Békés Megyei Népújság, 1961. február (16. évfolyam, 27-50. szám)
1961-02-04 / 30. szám
2 NÉPÚJSÁG 1961. február 4., szombat Hogyan értsük Galvoo kapitány kiáltványa A napokban olvastam egy újságíró interjúját Alfonzéval. Ismert és tehetséges parodistánk, aki bejárta a világot és volt alkalma megismerni az emberek gyengeségét, azt vallotta, hogy az újabban színpadra vitt figuráit, azok aktualitását egy villamosbérletből nyeri. Vásárolt ugyanis egy villamosbérletet, s amikor csak ideje engedi, az egyik végállomástól a másikig utazik. Közben figyeli az embereket, ellesi a különböző típusú honpolgárok egyedi sajátosságait, s azt szatirikusán, az általa megírt szöveg szerint parodizálja a színpadon. Azért jutott eszembe ez, mert a hét elején én is végállomástól végállomásig utaztam, oda és vissza a békéscsaba—'budapesti személyvonaton. Szeretek utazni, mert a vonaton talán még közelebb kerülnek egymáshoz az emberek, mint a villamoson vagy bárhol másutt. Egy újságíró számára pedig nem lehet jobb terep olyan szituációnál, amikor az emberek a lelkűket is megmutatják. A hosszú út alatt nemcsak az ele- mózsiás tasakjukat szedegetik elő, hanem azokat a gondolatokat is, amelyek nyugtalanítják őket, s amelyekre talán mástól várnak választ. Sokan egyszerűen azért, mert nem bírják a némaságot, beszélgetnek. Mások, mert kiváncsiak társaik véleményére. Persze van olyan tábor is, amelyik még az első állomás előtt előszedi a kopott kártyát és azzal üti agyon az időt. Én ezen az úton olyanok között ültem, akik néhány újságot összevásároltak, s miután szinte az utolsó sorig kiolvastak minden hasábot, nem bírták magukban tartani az értesüléseket, s egy tudósítás fölött kezdték meg a „vitát”. Kennedy kongresszusi üzenetéről volt szó. — Ez az új muki Amerikában jobban fogja csinálni, mint a tábornok — mondta egyikük Eisen- howerre és Kennedyre, az új amerikai elnökre utalva. — Miért? — érdeklődött a másik. — Hát olvasd csak el... vagy várj, majd én ... idehallgass, azt mondja Kennedy... — Hagyd csak, én is olvastam, tudom mint mond. Beismeri, hogy az amerikai munkások milliói nyomorognak, munkanélküliek, az árak emelkednek, a pénzük romlik... — ...és hogy az egész világon az Egyesült Államok a legutolsók között foglal helyet a gazdasági élet fejlődésének ütemében. Igen, ezt is mondja, de én nem ezt akartam idézni, hanem ezt, ide figyelj: „Az események áradata mindinkább túlhalad rajtunk, az szavakban, amelyekben kijelenti: „... az idő pedig nem nekünk dolgozik”. De mi mindannyian, akik azért fáradozunk, növeljük eredményeinket, hogy egyszer Amerikában se legyen 25 millió olyan ember, aki nyomortanyákon él s szerte az imperialista országokban olyanok, akik miközben uraik tengerbe öntik a gabonát, a kávét, s disznókkal etetik az almát, hogy tartsák az árszintet, éheznek — vajon érzékeljük-e kellőképpen azt a hatalmas fejlődést, amelyet pedig mi értünk el? Hogyan értjük például azt, hogy a szocialista világrend- szer fejlődésének új szakaszába lépett? Mi a különbség a második világháború előtti nemzetközi helyzet és a mai között? A kapitalista rendszer pillérei olyannyira elkorhadtak, hogy az uralkodó burzsoázia sok országban már nem képes egyedül szembeszállni a demokrácia és a haladás növekvő és tömörülő erőivel. Az imperialisták, élünkön az USA-vai katonai—politikai szövetségekbe tömörültek, hogy közösen harcoljanak a szocialista tábor ellen, közösen fojtsák el a nemzeti felszabadító mozgalmat, > a munkásmozgalmat s a szocialista mozgalmat. Ugyanakkor azt is tapasztaljuk, hogy a különböző imperialista tömbökön belül egyre növekednek az ellentétek, maguk az imperialisták mardossák egymást a nagyobb koncért, a gazdasági előnyökért, s a legfőbb imperialista hatalom, az USA mind kevesebb befolyással bír a többiekre. S mi van a szocialista tábor oldalán? Évről évre nagyobb gazdasági sikerekről számolhat be valamennyi szocializmust építő ország és elsősorban a Szovjetunió. A békés gazdasági versenyben beigazolódik Leninnek az a jövendölése, hogy a győztes szocializmus országai előbb- utóbb főleg gazdasági építésükkel gyakorolnak befolyást a világfor- radalom fejlődésére. Ez a jelenlegi, nemzetközi méretű osztályharcban is megnyilvánul. Húszegynéhány esztendővel ezelőtt a munkásmozgalom közvetlen célja elsősorban az volt, hogy tömörítse a haladó erőket az imperializmus legreakciósabb szárnyának, a fasizmusnak a szétzúzásara. Szövetségesei voltaik ebben a harcban azok az imperialista országok is, amelyek érdekellentétben álltaik a fasizmussal. Ma mi a fő cél? Az egész imperializmus megsemmisítése, de nem háború útján, hanem a békés gazdasági verseny útján. ? • • t • És ebben a harcban nemcsak mi, a szocializmust építő országok, hanem a gyarmati rendszer ellen küzdő, elnyomott száz- és százmilliók, valamint azok az úgynevezett „semleges” országok is részt vesznek, amelyeket közvetlen, vagy közvetett úton kizsákmányol az amerikai imperializmus, a világreakció fő támasza, mely a nemzetközi csendőr szerepét tölti be. Tehát óriási mértékben megnövekedtek a szövetséges erők. Talán jobban érzi ezt Kennedy, mint azok, akik a vonatban idézték a szavait. Az amerikai elnököt a valóság felismerése kényszeríti a fenti beismerésekre. És mi, akik végeredményben e valóság megtestesítői vagyuk, tudjuk, hogy a mi táborunk egyesült ereje biztosítja az imperializmus vereségét a békés gazdasági verseny frontján is, a nemzetközi osztályharcban. Recife (MTI) A iellobogózott Santa Liberda- de portugál óceánjáróról csütörtökön partra szállították az utasokat a brazíliai Recife kikötőjében. Amikor a hajó lehorgonyzóit, Galvao kapitány kiáltványt bocsátott ki. „A Santa Maria elfoglalása nemcsak azért történt, hogy felhívjuk a világ figyelmét Portugália drámájára — hangzik a kiáltványban. Láthatóvá vált: Salazar diktátor nem sebezhetetlen, flottájával együtt nevetségessé tettük a világ előtt. Hadiállapotban vagyunk a portugál diktatúrával. Nemcsak a diktatúra megbuktatása a célunk, hanem az is, hogy új alapon újjáépítsük a portugál társadalmat. Soha ezelőtt még nem nyílt ilyen lehetőség a portugál nép számára. Mély, igaz, emberi és teljes forradalmat akarunk. El akarjuk törölni a hatalmas földbirtokok rendszerét és azt, hogy a gazdagság és a szegénység az örökléstől függjön. A forradalom a gyarmatok számára is kitárja majd a kaput a felszabadulás, szabadság, haladás és függetlenség felé” — hangzik a kiáltvány. A hajót otthagyó utasokat Recife kikötőjében hatalmas tömeg várta és nyomban megkezdődött elhelyezésük. Delgado tábornok a Reuter tudósítójának kijelentette, hogy semmilyen körülmények között nem adják vissza a hajót tulajdonosainak, sőt megelőző lépéseket tesznek, ha ilyen veszély felmerül. Hozzátette, hogy Galvao kapitány nem szándékozik menedékjogot kenni Brazíliától és nem is marad az országban. A Reuter iroda lisszaboni értesülése szerint a portugál kormány hivatalosan felkérte Brazília kormányát a hajó elfoglalására. Időközben Pessoa professzor, a recifei egyetem nemzetközi jogi tanára a hajó tulajdonosainak képviseletében egy brazil bíróságnál igényt nyújtott be a hajó elfoglalására, s erről Quadros elnöknek és a brazil kormánynak is távirati értesítést küldött. (MTI) Varga Dezső A Santa Liberdade útja, »61 januárjában a Santa Maria elnevezésű portugál óceánjáró Lisszabonból kiindulva Venezuela fővárosának, Caraeas-nak tengeri kikötőjéhez (L*a Guaira) érkezett, majd a Holland-Antillákhoz tartozó Curacao szigetének érintésével az amerikai Everglades kikötő felé tartott. La Guairában és Curacao szigetén a hajóra szállt 69 tagú portugál emigráns-csoport 1961. január 24-én a hajót elfoglalta. Az akciót Galvao kapitány, ismert portugál haladó politikai személyiség vezette. A hajót a brazíliai Recife városához irányították, ahol 1961. február 1-én kikötöttek. A Santa Maria — új nevén Santa Liberdade (Szent Szabadság) — 9 napos útja világraszóló tüntetés volt Portugália diktátorának, Salazarnak immár három év* tizede tartó terrorisztikus uralma ellen. idő pedig nem nekünk dolgozik/’ Ezt a következtetést vonja le Kennedy. Érted!? Ez nyílt elismerése annak, hogy az idő a szocializmust építő országoknak kedvez. Nagy szó ez komám egy amerikai elnök szájából... ...Padtársaim beszélgetnek tovább, s nekem eszembe jutott a fenti szavaikból a kommunista és munkáspártok nemrég megjelent moszkvai nyilatkozatának egy része. Ez: „Az emberi társadalom történelmi fejlődésének fő tartalmát és fő sajátosságait korunkban a szocialista világrendszer, azok az erők határozzák meg. amelyek az imperializmus ellen a társadalom szocialista átalakításáért harcolnak. Az imperializmus semmiféle erőlködéssel nem állíthatja meg a történelem előrehaladását.” S vajon megértettük e mindannyian a 81 ország kommunista pártjainak nyilatkozatát? Kennedy biztos olvasta, s annak ellenére, hogy ő az imperialista tábor leghatalmasabb országának első embere, kénytelen elismerni a nyilatkozat igazságát azokban a Ä bonni „demokrácia" s a valóság „Milyen reális lehetőségek vannak a német újraegyesítéshez?” — erről a kérdésről beszélt Johannes Dieckmann dr., a Német Demokratikus Köztársaság népi kamarájának és államtanácsának elnöke január 13-án a nyugat-németországi Marburgban, a Liberális Diákszövetság (LSD) helyi csoportja elnökének meghívására. Amint az Adenauer-irányította nyugatnémet sajtó tudomást szerzett a meghívásról, rögtön vak uszító hadjáratot indított a rendezvény ellen. Az eredmény nem is maradt el. Amint Dieckmann dr. megkezdte előadását a zsúfolt teremben, kb. 2000 főnyi bömbölő tömeg gyűlt össze az épület előtt, ilyeneket üvöltözve: Akasszátok fel! Hamarosan már a kövek is repültek és az épület előtt elégették az NDK címerét. Az egybehangolt nyugatnémet sajtó másnap jóindulatú hangnemben számolt be arról, hogy reakciós diákok és a megegyezés radikális ellenzői meggyilkolással fenyegették Dieckmannt s végül „kézzelfogható érveket” — sörösüvegeket és köveket — zúdítottak a terembe, betörve az ablakokat. Arról hallgattak a lapok, hogy a teremben, ahol 200 diák és kb. 100 sajtóképviselő volt, tapssal fogadták Dieckmannt és hogy a beszéde végén azt javasolta, jöjjenek most már bonni politikusok is az NDK-ba és fejtsék ki álláspontjukat a német kérdéssel kapcsolatban. Dieckmann dr. a béke szempontjából fontos kérdésekről beszélt: a militarizmus elleni harc szükségességéről, a német—szovjet barátságról, az NDK növekvő nemzetközi tekintélyéről és egyéb kérdésekről. Beszéde után kb. 25 kérdésre válaszolt. Habár ezek egy részét vadul gesztikuláló személyek tették fel, valamennyire megfelelt. A hitleri időkre emlékeztető marburgi események a nyugatnémet lakosság körében és külföldön is nagy megdöbbenést és felháborodást keltettek. Ennek láttán a nyugatnémet sajtó Is kénytelen elítélően nyilatkozni. A szerkesztőségekbe küldött levelekből idéz. amely igen élesen vetik fel a kérdést: Ez a mi demokráciánk? Vajon kinek és mi célja volt... A Düsseldorfban megjelenő „Neue Rheinzeitung” többek között Jő Beihielt neussi lakos levelét közli, amelyben többek között ezeket írja: „S végül a mi olyannyira fölényben lévő demokráciánk nem állta a sarat az övezetből jött emberrel szemben. Ez abból látható, hogy nem tudtak érveire másként válaszolni, mint azzal, hogy köveket dobáltak és gyűlölködő feliratú transzparenseket mutogattak. S a komédia csúcspontjaként: egy koporsó! Dieckmann szavai, amikor kövekkel dobálták, hogy »Ez a ti demokráciátok?« — meg- szégyenítőek számunkra.” , A „Kieler Nachrichten” a lap Kai’l Fricke nevű olvasójának leveléből idéz. „Vajon tényleg azt hiszik azok, akik a marburgi akciót a háttérből irányították, hogy ezzel jó szolgálatot tettek annak az ügynek, amely mellett, transzparenseik szerint, síkraszálltak? Nem, ilyen módon nem jutunk tovább. Valahol meg kell kezdeni, I
