Békés Megyei Népújság, 1960. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-28 / 305. szám

NÉPÚJSÁG I960, december 28., szerda ilCtmíosö/ii/i mozaik Már túl vagyunk az ünnepen, de azért még a szobákbasn állnak a karácsonyfák és otthon még ebéd után asztalra ke­rül az ünnepi sütemény. 1960 karácsonya szép volt minde­nütt. A családi tűzhely melegében az év apró kis bosszúságait elfeledve, jókedvűen indultunk az év utolsó hete elé. Kártyások Mit kaptál karácsonyra ? Kis karácsonyi történetünk talán nem is egy helyen játszó­dik le — de jellemző. A család szemefénye, a három éves Pis­tike egész nap kezében szoron­gatta a karácsonyra kapott mackót. A vendég élve a ven­dégjoggal megkérdezte Pisti­két: — Mondd Pistike, mit kap­tál karácsonyra? — Egy mackót __— aztán P istike elmélázva forgatja ke­Amikor Szofijka kilépett a színpad­ira. Vászja nem akart hiníná a szemé­nek. A pódiumon egy kifestett bábú zében a mackót, majd magán­monológba kezd. — Én tudom, hogy ezt apu vette, apu volt a Jézuska. Mindenütt telt hás A kétnapos ünnep alatt a színházban nagy sikerrel ját­szották továbbra is Jókai: Kő­szívű ember fiai-t. Filmszínhá­zaink szintén zsúfolt házak előtt mutatják be filmjeiket. De már érzik a szilveszteri hangulat is. Mindkét moziban „egy forintos’’ kabarét is ját­szanak. állt ízléstelen ruhában; és természetel­lenes hangon énekelt valami dzsessz- dalocskát. Vászna legszívesebben a föld alá süllyedt volna. Tengerésziskolás bará­tainak annyit mesélt Szofijkáról, a kedves, tehetséges kislányról, s most itt áll előtte. Barátai nézték az „éne­kesnőt’* és gúnyosan sugdolóztak. Vászjának eszébe jutott, hogy nem is oly régen milyen szépen énekéit Szo­fijka ukrán dalokat. Igaz — emlékezett vissza Vászja —, Szofijka mindig különös voK. Egy év alatt több szakmát is változtatott. Legutóbb, ami­kor a faluban találkoztak, megállapod­tak, hogy Szofijka eljön vele Odesszá­ba, s beiratkozik a hajórádiós tanfo­lyamra. Vászja már arról álmodozott, hogy együtt teljesítenek szolgálatot a hajón, együtt utaznak messzi, ismeret­ien országokba. De ebből semmi sem lett. Vászja már megváltotta a vasúti jegyet, de Szofijka meggondolta ma­gát. Elkápráztatta a lehetőség, amelyet Omelszkij, egy kis esztrádegyüttes ve­zetője festett le előtte. A férfi úgy gondolta, a tehetséges, szép hangú kis­lány majd fellendíti együttese mosta­nában nagyon hanyatló karrierjét. S Szofijka elhagyta kedvesét; \; s;; így kezdődik ennek aiz érdekes szovjet filmnek a története. (Bemutat­ja a csabai Szabadság Mozi). Van egy „izgága” kérdésünk. — Tessék megmondani: a szilveszteri is ilyen lesz? Mulatók és mulattatok A békéscsabai vendéglátó- ipar összes helyiségei zsúfo­lásig megteltek. Sehol nem le­hetett helyet kapni, a pincé­reknek sok dolguk volt, s a kö­zönség is jól érezte magát. Van azért néhány megjegyzésünk: Vajon a Csaba Szálló téli­kertjét mért nem lehet a me­gyeszékhely színvonalának megfelelően karbantartani? Miért van ott olyan sötétség — bár nem vagyunk ellene a han­gulatvilágításnak —, és azt sem tudjuk megérteni, hogy a par­ketten miért található meg az októberben behordott sár? Még van egy akadékoskodó megjegyzésünk, ez már a Kis­hajónak szól. Vajon a néhány évvel ezelőtt az ablakokra pin- gált tengeri szörnyek és a kifi­camodott mellű sellő megéri-e még az 1961. évi Szilvesztert? (D.) Felépült az új Lidice A Csehszlovák Szocialista Köz­társaság százmillió koronát for­dított a náci SS-különítmény ál­tal 1942-ben kiirtott Lidice újjá­építésére. Az 500 lakosú bányász­falu minden férfilakosát megöl­ték és csak néhány asszony és gyermek élte túl a deportálást. Az újjáépítés nemrégiben feje­ződött be, többek között egy nagy kertészeti intézetet is létesítettek, ahol a kertészek a különböző ke­leti és nyugati országokból szár­mazó rózsafákból telepített rózsa­kertet ápolják. A hatodik színesbőrű gyereket fogadja örökbe egy angol család A cudding'toní Wilde házaspár eddig már öt színesbőrű gyerme­ket fogadott örökbe és most egy hatodikat szándékszik adoptálni. Wilde asszony kijelentette, hogy. az eddig örökbe fogadott gyerme­kek olyan nagy örömet jelentet­tek, hogy kedvük támadt még egy gyermek örökbefogadására. A Kötegyán, Sarkad, Gyula felől reggel háromnegyed hét óra tájban Békéscsabára érkező vonat utolsó (5053 számú) ko­csijában minden hétköznap szin­te vágni lehet a füstöt. Amikor a vonat megáll, innen senki sem lát dolgukra igyekvő embereket leszállni. Az ajtók rendszerint zárva maradnak, s ha ki is nyílnak, egy-két leszálló utas után ismét bezáródnak. A gyanútlan felszálló csak ak­kor lepődik meg, ha már a kocsi belsejébe jut. A füsttől nem annyira látja, mint hallja, hogy itt kemény ulti-csatát vívnak egymással az utasok, miközben egy- és kétforintosok cserélnek gazdát és az izgalomtól össze­rágott csikkvég-eső hull a pad­lóra, az ülésre, sőt elvétve még a hamutartóba is. A naponta felszállók már meg­szokták ezt és jobb híján —$ addig, amíg egy-egy hely meg­ürül, kibicelnek. Csak abban as esetben jönnek ki a sodrukból, ha a „kártyaklub” tagjaival sze­rencsétlenségükre éppen a lép­csőn, vagy a kocsi folyosóján ta­lálkoznak. Mert — a tapasztalat szerint — ezek a kártyások olyan emberek, hogy amíg kár­tyáznak, addig semmi mást nem csinálnak. (Persze osztanak és csikkeket is rágnak, de ez a „szakmához” tartozik.) Amikor azonban leszállásra kerül a sor, akkor meg úgy megindulnak, mint a tankok és hajtanak, le­gázolva mindenkit, ami útjukba akad. Ilyenkor ja} azoknak a felszállóknak, akik még nem tudják, hogy az „okosabb en­ged”. Ez utóbbi esetben aztán nem­csak egy füstös és csikkel te­leszórt kocsi marad utánuk, ha­nem néhány dolgozótársuk el­rontott napja is. —or— Békéscsabai Faipari Kisipari Termelőszö vetkezet új címe : Békéscsaba Berényi út 122. Telefon: 12-09 és 21-88 KÉSZÍT: fényezett és festett háló­szoba-bútorokat, kárpitos garnitúrákat és egysze­mélyes rekamiékat. Kedves megrendelőink­nek és összes ügyfeleink­nek eredményes, sikerek­ben gazdag, boldog új esztendőt kíván a Békéscsabai Faipari Ktsz vezetősége FILMHÍRADÓ m-m ■■■■*■ ■ ■ ■>■■■■■■■■■■■■■■■■ ■ ■ ■ ■ »aa ■ a autaa A Fetsete-tenger lánya Színes szovjet film Kovái Lőrinc^ Rádiósxörnyeteg (Folytatás a 3. oldalról.) görcsöt kaptak, ketten megfojtottak a feleségüket, és ugyancsak ketten ce­mentet öntöttek a fülükbe, hogy ki ne ugorjának az ablakon, összeesküdtek a Rádiószörnyeteg ellen. Egy novemberi estén, miután a Rá­diószörnyeteg rádióját félállomásra ál­lítva úgy, hogy az egész ház megtelt valami sakálvonyításszerű, de olykor oroszlánbömböléssé váló hang-epilep­sziával, mely olykor szamárordítássá enyhült, máskor kukorékolássá véko­nyodott... egyszóval, miután félállo­másra állította a rádióját a Rádióször­nyeteg, éppen eszpresszóba indult, hogy viszonylagos csendben szítsa fel hevét új rádiózásra — egyszerre há­rom sötétköpenyes lakó ugrott eléje. Valami nyikkant, valami csőr rent... egyszerre három zsebrádió emelkedett fel a félrelebbenő fekete köpenyek alól és szorult a Rádiószömyeteg mind­két öblös füléhez, kissé horpadt hom­lokára. — Hallgasd! Most hallgasd! A zsebrádiók úgy üvöltöttek, mint kis májbajos vízilovak, nyihogtak, mint a párzó zebrák, gonoszul fütyü- résztek, mint egy cinikus férj, aki in flagranti érte a feleségét. A lépcsőház megtelt harsogással és dervisüvöltéssel, ördögi horkolással, gonosz dzsinnek hörgésével és par- kettáncos-csattogással ... A három összeesküvő arcán irgalmatlan, hideg hóhérdüh látszott. Várták, mikor kap Vitus táncot az áldozat. De a Rádióször­nyeteg mennyei mosollyal emelte fel fejét. — Köszönöm... köszönöm... mily ked­ves meglepetés... — szólt, öblös füleit mozgatva —, de kissé hangosabban! A rádiót csavarni kell... csavarni..; A ZSebradiÓK zörögve estek a lépcsőház kövére. A Rádiószömye­teg arcán érdeklődés látszott. Lefeküdt a hűvös kőre és ráhajtotta fejét az egyik zsebrádióra, mely éppen a ber­lini állatkertből közvetítette a majom- parádét. Így talált rájuk hajnalban a bölcs és hallgatag házmester, aki éjfélkor a ha­todik emeletről mesélte le az udvarra a szézegyéves gyertyaöntőnek, aki ud­varon javíttatta koporsóját a telefo­non kihívott vízcsapj avítókkal, akiket a túlikészséges lakáskarbantartó vál­lalat küldött ki hosszas könyörgésre. Az összeesküvés kudarca után mindenki feladta a reményt. A lakók némán készülődtek az elmegyógyá­szatra. Már festették a táblát, melyet a bölcs és kevésszavú házmester visz majd a menet élén, ezzel a felirat­tal: „Nem vagyunk őrülitek, hogy meg­őrüljünk! 54 • Egyetlen kérdés izgatta immár a me­nekülőket: hogyan kerülhetnek be a Lipótmező zöld eliziumi rétjeire? — Szerezzünk idegorvosi bizonyít­ványt, akkor a rendőrség is közbeszól — ajánlotta egy sokait szenvedett ló­ápoló, akinek évek óta négy ép záp- foga fájdult meg, ha a Rádiószörnye­teg működésbe lépett. A lakók egymást taposva rohantak az idegorvoshoz. A vizsgálat eredmé­nye lesújtó volt. Húsz lakó közül csak tizet minősítettek át az elmegyógyinté­zetbe, mint hallucinációs kényszerkép- zetben szenvedőket. A másik tíznek nem maradt más, mint várjanak, még néhány napig és bízzanak a Rádió- szörnyetegben; / Mindenesetre , a lakók fele már meg­menekült. Ennek örömére nagy házi- bált rendeztek. Az egész ház ünne­pélyes külsőt öltött. A hátsó lépcsőméi leszedték a feliratot: „Kérem a tiszta­ságra jobban ügyelni! A szemétláda fedelét erősebben lecsukni! Patkány van! Helyette a nagy elmegyógyászok zöldkeretes fényképeit szegezték fel. A megmemekültefcnek ősi szokás szerint egy fogkefét ajándékozott a többiek nevében egy volt dugógyáros. Az ün­nepeiteknek egy madzagon kellett ma­guk után húzni körbe-körbe az udva­ron a fogkefét és féllábon ugrándozva vékony fej haj gon kiáltozni: — Cic, cic, ciccc! — jelezve, hogy vitathatat­lanul jogosultak a diliflepnire. A meg­menekültek és a még maradók a leg­jobb hangulatban, sokáig maradtak együtt és járták a lipótmeziei csárdást erre a dalra: Rádiózzon a Rádiószömyeteg, Hadd dilizzen Az is, aki nem beteg. Mindenesetre nagy volt a vigalom és így nem keltett különösebb feltű­nést, hogy a Rádiószömyeteg társbér­lője, a kövérségéről híres egykori hen­tes mester fülrákban meghalt. A halottat egy fal választotta el csu­pán a Rádiószömyeteg szobájától. Ez a fal a sok évi rádióbömböléstől olyan roskataggá lett, mint azé a városé, melynek falai — úgy mondják — a nép rivalgására omlottak össze. A szobá­ban, ahol a széles hitvesi ágyon kö­véren, súlyosan, még mindig bokáig érő hálóingben feküdt a halott, a gyá­szolók beszélgettek. A szomszédban persze most is bömbölt a rádió, — Ö már nem hallja . .. szólt vígasz­talban az egyik rokon, aki szereteké­nek kétségtelen tanújelét adta, mikor a halott jelenlétében pipára gyújtott, ugyan, de rögtön el is oltotta. — Hihetetlen .; -. de azt hiszem, tény­leg így van — szipogta, szemét törül- getve a feleség —, bár a halottakról oly keveset tudunk. — Na, na néném! — szólt optimista biztatással egy vidékről jött részvétlá­togató, aki nem értette a szavak mö­gött sötétlő valóságot. — Másvilágra aztán ez a rádió sem hallatszik! Ebben a pillanatban a másik szobából, ahol eddig hosszú ideig a pulykatenyésztés előnyeit tag­lalta egy harsogó basszus, körülbelül olyan erővel, mint ahogyan Danton szólott a francia forradalmárokhoz, most — hirtelen pattogó csárdás tört fel: — Debrecenbe kéne menni.;; puly­kakast kéne venni . 3 A részvétlátogatók nem akarták ész­revenni a pattogó csárdást, de a dal­ból rekedt bömb öles, aztán, ismét va­lami sakálvonyítással teljes csárdás lett; — Lassan kocsis, lyukas a kas 5.9^ Egyszercsak a halott térde megreme­geti; a bokáig érő hálóing alatt. Vas­kos lábujjai fel-le görbültek a harsogó ritmus ütemére. Nagy, pillátlan szeme kinyílt. Lassan felült, aztán leugrott az ágyról és úgy ropta a csárdást, hogy csak úgy lobogott a hosszú háló­ing rajta. Vaskos karját nagy hévvel lendítette jobbra-balra, a csárdás üte­mére. 5 3; A rokonság dermedjen állott. Csak a halott anyósának volt annyi lélekjelenléte, hogy odaugrott a falhoz és úgy verte öklével, mintha a veje feje volna,-- Zárja le a rádiót! Zárja el maga Szörnyeteg! — sikodtatta felháborod­va, mert már megvette a koszorút a veje sírjára. A csárdás természetesen erősödött. A fal dörögve leomlott, de a Rádió­szömyeteg, aki éppen a fürdőszobá­ban mosta nylonharisnyáját, nem hal­lott -semmit, inkább csak sejtette, hogy valami történik és kiszólt: — Ilyenkor szabad!.. ; Honnan szól­tak? A ledőlt faira meredt, látta, amint a kövérségéről híres egykori hentesmes- ter fehér hálóinget lebegtetve bezúdul a romokon és csak most sápadt el. — A másvilágról! — szólt fogát vicsor- gatva a halott és tovább ropta a csár­dást olyan hévvel, hogy a hálóingére hullott mész csak úgy füstölgött körü­lötte,

Next

/
Oldalképek
Tartalom