Békés Megyei Népújság, 1961. március (16. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-01 / 51. szám

2 NÉPÚJSÁG 1961. március 1., szerda Ülésezett a megyei tanács v. b. Berlini képeslap (Folytatás az 1. oldalról) rási tanácsok mezőgazdasági szak­embereivel és serkentsék őket a megnövekedett feladatok megva­lósítására, a terméshozamok nö­velésére. Arany Tóth Lajos elvtárs, a me­gyei tanács v. b. elnöke összefog­lalója után került sor a megyei tanács v. b. művelődésügyi osztá­lya jelentésének megvitatására, mely a megye politechnikai okta­tásának alakulását taglalta. A je­lentés részletesen és sokoldalúan bizonyította a még viszonylag rövid életű politechnikai oktatás fejlődését, melyben benne van azoknak a pedagógusoknak és ipa­ri munkásoknak a tettrekészsége is, akik őszintén és igazán szív­ügyüknek tartják a jövő nemze­dék munkára nevelését. A jelentésben foglaltakhoz a végrehajtó bizottság több tagja hozzászólt. Klaukó elvtárs azt ja­vasolta a művelődésügyi osztály ott lévő vezetőinek, törekedjenek az iskolai politechnikai oktatás ma­gasabb szintre emelésére. Vonja­nak be még több ipari munkást, akik nemcsak szakmailag, hanem jellembelileg is nevelik, formál­ják ifjúságunkat, vagyis a gyakor­lati munkán kívül, illetve a gya­korlati munka mellett a diákok szemlélete is változzon meg még jobb irányban. Javasolta Klaukó elvtárs, hogy vonják be még job­ban a szülőket a politechnikai ok­tatás segítésébe úgy, hogy a szü­lők közvetlen segítségükkel állja­nak pedagógusaink mögött. Java­solta végezetül azt is, hogy keres­sék, kutassák a pedagógusok még jobban azokat a módszereket, me­lyek gyorsabbá tehetik az isko­lai politechnikai oktatást. Csepregi Pál elvtárs Ígéretet tett a végrehajtó bizottságnak, hogy a tanácsi felügyelet alá tartozó vál­lalatok vezetőivel részletesen meg­beszéli a napokban: hogyan tud­nák segíteni az eddiginél fokozot­tabban a politechnikai oktatást. Ezután került sor a megyében a második ötéves terv időszakában állami erőből épülő lakásépítkezés­sel kapcsolatos feladatokról szóló jelentés megvitatására. Végezetül Be fejeződtek a francia-tunéziai tárgyalások Párizs (MTI) De Gaulle francia államfő és Burgiba tunéziai elnök között vé­get értek a Rambouillet palotá­ban tartott megbeszélések. Bur­giba elnök 22 órakor távozott a Készöl az ország első Két és fél millió holdat foglal­nak el hazánkban a rétek és a le­gelők, de csak kevés helyen gaz­dálkodnak rajtuk tervszerűen, s általában nincs pontos kép a gyepterületek jellegéről, “állapotá­ról. A Földművelésügyi Miniszté­rium megbízásából ezért a fűter­mesztés és legelőgazdá'kodás leg­kiválóbb szakemberei — kutató- intézetek és felsőoktatási intézmé­nyek munkatársai — megkezdték az első országos legelő-kataszter összeállítását. A szakemberek az egész ország területén dűlőnyi részletességgel minősítik, osztályozzák a réteket és legelőket, s megállapítják azt is, hogy milyen meliorációs eljá­közel ötórás tanácskozásról. A hétfő esti órákban közös közle­ményt adtak ki. Burgiba nem tér vissza Svájc­ba, hanem kedden Rabatba repült, hogy részt vegyen V. Mohammed marokkói király temetésén. (MTI) rét- és legelőkatasztere rásokkal — javítás, öntözés stb. — lehet megteremteni a korszerű gyepkultúrát. Mivel ezek a mun­kálatok nagyobb költséget igé­nyelnek, s így csak hosszabb idő alatt valósíthatók meg, a szakem­berek javaslatot dolgoznak ki egy­szerű, olcsó, bárhol saját erőből kivitelezhető módszerekre is. Hoz­závetőleges számítások szerint sza­kaszos legeltetéssel, rendszeres gyomirtással és hasonló eszközök­kel az ország teljes rét- és legelő­területén holdanként két mázsá­val lehetne növelni a fű-, illetve szénatermést. Ez a mennyiség kö­rülbelül 300 000 szarvasmarhának egy évre elegendő. (MTI) jóváhagyta, majd elfogadta a vég­rehajtó bizottság a megyei tanács v. b. egészségügyi osztályának 1961. évi munkatervjavaslatát, mely a TBC elleni védekezést tag­lalta. Bejelentésekkel és Arany Tóth elvtárs zárszavával ért véget a v. b. ülés. Hruscsov részvéttávirata a marokkói királyhoz Moszkva (MTI) Hruscsov, a Szovjet Miniszter- tanács elnöke a szovjet kormány és saját nevében részvéttáviratot küldött II. Hasszán marokkói ki­rálynak — jelenti a TASZSZ. — Jól tudjuk, milyen erőfeszí­téseket tett V. Mohammed király azért, hogy Marokkó felszabadul­jon a gyarmatosítók igája alól — jelenti ki a táviratban Hruscsov. Kelet-Berlinben to­vább épül a Stalin- allee-nak a Straus- berger tér és az Ale­xander tér közé eső szakasza. Kilátás a „Berlin Háza” árkád­ja alól egy előregyár­tóit elemekből épülő lakóházra. (MTI Külföldi Képszolgálat.) SZEGHALMI HÍRADÁS a mezőgazdasági könyvhónapról A mezőgazdasági könyvhónap ide jén a szeghalmi járás minden köz­ségében megrendeztük a házról házra árusítást. A termelőszövet­kezetekben pedig mezőgazdasági könyvvásárokat szerveztünk. A házról házra árusítást a föld­művesszövetkezet dolgozói végzik. De Vésztőn bekapcsolódtak az árusításba az I. és a II. sz. általá­nos iskola úttörői is. Az árusítás Oskó József napköziotthon-vezető, Nagy Károly és Kiss József úttörő­vezetők irányítása mellett folyik. Az úttörők között nagy a lelkese­dés. Még most kapcsolódtak be a könyv árusításába, de már több mint 600 forint értékű könyvet juttattak el a dolgozó parasztok­hoz. A termelőszövetkezetben általá­ban szívesen fogadták a könyve­ket, de került olyan termelőszö­vetkezet is, ahol, úgy látszik, olyan emberek ülnek az irodában, akiknek nem érdekük, hogy a tagság tanuljon és művelődjön. Például a vésztői Petőfi Tsz iro­dájának dolgozói, Kovács Margit és Jámbor Erzsébet hevesen tilta­koztak, azt mondták, hogy oda bi­zony nem viszünk egy darab könyvet sem. A vésztői Béke Tsz­ben maga az elnökhelyettes tilta­kozott a könyvárusítás ellen. Pe­dig a tagság közül volt, aki érdek­lődött és szívesen válogatott volna a könyvek közül. Annál szívesebben fogadták szervezőnket, Gyúró Lászlónét a vésztői Magvető Tsz-ben, ahol Ök­rös Sándor, munkában megtört, egyszerű parasztember örömmel vállalta, hogy árulja a könyveket. Nem biztatott bennünket nagy Moszkva (MTI) A Szovjetunió „leghosszabb” városa eddig Sztálingrád volt: több mint 70 kilométer hosszúság­ban terül el a Volga partján. Ezt a címet azonban rövidesen elhó­dítja tőle a Fekete-tenger népsze­rű üdülőközpontja, Szocsi. Az OSZSZSZK Legfelsőbb Ta­nácsa Elnökségének határozata alapján ugyanis Szocsihoz csa­tolták a környező fürdőhelyeket, településeket is. A városi tanács eredménnyel, de ígéretet tett arra, hogy minden tagtársának ajánlaná fogja. Még nem fejeződött be a könyvvásár, de már több mint 500 forintot árult ökrös bácsi. A többi tsz-ben is körülbelül 400 forint értékű könyv kelt el. A füzesgyarmati Vörös Csillag Tsz- től pótrendelést is adtak fel me­zőgazdasági szakkönyvekire. HEGYESI ÍREN Szeghalom, könyvesboltvezetö igazgatása alá kerülő partszakasz így együttvéve száznegyven kilo­méter hosszú lesz. A városi tanács közvetlen irá­nyításával teljesen átszervezők, kibővítik a Fekete-tenger népsze­rű üdülő-központjait. Míg 1956- ban Szocsiban 320 000-ren üdül­hettek, tavaly már megközelítette az üdülők száma a 600 000-ret, 1965-re pedig az újonnan épülő szanatóriumok, üdülők, szállodák, panziók évente 1 millió vendéget fogadhatnak be. Száznegyven kilométer hosszú iidiilőváros a tengerparton „Lődd agyon őket, hiszen arabok!“ Thomas Gordon angol újságíró Bruce Mussard volt algériai francia idegenlégionista elbeszélése alapián írta ezt a cikket a Today című lapban. Mussard elbeszélé­sét Gordon saját megjegyzéseivel egészíti ki. JUI ussard 18 éves korában lé- pett be a hadseregbe. Al- dershotban részesült újonckikép­zésben. Utána ejtőernyős ezred­hez került. Fél év múlva azonban, mint „katonai szolgálatra alkal­matlant” leszerelték. De egy-ket­tőre megúnta a polgári életet és belépett az idegenlégióba. „Izgal­mas életre vágytam — mondja —, a légió alkalmas helynek látszott erre.” A toborzó bizottság felvette a légióba, s 1960. március 8-án Algériába, Szidi bel Abbeszbe irá­nyították. Tudta, hogy öt éve par­tizánháború folyik Algériában, 400 000 francia katona állomáso­zik ott, s 150 000-et már megöltek közülük. Épp aznap, amikor Mussard Al­gírba hajózott, Kelet-Constantine tartományban öt felkelőt végeztek ki „terrorista tevékenység” vádjá­val. A francia parlamentben be­jelentették, hogy de Gaulle tá­bornok é= a Nemzeti Felszabadí- tási Front tárgyalásai kudarccal végződtek. Mussard öt nappal azután, hogy megérkezett Szidi bel Abbeszbe, először volt szem­tanúja annak, milyen kegyetlenül bánnak az arabokkal. Március 15- én történt ez az eset. A volt ide­genlégionista eskü alatt ezt val­lotta: „Elküldték minket az idegenlé­gió temetőjébe, hogy hozzuk rendbe a sírokat. Háromfőnyi fegyveres őrség utazott velünk a teherautón. Szidi bel Abbesz po­ros utcáin át vezetett az utunk. Kocsink hirtelen fékezett és csak­nem elgázolt egy öszvért, amelyik ott állt az úton. Két géppisztolyos őr leugrott. A közelben tartózko­dó járókelők sietve eltűntek a mellékutcákban és a kapualjak­ban. Csak az öszvér gazdája ma­radt ott. A katonák odamentek hozzá és egyikük géppisztolyával teljes erővel fejbevágta. Az arab elvágódott, fejéből ömlött a vér. Még három idegenlégionista ug­rott le a kocsiról, s másik két társával együtt szöges csizmájával az eszméletlen arab bordáját, ha­sát és arcát taposta. Amikor ott­hagyták, egyikőjük búcsúzóul még megfordult és a vasalt pus­katussal fejbevágta a szerencsét­len áldozatot. Iszonyú reccsenés., hallatszott. A légionisták letöröl­ték csizmájukról a vért és újra felszálltak a kocsira. Amikor el­indultunk, az egyik géppisztolyos katona ezt mondta: „Ez a gaz­ember megérdemelte a halált. Mi­nek engedi az öszvért az útra. Meg aztán az is lehet, hogy fel­kelő volt!” Nemzetközi Vöröskereszt bizottsága a francia kor­mánynak Párizsban 300 oldalas jelentést nyújtott be, amelyben leírja, hogyan bánnak a francia csapatok Algériában a muzul­mánokkal. A jelentés tényekkel támasztja alá, hogy a foglyokat állatiasan kínozzák: kezüknél fog­va felkötik, hosszú időre jeges vízbe mártják, villamos árammal sanyargatják őket. Mint Mussard mondta, az ide­genlégió meggyőződése szerint senki sem akadályozhatja meg a légionisták algériai uralmát. Az idegenlégió lett a fő politikai té­nyező Algériában. A tisztek már szakértői a vallomások kicsikará­sának, mesterien hamisítják meg, sőt eltitkolják a tényeket a fran­cia lakosság elől. Titokban folyik a bíráskodás, s a közvélemény tájékoztatása nélkül hajtják vég­re a halálos ítéleteket. Mindez a „háborús szükség” ürügyével tör­ténik. Mussard azonban felteszi a kérdést, hogy vajon azt is a „há­borús szükség” indokolta-e, ami­nek 1960. március 28-án volt szemtanúja. „Agyagbarakkban voltunk el­szállásolva — mondja. — Kis ud­var tartozott hozzá, ahol muzul­mánok várakoztak a kihallgatás­ra. Azzal gyanúsították őket, hogy felkelők. Reggel fél Őrkor az udvarról szörnyű sikoly ébresz­tett fel. Egy-két légionista moco­rogni kezdett az ágyán, de senki sem mozdult, hogy megnézze, ki sikoltott és miért. Odamentem az ablakhoz. Két csoportra osztva, 12 arabot láttam az udvaron. Hat kö­zülük katonák őrizete alatt a fal mellett guggolt. ppen abban a pillanatban, amikor kinéztem, két légio­nista szuronnyal átszúrta az egyik muzulmán kezét. A fogoly feljaj- dult, de nyakára vágtak egy gu­mibottal, s menten elhallgatott. Az arabok eszméletlenül elterülő társuk láttán jajveszékelni kezd­tek és ezen még jobban feldühö­dött az őket körülvevő hét katona. A légionisták irgalmatlanul ütle­gelni kezdték az arabok arcát és kezét. Az egyik arab a kerítés felé menekült. Három légionista utá­na vetette magát. Kettő a kezét fogta le, a harmadik pedig szu­ronnyal kiszúrta a szemét. Az arab a fájdálomtól eszét vesztve a földre vetette magát, s a kato­nák a helyszínen agyonlőtték. Nyomban utána végeztek a töb­bivel is.” A francia kormány áprilisban vizsgálatot rendelt el. A hivatalos vizsgálat megállapította, hogy Al­gériában kb. egymillió arabot te­lepítettek át internáló táborokba. Mussard szerint a légió külön­leges alakulatai kegyetlenkednek a legbarbárabb módon. Ezeket az alakulatokat főleg volt fasiszták­ból és emberi mivoltukból kivet­kőzött szörnyetegekből állítják össze, olyanokból, akiknek a vád­lottak padján lett volna a helyük Európa különböző országaiban. Philippeville-ben, különleges tiszti kiképző táborokban tanítot­ták meg őket a kínzás módszerei­re. A Guardian című angol lapban 1959 végén valaki, aki megfordult egy ilyen kiképző táborban, be­számolt az ottani „munkáról“. El­mondta, mire tanították őket: „Először is: a kínzás művészet. Másodszor: csak tiszt, vagy más

Next

/
Oldalképek
Tartalom