Békés Megyei Népújság, 1961. január (16. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-19 / 16. szám
2 KÉPÚJSÁG 1961. január 19., csütörtök Lejárt a türelmi idő Rendkívüli tanácsülés Kamuton Eisenhower elnök kongresszusi búcsúbeszéde, az amerikai politikai élet egyéb hírei A kamuti tanácsháza felé kerékpáros, gyálogos emberek sietnek. A csípős északi szél élesen vág az arcukba. A feltűrt kabátgallér alá is bebújik, s ahogy mondani szokás, behatol egész a csontig. A fagyos úton szekér döcög. A bakon ülő időnként a szájához emeli a kezét, hogy leheletével melegítse. Az árokban ka- pargáló tyúkok is fázósan húzzák össze magukat. A hóval tarkított szántóföldön varjúk kárognak. Az egyik tanyából fekete kucs- más ember fordul ki. Sürgős dolga lehet, mert ugyancsak szapo- rázza lépteit. Megszólítom. — Hová ilyen gyorsan? Rámnéz... Kucsmáját feljebb tólja, előhúzza kurtaszárú pipáját és komótosan megtölti. Amikor már bodor füstkarikákat ereget az ég felé — megszólal. — A tanácsházára. — Valami elintézni való? — Nem. Rendkívüli tanácsülésünk van. S mivelhogy tanácstag vagyok, oda sietek. nyű dolog. A volt tanácselnök azonban megoldotta ezt. Olyan emberekkel szövetkezett, akik az ellenforradalom ideje alatt talán még őt is akasztófára kívánták. Amikor azonban arról volt szó, hogy hasznot láttak az üzletből összepaktáltak a volt karhatal- mista főhadnaggyal. Mert Jónás Sándor az volt. Az ellenforradalom idején becsületesen helytállt. Ügy látszik azonban, a siker megszédítette és rátért arra az útra, amin nem szabad járni. — Sajnos, ez így van — szólt közbe Balogh elvtárs. — Azon csodálkozom, hogyan állhatott szóba olyan emberekkel, mint Kiss Imre, aki az ellenforradalom idején a forradalmi tanács elnöke volt és ki akarta végeztetni az összes kommunistát. Még egy hete sincs annak, hogy Jónás Sándort kizárták a pártból. Kamut község becsületes kommunistái megelégelték a türelmi időt — Lejárt — mondották. szabtak ki rá, amilyet megérdemelt. A rendkívüli tanácsülésen többen elmondották, hogy meg kell büntetni az ilyen embert, hiszen visszaélt Kamut lakóinak bizalmával. Hiszen a választáskor egyhangúan adták le szavazatukat Jónás Sándorra, aki azonban nem vált érdemessé a bizalomra. Mi lesz ezután vele? Az igaz, hogy Jónás Sándor félrelépett és olyat tett, amiért felelnie kell. De ez nem azt jelenti, hogy őt tagadjuk ki társadalmunkból. Hiszen családja van és becsületes ember volt. Megvan a lehetősége arra, hogy a becsületét visszaszerezze és újra emelt fővel járhasson az emberek előtt. Jantyik Tibor Washington (MTI) Eisenhower amerikai elnök kedden este megtartotta búcsúbeszédét az amerikai kongresszus (szenátus és képviselőház) ülésén. Bevezetőben sok sikert kívánt az új elnök, Kennedy munkájához, majd összefoglalta az Egyesült Államok külső és belső helyzetéről vallott nézeteit. Eisenhower védelmébe vette kormányának külpolitikáját, azt állította, hogy az amerikai kormány mindig a béke megteremtésére és a leszerelésre törekedett. Az elnök a világbékének biztosítékául az Egyesült Államok fegyveres erejének növelését nevezte meg. Elmondotta, hogy az Egyesült Államokban több mint három és fél millió ember dolgozik közvetlenül a hadiiparban, és elképesztő összegeket fordítanak az Egyesült Államok haderejének fejlesztésére. Eisenhower sürgette, hogy a NATO tagállamok fegyveres erőit is a legkorszerűbb fegyverekkel szereljék fel. Végezetül síkraszállt azért, hogy az Egyesült Államok adjon mind fokozottabb segítséget más országoknak. Felhívta a figyelmet a szocialista ,országok hatalmas gazdasági sikereire, rámutatott arra, hogy egyre növekszik a Szovjetunió tekintélye a gazdaságilag elmaradott országokban. Az elnök aggasztónak mondotta a Szovjetunió növekvő befolyását Mint az AP közli, Kennedy kedden Washingtonban Magnuson szenátorral megvitatta a szenátus kereskedelmi bizottságának jelentését. A hírügynökség értesülése szerint a bizottság jelentésében többek között indítványozta, hogy némileg vizsgálják felül az amerikai—kínai kereskedelmet kor* látozó megszorításokat. — Mi az a sürgős ügy ? Egy ideig hallgat, mint aki azt latolgatja magában, beszélhet e őszintén. Miután megnyugtatom, tovább fűzi a szó fonalát. — A tanácselnököt váltjuk le. Aztán elhallgat, mint aki ezzel elintézett mindent. Közben félszemmel rámpislog, s úgy várja, hogy kérdezek-e még azután valamit. Elértem gondolatát. — Rossz fát tett a tűzre? — Ha-jaj. Egész csomót. — Ezen kacarászik egy darabig, majd invitál, hogy siessünk, mert a tanácsülés 1-kor kezdődik és az öreg zsebóra mutatója pontosan jelzi, hogy pár perc múlva 1 óra lesz. Megszaporázzuk lépteinket, s benyitunk a tanácsházára. Az elnök feliratú ajtó mögött négyen- öten beszélgetnek. Köztük van Püski Sándor tanácstitkár is. A szóbeszéd tárgyát az elnök ügye képezd. Érdeklődésemre egy jegyzőkönyvet rak elém a titkár. — Ebből megtud mindent az elvtárs, olvassa csak el nyugodtan. A többiek egy pillanatra elhallgatnak. Lehet, hogy a hatást várták, vagy csak azért nem beszélnek, mert nem akarnak zavarni. A jegyzőkönyvből hamarosan kitűnt, hogy Jónás Sándor, a kamuti tanácselnök valóban egész csomó rossz fát tett a tűzre. 1959- ben hét hold földet használt jogtalanul, s ezután adót sem fizetett. Persze a terményt a saját kamrájába vitette. — Amikor még a tsz-ben dolgozott, figyelmeztették hibáira — szólalt meg Püski Sándor. Ennek ellenére továbbra is több olyan dolgot csinált, amit nem lett volna szabad. — Ez így van — kapcsolódott a beszélgetésbe Korcsolán Gyuri bácsi. — Az a baj, hogy az ilyen ember nem vigyázz magára eléggé. A jegyzőkönyv szerint a kamuti volt tanácselnök azzal védekezett, hogy anyagi hiányokkal küszködött. Ez viszont nem mentség arra, hogy megcsaljuk államunkat. Az a föld, amit ő használt, a termelőszövetkezeté. Csak valahogy kimaradt a tagosításkor. — Olyan ez, mint amikor valaki elkezd inni — véli Benkő András. — Azt mondják, a lejtőn nehéz megállni. így volt ezzel Jónás Sándor is. Persze a 7 hold föld termése sokat segített rajta. Lapozzunk csak tovább a jegyzőkönyvben. Jónás Sándor az 1958- as választáskor került a kamuti tanács élére. A föld jogtalan használatát már 59-ben megkezdte. A föld munkálása nem volt könyS mit szólt mindehhez a volt tanácselnök? A pártgyűlésen elmondotta, hogy belátja, hibát követett el. De továbbra is párttag akar maradni és dolgozni akar. A kommunisták egyelőre ezt a lehetőséget nem adták meg neki. Kizárták a pártból és leváltották vezető állásából. A rendkívüli tanácsülésen is egyhangú volt a vélemény. Vége a türelmi időnek, a tanács élére olyan ember kell, aki becsületesen helytáll, s nem tér rá arra az útra, amely előbb-utóbb a börtönbe vezet. Jónás Sándor nem gondolkozott ezen, s a pénz utáni vágy elcsábította őt A kamuti kommunisták azonban nem bocsátottak meg neki (helyesen), hanem olyan büntetést Meg nem erősített hírek szerint Elisabethvillebe szállították Lumumbát — Kaszavubu fenyegetőzik Elisabethville (MTI) Mint a nyugati hírügynökségek félhivatalos forrásokra hivatkozva közlik, Lumumbát, a központi kongói kormány miniszterelnökét és a központi kormány két másik letartóztatott tagját kedden repülőgépen Thysvillei börönéből Eli- sabethviliebe, Katanga fővárosába szállították. Lumumbáékat — írja az AP — erős csendőri kordon várta. A megbilincselt foglyokat egy tehergépkocsiba tuszkolták és ismeretlen helyre vitték. Hivatatlos helyről nem voltak hajlandók sem cáfolni, sem megerősíteni Lumumba megérkezését. ( Elisabethvillei „befolyásos körök” í később megerősítették, az AP vi- | szont „jól értesült” forrásokra utalva cáfolta a hírt. Az AP hírügynökség a kongói miniszterelnök Elisabethvillebe szállítását kommentálva megállapítja, hogy Kaszavubu és Mobutu számára már túlságosan forróvá vált a talaj. A katonák és a rendőrök lázadása megrettentette őket és most úgy vélik, hogy Csőmbe biztosabb börtönőr lehet, mint jómaguk. Katanga szakadár vezetői már napokkal ezelőtt tömeges letartóztatásokat rendeltek el, százával vették őrizetbe a Kongó egységét és a törvényes miniszterelnököt támogató politikusokat. Csombé- ék új terror-akciójának feltehetően az a célja, hogy a Lumumba- párti erők megsemmisítésével könnyítsék meg a miniszterelnök átszállítását Elisabethvillebe. Más kongói jelentések arról számolnak be, hogy Kaszavubu ismét levelet intézett Hammarskjöld ENSZ-főtitkárhoz. Ismeretes, hogy Kaszavubu elégedetlenkedik Dayal tábornok, Hammarskjöld kongói főmegbizottjának tevékenykedésével. Levelében azzal fenyegeti a főtitkárt, ha nem mozdítja el tisztégéből a tábornokot, akkor nem engedélyezi az ENSZ békéltető bizottságának kongói tevékenységét. Kaszavubu szóvivője közölte, Stenleyvilleben engedtek Csőmbe követelésének és hozzájárulnak ahhoz, hogy Elisabethvilleben tar- sák az úgynevezett kongói „kerékasztal értekezletet”. Fiiadéi fi Mihály: M' ég aznap híre ment, mi történt a kocsmában. Mert bár nem volt verekedés sem, mégis igen foglalkoztatta az embereket, ami ott történt. Több volt az egy megtörtént, szokásos verekedésnél. A szegények sajnálták, hogy csak így végződött. Sokan nem bánták volna, ha a béresek ellátják a dolgát annak a sok rátarti, gőgös nagygazda-fiúnak. Sokan már azt is tudni vélték, hogy Bandit elzavarta az öreg Gazdag Laczó János. Ezt mások cáfolták, úgy érvelvén, hogy a fiatalúr nemigen dicsekszik az esettel otthon, mert akkor azt veti a szemére az öreg, miért ül mindig a kocsmában! A gazdagabbak meg- botránkoztak, és váltig emlegették, ez csak a kommunisták és a „cuculisták” műve lehet. Azóta nyílt ki ennyire a szegények szeme, amióta az a vörös világ volt itt. Hiába, nehéz azt kiirtani! Keményebben kellene fogni ezeket! A sok szóbeszédből lassan csak kikristályosodott a valóság. Az öreg Gazdag Laczó meghallgatta a történteket, s vasvilla-szemek- kel járt-kelt az udvaron. Nem állhatott meg előtte senki, semmi. Belerúgott a kutyába, a cselédekhez vasvillát vágott, a fiához nem szólt egy szót sem vagy három napig. Szégyellte is a dolgot, hogy most róla beszélnek a környéken, meg forralt is magában valami nagy-nagy álnokságot, mert egyszer aztán csak megszólalt. Behívta a fiát a szobába, s így för- medt rá: — Tudom, hogy lopsz! A fia nem szólt semmit, várt, mi lesz ebből. — Holnap jönnek a csendőrök, — vetette oda az öreg. A fia meghökkent egy pillanatra. Csak nem akarja ez az öreg ember... de nem. Az lehetetlenség. Aztán hirtelen világosság gyúlt agyában. Kezdte érteni a lakonikus rövidségű beszédet. S az öreg folytatta: — Hány mázsát adtál el az öreg Zombornak? Dacosan válaszolt, ne higgye az öreg csak egy pillanatra is, hogy meg van ijedve. — Ha tudja, minek kérdezi? — Nem tudom, de kell tudnom! Érted? — vetette oda az öreg zor- donan. — Azt meg honnan tudja, hogy Zombornak vittem? — kérdezte meg a fia. — Mindenki tudja, ö csinál ilyeneket mifelénk. S később még mintegy a múlton elmerengve, hozzátette: — Már én is az apjához hordtam. T ános szégyellte, hogy így be" ugrasztottá az apja, de most már igazán szerette volna tudni, hová lyukad ki. — Huszonhatot az idén! —. vágta ki egyszuszra. Várta, sokallni fogja-e az öreg, de annak egy arcizma sem rándult meg. Kis várakozás után megjegyezte, mintha semmi különösebb jelentősége nem volna annak, amit mond: — Ez sok. Ennyi búzát nem lophat egy béres, ha csak nem vak a gazdája ... — Mikor jönnek? — kérdezte János némi szorongással, mert kellemetlennek érezte ezt az egész ügyet. Szeretett volna már túl lenni rajta. — Holnap! Kocsmában mulatott. Pénzt nem kapott tőlem. Honnan lett volna neki? Lopott! Valami rendkívüli gonoszság lappangott szavainak mélyén, ezt fia is érezte, de nem vetett ellen semmit. Vállalta ezt a szennyes frigyet, s talán először életükben, egészen meg voltak egymással elégedve; apa és fia. A csendőrőrsön ugyanakkor a következők hangzottak el Szabó Béla törzsőrmester és Alhi- dy Zsigmond hadnagy között: — Mi újság, törzsőrmester úr? — Nincs semmi különös. Tegnap ment a jelentésem a hadnagy úrhoz... — Igen ... igen. Vettem. Mondja csak, hogy áll ez a Pikó-ügy? Tettek már valamit? — Még nem. A gazdája járt bent nálam, amint ezt azonnal jelentettem, de úgy látom, alaptalan rágalom az egész. — Hogy alaptalan, az majd kiviláglik — szólt emeltebb hangon a hadnagy. Egyébként csodálkozom, hogy még mindig nincs itt az a nagyhángú legény. Hangjában ott bújkált a fenyegetés, a törzsőrmester igyekezett mentséget keresni, de elég ügyetlenül sikerült... — Ügy gondoltam, hogy majd holnap kimegyünk érte ... — Hm... Figyeljen ide törzsőrmester úr! ;— Igenis, hadnagy úr! — válaszolt készségesen a törzsőrmester, közben hadnagya minden mozdulatát figyelte, s a nagy ne- kikészülődésből meglátta, hogy ez a véres kezű hadnagy megint valamilyen példát akar mutattatni. Nem is csalódott. — Aztán, tudja törzsőrmester úr, hogy mit beszélnek itt a vasárnapi esetről? — adta fel tovább a kérdést a hadnagy. — Hallottam egyet-mást... — Na és mi a véleménye, nem kellene elhallgattatni egyeseket, akik túlságosan is sokat beszélnek? A törzsőrmester láthatóan kipirult. Csendőr volt, de nem sokat értett a politikához. A hadnagy hosszas politikai fejtegetésekbe kezdett, s az elmondottak végső kicsengése az volt, hogy be kell fogni a szegények száját, mert különben ki tudja, mire fajulnak a dolgok. — Annak, hogy ez a béres feleselni mert a gazdájával, hogy társa bicskát rángatott elő, egyes- egyedül a kommunisták az okai. Nem felejtették el még ezek 19- et, amikor ők dirigáltak; érti már törzsőrmester úr? Amaz nem válaszolt semmit, csak állt egyenesen hadnagya előtt, aki nagyón belemelegedett a magyarázgatásba, még tovább folytatta nagyképűen. Nagyon imponált neki ez a szerep, kiokosítani ezt az altisztet, mert úgy kell ezeknek mindent megmagyarázni, mint a gyerekeknek. Keményebben folytatta: — Lopott? Lehet... Nem lopott? Az is lehet. De most nem is ez a lényeg! Ha most nem lépünk fel erélyesen, a jövő vasárnap már ők fogják kidobálni a tisztességes gazdafiúkat a kocsmából. Ez politikai kérdés, itt nem szabad kés-
