Békés Megyei Népújság, 1961. április (16. évfolyam, 78-101. szám)

1961-04-21 / 93. szám

1961. április 21. péntek népújság 5 SPORT” SPORT SPORT Május 1-én már pontokat lehet szerezni... Május 1-én az egész országban meg­rendezésre kerülő alapfokú tömegver­senyeken már meg lehet kezdeni a Kilián-mozgalom pontjainak szerzését — közölte szerdán délelőtt az újságíró­klubban tartott sajtóértekezleten Kri- zsán József, a Kilián-mozgalom koor­dináló bizottságának titkára. A továbbiakbn ezután részletesen be­számolt a mozgalom indulásához meg­tett előkészületekről, munkáról. Megállapítása szerint az egész or­szágban megértették á mozgalom je­lentőségét, s igyekeztek mindent úgy előkészíteni, a lehetőségeket megte­remteni, hogy a „rajtnak” ne legyen akadálya. A vidéken tett körút azt mu­tatta, hogy a járási tanácsok határoza­tot hoztak arról, hogy amelyik köz­ségben nincs sporttelep, ott azonnal építeni kell, ahol pedig van, de esetleg elhanyagolt, azt fel kell újítani és megfelelően előkészíteni. A SZOT. az MHS, az OkÍsZ és a KISZ is saját területéhez mérten fel­dolgozta a tennivalókat úgy, hogy a munka országos méretekben most már egybehangoltnak mondható. A sportszövetségek országos és helyi szervei is jól haladnak az előkészületi munkában. A Magyar Üszó Szövetség például komoly határozatot hozott az úszás ta­nítására, úgy, hogy ezen a téren olyan örü lesz az akció, amilyen még soha nem volt. A Testnevelési Tudományos Kutató- Intézet öt iskolában két hónapja végez kísérleteket, s az eredményeket majd értekezleten közük a megyei, városi, budapesti szakfelügyelőkkel. Csiliebér­nításán Apzélesk. ^PF soha n< A Te cen a városi, járási és kerületi szervo, zők részére tartott tanfolyamokon ké­szítették elő a mozgalommal közvetle­nül foglalkozókat. Nyomdai előkészítés alatt van a módszertani útmutató, s ezzel kapcso­latos még, hogy például a Június 11-: Magyar—Osztrák labdarúgó-mérkőzés alkalmával Kilián-bélyegsorozatot. bo­csátanak ki. Szerte az országban 18 000 plakát hívja fel a figyelmet a május 1-én kezdődő hatalmas méretű sport mozgalom jelentőségére. Kint vannak az illetékes szerveknél már az igazol­ványok is, mégpedig 200 000 előkészítő igazolvány a 6—10 éves fiatalok, 400 000 a 10 éven felüliek részére. Mintegy 20 000-en segítik majd a versenyek hi­telesítő munkáit, elsősorban verseny­bírók, túravezetők és testnevelő taná­rok. Lemaradás — a tapasztalatok szerint — csak a sportegyesületeknél mutatko­zik. Nem értették meg a mozgalom hatalmas jelentőségét, s pillanatnyilag inkább csak szakosztályaikkal vannak elfoglalva. Nem mindenütt tartották meg a kötelező közgyűlést sem, ahol a tagsággal ismertetni kellett volna az SE-nek a Kilián-mozgalommal kapcso­latos akciótervét. A legsürgősebb tennivaló tehát — szögezte le végezetül Krizsán József — javítani a sportegyesületeknél a Kili­án-mozgalom előkészítő munkáját, s akkor május 1-én szép siker reményé­ben indulhat meg a régen várt, alap­jaiban átszervezett testnevelési tömeg- mozgalom. Szép eredményt értek el a békéscsabai - 611-es számú ITSK versenyzői az országos birkózó-bajnokságon ' A közelmúltban Székesfehérvá- I rótt rendezték meg az országos | ifjúsági szabadfogású ipari tanuló birkózó-bajnokságot. A békéscsa­bai ITSK birkózói a népes me­zőnyben is jól megálltak helyü­ket, s több értékes győzelmet sze­reztek. Nagyközépsúlyban Gönczi első helyezést ért el, második Fa­ragó lett. Pehelysúlyban Kálmán harmadik, kisváltósúlyban B. Ko­vács negyedik, nagyváltósúlyban Túri negyedik. Középsúlyban Ku- pecz az ötödik helyezést érte el. Csapatversenyben a tíz csapat kö­zül a békéscsabai ITSK birkózói a negyedik helyezést érték el. Sima volt a megyei teke-bajnokság ötödik fordulója A megyei teke-bajnokság ötödik fordulójában meglepetés nem szü­letett. Általában az esélyes csapa­tok győztek, kivéve a Gyulai Len­dület A) csapatát, amely veresé­get szenvedett a Gyulai MEDOSZ B) csapatától. 2228—2161, Gy. Lendület A)—Gy MEDOSZ B) 1:7 2335—2423. A bajnokság állása: 1. Bcs. Spartakusz 5 11375 32 2. Battotiya 4 9403 27 3. Mezőberény A) 5 11104 24 4. Gyulai Spartak. 5 10930 23 5. Bcs. MÁV 5 10906 22 6. Gy. MEDOSZ B) 4 9187 20 7. Gy. Kinizsi 4 9321 19 8. Bcs. Kötött 5 10906 19 9. Gy. Lendület A) 4 9285 18 10. Orosháza B) 4 8504 15 11. Gy. Lendület B) 4 8915 19 12. Orosháza A) 5 10688 12 13. Mezőberény B) 5 10513 12 14. Bcs Pamut 4 8343 10 15. Bcs. Spartak. B) 5 8685 6 Eredmények: Gy. Spartakusz—Bcs. Kötött 6:2 2247—2297, Gy. Kinizsi— Orosháza A) 7:1 2433—2125, Bcs. Spartak A)—Bcs. Kötött 6:2 2237—2195, Mézőberény B)—Bcs. Spartak B) 6,:2 2149—1958, Oros­háza B)—ÍVIezőberény A) 5:3 Négy és fél millió forint kultúrház építésére Csorváson a tanácsülés elfogadta egy új kultúrház építésének tervét. Itt tartják majd a mozielőadásokat is, mert a régi épület erre a célra már csak szükségszerűen alkalmas. A kultúrház létrehozására 4 és fél millió forintot fordítanak, melynek egy részét a MOKÉP fedezi. Az építkezés 1962-ben kezdődik. A tanács a munkák meggyor­sítása érdekében jelentős társadalmi segítség igénybevételét hatá­rozta el. Válasz a Gyulai Hírlap 1961 április 7-én megjelent Miért „mostoha” a gyulai bútorüzlet? című cikkére Az említett cikk első részével teljesen egyetértek, az valóban megfelel a mai helyzetnek és ez örvendetes is. A második részével azonban nem tudok egyetérteni. A cikk írója egy kissé tájékozatlan az ügyben és vagy nem ismeri azo­kat a körülményeket, amelyek fennállnnak, vagy azzal a szán­dékkal írta meg cikkét, hogy keb­lére ölelje városát. Ez utóbbi szép dolog, azonban csak akkor, ha az illetékes szerv — leien esetben vállalatunk — valóban megfeled­kezett volna a város kereskedel­mének fejlesztéséről, más városok előtérbe helyezésével. Ez azonban a tények világánál nem így van. Nemcsak az illetékesek, hanem a fogyasztóközönség is jól tudja a megyében azt, hogy az elmúlt év­ben Gyula üzlethálózatának fej­lesztésére, korszerűsítésére milyen nagy összegeket fordított a keres­kedelem. Ennek' csak örülni tu­dunk. Nem várhatja azonban sen­ki, hogy más városok rovására egyik helyen mindent, a másik helyen a legszükségesebbet se tegyük meg. Tudjuk, hogy Gyula kereskedelmi hálózatának problé­mája sincs minden területen meg­oldva, ez a probléma azonban nem olyan természetű, mint ami­lyet a cikk írója felvet. A boltok korszerűek, rendezettek a jelenle­gi viszonyokhoz mértért. pedig azért van, mert a városi ta­nács 3 esztendő óta évenként ve­szi el a bútorbolt raktárait és szo­rítja mind kisebb területre a rak­tározási lehetőségeket. A városi tanács igazgatási osztályának ve­zetője azt az álláspontot képviseli, hogy építsünk, ha azt akarjuk, hogy raktárunk legyen. Ez az ügy megoldását nem viszi előre, mert köztudomású, hogy népgazdasá­gunk ma nincs olyan helyzetben, hogy a kereskedelemnek annyi beruházási összeget bocsásson rendelkezésére, hogy városonként és boltonként külön építéssel old­ja meg a raktározási problémákat. A gyulai bútorbolt problémáján egy dolog segít. Abban az esetben, ha segítséget kapunk, lényegében megoldódik a cikkben feltüntetett bútorüzlet egyébként nem olyan sötét helyzete. Ez pedig az, hogy az igazgatási osztály végre adjon megfelelő térfogatú raktárhelyet.. Azzal, hogy vállalatunkat értesíti arról, hogy nem tud raktárt biz­tosítani, építsünk, a kérdés még nincs lezárva, nincs megoldva, a lakosság ellátása veszélyben forog továbbra is, mert csak annyi árut tudunk forgalomba hozni, ameny- nyit megtermel az ipar, illetve amennyit el tudunk raktározni. Szabad ég alá — a társadalmi tu­lajdon védelmének szem előtt tartásával — nem kívánhatja sen­ki, hogy a bútort lehozassuk. Minden beruházási összeget, amelyet a népgazdaság vállala­tunknak biztosít, a célnak legmeg­felelőbben, takarékosan, fontossá­gi sorrendben kívánunk felhasz­nálni, mivel vállalatunk vezetősé­gének Békéscsaba, Orosháza* Szarvas és Békés is „olyan gyer­meke” mint Gyula. Kijelenthe­tem. hogy az elkövetkezendő idő­ben a rendelkezésünkre álló ősz- szegből elsősorban ezeknek a vá­rosoknak kereskedelmi problémá­ját kell megoldanunk, mert lénye­gesen le vannak maradva Gyulá­val szemben még akkor is, ha egyes problémák még fennállanak a városban. Ezt az álláspontomat ne vegye rossznéven. Befejezésül Ígéretet teszek arra, amennyiben a raktározást a szer­vekkel sikerül közösen megolda­nunk, a jelenlegi üzlethelyiséget — annak ellenére, hogy az elmúlt évben volt festve — rendbetesz- szük és az adottságokhoz mérten a legmegfelelőbb lesz. Kassay Béla a Békés megyei Iparcikk Kis­kereskedelmi V. igazgatója Rádió* és televízió műsor A gyulai probléma többek kö­zött például az, hogy nem elégsé­ges egy divatüzlet. Sajnos, erről nem tehetünk. Meg'kellett szün­tetni egy divatüzletet, helyette nem adtak más üzlethelyiséget. A szóban lévő bútorboltunk sem mondható mostohagyermeknek. Az igaz, hogy a bútorszállítmány megérkezése után nem úgy néz ki a bolt, mint ahogy kellene. Ez Apróhirdetések Gyulán, Bárdos u. 16. számú ház azon­nali beköltözéssel eladó. 4262 Gyula, Kapa u. 38. sz. 234 négyszögöl házhely eladó. Érdeklődni: Kisfaludy u. 5. Mária fialva. 4290 Homokot, Dunakavicsot, VB-elemeket, betonaljat elfekvő készleteinkből vál­lalatoknak, szövetkezeteknek tele­pünkről szállítunk. Sarkad! Kender­gyár. Telefon: Sarkadi Cukorgyár 6. 5638 Gyulai apróhirdetések Gyulán, Sat. László u. 15. számú ház felerésze: 2 szoba. mellékhelyiség azonnali beköltözéssel eladó. 4261 ,.Franz Öeser” zongora eladó. Petőfi u. 28. Megtekinthető délután 5-től. 4292 SZOMBAT, 1961. ÁPRILIS 22. KOSSUTH RADIO: 8.10 A kunhegye- si földművesszövetkezet népi zeneka­ra játszik. 8.40 Lányok, asszonyok... 9.00 László Anni énekel, a Csehszlovák Rádió esztrádzenekara játszik. 9.25 Füstbement kölcsön. 9.45 Kórusok. 10.00 Hírek. 10.10 Az óvodások műsora. 10.30 Leroy Anderson zenekara játszik. 10.55 Rádióiskola. 12.00 Hírek. 12.05 Opera- részletek. 12.50 Mit olvassunk? 13.05 Szív küldi... 13.45 Válaszolunk hallga­tóinknak. 14.00 Népdalcsokor. 14.15 Bállá László, Bartalis János és Tompa László versei. 14.30 Részletek Offen­bach Banditák és Kékszakái! c. ope­rettjéből. 15.00 Hírek. 15.10 Zengjen da­lunk! 15.40 Élőszóval — muzsikával. 18.00 Beethoven: F-moll (Appassionata) szonáta. 18.25 Leninre emlékezünk. 18.45 A Magyar Rádió népi zenekara játszik. 19.05 A Szabó család. 19.35 Sa­rah Vaughn énekel. 19.50 Jó éjszakát, gyerekek! 20.00 Esti krónika. 20.25 Fa­ramuci figurák. 22.00 Hírek. 22.15 Sport­híradó. 22.30 Ugetőverseny-eredmé­nyek. 22.33 Táncoljunk! 24.00 Hírek. 0.30 Himnusz. , PETŐFI RADIO: 8.00 Hírek. 14.15 Manfred Nitschke: Három bagatell. 14.30 Az NDK Honvédelmi Minisztériu­mának központi fúvószenekara játszik. 14.55 Bélyeggyűjtők ötperce. 15.00 Ope­rakalauz. 16.00 Hírek. 16.05 Flandriá­ban nyargal a halál. 17.10 Rácz Béla népi zenekara játszik. 17.25 Schumann: IV. (D-moll) szimfónia. 18.00 Hírek. 18.05 Orvosi tanácsok. 18.10 Halló, Itt Dél-Amerika! 18.45 Mire következtethe­tünk egy őslénytani leletből? 19.00 Hí­rek. 19.05 Hangszerszólók. 19.15 Közve­títés hangfelvételről a moszkvai Nagy­színházból, Prokofjev születésének 70. évfordulója alkalmából: Háború és béke. 23.00 Hírek. 23.15 Műsorzárás. TELEVÍZIÓ: 18.30 Azt beszélik a fa­luban... 19.30 Szünet. 19.35 TV Híradó. 19,50 Megemlékezés Lenin születésnap­járól. 20.10 Szünet. 20.15 A Drezdát Tánczenekar és szólistáinak műsora a Magyar Néphadsereg Központi Tiszti­házából (II. rész), 21.15 Kisfiím. 21.21 Részletek a Televízió Miljutyin-Duna- jevszkij-estjéből. Kb. 22.00 Hírek. SZABADSÁG MOZI, Békéscsaba* Ápr. 20—23: A kalandor. VK. h.: 6, 8, vas. 4. 6. 8. BRIGÁD MOZI, Békéscsaba, áprilif 20—2«: Therese Raquin. Kezdés hétk. fél 6. fél 8, vas. fél 4, fél «, fél 8. A Szabadság és a Brigád moziban minden kedden és pénteken délelőtt ti—1-ig elővételi pénztár. TERV MOZI, Békéscsaba. Aprilia 20— 23: Fapados szerelem. Kezdés h.: fél 6, fél 8. vas. fél 4. fél «, fél 8. SZABADSÁG MOZI, Gyoma. Április 21— 23: Orvos a válaszúton. Kezdés hétk. 8, vas. 4. 6. 8. PARTIZÁN MOZI, Orosháza. Ápri­lis 21—24: A kalandor. Kezdés hétki 6, 8, vas. 4, 6. 8. BEKE MOZI, Orosháza. Április 20—23: Borús reggel. K. h: fél 6, fél 8. v: fél 4, fél 6. fél 8. PETŐFI MOZI, Gyula. Aprilia 20— 23: Sevillai borbély. K. h: 6. 8; ERKEL MOZI, Gyula. Április 21— 23: Dr. Faustot elvitte az ördög. Kezdés hétk. fél 6, fél 8, vas. fél 4, fél 6, fél 8.; VÖRÖS OKTOBER MOZI. Mezőko­vácsháza. Április 21—23. Sziklák és emberek. Kezdés hétk. 7, vas. 3, 5. 7. BÁSTYA MOZI. Békés. Április 20— 26: Próbaút. K. h: 6, 8, v: 4, 6, 8. PETŐFI MOZI, Sarkad. Április 21— 23: Normandia — Nyeman. Kez­dés hétk.: 8, vas. 4, 6. 8. TÁNCSICS MOZI, Szarvas. Április 20— 23: Alba Regia: Kezdés hétköz­nap 6, 8, vas. 4, 6, 8. ADY MOZI, Szeghalom. Aprilia 21— 23: A szér Lurette. Kezdés hétk; 7, vab. 3, 5, lii Gyulai Vas-9 Fem­es Gépipari Ktss Bádogos, villanyszerelő, vízvezetékszerelő, lakatos, épületlakatos, motorkerékpár-szerelő szakmák területén mindenféle javítást és új munkát elvé­gez szövetkezetünk a lakosság szolgálatában! JAVITÓRÉSZLEG: Gyula, Szent István út 14.. (volt Kará­csonyi műhely.) KÖZPONT: Gyula, Thezarovits u. 1. sz. TELEFON: 248. 4279

Next

/
Oldalképek
Tartalom