Békés Megyei Népújság, 1961. április (16. évfolyam, 78-101. szám)
1961-04-02 / 79. szám
KORO STA J A NÉPÚJSÁG KULTURÁLIS MELLÉKLETE Szabadon szárnyaló szavak ki éhány évvel ezelőtt volt egy ” olyan irányzat, hogy a népnevelőknek, propagandistáknak a jobb megértés végett közelebb kell vinniök az emberekhez a szocializmus fogalmát. Emlékszem, sokat törtük a fejünket annak idején a jó érveken, mígnem í-ájöt- tünk arra, hogy ezek az érvek nem az agyunkban fogannak, hanem a mindennapi élet produkciói, csak észre kell venni őket. Tömören így summázta akkor cikkeiben, riportjaiban az újságíró a szocializmus fogalmát: ,,X községben a szövetkezeti gazdák akarata leváltotta a régi elnököt és helyette N. Z-t választották meg”. Vagy: „Az idén már a szociális juttatáson túl (napközi, étkeztetési hozzájárulás, fizetett szabadság, prémiumok, védőétel stb.) nemcsak nyereségrészesedést, hanem textilutalványt is kapnak a textilgyárak munkásai." Vagy: „Míg a múlt rendszerben az egyetemeken s a főiskolákon tanuló diákoknak csak 6 százaléka volt munkás- és parasztszármazású, addig ma ez az arány éppen a fordítottja ...5! E mondatokban szemléltetően kifejezésre jutott, hogy igep, e z a szocializmus, amelyben az emberek a többség akarata alapján dönthetnek a fontosabb dolgokban, a tsz-elnök személyének megváltoztatásától egészen a kormányfő személyének a megváltoztatásáig; amelyben a Róbert bácsi népkonyhája, az Ínség, s a hárommillió koldus munkanélkülisége helyett az étkeztetési hozzájárulástól a nyereségrészesedésig., mindenben érzik a munkások, hogy saját maguknak dolgoznak; amelyben a tíz- és tízezer munka- nélküli diplomás „kérlek alássan” Magyarországát a dolgozó osztályokból kikerült új értelmiséget, s a régi intellektuelteket is becsülettel foglalkoztató új világ „váltotta fel”. Azért teszem idézőjelbe az utolsó szavakat, mert ez a felváltás szívós, hosszú évekig tartó harcot jelentett. Harcot, amelynek győzelmét a párt vezetésével az egyszerű, sokszor még saját egészséges gondolataikat híven kifejezni sem tudó, de jobbat akaró emberek százezrei, milliói vívták ki. És ebben a küzdelemben lassan, szinte észrevétlenül nőtt ki az új ember, akinek ajkáról már szabadon, botladozás nélkül röppennek a szavak. Emlékszem még azokra az évekre, amikor „civilizált” fülnek szinte kín volt végighallgatni egy falusi gyűlést. A különböző pártokból küldött régi funkcionáriusok nagy része nem az egészséges törekvést vette észre az ilyen gyűléseken, hanem a felszólalók csetlő-botló dadogását, ügyetlen, nem pallérozott hozzászólásait. Bizony sokszor megtörtént, hogy kificamodott az egyszerű ember nyelve/ amíg eldadogta mondanivalóját.' Nem is szólja arról, hogy milyen óvatosan kerülgették az új kifejezéseket/ vagy milyen sután harapták el valamely elvont fogalomnak az utolsó szotagjait. kyj enjünk ma el egy falusi gyű- 1 * lésre, akar termelőszövetkezetbe, állami gazdaságba, gépállo-; másra vagy községi tanácsülésre. Az újságíró sokfelé látogatás éppen ezért nem is egyetlen példát említhetnék. Az sem fontos, ki a felszólaló, melyik községben történt, s miről volt szó, mert mindenütt megragad ma az új mondat könnyedsége, a dadogás terhe alól felszabadult falusi ember mondatáé. Akik néhány évvel ezelőtt nem tudták kifejezni magukat,',ma átütő erejük a jelenünket színesen körvonalazó mondatokban szólalnak fel a falusi gyűléseken, s olyan könnyedén beszélnek elvont fogalmakról is, mintha — azt hiszem, nem túlzók — tudósok vagy legalábbis szakemberek tanácskozásán hangzanának el a szavak. Legutóbb egy ankéten vettem részt, mely lapunk terjesztésének tapasztalatait összegezte. Jelen voltak az új előfizetők közül is többen és sok régi olvasónk. Az utóbbiak közül egy elvtárs, aki gyerekkorában még a hat elemit sem járta ki, most azt javallta: ..Több elvi cikket írjanak társadalmi kérdésekről, amelyek eszméi mondanivalóját Kuhágotán is hasznosíthatnánk”. Másutt az „eredményességi munkaegységszámolás bővebb ismertetését” kérték tőlünk számon. De hadd soroljak fel néhány olyan feljegyzett kifejezést, amelyek azelőtt idegenül csengtek a falusi emberek előtt, s amelyeket ma már könnyed természetességgel maguk használnak, akár mezőgazdasági, akár a gazdasági vagy politikai élét dolgairól van szó. — Gazdaságunknak sokoldalú lehetősége van a közös jövedelem növelésére... — Az egy gépegységre jutó teljesítmény kedvezően növekszik. í— Rajtunk múlik életszínvonalunk alakulása. — A kongói banditák b á b - kormánya... — Laosz Ázsia Kongója. Egyikben kutyák, másikban ebek az imperialista bérencek. — A társadalmi munN kán túl csaknem 80 ezer forintot ruház be szövetkezetünk a kultúrotthon építésére. apjaink hangja csendül ki a fenti mondatokból. Igen! Ma már a szocializmust nemcsak a mezőgazdaság átszervezése, az emberi munkát könnyítő gépek, a villamosítás, a rádió, a televízió falura jutása jelenti. A szocializmus népünk nyelvezetében is kimutatható. Lehet, hogy a fenti példák nem a legkifejezőbbek. Mindenesetre tény, hogy a dolgozók falun is tisztában vannak a bolygóközi re pülés újdonságaival és a nemzetközi helyzet legújabb fejleményeivel egyaránt. Ismereteik köre mély-a múltban nem haladta meg a legszigorúbban vett foglalkozási körüket sem — ma már jóval túl van ezeken a határokon. Létezik a szocialista tudat, mely érdeklődéssel kíséri az afrikai harcokat, s a belpolitikai eseményeket. A régi „szántani”, „vetni”, „aratni” igék mellé ma a haza, az egész világ érdekeihez kapcsolódó számos más ige sorakozott fel. |y| egkapó, felemelő dolog- * * mindezt észrevenni. De vajon csodálni való-e? Nem. Nem csodálni való, mert hiszen megyénkben is több ezer analfabéta volt a felszabadulás előtt, s még több azoknak a száma, akik csak hiányosan végezték el az általános iskolát. Ma már felszámoltuk az analfabetizmust, s több ezer felnőtt dolgozó jár jelenleg is megyénkben a VII—VIII. általános iskolába. Ha ehhez hozzávesszük az elmúlt évek kultúrforradalmá- nak nagy tetteit, a gombamódra növő művelődési otthonok hálózatát, a számos ismeretterjesztő tanfolyamot, a párt- és egyéb oktatási formák hatását a szocialista tudat kialakítására, a sajtó, a rádió, a televízió nevelő hatását, főleg pedig az új körülményekből fakadó rendezett anyagi eredmé nyékét — elmondhatjuk: nagy utat tettünk meg. A hajdan szánalmas dadogás törvényszerűen vált szabadon szárnyaló szavakká, s az új nyelvezet is fölényesen bizonyítja a szocializmus győzedelmes útját. VARGA DEZSŐ Lukács Miklós: Áprilisi reggel Almaimmal, éveimmel tankok elé löktek, — de szívem hazatalált. Ajkad szirma közt elfelejtettem már az éhezést, a kénszagú halált. Egyszer meggyógyulnak a sebzett fák, füst-zászlót lobogtat a gyárkémény, elsimul a feltépett föld s tankok helyett ekék szántanak, — hittem én. Puhán simult arcunkhoz a reggel, intett fényben a ringó barackág, messze járt a front, tavaszba sarjadt a lángból menekült kicsi ország. Barázdák friss szagát hozta a szél, ibolyát tűztél kalapom mellé, vállunkon kapával kiballagtunk a krumpliföldre, a Béke elé ... Megjelent az Ój írás Március elején új folyóirat jelent meg az újságárusok kirakataiban. A lap az elmúlt évek irodalmi konszolidációjának eredményeként jelent meg. Az olvasóhoz szóló bevezetőjében ezzel indítja munkáját: „Legfőbb vágyunk: a mi korunkat eredményeivel és ellentmondásaival együtt bátran feltáró irodalom, amely hivatását a nép életének, sorsának, hőseinek, szenvedélyeinek, álmainak művészi megörökítésében látja.” Ha a lap szerkesztő bizottsága ezzel a céllal dolgozik, akkor biztosan több ezren várják majd a következő számokat. Az első szám írói: Galambos Lajos, Rákos Sándor, Szakonyi Károly, Garai Gábor, Szécsi Margit, Nagy Sándor, Benjámin László, Gerelyes Endre, Fodor András, Ténagy Sándor, Csurka István, Csanády János, Tabi László, Győré Imre, Németh László, Illés Endre, Boldizsár Iván. A szemle rovatában Kovács Sándor Iván, Nyerges András, Falus Róbert, Z. Szalai Sándor, Wéber Antal írtak. Az első számot M. Makkai P., Masznyik Iván, Kántor Lajos rajzai teszik teljesebbé. wIf árosaink egyre több művészi alkotással gazdagodnak. MeV gyénkben csak a közelmúltban is öt új szobrot állítottak fel. Ezek az alkotások sokmindennek a kifejezői. Ezek a műalkotások először is kifejezői egy óriási változásnak, ami életünkben végbement. Ez a hatalmas változás gazdaságilag is alkalmas körülményeket teremtett arra, hogy művészeink zavartalanul dolgozhassanak, hogy társadalmunk megbecsülje' a művészetet, szobrokat állíthasson, képeket vásárolhasson. Nem szabad ezt a változást elhallgatnunk vagy lebecsülnünk még egy ilyen rövid ismertetés keretében sem, mert különben nem látjuk tisztán a mai élet és a művészetek szoros kapcsolatát. Régen a szokványos Kossuth-szobron és a rendesen műköböl készült hősi emlékművön kívül még nagyobb helyekre se jutott szobor, de még kép se. Néhány főispán, alispán vagy polgármester szegényesen konvencionális portré-megfestése jelentette egy-egy megye vagy város műpártolását. Nem lesz tehát tatán haszontalan, ha megnézzük, hogy mit akar kifejezni szobrával a művész, miért úgy. olyanra formálta, ahogy látható a 19-esek terén. , Először is azt vegyük észre Kaltó szobrán, hogy egyszerű ez a vöröskatonát ábrázoló szobor. Nincsen rajta semmi felesleges járulék. Olyan egyszerű ezen a szobron minden, mint amilyen egyszerű emberek voltak a vöröskatonákká lett proletárok. Az egyszerű, a mindennapi élet kifejezése ez a minden feleslegest elhagyó, csak a lényegre szorítkozó ábrázolásmód. Az álak izmosán, durván megformált vonásai különben elárulják azt is, hogy nehéz munkában megedzett munkással vagy paraszttal van dolgunk. A test vonalait nem rejti el a ruházat. A ruha is mellékes ezen a szobron, nemcsak a lényegre törő ábrázolás miatt, hanem azért is, mert szegény emberről, ruhátlan proletárról van szó. A katonát a fegyveren kívül csupán a sapka árulja el a szobron. Bizony, szép, egyöntetű, gondosan rendben tartott egyenruhára nemigen tellett a fiatal és mindenünnen támadott proletárhatalomnak! Ez a katona nem úgy katona, hogy a ruhája, a fegyverzete mondja ezt el. Ez a szobor nem idealizál, nem rejti mondanivalóját páthoszos pózokba, technikai játékokban. A szobor megmintázta alak erőt, elszántságot sugároz, harcost állít elénk. Szobrunk ezekkei a gondolatokkal mindenki számára érthetővé válik, mert megmutatja az utat a művész kifejezési módjához. A művész reálisan állítja elénk az elnyomorított, rongyos proletárt, aki fegyvert ragad. Különös erővel fejezi ezt ki a figura elszánt tekintete, amit az egész test lendülete csak hangsúlyoz. A kissé előrelendülő vaskos test, a szobor közepén elhelyezett fegyver, az elszánt tekintet magabiztosságot ad a figurának. Ez a magabiztosság művészien utal a proletár forradalom eszméire. Szobrunk a maradéktalan kifejezés kedvéért torzít is. Nem ritka és éppen a természettől ellesett művészi eljárás ez. Nagyok a figura lábai, mert megveti őket a földön, amin áll, amiről nem hátrál, amiért küzd, amit védelmez. A láb jelentős lett ebben a kifejezésre váró gondolatban s ezért is mintázta a szobrász cipő nélkül. Bár az sem kizárt, hogy egyúttal a proletárkatona szegénységét, felszereletlenségét is kívánta vele jelképezni Kalló Viktor. Ugyancsak megnőtt a fegyvert fogó kéz is. A szobrász ezzel a megnagyított kézzel szintén hangsúlyoz; az eszmei mondanivalót, a vöröskatona elszántságát, küzdőkészségét, erejét és ezeken keresztül a Tanácsköztársaság népi tartalmát fejezi ki. A szobor egységes, higgadt alkotás. Művészi erővel fejezi ki a proletariátus nagy ügyébe vetett elszánt hitet egy szegény, rongyos magyar vöröskatona jellemzésén keresztül. A megtalált kifejezés örömével nézze és gyönyörködjék benne minden felnőtt és gyermek. SAJÓ IMRE
