Békés Megyei Népújság, 1961. május (16. évfolyam, 102-126. szám)
1961-05-24 / 120. szám
4 NÉPÚJSÁG 1961. május 34., szerda r r r Az újság repítette szét a hirt: Az orosházi Ruhagyár „zöld” műszakjában a 26 tagú ifjúsági brigád új nevet vett fel: „Kállai Éva KISZ-bi'igád”. Mennyi élet, mennyi cél, akarat, szív, gondolat bújhat meg e szűkszavú hír mögött! Induljunk el, Még két megjegyzés, mellyel az üzem vezetői illették a lányokat: A telepvezető: — Kedvesek és rendesen dolgoznak. Azért sokszor kissé el is játszadoznak... de még fiatalok, meg kell őket érteni... A szakszervezeti elnöknő: — Azt hiszem, nem lesz sémim A KÉT KISZ-VEZETŐ szakítsuk fel a rövid hír zárját és nézzük, halljuk őket. Huszonhat asszony, menyasz- szony meg lány dolgozik a szalagban. Alig-alig vesznek észre bennünket, amint a terembe lépünk. Gépükre hajolva varrnak, s csupán aranyszőke, gesztenye vagy koromfekete hajukat látni. Pillanatonként egy-egy vászondaráb száll egy géppel előbbre, szinte meg'állapíthatatlanul, hogy melyik kéz dobta. Hát, ez még nem sok. A varrógépek zúgása közben az anyaggal együtt gondolatok, ábrándok szállnak ki tudja hova, merre, hiszen valamennyien fiatalok, előttük az élet, a jövő. Nézzük őket először talán együtt, majd néhányukat külön- külön. 1960. szeptember elsején alakult a brigád. Akkor a „KISZ” nevet vették fel. Rögtön megalakulásuk után az asztalra tették céljukat is: Szocialista brigád akarunk lenni! Megindult a vetélkedés. Nemcsak azért, hogy más szalagot legyőzzenek, hanem azért baj. Nagyon rendesek... csak kissé elkényeztettük őket. Nem látni, hogy mindig komolyan vennék azt, amit az ember mond nekik... Igen, becsületesek — de fiatalok még... Nem hányjuk a szemükre a csintalanságot, ha nincs baj a munkával. Ha pedig baj van, akkor mondjuk meg: lányok, vigyázzatok, a munka nem játék! — Bár egymást is figyelmeztetik sokszor. Ha pedig ez elmarad, akkor ott van a „mamijuk”, Kovács Sándomé, aki rendre inti őket. És itt van a brigádvezetőjük, Miholy Istvánné is — az igazi „főnökasz- szony”. Mindössze 20 éves, de tekintélye annál nagyobb. Ö a műszak KISZ-titkára is. Halljuk, mit mond brigádjáról. Lesz-e szocialista cím? — Lesz! Tessék erre mérget venni. — No, hát azért azt mégsem, inkább elhisszük. — El is lehet, mert a lányok akarják. Tegnap is 409 darab inget csináltunk... Aztán megkérjük, mutassa be ,j . . .HOGYISNE, MÉG CSAK AZ HIÁNYZIK!* is, hogy egymásban és saját magukban is a jónak, a becsületesnek engedjenek utat. Azt mondták: Elérjük folyamatosan a 100 százalékot, tanulunk, együtt szórakozunk, neveljük, segítjük egymást, hogy sok kiváló dolgozót adjunk az üzemnek. Persze, könnyű csak vállalni. Véghez is kell vinni az akaratot. No, nem a legkönnyebben ment minden. Itt-ott egy-egy fegyelmezetlenség, egy kis csintalanság, s máris érezni lehetett a teljesítésen. De hát azért vannak együtt, hogy egymást idejében figyelmeztessék. És az eredmény: Az első hathónapi termelési szint 100 százalék. a brigádot. Mondjon el mindent, amit tud. — Mindent azért ne kérdezzenek. — Miért? Van a brigádnak titka? —A brigádnak nem is annyi- nyira... de a lányoknak lehet... Megígérjük, hogy a titkokat nem írjuk meg. Használ az Ígéret, mert rögtön megtudjuk, hogy nemcsak a szocialista cím elnyeréséért indult mozgalom, hanem — a férjhezmenésben is, még ha ezt nem is szervezik. Már ketten férjhez mentek megalakulásuk óta. Lassan elfogynak a lányok, már egyharmaduk asszony és most is van három menyasszony. Horváth Icához visz bennünket Miholyné. Úgy is akar vele beszélni, hát bemutatja: a KISZ járási végrehajtó bizottságának tagja. Koromfekete hajú, csinos lány. S amint szavaiból olvasni lehet, talpraesett is. Nem hiába választották járási vezető-testületbe. — Mi nem félünk attól, hogy nem szerezzük meg a szocialista brigád címet, maguk se féljenek.. — De sokat kell ám azért tenni; a közvetlen termelésen kívül is. Tanulni, fejlődni a gondolkodásban... — Talán nem néz ki belőlünk ennyi? — csipkelődik viszont, amiből aztán ki húzhatná a rövi- debbiket, ha nem az újságíró? Még egy pillanat, így együtt, s máris kockán van a felvétel: a két KISZ-vezető. A brigádvezetőt kérleljük: Tudjuk, hogy az egész brigád egy kis család, s mindenki barátnője a másiknak, de talán akadnak olyanok is, akik külön a legjobb barátnők... Sií; DOLGOZUNK Nem tudom, könnyelműségnek, vagy komolytalanságnak nevezzük-e válaszukat. Határozott az akarat, de mintha csak nem is törődnének vele. — Pedig törődnek — figyelmeztet bennünket a brigádvezető —, de, tudják, maguk mégiscsak idegenek ... meg hát férfiak előtt? Hallanák őket, amikor magunk- közt vagyunk ... Igaza van. Fontos, hogy határozott a cél! Újabb kérés: — Ki a legfiatalabb tagja a brigádnak? Erre aztán egész bizottság ... RENDESEN ...?« — Most is éppen azért kaptam ki...* — Mit csinált? — Összeteremtettem a lányokat.-. — Miért? *— Mert nem ügy dolgoztak... — Ezért igazán nem kellett volna magának kikapnia?! — De... úgy ... „magyarul” teremtettem őket össze. Nevettünk, ő is, aztán talán éppen most fogadja meg, hogy máskor szebben beszél... Hogy is volt a vállalás? „Sok kiváló dolgozót ad a brigád a szalagnak”. Nézzük, hol tartanak? — Már egy kiváló dolgozónk van. Dénes Mária januárban kapta meg a címet ■— visz bennünket hozzá Miholyné. Csendes, szolid lányt mutat be, akiből bizony nehéz még egy szót is kihúzni. Elpirul, mikor kérdezzük, csak röviden válaszol: — Dolgozunk... rendesen... Igen, ezért is kiváló munkás Dénes Mária. — Szorgalmas, nem játssza el az időt — dicséri Kovácsné. —- Talán egy kicsit túl komoly is... Ez sem baj. Legalább fékezi magatartásával azokat, akik viszont lehetnének komolyabbak. ’’...MÉGSEM ASSZONY A LEG FIATALABB B RIGÁD TAG” S...HOVA LÁNYOK?* zöld műszak" Kállai Eva KISZ- brigádja elnyerte a szocialista brigád címet!” Egy pillanat! Máris vége a műszaknak. A lépcsőn szaladnak lefelé a lányok... Kattan a gép. — Hova, lányok? — Táncpróbára sietünk. Közös tanccsoportunk van a határőrséggel ... i Gratulálunk, aztán felírjuk a neveket: Paksa Mária, Kovács Rózsi és a kis csintalan Bányai Júlia. Most már valóban búcsúzunk. Még egyszer: Sok sikert a munkához és az élethez! Varga Tibor — Hogyne! Nézzék csak, már megint együtt vannak. Ott — mutat — az a szőke és barna kislány. Szénásiak. — Kővári Márta vagyok. — Gombkötő Mária... Nehéz helyzetben vagyunk. Va- ahogy meg kellene tudni, miről beszéltek, min kacagtak olyan jót. Mindegy, vagy sikerül vagy nem: — Elmondanák? — Hogyisne, még csak az hiányzik! — s még jobban kacagnak. — Akkor azt mondják meg. kicsodák, hova valósiak? — Azt lehet. Szénásiak vagyunk, unokatestvérek. Mást nem tudunk mondani magunkról. *— Szocialista cím lesz? — Naná! — és újra nevetnek. V „SAJNOS, IGAZ,,,” '/\^ gyülekezik körénk. Kezdődnek a találgatások. •— Ügy hiszem, Halupa Bálint- né — mondja valaki mellettünk. — Micsoda? A legfiatalabb már asszony? — Igen, most esküdtek .,. még egy hete sincs. Aztán újabb hír: Bánfi Magda is 1942 decemberében született. •— Akkor itt már csak a napok döntik el a „legfiatalabb” címet. Hozzuk őket össze, s rögtön kiderül minden. Egymást kérdezgetik, nekünk bele sem kell szólni: — Te hányadikán születtél? — Én 14-én — mondja Bánfi Magda —, s te? — Te vagy a fiatalabb! Én 12- én születtem. Tehát mégsem asszony a legfiatalabb brigádtag! — Nem bizony — nevet Magda —, még csak jelölt sem vagyok ... sportolok. Eldőlt a „nagy” kérdés, kérdezősködjünk tovább. De ezt a kérdést csak fülbesúgva: — Ki a legcsintalanabb lány a szalagban? Elálljuk a látószöget a brigádvezető előtt, s úgy magyarázza, hogy hányadik gépen, ott, az a szőke kislány. Bányai Júlia. Meg kell rendezni a fényképezést. Lehetőleg észrevétlenül. Nem kertelünk, kereken, határozottan kérdezzük: — Igaz-e, hogy maga a legcsintalanabb lány a szalagban? — Sajnos igaz — és már kattan is a fényképezőgép, mire Jutka, mert becsapva érezte magát, pityeregni kezd. De aztán megvigasztalódik. Búcsúzunk a Kállai Eva KISZ- brigádtól. Nem zavarhatjuk hosz- szú ideig őket, mert akkor mi magunk hátráltatjuk a nagyszerű cél elérését. Pedig szívből kívánjuk, hogy őszre, amikor újra értékelik munkájukat, fejlődésüket, kollektív összetartásukat, büszkén hallgassák e szavakat: „A A KALLAI EVA KISZ-BRIGA
