a városi tanács v. b. ipari és műszaki osztályától egy élettől és átlépik a kötelességek küszöbét. Vasárnap délután a II. kerületből sok-sok kisfiú és kislány sietett a Gábor Áron utcai óvodába. Kezükben tarka virágcsokrok, s a mamák kezében jelmezruhák. Az óvoda kapuján belépve a későn érkező már helyet sem talált, megnyugtató határozatot, melyben kötelezte a csabai Ingatlan- kezelő Vállalatot jól záró medence készítésére, melybe az udvart elárasztó szennyvíz levezethető. A batáridő május 31-e volt. Ma túl vagyunk június derekán, de a szennyvíz még most is az udvarra, sőt az utcára folyik. — A Sztálin út 53. számú ház lakói. » Egy tsz kéri a DAV-ot A mezőmegyeri Haladás TSz 1960. augusztus 20-ra, alkotmányunk ünnepére megkapta a villanyt. Éppen a tsz tíz éves évfordulójakor gyűlt ki. Ez év februárjában 12 kalapácsos darálót állítottunk üzembe, hogy helyben tudjunk őrölni napi 12 mázsát és ne kelljen emiatt kilométereket fuvarozni. Igen ám, de valami hiba lehet a vezeték méretében vagy a szerelésnél, de egy biztos, üzemeltetéskor állandóan kiverődik a biztosíték. Már többször jártunk a MEGYEVILL-nél és a DÁV-nál, de egyik sem cselekszik. Egymásra hivatkoznak a kijavítást illetően, mi pedig f kénytelenek vagyunk naponta a tizenkét mázsa őrölnivalót három kilométerre szekerezni, ahelyett, hogy innen a padlásról közvetlenül a darálónkba ömleszthetnénk. Szabó László párttitkár Mezőmegyer, Haladás Tsz • • • mert úgy meg volt telve a kis udvar. Kíváncsi szülők, nagyobb testvérek lesték a függönyt, hogy mikor gördül fel, és az apróságok kipirult arcát. Volt ott szakács, kéményseprő, festő, mosónő és még ki tudná felsorolni azt a sok szerepet, amellyel kedveskedtek szüleiknek, az óvó néniknek, s a dada néniknek. De meg is kapták érte méltó jutalmukat, hiszen a fagyialtos bácsi alig győzte mérni a jó, hideg, édes eperfagyit. Nagyon kedves jelenet volt a kiscsoportosok „Mosónők” című játéka. Az apróságok olyan derültséget keltettek a nézők között, hogy amikor befejezték, egész tapsorkán kerekedett. Helyesek voltak a középsösök is a „Ki-ki szakmája” című jelenetben. A nagycsoportosok búcsúzása nagyon szívhezszóló volt. A 35 apróság elbúcsúzott az óvodától és megköszönte az óvó nénik jóságát, törődését. Kezükben kis ajándék- csomaggal sétálták körül az udvart és énekeltek. Egy középsős kisfiú búcsúztatta őket az óvodától, s hiába mondta a kis Ottó, hogy „Ne görbüljön szája senkinek sírásra, váljunk ej vidáman, a viszontlátásra”, bizony a szülők szemében mégis ott remegett a fényes könnycsepp. Talán a boldogság könnyei voltak ezek, mert látják életük reménységeit, amint búcsúznak a játékaiktól és most már a kötelezettségekkel teli életet kezdik meg. Tóth Katalin A Mezőhegyesi Állami Gazdaságban a nyári munkák idején is gondoskodnak változatos művelődési és szórakozási lehetőségekről. A Móricz Zsigmond központi művelődési házon kiSok ember hajlamos arra, hogy ha valamilyen járműre ül, menten elkapja a sebesség ördöge. Nem ritkán látni olyan gépkocsikat, motorkerékpárokat, amelyek lakott területen is úgy robognak, mintha a vezetőjük eszét vesztette volna. A legtöbb baleset elsősorban a gyorshajtásból származik. Természetes ez, mert mihelyt feltűnik egy előre nem várt akadály, a volánnál vagy a kormánynál ülő elveszti a fejét — s máris kész a baleset. Ha bezzeg lassabban hajtott volna, akkor bőven lett volna ideje arra, hogy higgadtan áttekintse a helyzetet, elkerülje a katasztrófát. Ehhez azonban az szükséges, hogy egyetlen gépkocsivezető vagy éppen tulajdonos se áltassa magát a következővel: Engem nem érhet baleset! Az ilyenek, ha már önmagukra nem is gondolnak, legalább másokra gondoljanak. Azokra, akiket vigyázatlanságukkal egy életre nyomorékká tehetnek. Vajon megér-e ekkora árat a sebességőrület? Aligha, hiszen mindenkinek kedves az élete, testi épsége. tői a helyi kívánságok szerint összeállított filmvetítéses nyári ismeretterjesztő előadássorozat. Munka után mindenütt rádió, 16 televízió-készülék, könyvtár és különféle társasjáték várja a dolgozókat. A központi művelőés Miért szükséges mindezt szóvá tenni? Azért, mert az utóbbi időben igen elszaporodtak a balesetek. A múlt héten például megyénkben egyetlen napon négy (!) nagyobb baleset is történt. De alig van olycm nap, hogy valahol elő ne fordulna. Az okok különfélék. Egyszer a gyorshajtás, máskor az ittasság vagy pedig a gyalogjárók, lovaskocsit hajtők figyelmetlensége „hozzá össze” őket. Van egy régi jó közmondás, amely azt mondja: Lassan járj, tovább érsz! Mennyire igaza van, mert nemegyszer elindult már hosszabb útra valaki szépen csillogó gépkocsijával vagy motorjával, s a baleset után bizony annak is örülhet, hogy nem a temetőbe, hanem csak a kórházba jutott el. Felesleges, főként pedig majdnem mindig veszélyes a sietés. Sosem szabad megfeledkezni arról, hogy az óvatos embert csak nagyon elvétve, akkor is legfeljebb mások hibájából érheti baleset. Ha azonban mindenki kellő óvatossággal közlekedne, aligha fordulna elő annyi baleset, amennyi az utóbbi időben. P. P. I zenekara felváltva tart előadá- I sokat az üzemegységekben is. A gazdaság egyik nagy erdejében megkezdték egy nagy KISZ sátortábor építését is, ahol ezerkétszáz viharsarki diáklányt szállásolnak el háromszor négyszázas turnusokban. val a gazdaság üzemegységeiben lévő tizenegy kulturális ott- I honban kezdődik június végé-1 dési ház színjátszócsoportja A postájából Gazdag nyári kulturális műsor a Mezőhegyesi Állami Gazdaságban ELETUMK SZINEII in. Köröstarcsa ÖRÖSTÁRCSÁN már esik az eső, de csak úgy szelídecskén. Egyáltalán nem zavarja az embert, hogy ide-oda ellátogasson, megkérdezni: az itteni Népújság-nap óta eltelt idő után hogyan, miként vélekednek az új olvasók arról, hogy lapot járatnak. Megkérjük a postán a hírlapcsoport vezetőjét, Szabó Sándornét, mondaná el, mit tapasztalnak ők? Nem volt-e probléma a díjbeszedésnél? Akadt-e olyan, aki azzal kopogtatott volna rájuk, hogy megbánta? — Dehogyis — válaszolja nevetve Szabóné —, inkább nem egy mondta közülük, hogy ő már rég olvasó lett volna, ha előbb agitálják. Sokan, miként a kényes vagy a szemérmes lány, várták, hogy valaki jöjjön, és kérje őket. Az új előfizetőknek a felét, ha reméltük, és a kétszerese lett. Lemorzsolódás nincs. — És hogy ne is legyen — szól közbe Szabó elvtárs, a posta vezetője —, ehhez az kell, hogy az aktívák ügyeljenek védenceikre, azokra, akiket az olvasótáborba vezettek. Érdeklődjenek időnként náluk, hogy rendben kapják-e a lapot, nincs-e az újsággal kapcsolatos kívánságuk. Mi, a posta részéről jó kapcsolatot tartunk fenn az olvasókkal. Somogyi Imre és Kovács András, az éppen bent lévő kézbesítők rábólintanak, hogy ez így igaz, és bizonyára a még kint lévő harmadik, Bak Imréné is igent intene a fejével. No de amennyire a hátralévő időcske engedi, kérdezzünk meg egy-két új olvasót is a faluban. A Faipari Ktsz-ben több ilyen akad. Éppen halomszámra készítik a szép ágyneműtartókat. Petrovics Dániel brigadéros nyomban oda is kalauzol az egyikhez, Juhos Imréhez. lőször csak úgy megrendeltem. Gondoltam, majd járatom egy darabig. Most meg már úgy megszoktam, hogy hétfőn is reklamáltam a postástól, mire az mosolyogva mondta, hogy azon az egy napon nincs Népújság. Általában mindent elolvasok, de hát akad, amit átlapozok, ami pillanatnyilag nem érdekel. Lehet, hogy legközelebb meg az olyat böngészem végig. Panaszom is volna. Napközben feleségemmel együtt dolgozunk, sem mi, sem a gyerek nincs otthon. A postás, mivel nem tud bemenni, átdobja a kerítésen, aztán ha eső jön, a lap szétázik. Az lenne jó, ha köznap ide a munkahelyre hoznák, vasárnap meg átmennék érte a postára. ígérjük, hogy szólunk a hírlapcsoportnak, oldják meg a dolgot. Aztán a közelben lévő Ladányi Sándort kérdezzük, öt inkább a politika érdekli, azt olvassa a lapban. A sportról annyit tud, hogy a labdarúgást 11 ember játssza — jegyzik meg nevetve társai. Ismét Juhos Imre fordul hozzánk és arra kér, írnánk egyszer az üzemükről Nyomban körülfognak né- hányan és már halljuk is, hogy a néhai egyszerű kis asztalosműhely miként bontakozott ki és nőtt munkás kezük alatt üzemmé. A hajdani 600—800 forintos átlagbér ma már ezer felett jár, s nem ritka az 1600— 1700 forintos fizetés sem. Fejlődésük előtt azonban még csak most nyílik igazán tér. Szobabútorokat fognak gyártani, „Békés” elnevezéssel. Már bontják a közfalakat, kel! a tágasabb hely, hiszen már Budapest is várja értékes termékeiket. Természetesen megígértük, hogy feltétlenül szólunk a szerkesztőségben Podina Péter elvtársnak, az ipari rovat vezetőjének, legyen gondja a Köröstarcsai Faipari Ktsz dolgozóira is egy cikk erejéig. D enézünk az iskolába, hogy az új pedagógus olvasókkal is válthassunk néhány szót. Délután van. Már nincsenek ott. Ketten ugyan még bent vannak, de ők, mint közlik, régi olvasók, olyan régiek, hogy ez a lapról alkotott jó véleményükkel azonos. Tőlük a bölcsődébe megyünk át. Egy sereg édes apróság éppen uzsonnázik. így aztán jut idő az óvó nénikkel társalogni, ha nem is sok. Szentesi Sándorné: — A Népújságra a férjem fizetett elő, méghozzá a zsebpénzéből! Meglepett vele. Gera Viktória: — Kevés olyan ember van. Üjságfró: — Aki lapra fizet elő? Gera Viktória: — Nem, hanem aki a zsebpénzéből gavallér. Általános kacagás. Gera Viktória: — Én voltam az első előfizető itt a bölcsődében. Szentesi Sándorné: — Talán én! Persze, a szópárbaj kedélyes jellegű. Gera Viktória a továbbiakban hiányolja az irodalmat a lapban. A Köröstáj című melléklet nagyon jó, nagyon kell, de más vasárnapokon is „megereszthetne” a szerkesztő-, ség egy-két szépirodalmi értékű írást, akár irodalompolitikait, kritikait is — véli. Általános kívánság, hogy a nőket érdeklő dolgokról gyakrabban jelenjenek meg cikkek. Védekezésünkre, hogy a helyszűke sok mindenben gátol, azt válaszolják, hogy akad néhány hosszú cikk, rövid mondanivalóval, azokból kurtítsunk inkább. Van benne némi igazság. \ z irodalomról észre- vétlenül siklik át a beszélgetés Köröstarcsa kulturális életére. A gépkocsi kürtje azonban hív, s ezért amit a kapuig tartó út alatt erről hallunk, bizony hiányos. Egy község kulturális életének alapos megmutatásához néhány napi tapasztalat kellene. Ám, ami kevés ^ kikísérésig elhangzik, így is említést érdemel. Eszerint a művelődési otthon ritkán lát rendezvényeket, holott egy-egy műsoros irodalmi est vagy ismeretterjesztő előadás a Mátráról, a Balatonról, Budapestről filmvetítéssel közérdeklődésre találna. Vannak helyben magyar-, történelem- meg földrajzszakos tanárok, patronálhatnák az ügyet. Aztán ott a TIT. — Felénk se néz, „ondják mélabúsan, s hozzáfűzik, hogy a Jókai Színház Köröstarcsán még véletlenül sem járt. TVIielőtt elhagynánk Tárcsát, beszólunk a postához Juhosék újságjának a mikénti kézbesítése végett. Nyomban intézkednek, hogy hétköznap a munkahelyre kerüljön, de vasárnap sem kell érte mennie a postára Juhos Imrééknek, mert a kézbesítő házhoz fogja vinni. íme csak meg kell mondani, hol szorít a "ipő, s megszüntetik a bajt. * * * Csupán néhány község és csak egyetlen nap — mégis mennyi minden került a fáradhatatlan ceruza alá. Huszár Rezső
