Békés Megyei Népújság, 1961. június (16. évfolyam, 127-152. szám)

1961-06-24 / 147. szám

IMI. június 24.. szombat H ÉPÚJ S áI G 5 (^ili'ífe njlak Az asszonyi kezek ügyességét már sok-sok írás, beszéd, kiállí­tás dicsérte. Az elismerés megnyilvánult más formában is. Okleve­lek, jutalmak, emléklapok tanúskodnak arról, hogy az asszonyok finom, fürge ujjai mire képesek.’ Hímezik a szebbnél szebb térítő­két, amelyekre a tarka virágos mezők ezernyi színét varázsolják. A gyermekek örömére babákat, nyuszikat és más játékokat is készíte­nek egy-egy szakkör résztvevői. A legutóbb pedig egy kis csoport Békéscsabán leheletfinom csipkéket szőtt a vékonyka fonálból. A csabai asszonyok hat hét alatt megtanulták a csipkeverést. Van aki a saját ízlése szerint dolgozik, egyelőre azonban a Szarvasi Háziipari Szövetkezet segíti a kis csoportot, mintákat ad a csipkeveréshez. A szövetkezetnél tanult Lipták Pálné is, aki most a tanfolyamot vezeti. Képünkön Liptákné tanácsokat ad az egyik résztvevőnek, és a gyakorlatban is megmutatja a csipkeverés fortélyait. A tanfolyam oly népszerű volt az asszonyok körében, hogy a fiatalok mellett idősebbek is megpróbálták és mégszerették. A csipkeverő asszonyok egy csoportja. Apróhirdetések Nádat veszünk. Kossuth Tsz, Hunyai 232 Fűtésszerelő szatormm- kánokat azonnal felve- szülik, szállást és ebé­det biztosítunk. Tanács igazolása szükséges. ÉM Hk Bács megyei Állami Építőipari Vállalat. Kecskemét, Rákóczi vá­ros 23. 9625 Kályhaátrakást, tísztí- tást közületek és a la­kosság részére rövid ha­táridőn belül vállal a Lakatos Ktsz. Békéscsa­ba, Sztálin út 20. Tele­fon: 20—77. Rá-dió és vil­lamossági cikkek javítá­sa, Sztálin út 15. Tele­fon: 26—86. 8632 Főkönyvelőt keres a Füzesgyarmati Jármű­készítő Ktsz azonnali belépéssel. Fizetés 1800 Ft. Nyereségrészesedés van. (x) Fiatalok! Az oroszlányi 312. sz. vájártanulóinté­zet 15—17 éves fiúkat vesz fel vájártanulónak. Teljes ellátást, ösztön­díjat kaptok, 160—540 fo­rintig. Jelentkezzetek a tanácsoknál és toborzók- nál. 202 Elcserélném Árpád sor 16. szám (Körös-part) alatti kétszobás, vízve­zetékes lakásomat új bérházi kettő, esetleg két és fél szobás laká­sért. (Réti) 237 Építőipari technikust ke­resünk legalább 3 éves gyakorlattal, azonnalra, műszaki vezetőnek. Me- zőberény, Építőipari Ktsz. 153(32 Autókarosszériák, ka­rambolos autók javítása és fényezése Zlehovsz- kypál. Békéscsaba, Bar­tók Béla 42. 236 630 négyszögöl gyümöl­csös eladó a Békekert­ben. Érdeklődni: Békés­csaba, Batthyány.' u. 17. 236 1000 darab Bohn-cserép eladó. Békéscsaba, Bethlen ti. 31. 234 Azonnal beköltözhető ház eladó. Békéscsaba V., Wágner utca 106. 8681 Mindenfajta mérleg ja­vítását és hitelesítését vállalja rövid határidő­re a műszaki és villa­mossági ktsz, Mezőbe- rény. (x) A Talajjavító Vállalat szarvasi kirendeltsége szakképzett gépkocsi- előadót keres mielőbbi belépésre, mintegy 120 rendszámos gépjármű­höz. Aj álltatokat: Szarvas, Postafiók 46 címre kérünk, életle­írással. Útiköltséget be­hívásra térítünk. (x) Gyulán, Bajcsy-Zsilinsz- ky u. 8. számú, kétszo­bás ház 6 láncos telek­kel eladó vagy elcserél­hető gyulaival. 537 A Békéscsabai Építő­ipari Ktsz felvesz tech­nikumi végzettséggel munkaügyest. Ugyanott forgács kapható. 8678 Morzsolt kukorica és ablakok eladók. Békés­csaba II., Mednyánsz.ki 5. 8683 Megbízható bejárónőt keresek. Dr. Kántor, Gyula, Hétvezér u. s. 530 A Békés megyei MÉK megvételre felajánl kü­lönféle méretű fahor­dókat és fakádakat. Ér­deklődni: Békéscsaba, Sztálin út 44. A hordók és a kádak megtekinthe­tők: békéscsabai kiren­deltség, Kazinczy utca, gyulai kirendeltség: Ha­lász utca, Fmsz. Békés. 8677 Skoda 1100-as személy- gépkocsi eladó. Békés­csaba, Bartók Béla út 27. 8680 Pehelypaplant készítek dunnájából. Régi, hideg, csomós, piszkos papla­nok átdolgozását, dísz- párnák készítését, mon- tírozását vállalja Antal- né. Békéscsaba, Sztálin út 22. 8679 350-es IZS eladó, ids motort is beleveszek. Medgyesegyháza, Bá- thori út 19. 8673 A muronyi Lenin Tsz hosszabb gyakorlattal rendelkező kovácsmes­tert keres azonnali fel­vételre. Érdeklődni: Mu- rony, tsz-iroda. 8672 Patkányirtást vadászgö­rénnyel és gyorsan ölő gázzal vállal: Csapó Já­nos, Békéscsaba, Jókai út 8. 8670 Megvételre vagy haszon­bérbe magánjáró tűzifa­fűrészgépet keresek. Stein Mátyásné, Békés. MÉH-telep. 8671 A négy falon fúl Különös évzárón vettem részt a napokban. Látszólag olyan volt, akárcsak az iskolákban izguló diákoké. A búcsúszavak is elhang­zottak a nevelő részéről és a „diákok” köszönetét mondtak fá­radozásáért. Nem hiányzott a vi­rág sem. Mint kisdiákok járultak a tanárhoz egy-egy csokor virág­gal, a hála jeléiül azért, hogy tö­rődött velük, tanította őket. A tanévzáró jelleg látszólag tehát megvolt, de tartalmában egészen más, mint a többi. Más volt elő­ször, mert csak női hallgatói vol­tak, másodszor, mert itt nem osz­tottak bizonyítványt, sőt még csak oklevelet sem. Női hallgatók, édesanyák, házi­asszonyok voltak itt, akik túl akarnak jutni a négy faion, akik tanulni akarnak — nem az iskola keretein belül, a kötelező anyagot magolva, hanem a maguk válasz­totta tantárgyból tanulni azt, hogy az élet többet nyújt nekik is, mint amennyit eddig elvártak és kap­tak a családi kör, a maguk kis világának négy fala között. Szűk lett már nekik ez a ruha, kinőt­ték, mint h gyorsan fejlődő su- hanc, akit nem győznek a szülei új ruhával. Kiléptek és egyre többen lépnek ki a körből, mely­ben eddig mozogtak. Éltek a lehe­tőségekkel, s a tanulás, a fejlődés olyan témáját választották, amely nekik a legkönnyebben elérhető. Az alap egy ősszel beindult he­lyesírási tanfolyam volt, amit a csabai háziasszonyok klubja ren­dezett. A folytatás a helyes stílus kialakítása, az irodalom, a művé­szet megismerése és talán tovább is jutnak, hiszen „evés közben jön meg az étvágy”, és ez a kedves kis évzáró összejövetel bebizonyí­totta, hogy van étvágyuk, vagyis más szóval kifejezve: a háziasszo­Meleg időben A nyári ruhadivat a nagymintás anyagokat hozta előtérbe. Külö­nösen a sovány nőknek előnyös könnyű karton, nagyvirágos ruhát mutatunk be. A ruha ujjnélküli, kerek nyakkivágással készült. nyok is tanulni, fejlődni akarnak, akárcsak az üzemben, hivatalban dolgozó nőtársaik ezrei, akik a napi munka mellett előveszik a könyvet, hogy lépést tartsanak az egyre nagyobb léptekkel haladó fejlődéssel. Talán ezért jöttek olyan szívből Kapros Lászlóné tanárnak — a tanfolyam vezetőjének — búcsú­szavai, aki befejezésül könnyes meghatottsággal mondta: — Életemben nem vezettem olyan szívesen egy tanfolyamot sem, mint ezt, ahol oly nagy-nagy tanulási vággyal és végtelen szor­galommal tanultak a hallgatók. Kasnyik Judit KOZMETIKA Száraz, érzékeny arcbőr ápolása Az érzékeny arcbőrt este lan­gyos vízzel és szappannal mossuk, utána öblítsük le langyos vízzel. Mosdás után krémmel vékonyan kenjük be arcunkat, és a teljes és gyors felszívódás érdekében eny­he ütögető mozdulatokkal masszí­rozzuk arcbőrünket. Napközben mellőzzük a vízzel való mosako­dást, arclemosó krémmel vagy arctejjel tisztítsuk meg az arcot a rárakódott portól. Púder alá zsí­ros, bőrtápláló krémet soha se használjunk. Ha nappalra arcun­kat krémezni akarjuk, úgy félzsí­ros krémet tegyünk Egyre több fajta gyümölcsöt ilctatha- tunk étrendünkbe a nyári hónapok alatt. A jó háziasszony ismeri a gyü­mölcs kitűnő hatását a szervezetre, ép­pen ezért nem is hagyja ki az étrend­ből. Különféleképpen — nyersen, főz­ve, krémnek kikavarva — elkészítve minden nap ott találhatjuk az aszta­lunkon. Az elkészítés módjához adunk né­hány tanácsot, ha nyersen fogyasztva nem kívánjuk, EGRESLEVES Vészünk 30 dekagramm egrest, meg­mossuk, megtisztítjuk, gyengén sózott, cukrozott vízben puhára főzzük. 0,5 dl tejföl feléből és 4 dkg lisztből haba­rást készítünk, hozzáadjuk a megfőzött egrest és felforraljuk. Két tojás sár­gáját a tejföl megmaradt részével el­keverünk és a leveshez i»tünk. Ké­Tegyük könnyebbé a vasalást Magyarországon csaknem min­den asszony állva vasal, s ezért nagyon kifárad. Ülve igazán nem nehéz munka a vasalás — csak kissé magasabb lábú konyhaszék kell hozzá, amelyet amúgy sem ártana barkácsoltatni valamelyik családtaggal vagy készíttetni asz­talossal. Kimustrált zongoraszék a konyha színére festve a legjobb azért, mert forog, és így több mozgást biztosít, ezenkívül ma­gasítható, mélyíthető. Amíg az ipar nem gyárt — pedig hamaro­san fog gyártani —, érdemes akár ócskapiacon is beszerezni. A kényelmes vasaláshoz az is Q fémtárgyak tisztítása Minden tisztítószer alkalmazásánál a fő szabályok a következők: 1. a tisztítószert vékonyan kenjük fej puha ruhával; 2. töröljük le összegyűrt papírral (ez­zel a törlőruhát kíméljük); 3. dörzsöljük le erősen puha ruhá­val; 4. egyenlőtlen felületű fémtárgyakat kefével kenjük be, ugyancsak kefével keféljük ki, végül ruhával dörzsöljük fényesre; Az ezüst fémutánzataiból, ezüstből, nikkelből készült evőeszközeinket vagy egyéb holminkat forró szappanos vízzel mossuk meg és puha ruhával teljesen szárazra dörzsöljük. Időnként ezüst- tisztító szappannal tisztítjuk meg. Vö­rösrezet sós ecettel tisztítsunk. Sárga­rezet sztearinolajban péppé kevert bé­csi mésszel. Bádogot ugyanezzel a ke­verékkel vagy kőporral, vasedényt, acélholmit fahamuval, kőporral súro­lunk. Aluminiumedényt enyhe szappanos vízzel, esetleg kevés denaturált szesz- szeL Gyümölcsszezon kell még — ha van olyan szé­künk, amelyen a test felső része az asztal magasságában van —, hogy minden rendben, pontosan kéz alá legyen készítve. Aki jobb kézzel vasal, bal felől kapjon vi­lágosságot, de a nappali, termé­szetes fény jobb, ha elölről jön. Mindig szálirányban vasaljunk, hogy ne nyújtsuk formátlanná az anyagot. Ha a mosásban össze­ment valami, újra rendbehozhat­juk úgy, hogy ellentétes irányban megnyújtjuk, vagyis a rövidet hosszában, a szűkét keresztben kell vasalni. Kivéve a keményí­tett sima pamutárut, általában mindent, visszáján vasaljunk, még a csipkét is. Minden vasalnivalót kisimítva, s nagy részét belocsolva készítsük elő. Műanyagot, amelyet langyos vassal vasalunk, sőt*a habselyem­holmit is enyhén nedvesítsük be. Amiről nem tudjuk, hogyan vi­selkedik majd vasalás közben, előbb olyan sarkán kíséreljük meg a hőbírást, ahol nem feltű­nő, ha megsérül az anyag. Kis öntözőkanna, illatszerper­metező, vagy óvatosan tartott cu­korszóró nagyon jó segítség a ru­ha belocsolásánál. Ha azonban gyorsan akarjuk vasalni, vagy csak átvasaljuk nyári mosóruhán­kat, kis műanyagszivaccsal, an­nak híján nedves — nem vizes — vattacsomóval átsímítjuk vasalás előtt a ruhát. A frissen vasalt ruha nagyon gyűrődik! Sohasem lehet azonnal felvenni és szekrénybe tenni — sőt még sokat egymásra tenni sem tanácsos. Rakjuk szét, hűtsük ki, mielőtt eltesszük. szíthetjük szitáin áttörve, krémleves­ként is. CSERESZNYÉS FELFÚJT 4 tojássárgáját 6 dkg vajjal, 1B dkg cukorral, kis vaníliával habosra keve­rünk, 2 dl tejben áztatott zsemlét jól kicsavarunk, galuskaszűrőn áttörjük, hozzáadjuk a keverékhez és fél liter kimagozott cseresznyével az egészet jól összekeverjük. Hozzáadjuk a 4 to­jás nagyon kemény habját, zsírozott, morzsává! behintett formába öntve, közepes tűznél sütjük. Télen befőtt cseresznyével készítjük. Lehet hozzá­adni tej vagy kávékrémet, de anélkül is finom. EPER VAGY MÁLNAKRÉM 15 dkg friss gyümölcsöt szitán áttö­rünk, 10 dkg cukorral elkeverjük, 7 dl tejszínhabot adunk bele. üvegtálba feL halmozzuk, egész eperrel díszítjükj piskótával körülrakjuk,

Next

/
Oldalképek
Tartalom