Békés Megyei Népújság, 1961. április (16. évfolyam, 78-101. szám)
1961-04-21 / 93. szám
4 NtPOJSÁG 1961. április 21. péntek Sándor bácsi, az öreg kürtös... FANTASZTIKUS KISREGEN}/ — Tixon BX—999 hívást sugároz! Endroton 8500 figyeljen! Tixon BX—999 hívást sugároz! — Itt Endroton 8500. Itt Endroton 8500! Dox Ten jelentkezik. —: Dox Ten, kedves barátom, Xindon Tor üdvözöl a Tixon BX- 999 állomásról. — örülök neked, Xindon Tor! Mi történt odalenn? A kötelező hívás csak 22 óra 10 perckor esedékes. — A BKŐ üzenetét továbbítom. Az Endroton CCS—23-as rakétájával azonnal indulj, és 3 óra múlva jelentkezz állomásunkon. Különleges kísérlet irányítását bízták rád, Dox Ten. — Itt Endroton 8500! Értem. Tizenöt perc múlva indulok. Néhány percnyi szünet következett. — Dox Ten! Tudod miről van szó? — Sejtem, Xindon Tor. — A Bolygótestvéreket Kutató Összefogás, a BKÖ tudósai az apró, sárga napról, a Tellus—4-ről most már véglegesen megállapították. hogy majdnem azonos korú és összetételű, mint az Omen és az Imen! Tudod, mit jelent ez? — Pontosan! Ha bolygói vannak, hasonló élet alakulhatott ki rajtuk, mint a Tixonon. Mi a terve a BKÖ-nek? — A részleteket nem ismerem. Három óra múlva mindent megtudhatsz. Várunk, Dox Ten! A szokásos lezáró jelek után megszűnt a kapcsolat a Tixon BX—999 és az űrben száguldó Endroton 8500 között. A bolygó felett sötét, szinte áthatolhatatlan éjszaka volt. Néhány perc múlva piciny fény lobbant a magasságban: Dox Ten rakétája indult el odafenn, és gyorsan hagyta maga mögött a 10 ezer kodén magasság■ ban lebegő Endrotont, a Tixon legnagyobb űrállomását... ...így kezdődik Sass Ervin, legújabb fantasztikus kisregénye, az „Idegen űrhajó”, melyet az elmúlt év őszén a több megyei lapban megjelent „Halálbolygó” című kisregénye után írt. Az „Idegen űrhajó” izgalmas cselekménye 4000 esztendővel ezelőtt játszódik le: egy távoli csillagrendszer Tixon nevű bolygójáról űrhajósok érkeznek a Földre, és itt a bibliai korban találják magukat. Az idegen űrhajósok kalandos felfedező útja sok meglepő és váratlan fordulatban bővelkedik, mindvégig érdekfeszítő és hasznos olvasmány.A fantasztikus kisregén^ közlését a Békés megyei Népújság kezdi meg 1961. április 23-án, a vasárnapi számban, itt mérnek ... Aki katonáéknál első kürtös volt, az nem válogat. Közben jobb kezének hosszú, csontos ujjával fejebúbjára bökte zsíros, időverte kalapját. Majd ismét Sándor bácsi szakította félbe a csendet, hogy elmondja egyik katonaélményét. — De most már ebből elég volt — mondta, mikor a történet végére ért. — Javaslom, térjünk be ebbe a „patikába” — intett fejével az italbolt ajtaja felé. — Mert tudjátok, mindjárt dél lesz, oszt én még nem szedtem be az ebéd előtti „inyekciót” ... Humoros szaval nyomán kaca- gási hullám vett rajtunk erőt. S mivel már jó egy órahosszája vártunk a pohár sörre, követtük Sándor bácsit a „patikába”. Az italbolt asztala mellett tovább folytattuk a beszélgetést. Még most is magunk előtt látjuk, amint a 81 éves F. Patkós Sándor bácsi frissen szájához emeli - a söröspoharat. A keze meg sem remeg. Mégis az első hallásra szinte hihetetlennek tűnt, hogy késes borotvával egyedül borotválkozik. Abban már kevésbé kételkedtünk, hogy amikor cigányzenét hall, megmozdul a lába. A kedélyes viccelődés után a sivár múlt került szóba. — Nagyon jól érzem magam — nézett szúrós tekintettel szemünkbe Sándor bácsi — pedig megdolgoztam én a magamét. Nyéken, Csákiszigeten meg Feketeéren, Almássy gróf birtokán. Politizálni nem tudtam én soha, de akt sehogy sem értettem meg: miért lehetett egyik embernek annyi vagyona, a mifajta szegényeknek meg egy barázdányi sem jutott... Valahogy így került sor a jeléh- re, s arra, hogy megkérdezzük Sándor bácsitól: hogy él most? — A fene látott ilyen világot... Reggel kinyitom a rádiót, szól a zene... De olyan ravaszul csinálják azok a rádiósok, hogy a szebbnél szebb nótákra megmozdul az ember lába... Meg aztán itt van a ruházkodás. Én 12 éves koromig pendelybe jártam. Cipőnk vagy csizmánk? Nyolcán voltunk testvérek, de három lábbeli is alig volt a háznál. Most látnák csak az unokámat! Ilyen mackó, olyan cipő, meg az ördög tudja mi más... Kis szünetet tartott Sándor bácsi, de nem zavartuk meg közbeszólásunkkal, mert láttuk arcán, sok mindent akar még mondani. Bütykös ujjaival végigsímította bajuszát, s tovább beszélt: — Hogy micsoda világ van most!? Maguk is biztosan ismerik ezt a televíziós masinát... Az valami érdekes. Az onokámnak van. Mindent lehet abba látni... Meg aztán én csak nézem, hogy amikor az onokám a malomból hazajön, a rádiót szédszedi meg összerakja és szól... Szeretem én ezt a mostani világot, csak az a nyavalyás Amerika ne beszélne mindig a háborúról... — Meddig szeretne élni, Sándor bácsi? — kérdeztük. — Én fiaim? Száz évnél is tovább. Hiszen olyan jó most élni... Meg aztán kíváncsi vagyok, vajon mi lesz itt, a mi országunkban úgy 20 év múlva? 1 Az időnk lejárt. Búcsúztunk. Pedig jó lett volna még tovább beszélgetni a 81 éves F. Patkás Sándor bácsival, az egykori kürtössel, Sarkadkeresztur köztiszteletben álló öregével. B. I. Kerékpárcsomók Gyulán elég sok vendéglátó- egység, italbolt, régiesen nevezve, kocsma van. Egyes italboltok előtt, például a Kossuth téren, a Gulyás-csárda előtt stb. kerékpármegőrző is található. De ahol nincs kerékpármegőrző, mint Máriafalván, a vasútnál, a mik- lósvárosi italboltoknál, kerékpárok ott is vannak, kerékpár- megőrzők híján a fákhoz támasztva. Este öt óra után az utcán támaszkodó „kerékpárcsomókról” még az idegenek is megtalálhatják — a különben sem eldugott — italboltokat. Nem a kerékpártulajdonosok ellen akarok most szólni, sőt kerékpármegőrzőket sem kérek az italboltok elé. Azon viszont szeretném, ha elgondolkoznának a kerékpáros italozók és az illetékesek: helyes az alább vázolt állapot? Az autónak négy kereke van, a motorkerékpárnak kettő. Vezetőik — helyesen — nem ihatnak egy korty szeszesitalt sem. És a kerékpárosok? Csak a közelmúltban több esetben találkoztam olyan kerékpárossal, akit csak a lendület tartott fenn közlekedési eszközén. Igaz, közben cikk-cakkban folytatta útját a Kálvin utcán, gondolom hazafelé. (Bár ki tudja. Arra is van egy italbolt.) Amikor „cikkbe” ment, akkor az italboltok előtt nem. volt baj a KRESZ-szel, csak amikor átment a „cakkba” — helyesebben mondva az utca baloldalára. Persze „elsőbbsége” akkor is neki volt, mindenféle járművel, sőt a gyalogosokkal szemben is. • A másik kerékpár- és ital-szeretővel az este találkoztam a Kerecsényi utcán. Őt már a lendület sem tartotta fenn kerékpárján, mert egy másik „erő” úgy látszik még nagyobb lehetett. Igaz, becsülendő volt törekvése és az a gyorsaság amellyel egyik oldalon felszállt, majd a másik oldalon le, azután fordítva, rendületlenül. Persze közben haladt is valamit, csak azt tiem figyeltem meg, hogy előre avagy hátra. Hát erről van szó! Nemcsak kerékpármegőrző kellene, hanem olyan intézmény ú, amely ezektől a kerékpárosoktól őrizné meg a közlekedést, a gyalogosokat. Persze őket is meg kell őrizni a balesetektől, legalább addig, míg ki nem józanodnak, mert azután, de csak azután képesek arra, hogy helyesen, szabályosan vegyenek részt a közlekedésben. Ha rám lenne bízva, jármüvet vezetni — akár autót, akár kerékpárt — csak józan embereknek engedném meg. Kollárik János Rövidesen kiadásra kerül Petik Ambrus megyefötdrajza A Magyar Néprajzi Társaság május 26—28-án Gyulán tartandó vándorgyűlése tiszteletére az Erkel Ferenc Múzeum kiadja Petik Ambrus volt gyulai tanító 1784-ben írt megyeföldrajzát. A kéziratot dr. Dankó Imre rendezi sajtó alá. Petik Ambrus eddig csak a kutatók által ismert, sajnálatosan kéziratban maradt munkája érdekes néprajzi adalékokat tartalmaz megyénk minden helységére vonatkozóan. Pedagógiai jelentősége is van, mert az első magyar földrajzi munkák közé tartozik.- Háztáji gazdaságok! Serléshizlalik! Figyelem! Már most kössék meg a sertésszerződést az Állatforgalmi Vállalattal október, november és dec-.nber 15-iki átadásra Szerződéskötés esetén 2 mázsa szemestakarniány állami áron, kamatmentes előleg és a magas átvételi árak biztosítják a jövedelmet! Részletes felvilágosítást a községi felvásárlók, a járási kirendeltségek és a vállalat szerződéses osztálya ad. Békés megyei Allatforgalmi Vállalat Békéscsaba, Széchenyi u. 6. Tel.: 10—34. (x) / Egyetlen pohár sörre álltunk meg a sarkadkeresztúri italbolt előtt, hogy leöblítsük a jó étvággyal elfogyasztott sültszalonnát, meg a legjobban kedvelt „hüvelyest”, a kolbászt. Igen ám, csak éppen arra nem gondoltunk, hogy az idegen embereket Sarkad- keresztúron — talán éppen vendégszeretetből — nem engedik olyan könnyen tovább. így jártunk mi is. A tágas italboltban vidám hangulat uralkodott. De akadtak néhányon, akik az italbolt előtt diskuráltak, élvezve a tavaszi napsütést. A kölcsönös üdvözlés és az elmaradhatatlan kézfogás után — melyekre a sarkadkeresztúri emberek is sokat adnak — máris megeredt a beszélgetés. S e néhány vidám parasztembernek köszönhetjük, hogy megismerkedtünk a 81 éves F. Patkás Sándor bácsival. kiáltott fel az egyik mellettünk álló magas parasztember, az idős bácsi felé fordulva. — Én vagyok az öcsém, meg a targoncám, meg fél mázsa dara — válaszolt rögvest a kérdezőnek, miközben elindult felénk. — F. Patkás Sándor vagyok — mutatkozott be új ismerősünk tetetett komolysággal, katonásan. — És 81 éves — szól közbe valaki. S máris Sándor bácsi vette át a szót. Kedves humorával tovább gerjesztette a jókedvet. — Minden megjárná, halljátok — intette hallgatásra a már tízre szaporodott embercsoportot — csak injekcióra ne kellene járni minden reggel. — Talán beteg Sándor bácsi? — kérdeztük. — De még milyen beteg vagyok! Ha napfeljötte után nem jövök el ide, erre a sarokra, a kocsmába, akkor egész délelőtt nem lelem a helyem... — Mit szeret inni, Sándor bácsi? — kérdeztük egyszerre kelten is. — Mit, mit. Nem vagyok én finnyás! Mindent megiszok, amit Már hatan álltak bennünket körül az italboltból hazafelé indin lók vagy éppen az italboltba betérni akarók, s egymás után mondták el vicceiket, vagy éppen a 15—20 évvel ezelőtt szájról szájra járó humoros történetek sorozatát. A hangulat olyan Volt, hogj jó ideig még reményt sem láttunk a pohár sör lehörpintésére. K tudja, meddig álltunk volna még a vendégszerető és derűs hangulatú sarkadkeresztúri emberek gyűrűjében, az italbolt előtt, ha e hátunk mögött egy erélyes férfihang nem szakítja félbe a vidárr társalgást. — Ha megkérném, adnának eg> kis utat? S máris leléptünk a járdáról miközben egy magas, kissé hajlott hátú, bekecses pavasztember pillantottunk meg mögöttünk Mintha valóban haragudna ránk olyan szúrós szemekkel fürkészek bennünket kicsit a szemére húzotl zsíros karimájú kalapja alól. Már szabad volt előtte a járda de még mindig nem engedte földre a targoncát, amin jó félzsákny: rakományt pillantottunk meg. — Maga az, Sándor bátyám?! —
