Békés Megyei Népújság, 1961. március (16. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-19 / 67. szám

KOROSTAJ A NÉPUTSÁG KULTURÁLIS MELLÉKLETE A „Sárospataki magyar krónika“ Körös—Maros-közi vonatkozása Bodrog partján van egy város, Én is laktam benne; Százszor volt ott a szívemnek Kacagó jó kedve. (PATAKI DIÄKDAL) r ■ A mohácsi katasztrófa után Pe- rényi Péter — a nádor fia — el­hagyja udvarnépével a Dráva- menti Siklós várát és a történel­mi vihart látott Patak várába költözött. Abból a hadásza­ti feltevésből kiindulva, hogy a törököt csak a Fel­vidék kapuinál állíthatják meg, a szabadságukat féltő pataki polgárok tiltakozása ellenére hozzálát a főúri központ kiépítéséhez. Kor­szerű építkezéssel valóságos erőddé avatja a várost Majd a Ferdinand és János király közt itt folyó tárgya­lások idején, a feudális anarchiára jellemző sáros­pataki ligát megkötve, né­hány főúrral együtt függet­leníti magát a királyoktól. Ö építteti át a kincsőrző „Veres-torony”-t, amely mellé fia, Gábor, hatalmas épületszárnyat huzat a ko­rabeli oklevelekben magis- ter muratorumnak (építés- vezető) titulált itáliai Veda- noval. Az 1566. évi török—tatár­támadás (Gyula eleste) után egy évvel az egri hős fia, Dobó Ferenc költözik a várba. Eseménytelen évek következnek 1605-ig, amikor a város kaput tár Bocskai István hadai előtt. A feje­delem itt találkozik a porta megbízottjával, aki megvá­lasztása alkalmából hozta a szul­tán beleegyezését. — Dióhéjban ez Patak története az 1523—1615- ig eltelt zivataros időben, amely­ből a Sárospataki magyar krónika merít. mű munkája I. kötetében. Teljes kiaknázása a Körös—Maros-közi események története javára eddig még nem történt meg. Ezért ra­gadjuk meg az alkalmat a benne található szemelvények közlésére. (A krónika teljesebb taglalására a békéscsabai Balassi Bálint mű­velődési ház kiadásában megjele­nő „Krónikák és históriás énekek eltitkolván a császár halálát, csak vijja és 3. septembris (szept. 3) Gyulát niegvészi, Szigetet penig 7. septembris.” Felső-Magyarországról jött haj­dúk jártak itt vidékünkön 1600 nyarán. Erről így ír a krónikás: „Anno 1600. Die 16. junii. hajdúk Gyula városát meghágták, s felverték, s megégeték, nagy gazdag nyereséget hozónak, es va­lamint rablóit vala a tatár Magyarországban, úgy kez- dének a hajdúk bánni a YlU.Wii kiló Mii 4 Belgiojoso Barbiano Ja­£ A fU.S S i’ Vi á sí í yúi:\y\ t í út 5>.< : öife ,»<■ t v-'-.nzu'.':. ?vs Í.Í.SÍX:Rsíi.fc. fetcKi-sWí-'Á;­A Békés megyében írt történeti monográfiák tudnak e forrásérté­kű műről. Például Scherer Ferenc érinti a Gyula város története cí­a törökkori Körös—Maros közé­ről” című kiadvány megjelenése­kor térünk ki.) A felső-magyarországi névtele­nek által szerzett írás Körös— Maros-közi vonatkozásainak sorát egy 1566. évi feljegyzés nyitja meg: „Anno 1566. Szigetvárát szultán Szulimán császár megszállja és meghal alatta. De Mahomet bassa ÚJ KÖNYVEK Tamási Áron: Abel Tamási Áron legnépszerűbb mű­ve az Ábel-trilógia; főhőse a leg­rokonszenvesebb regényhőseink közé tartozik. Abel a furfangos észjárású, ravasz beszédű, lelemé­nyes székely góbé, aki minden helyzetben talpra esik. Elpusztít­hatatlan a jövőbe vetett, a maga erejében bízó, töretlen hite. Ábel szívderítő és elgondolkoztató ka­landjait a Hargita rengetegében, a városban és Amerikában most együtt jelentette meg a Szépiro­dalmi Kiadó. mint a Petőfi-beszélyek, a Szind- bád-ciklus és a De Ronche kapi­tány történetei, mellettük meg­annyi, a régi Felvidékről, Nyírség­ről, Pest-Budáról szóló, szebbnél szebb, jórészt eddig meg nem je­lent elbeszélés. (Magvető) Akutagawa: A vihar kapujában Krúdy Gyula: A szerelmi bűvészinas A fiatalkori írások két kötete után (mely A fehérlábú Gaálné címmel jelent meg) most már az érett elbeszélő java írásai jelen­nek meg, köztük olyan remekek, A magyar olvasó bizonnyal em­lékszik még a néhány évvel ez­előtt nálunk is játszott „A vihar kapujában” című japán filmre — mely Akutagawa két elbeszélésé­ből készült. A kiváló lélektani tu­dással megírt két elbeszélés: „A cserjésben” és „A Raso-kapu” megtalálható ebben a kötetben. Akutagawa a modern japán iro­dalom egyik legjelentősebb elbe­szélője. Változatos tematikájú életművét nagy lélektani tudás és erős szatirikus látásmód jellemzi. (Európa) kab kassai császári főkapi­tány Tokajjal szemben, a rakamazi mezőn gyűjtötte össze 1604-ben a zsoldjára szerzett hajdúkat: „Die 15. augusti. Rako- mazra gyűlnek az hajdúk minden felől, az had gyű­lésben és indulásban; a né­met generális Jakab János azt tetteti, hogy az ország javára igyekeznék Gyulát akarván a török kezébül megszabadítani. Ezért jó szívvel mennek a táborban, fizetésre;” A hajdúk a Bocskai Ist­ván kezén lévő bihari Szent. Jób elfoglalásakor tudták meg, hogy ki Belgiojoso „torök”-je. Kerekinéi (Bi­har megye) éjjel „nekisival- kodának a németeknek”, alapos kárt tettek bennük, --J majd csatlakoztak Bocskai­hoz. A nyomtatásban 1857-ben meg­jelent Sárospataki magyar krónika beszédesen bizonyítja a Körös— Maros-köze XVI—XVII. századi eseményeinek országos érdekű jellegét. A két tájegység mai kap­csolatának érdekes adaléka, hogy mostani ismertetőnk bekerül a Sá­rospataki Tudományos Gyűjtemé­nyek egyik kiadványába. Virágh Ferenc El egy monda a Dunántúlon a nép ajkán Petőfiről, aki megtréfálta a csizmadiákat. Mondják, hogy Petőfi egyszer szűkében volt a pénznek, és ha másképp nem ment, hát ravaszság­gal szerzett magának egy pár fényes csizmát, amelyet aztán sokáig hordott még, mindig emlékezve a furfangos kalandra. A romániai határmenti fialucska, Er- dőgyarak tanítója mese helyett mond­ta a mondát, amelyet szeretnék most átadni a nagyközönségnek. A legendát egyébként Dienes And­rás, a híres Fetőfi-kutató (aki márci­usban megyénkbe látogat) gyűjtötte Pápán és közölte könyvben, rádióban. Mégis, a viharsarki ember számára érdekes, hogy él ez a monda itt, a Kö­rösök táján. Akkoriban történt, amikor Pe­tőfi pipája füstjénél melegedve él­degélt Debrecenben, Fogasné asszonyomnál, egy hideg szobában. Itt írogatott egy régi láda tetejére telepedve. Vándor-természete nem sokáig hagyta nyugton, no meg aztán kenyér után is kellett néz­nie. Elhatározta hát, hogy Pestre megy. Összeszedelőzködött, és egy sáros koratavaszi napon elindult Fiiadéi fi Mihály: Egy öreg csősz halálára Botja-tipegte, tekintete-járta ismerős határ hiába várta ... — András bá’ halott... Bár csalogatta a sok-rügyes május, a csillagok közt várta a várt juss... — András bá’ halott... Hült tenyeréből a botja kifordult, eljött a mord Vég vak csendben orvul... — András bá’ halott... S haj, megígérte a kis unokának... (Vén tőről hajtott Rózsafaágnak ...) — s András bá’ halott... s •. haj, megígérte a kis unokának, meglesik titkát a nyíló határnak... — s András bá’ halott... A grófnál kezdte még a mesterséget... „Táncsicsig” gyalogolt igazság végett... — s András bá’ halott... Vajnai László: II virágok mind egyszerre nyíltak — A virágok mind egyszerre nyíltak: Hirdették a dolgok örömét. Áram futott az égnek, Mezőt göndörített az élet elém és beoltott kacagással. — Most íme, itt vagyok! vígkedélyű májusi-legény, Tornyozó akarással, mely a tiétek. Mert engem is a gyár éltet És szivárványívű lant az enyém. Zeng! S a végtelenség sziklafalairól, visszhangzik dalom: A Béke, a Szeretet S a vágyam, óh Ember!, hogy testvéred legyek. Mucsi József: Nem is a bús eső sírt Valaki megállt az ablakunk alatt. Hallod? Vagy a táltos böjtiszél szaladt Keresztül a kopasz platánfa ágakon, S az verte meg hívőn régentört ablakom? Valaki sír a borús éjszakában. Hallod? Vagy tán ezek a hűvös, kába Esőcsöppek sírnak, remegnek oly nagyon. Melyek itt peregnek a lázas ablakon? <► Valaki megállt az ablakunk alatt, Furcsa árnyéka házunk előtt maradt. Nem is a btis eső sírt, remegett talán, Hanem az én édes, szerető, jó anyám. Sárospatak, jelé. Már jól kint járt Debrecen városából, amikor eszé­be jutott valami. Ránézvén két fa­kó csikajára, látta ám, hogy a ci­pője igen élnyűvöben van. Ilyen lábakkal nem vághat neki a hosz- szú, sáros útnak. Gondolta, jó len­ne egy új pár csizmát csináltatni. Igen ám, de miből! Egy vasa sem volt, és egy pár rámás csizmát nem adtak olcsón. Na de nem azért van az embernek esze, hogy ne használja. Rögtön visszafordult, egyenest az egyik jó ismerős csizmadiához ment, és azt mondta neki: Mester uram, csináljon nekem egy pár csizmát, de olyat, hogy aztán fe­szüljön a lábamon.” egy másik csizmadiához :is, és an­nak is ugyanezt elmondta. Hát jött is harmadnap a két csizmadia, hozták a pászos, fényes csizmákat. Próbálja Petőfi az egyik párat, és mondja a csizma­diának: „Hallja, mester uram, ez a jobblábas nagyon szorít.” Na, szalad a csizmadia, viszi az egyik csizmát, hogy majd megcsinálja. Próbálja Petőfi a másik pár csizmát is, és azt mondja a má­sik csizmadiának: „Mester uram, nagyon szorít ez a ballábas.” Hát megy ez a mester is gyorsan haza, hogy megjavítsa a csizmát, Petőfi­nek pedig ott maradt a két jó csizma. Felvetne őket, és úgy in­dult a hosszú útra. Nemsokára,«amikor Petőfinek El is vállalta rögtön a mester. Megmondta Petőfi még neki, hogy mikorra hozza el a lakására a kész csizmát. Most fogta Petőfi, elment már volt pénfze, a két csizmadia levelet kapott, amelyben Petőfi megköszönte! szívességüket és ki­fizette a csizmákat. így tréfálja meg Petőfi a deb­receni csizmadiákat. Ifjú Bessenyei István tanuló

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom