Békés Megyei Népújság, 1961. április (16. évfolyam, 78-101. szám)

1961-04-02 / 79. szám

4

hépújsAa

19bl. április 2., vasárnap

SZIVEK

— Én már nem is hiszem, hogy beteg — így az egyik asszony s a hang száll a porral együtt a bérház udvarán felfelé s lerakódik a folyosóra, szürkére vonva be a kopott, zöld korlátot.

Reggeli napsütés. A gyerekek már elmentek iskolába, csak néhány asszony van idehazatakarítanak.

Ez a bérház éppen olyan, mint a többi Békéscsabán. Ikertestvére a Szent István térinek, hangzatos nevén: „Katolikus bérpalota”. Mindenki ismeri egymást, tudják, hogy mi lesz a szomszédban az ebéd, tudják, hogy kihez, mikor csenget be a postás. Lakói nem jobbak és nem rosszabbak, mint bármely más bérházé.

Veszekedés? Ugyan kérem? Titkait azért megőrzi. Éli hétköznapi életét. Nagy dolog, s nagy események ritkán borítják fel megszokott „házirendjét”.

BERHAZBAN

Tudta mindenki és eleg sokáig szóbeszéd tárgya is volt a házban Somogyi gyógyszerészek esete. A történet elég szomorú, de hogy mégis nyugvópontra jutott, ahhoz az kellett, hogy az első és harmadik emeleti, de a földszinti lakók is egymásra találjanak. A gyerekeknek a legkönnyebb. Ök voltak a hírhordók, s érzékeny szívük mint szeizmográf jelezte a történteket.

Somogyrné már évek óta betegeskedett, sokat feküdt kórházban, s harmadik gyermekének születése után teljesen megtörve és lefogyva járt-kelt a lakásban, a házban ..:

Férje gyógyszerész, akit úgy tartanak számon vállalatánál, mint a megbízhatóság példaképe. Az igazgatója mesélte el, hogy ha vidéken helyettesíteni kellett a gyógyszertári vezetőt, akkor azt kérték, mindig, hogy Somogyit küldje. Ha ő jött, felesleges volt a leltár, tudták, hogy kezén nem vész el még egy tabletta sem.

Betegsége bizony megingatta a kis család „sajkáját” s nem csodálkozhatunk azon sem, hogy a feleség férjének egyre súlyosbodó

betegsége után egyre ritkábban nyitott ajtót a folyosóra.

Bezárkóztak. Élni persze elzárkózva nem lehet. A két „nagy fiú” azért csak elmondta, hogy mi újság otthon, s így lassanként nehéz helyzetükről tudomást szerzett mindenki. Géza 13 éves, kicsit komoly, de azért szívesen felejtkezik a játékba. Istvánka még csak másodikos, jókedvű, eleven gyerek. Két iskolába járnak, egyik a VII. a másik a II. számú általános iskolába. Két szülői munkakö. zösség, két patronáló vállalat és ki tudja még, hány ember szerzett tudomást Somogyiók helyzetéről. Persze hitetlenkedés és rosszindulat is volt. Sokan nem is hittek abban, hogy segíteni kell. ..

— Segíteni kell —. mondta a szülői munkaközösség ülésén a II. számú általános iskola elnökasszonya, Pintér Lajosné.

— De hogy? — hangzott a kétkedés, s a tanácstalanság.

— Az asszonynak is kórházba kell menni — volt az újabb hír, s az asszonyok most már megkeresték Kovács István iskolaigazgatót, majd a VII. számú általános Iskola szülői munkaközösségének elnökét, Sztankónét is. A házban Bakó Ignác, a Forgácsoló gyár igazgatójának felesége vette pártfogásba a családot. A Forgácsoló gyár a VII. számú általános iskolát patronálja. Majd jelentkezett a Gyógyszertár Vállalat igazgatója, aki II. számú iskola patrónusa.

A „mit tegyünkből” lassan megfogalmazódott a válasz. Biztosítani kell, hogy a gyerekek jó helyre kerüljenek, s a szülők nyugodtan feküdhessenek a kórházban, hogy meggyógyulva újra nevelhessék gyermekeiket.

Pintér mama —akit így hívnak városszerte — nem volt rest, s ahogy szokták mondani, megmozgatott minden követ, hogy a két szülői munkaközösség közös határozatát valóra váltsák.

— A két fiú menjen Fótra — hangzott az egyik javaslat és az asszonyok felutaztak Pestre, ahol a minisztérium osztályvezetője,

Járó Miklósné megcáfolva a hiedelmet, bürokráciamentesen, gyorsan intézkedett. S az asszonyok boldogan jöttek a hírrel:

— Mehetnek a gyerekek FótŰjra a bérház gyerekei mutattak példát. Volt, akinek csak 20 fillérje volt, de a 20 filléresekből összegyűlt a két mozijegy ára és Istvánka Gézával együtt a ház gyerekeivel közösen ment búcsúzóul a moziba. Néhány asszony ezután bekopogott Somogyinéhoz, letettek az asztalra egy csomag vajat, egy üveg gyümölcsízt és néhány tojást, hogy készítsen a gyerekeknek búcsúzóul egy kis süteményt.

Egyik hajnalon a két gyerek, néhány felnőtt társaságában, élükön Pintér mamával két autón elindult Fótra.

... A gyermekváros patakjának partján álltunk. Előttünk a nemrégen épült új iskola, hátunk mögött a Magyar Vöröskereszt által épített egészségház pavilonja, s lent a park fái között az 1959-ben épült óvodák, amelyek között ott vari a Békési és Szolnok megyei nőtanács által összegyűjtött pénzből „a miénk” is.

— Ez lesz az otthonotok — mutat körbe Mária néni, Siteri An- talné, a gyermekváros „mamája”.

Megnéztük az óvodánkat, amit festenek, tataroznak, s az egyik dajkát, Mák Józsefnét veszik körül az asszonyok, hogy árulja el, mii hiányzik az óvodából.

— Egy porszívógép kellene ...

Az asszonyok megállapítják,

hogy néhány függöny is elkelne, hogy még szebb legyen a mi óvodánk __

Gé

za és Istvánka néhány perc alatt új pajtásokra lelt, s azóta már az első beszámoló is megérkezett a bérházba Fótról. Most két gyerekkel kevesebb van a bérházban, de ha valaki a lépcsőházból a kivilágítatlan Somogyi-la- lás ablakára tekint, akkor azért egy kicsit átforrósodik a szíve, mert segíteni szép és segíteni jó...

Dóczi Imre

xtSUai ieQAttJütJi

Nem a fejjel együtt

Furcsa tanácsért jött hozzánk H. Jenő olvasónk. A következőket mondta el, miután hellyel kínáltuk.

— Nyolc és fél éve dolgozom a munkahelyemen. Mint másnak, nekem is van hibám. Az igazgató már elég sokszor figyelmeztetett is: Az elvtárs fegyelmezetlen, s ha nem változik meg, elválnak útjaink. Ennek ellenére megtörtént a baj. Bejelentés nélkül nem mentem be egyik nap munkahelyemre ... Utána már megbántam, szidtam is magamat, amiért nem kértem engedélyt, de már késő volt... Biztos voltam benne, hogy elbocsátanak. Nem is akartam másnap sem bemenni, úgyis mindegy ... Megkapom azonnal a munkakönyvemet ... Tudják elvtársak, én nem vagyok párttag, nem is ismerem olyan nagyon a dolgokat... És tudják, mégis mi történt? Az igazgató még másnap délután behívatott és azt mondta: — Nézze elvtárs, én már sokszor figyelmeztettem magát, de nem használt. Ügy döntöttem, hogy elbocsátom ... Azonban mégsem teszem meg, mert a pártszervezet azt javasolta, hogy még az egyszer legyek türelmes, büntessem meg magát, vonassam le fizetéséből a mulasztott, egy napot, de ne küldjem el —

... Es nem is küldött el. Most mondják elvtársak, helyes lenne, ha levélben megköszönném a

pártszervezetnek, hogy ilyen megbocsátóak voltak?

Nem! — Ezt mondtuk H. Jenőnek. Azért ne írjon köszönő levelet, mert ez nem köszönet tárgya. A pártnak az az elve, hogy az emberekben a hibákat üldözze, támadja, de úgy, hogy a „fej megmaradjon”.

A mi pártunk nem az emberek ellen, hanem az emberekért, a hibák ellen verekszik. Miért kellene azt megköszönni, ha egy vállalat pártszervezetének vezetőn ezt az elvet betartják? Ez kötelességük volt is, marad is.

Igaz, volt már rossz példa, amikor egyesek a hibával együtt az embert is derékba törték. De ez semmi esetre sem a mi társadalmunk lényegéből fakadt, hanem csupán annak az embernek a hibájából, aki a rosszat üldözve nem vigyázott az emberre és az ember értékére. Ezek az esetek azonban egyre ritkábban fordulnak elő, s egyre több a H. Jenők esete. Az emberek a legfelsőbb szervektől a legalsóbbakig, mindjobban megértik, hogy a mi társadalmi rendünk éltetője az a szellem, melyben, bár szigorúan és keményen kell verekedni a fegyelmezetlenség, a hanyagság, a nemtörődömség ellen, de mindig úgy, hogy az embert a maga munkakedvével együtt ne érje <ieréktörés.

Varga Tibor

„Orosz nyelvet szeretnék

— A felszabadulással egyidős Timkó

tanítani“

Ilona tervei Tizenhat év ... A félig gyérnek és félig felnőtt serdülő min- ig szívszorongva készül erre a zületésnapra. Szárnyaló fantáziáit gyermekes vágyálmok, ko- noly tervek, elképzelések fűtik. A zokásosnál is nagyobb izgalomnál készül 16. születésnapjára ’imkó Ilona, a békéscsabai Rózsa ’erenc Gimnázium egyik legjobb anulója — aki a felszabadulás- ;or született.

— Ha az új személyazonossági gazol vány ómra gondolok, akkor nár felnőttnek érzem magam — magyarázza bájos mosollyal a :arcsú fiatal lány. — Az én szü- etési évfordulómat az egész or- zág ünnepli. Az idei azért lesz :ülönösen érdekes, mert most elő- zör hívhattam meg házimulatság- a együtt leány és fiú diáktársainál.

Amikor terveiről, pályaválasz- ásáról szeretnénk hallani, kérdőn íéz édesanyjára, mintha bátorítást zárna. Kisvártatva megszólal:

— Én a múltat csak a szüleim ribeszéléséből és olvasmányokból smerem. Édesapám kicsi korom nta sokat mesélt arról, hogy mi- [jeen volt az élet Magyaországon

azelőtt, beszélt a felszabadítókról, arról is, hogy ha nem jönnek, én árván nevelkedhetnék. Ne tessék nagyképűségnek venni, de én ezekből az elbeszélésekből nagyon megszerettem a szovjet embereket. Gyermekkori vágyam, hogy megtanuljam nyelvüket, egyszer ellátogassak hazájukba, s személyesen megismerhessem őket. Szerencsémre jó nyelvérzékkel rendelkezem, könnyen tanulom az oroszt és elhatároztam, hogy tanár leszek: mindenekelőtt orosz nyelvet szeretnék tanítani, ezenkívül fizika-kémiát vagy földrajzkémiát. /

A szüleitől azt is megtudtam, hogy érettségi után valóra válik másik álma is: néhány napra ellátogat majd a család a Szovjetunióba. Amikor az iskolára, a tanulásra, a sportra terelődik a beszélgetés, sokáig kutat emlékeiben, hogy a legérdekesebb élményét mondhassa el. Az úttörőtáborozás, a bükki kirándulások, a lillafüredi emlékek egész életén végig kísérik.

— Felejthetetlen napok voltak...

A beszélgetésből kiderül, hogy a gimnáziumi KISZ-szervezetben sokat dolgozik, mint jó tanuló és élsportoló szívesen adja át tapasztalait. Harmadik gimnazista korában ifjúságvezető lesz abban az általános iskolában, ahol tanult.

Felemelő érzés beszélgetni a hamvas arcú, üde, fiatal lány terveiről, ifjúsági munkájáról. Az egészben az a legjobb, hogy ma már hazánk valamennyi 16 éves leányának,fiának valóra válhatnak tervei, elképzelés’. A felszabadulás ünnepén erről sem feledkezhetünk meg.

Ary Róza

A felszabadulási pályázat eredményhirdetése

A megyei tanács v. b. termében tegnap ünnepélyesen hirdették ki a felszabadulási pályázatra benyújtott színészi, néprajzi s a képzőművészeti alkotások díjazását.

A legjobb rendezésre és. alakításra beérkezett pályázatok közül a bíráló bizottság döntése alapján a következők részesültek jutalomban:

Hivatásos rendezők közül Csajági János, a Jókai Színház igazgatója a „Kőmíves Kelemen” rendezéséért 1000 forint, Gáti Sándor rendező a „Diadalmas asszony” rendezéséért 500 forint jutalomban részesült.

Hivatásos színészek alakításáért: Perényi László „Királyasz- szony lovagjáéban Don Cesar alakításáért 1000 forint, Szendrei Ilona a „Kőszívű ember fiai”-ban Baradlayné alakításáért 600 forint jutalomban részesült. Pató István „Kőszívű ember fiai”-ban, Bánffi Frigyes a „Diadalmas asszony” című operettben, Barcza Éva szintén a Diadalmas asszony című operettben, Forgács Kálmán a „Szentivánéji álom”-ban, Székely Tamás „Gül babá”-ban, Árvái Ágnes a ..Különleges világnap”-ban. Révai Judit a „Kőszívű ember fiad”-ban nyújtott alakításáért 500—500 forint jutalomban részesültek.

Öntevékeny csoportok közül rendezésért Cserényi Béla a „Kapitány” rendezéséért, az MTH-is- kolában és a „Luxemburg grófi á”- ban nyújtott alakításáért 400 forint jutalomban részesült. Borhy Gergely a gimnázium színjátszó csoportjának a „Néma levente” betanításáért 200 forint, Zana János, az orosházi művelődési otthon művészeti vezetője a „Budai Nagy Antal” rendezéséért 400 forint jutalomban részesült. Az öntevékeny színjátszók köaül Sándor Miklós gimnáziumi tanuló a „Néma leventé”-ben nyújtott alakításáért 200 forint, Odor György a „Rab madár” című tánc előadásáért 200 forintban részesült.

A Békés megyei tanács végrehajtó bizottsága által meghirdetett, megyei néprajzi, népművészeti tanulmányok, és helytörténeti kutatásokra beküldött pályamunkák közül a következőket jutalmazták:

Dr. Tibori János: „A békéscsabai szlovákok néprajza” és a „110 csabai szőttes” című művéért 2000 forint, dr. Tábori György „Szlovák festőasszonyok Békés megyében” 1000 forint, Papp János: „A békéscsabai színészet története” 600 forint, Végh Mihály: „Tüköry Lajos, a szabadságharcok hőse” 400 forint, Virágh Ferenc: „Pusztai és falusi vasárnapok népsportja, Csorvás vidékén a századfordulón” 400 forint, Beck György: „Színház a Viharsarokban” 400 forint, Juhász Irén: „Üj élet indul” című művét 200 forinttal jutalmazta a bíráló bizottság.

A megyei tanács végrehajtó bizottsága által alapított Békés megyei Munkácsy Emlékérmet és a velejáró 4000 forint jutalmat a Képzőművészeti Alap zsüribizott- súga és a művelődésügyi osztály döntése alapján „Gyülekezés a tsz- agitáció után” című alkotásáért, valamint tízéves munkássága elismeréseként Lipták Pál festőművésznek adományozták.

A felszabadulási emlékpélyá- zatra beküldött alkotások elbírálása alapján ezenkívül Koszta Rozáliát 2000 forinttal, Ezüst Györgyöt 1500 forinttal, Hajdik Antalt 1500 forinttal, Miklós Istvánt 1500 forinttal, Mokos Józsefet, Bíró Györgyöt és Rajki Józsefet 500— 500 forinttal jutalmazták.