Békés Megyei Népújság, 1961. január (16. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-22 / 19. szám
KÖRÖSTÁJ _________A NÉPÚJSÁG KULTURÁLIS MELLÉKLETE_________ Né hány rövid megjegyzés az 1960-ban megjelent megyei népszerű tudományos kiadványokról Hajdik Antal: ASSZONY GYÜMÖLCCSEL Színjátszó rendezői tanfolyam A megyei tanács művelődésügyi osztályának rendezésében az öntevékeny színjátszó csoportok rendezői részére újabb rendezői tanfolyamot indítottak Békéscsabán, Az új rendezői tanfolyam vezetésével színházunk fia tat rendezőjét, Bikárdi Györgyöt bízták meg. Több művelődési otthonunk színjátszó szakkörének vezetője már jelentkezett erre a tanfolyamra, aminek első foglalkozására már ma délelőtt sor került. ffítjíli lenéi in íutiiilék-iujij hen (Szatíra) Tisztelt Műemlékké Nyilvánító Bizottság! EthagytuA 1960-íw, új év küszöbén állunk. Ilyenkor szokás egy év, az elmúlt év komolyabb, kiemelkedőbb eseményeit, kulturális és egyéb eredményeit azámbavermi, mértegeim. Sok minden értékeléséről hallottunk, olvastunk már, de úgy érezzük, hogy talán megyénk kutatóinak a széles olvasótábor elé tárt tudományos sikereiről keveset szóltunk. Egy-két kiadványt láttunk a könyvesboltokban, az újságárudák kirakataiban, de bizony legtöbbről csak hosszas könyvtári búvárkodás után lehet tudomást szerezni (feltéve, ha már katalogizálták!) Pedig érdemes néhány percet szentelni a különböző Békés megyei kiadványoknak is. Ezért kockáztatjuk meg ezt a néhány vázlatos megjegyzést, s ha néhány sorban történik is mérlegelés, ez elsősorban a kultúrtörténeti jelentőségüket méltatja, tudományos értékük vizsgálata ilyen rövid cikkben meggondolatlan lépés lenne. A helytörténet és szükebb pátriánk más más területének tudományos kutatása jelentős munka. Egyrészt az egyes tudományágak tárházát apró mozaikadattal gazdagítjuk, s esetleg ez általános és fontosabb összefüggéseket még jelentőssé válható anyaggal gyarapítjuk, másrészt az illető hely, kisebb területi egység lakóiban felébresztjük a helyi hagyomány, a történelmi, a néprajzi, az irodalmi és más művelődési hagyaték iránti tiszteletet, megbecsülést; igazibbá alapozzuk népünk hazaszeretetét. Ez az erkölcsi fogalom valóban helyes tartatommal telítődik így meg: a nép minden téren magáénak érzi, tudja szocialista hazáját. Ezt fejezik ki Veress Endre, megyénk kiváló szülöttjének szavai is. Szerinte a helyi hagyományok tudományos kutatásainak célja az, hogy „a minden szép iránt fogékony ifjúságban felkeltsék a környezetük, s általában a nép iránti érdeklődést". S ha ezt vallják a lelkes kutatóink, nem süllyednek a provincializmus mocsarába, hanem a helyes értelemben vett lokálpatriotizmus buzgó építőmestereivé válnak. Nem tűnik erőltetettnek, ha csak a múlt év kiadványairól szólunk. Egy év keresztmetszete hűen tükrözi a helyi kutatómunka állapotát, törekvéseit, hiányosságait, bár a 60-ban megjelent müvek sok éves kutató és tudományos erőfeszítést hordoznak magukban. Miről szólnak, mik a főbb lémák, kutatói irányok? Találunk köztük monografikus jellegű és egy kor horizontális képét nyújtani kívánó műveket, falutörténetet (Tibori János: Békéscsaba története, Dankó—Korek: Kötegyán, Vincze Ferenc: Szarvas, Virágú Ferenc: Török hódoltság Gyula térségében, évfordulókra írt és az életükkel megyerikhez fűződő nagyságok értékelését (Hanzó Lajos: Tessedik Sámuel kisebb írásai, Sonkoly István: Erkel Bánk bánja, Csatári Dániel: Veress Endre emlékezete), megyénk folklórjából ízelítő (Dorogi Márton: Adatok a szarvasi szűosmesterséghe^, Sólymos Ede: Adatok a Fehér-Körös halászatához), gazdaságtörténeti és egyéb tudományos részeredményeket feldolgozó tanulmányokat. ^ Tibori Békéscsaba története című várostörténete szép vállalkozás, Elgondolása az, hogy elsősorban azokat a történeti eseményeket ragadja ki és elemezze, amelyeket a Békéscsaba történetét már eddig feldolgozók politikai és osztályhelyzetük miatt nem, vagy hiányosan tártak fel. Ennek ellenére Tibori munkája a leg'igazibb és a Legteljesebb, mert a város dolgozó népe életét tükrözi. Ez a vezérfonal irányítja Csaba őstörténetétől kezdve az agrárszocialista mozgalom tárgyalásán át a békéscsabai munkásmozgalom fe- rencjózsefi és ellenforradalmi történetének és a város felszabadításának tudományos bemutatásáig. Közli a csabai kommunista veteránok visszaemlékezéseit, s az egész kötetet szép képanyag díszíti. Komoly ajándék Békéscsaba népének. Noha az író is figyelmeztet, hogy nem törekszik a teljességre, úgy érezzük, könyv© értékét még jobban növelte volna, ha a XIX. századvégi Békéscsaba gazdaságtörténetét, a város iparosodását is feldolgozza, mert ezzel még könnyebben megértetné a kor politikai mozgalmának hátterét. A felszabadulás történetét vázlatosnak érezzük, tudomásunk szerint a szerző ezt a részt most dolgozza fel és egészíti ki. Virágh Ferenc Török hódoltság Gyula térségében című művének az ad jelentőséget, hogy teljes képet alkot vidékünk törökkorabeli életéről, s mintegy előtanulmánynak tekinthető Békés megye török uralom utáni történetének: a másfélszázados kegyetlen törökvilág egyik fő tényezője megyénk pusztulásának. A hatalmas, feldolgozott anyag a magyar történettudomány megyénkről alkotott szintézisét nyújtja. Dankó Imre és Korek József kísérlete, hogy megyénk egy falujának, Kö- tegyánnak a történetét úgy írják meg, hogy valóban a történelem folyamatát és alakulásait tükrözze, fényesen sikerült. Az írók vázlatnak tartják művüket, mégis példája lehet a további falutörténeti tanulmányoknak. Vincze Ferenc Szarvasa elsősorban az idegenforgalom szempontjai alapján megírt, népszerű, városismertetö nagyon hasznos kis füzet; nem magas tudományos igénnyel készült, hanem a kirándulóknak, a szarvasiaknak ad arcképet Szarvasról. Feltétlen szükség van idegenforgalmi propagandára, hiszen megyénk amúgy sem gazdag kiránduló-helyekben, műemlékekben. Elolvasása után döbbenünk rá, hogy milyen szép és gazdag megyénknek ez a tája. Az évfordulókra kiadott művek közül kiemelkedik Hanzó Lajos Tessedik Sámuel kisebb írásait közlő kötete. Olyan Tessedik-írásokat tartalmaz, amelyek még nem jelentek meg magyar nyelven. Ilyen: A helység és az iskola szabályozása, a két Előterjesztés és A magyar ipar tizenkét akadálya a Tiszavidéken. Ezek a művek is adalékul szolgálnak annak, amit Hanzó Lajos, a kötet hosszabb, kitűnő előszavában ír Tessedikről: „Egyike azoknak az elsőknek, akik akkor a fejlettebb társadalmi formának a gazdasági, módszerét akarták meghonosítani magyar földön!... Ezért lesz... a gyakorlati természettudományos oktatás szenvedélyes harcosává.” Nem szabad megemlítetlenül hagyni a két rövidebb néprajzi tanulmányt sem, mivel mind a kettő olyan mesterség folklórját tárgyalja, amelyik kihalóban van, vagy legalábbis teljesen átalakul a funkciója. Sólymos Ede egy tájegység halászatát, a doboziét vizsgálja. A Körös jellegzetes halászatot kívánt, s ilyen alakult ki. De ma már csak az öregek ajkán él, ugyanúgy, mint a szarvasi szűcsök kuzsuk- jai is, ma már ritka példányok. Amikor a parasztéletben mérhetetlen forradalmi változás áll be, amikor a termelési mód, a termelési eszköz teljesen átalakul, amikor a tanyatelepülés helyett új, modem lakótelepek jönnek létre, most kell „sepregetni a padlásokat”, megmenteni a néprajz, a népművészet becses értékeit. Ezért példás a gyulai múzeum effajta kezdeményezése. Ugyanilyen hivatást tölt be Marik Dénes Gyula mezőgazdasági fejlődése (1945—1960) című tanulmánya, mely egy város mezőgazdaságának fejlődésében tükrözi a felszabadulás óta bekövetkezett társadalmi és gazdasági változásokat, és ezek serkentő hatásait. A békési gimnázium jubileumi évkönyve nagyon helyes felújítás. Az évkönyvek igen értékes adatokkal szolgálhatnak helytörténeti kutatóknak, különösen ha olyan jő összeállításúak, mint ez. Érdekes kísérlet a Virágh Ferenc szerkesztette Békés megyei sport-emlékkönyv is. Dicséretesen gazdag, és szép anyagot gyűjtött össze, a labdarúgórajongók minden bizonnyal örülnek neki. Mégis az a szerény véleményünk, hogy a könyv kiadását jobban meg kellett volna fontolni, mivel az eléggé szerencsétlen szerkesztési mód következtében a műben az anyag adathalmazzá válik. Fontos kérdés a lektorálás A megjelent müvek még pontosabb véleményezésére nagyobb figyelmet szentelhetnének a kiadók. A szerzőnek is sokkal kevesebb „kárt” okoz egy alapos vizsgálat, mint sebtiben kiadott kötet. Pensze, a leggondosabb lektori munkába is hiba csúszhat. így nem érthetünk egyet Csatári Dániellel, aki Veress Dániel állítása alapján azt írja, hogy Balassi Bálint Gyulán volt végvári vitéz. Veress Endre ezen tévedésére különben Virágh Ferenc is felhívja a figyelmet Eckhardt Sándor nyomán, a Török hódoltság Gyula térségében című művében. (Balassi B. 1554-ben született, s az a mustralajstrom, amelyen Balassi neve is szerepel, 1564-ből való. Semmiképp sem hihető tehát, hogy az ifjú Balassi már 10 éves korában itt harcolt volna. Más Balassit kell gyanítanunk.) S még egy kérdés: a szép magyar írás. Ez talán a legsúlyosabb. Nem szükséges hangoztatni az írástudóknak ezt a felelősséget. Köztudomású, hogy nem azzal válik tudományossá egy mű, ha érthetetlenségig ífelhalmozzák benne az idegen szavakat, természetesen a tudományos dolgozatokból kevésbé zárhatjuk ki őket, de a mai értekező stílusnak épp az a fő hibája, hogy száraz és kevésbé közérthető. Több „műhely” munkálkodik, bábáskodik, kezdeményez a Békés megyei kiadványoknál: Békéscsabán, Gyulán, Szarvason. Elsők közt kell megemlíteni a gyulai Erkel Ferenc Múzeumot és annak vezetőjét, a fáradhatatlan dr. Dankó Imrét. Az ő egyéni varázsa, állhatatos tevékenysége olyan kiadványsorozatot indított el, amelyre büszkék lehetünk. A sorozat sokoldalú, jól szerkesztett; egy hátránya van, s ez az, hogy a múzeum profiljához szabott. Mégsem zárja ki a gyulai múzeum „zónáján” kívülállókat; azt lehet mondani, a megye legjelentősebb kutatói írnak a sorozatnak, sőt pestiek, szegediek. A kiadványsorozat kétéves, de legalább ennyire be van már táblázva előre. Szép Szarvas község tanácsának a kezdeményezése is, mely a gyulaihoz hasonlóan szarvasi füzeteket ad ki. Reméljük, hogy az első két füzet magas színvonalához igazodik majd a többi kiadványuk is. Az általános megyei tapasztalat mégis az, hogy úgy vagyunk, hogy örülünk, ha van egy-egy bátor, önfeláldozó kutató, aki tudományos területen dolgozik, s ha elkészült vele, ki is adjuk a dolgozatát. Nincs, legalábbis a kiadott művek alapján nem látszik, hogy lenne olyan megyei csúcsszerv, amely programot állítana össze, s e program szellemében mérnék fel megyénket, s szüntetnék meg azokat a fehér foltokat kemény, rendszeres kutató-tevékenységgel, amelyeket valóban megyei erőkkel kell megoldani. Az 1958-ban kiadott Békés megyei Kis Füzet hibái ellenére egyben ma is időszerű, s ez az, hogy a két legilletékesebb szerv: a Békés megyei tanács művelődési osztálya és a TIT Békés megyei szervezete közös indítványára a tudatosan irányított kutatómunkát állította előtérbe. Ma tagadhatatlan fellendülést jelent a Viharsarki Élet antológia kiadatása, amely maga köré tömöríti megyénk kutató értelmiségiéit, de pillanatnyilag az első szám is azokat a problémákat veti fel, amelyeket fentebb idéztünk. Nem a helyi kiadások ellen szólunk; csupán megyénk tehetséges értelmiségiéinek felrázásáról van szó, hogy hazánk tudományos vérkeringésében ne hajszálérnyi, hanem a megyére háruló feladatok megoldásában valóban megbízható szerepünk legyen. Krupa András Alulírott konfirmálási emléklappal, újraoltási bizonyítványnyal, aktív és passzív választójoggal és dupla lúdtalpbetéttel rendelkező békétleni honpolgár aggodalomtól sápadtan és reszkető kezekkel azért ragadtam tollat, illetve nyomdafestéket, hogy t. Címtől olyan választ kapjak, amely megnyugvást hozna feldúlt keblemnek. Biztos vagyok benne, hogy kérésemmel a legjobb helyre fordultam, mely így hangzik: Nyilvánítsák községünket hivatalosan is műemléknek. Kérésem támogatására az előzményekről az alábbiakat közlöm: Azt hiszem, világrajövetelemtől fogva kedvelem a régi dolgokat — hiszen már magan is Ö-nak születtem, és így természetes, hogy nagy barátja és tisztelője vagyok a műemlékeknek is. Valószínűleg azért szerettem meg Bélié Her, községet is, mely az Urnák 1219. évében alapíttatott (legalább is az első írásos emlék ez évből való dr. Madai professzor úr monográfiája szerint), tékát legalább 742 éves, de komolyan mondom, hogy nem néz ki többnek 741-nél. Szóval jól tartja magát... Igen ám, de meddig? Eddig még csak volt valahogy, a község bölcs vezetése és a Sors különös kegyelme folytán Békét- len élte az elfelejtettek szürke, de nyugodt életét és — bár a világűrt egyre-másra hasogatják a különböző űrrakéták és mesterséges bolygók, a községünket megülő ősködöt mindezek nem tudták megbolygatni. Igaz, hogy vagy másfél évtizeddel ezelőtt történt egy két aggasztó kísérletezés olyan irányban, hogy változtassanak a község képén néhány üzem létesítésével, de ez szerencsére nem sokáig tartott, mert azok megalakítása és rövid ideig tartó üzemeltetése után a felsőbb szervek közkedvelt „átszer- vezősdi” társasjátéka egyik jól kiagyalt kombinációja olyan nagyszerűen sikerült, hogy egyszeresük azt vettük észre: Volt üzem, nincs üzem. Ez aztán nagy megnyugvást hozott részemre és az azóta Csabára és egyéb helyekre eljáró dolgozóknak is, akik így kedvükre hódolhatnak utazás közben ultiszenvedélyüknek. Azt is meg kell vallanom, hogy némi kárörömmel hallgattam a rádióból és olvastam az újságokból, hogy itt is, ott is ilyen meg olyan gyárakat, üzemeket, lakónegyedeket építettek, meg hogy teljesen átalakítják a város képét. Szerencsére nekünk ilyesmitől nem kell félnünk: Hétszáznegy- venkét éves községünkben minden maradt a régiben... A múltkoriban meg egy újságcikk miatt voltak rossz sejtelmeim, amely Európa legnagyobb községének hirdetett ki bennünket, de hála Albertnak, aki éppen az időben rúgott 6, azaz Hat db gólt a debreceniek hálójába, ez elterelte a közvélemény figyelmét rólunk és megint maradt minden a régiben ... Egy időben az is nyugtalanított, hogy az örökös harangzúgás talán felhívja a községre a közfigyelmet, mert az szól éjjel és nappal, a pihenőknek, a dolgozóknak, a hívőknek és a pogányoknak, ateistáknak és futballistáknak, eskü- őre és válóperre, keresztelőre és névadó ünnepségre, temetésre és
