Békés Megyei Népújság, 1960. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-20 / 299. szám

BÉKÉS MEGYE] * Ära 60 fillér * Világ proletárjai, egyesüljetek! W60. DECEMBER 20., KEDD AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA V. ÉVFOLYAM, 299. SZÁM Szolnok megye két ponttal megelőzött bennünket — Közzétették az állattenyésztési munka idei eredményeit — Megyénk termelőszövetkezetei a számszerű fejlesztés időszakában is igen nagy .gondot fordítottak az állattenyésztés szervezésére. 1960- ban a szövetkezeti állattenyésztői munlka legalább olyan fordulatot kapott, mint amilyen mértékben öltött új formát a falusi élet. A szövetkezeti gazdaságok földterü­letének növekedése 273 százalékot ért el. A közös gazdaságok legna­gyobb részében a gazdasági épít­kezésekkel előrehaladtak, s ennek tudható be, hogy az év eleji 25072 szarvas-marha helyett ma 42830-at, a 9489 tehén helyett 13741-et gon­doznak a szövetkezeti istállókban. Termelőszövetkezeteink sertésál­lománya március 1-től október 1- ig — hét hónap alatt — 58362-ről 138 300 darabra, a kocalétszám pe­dig csaknem háromszorosára nőtt, Juliból 22604-gyel, törzsbaromfiból pedig 62 és fél ezerrel tartanak többet, mint nyolc hónappal ez­előtt. A kocalétszám alakulása külön­ben még azért is számottevő, mert a háztáji gazdaságok zömében a korábbi 31981 kocát meghagyták, sőt egy év leforgása alatt a kü­lönböző állami akciók révén me­gyénk sertéskoca-állománya ösz- szességében 15119-el növekedett. Az állattenyésztésben felmuta­tott eredmények — az országos versenybizottság értékelése alap­ján — igen jónak mondhatók. Az ország 19 megyéje közül Békés megye a második helyezést érte el. Előttünk a szolnokiak végeztek mindössze két pont előnnyel. Az országos versenybizottság azonban nemcsak az állatállomány Fásítási napot rendeztek a vésztői kiszesek Az elmúlt vasárnap a vésztői KISZ-fiatalok fásítási napot ren­deztek. A községi tanács fásítási munkájában segítettek azzal, hogy vasárnap társadalmi munkában a Kossuth, Rákóczi és az Arany Já­nos utcában összesen 75 darab gömbakácot ültettek ei. Egyben a fiatalok vállalták, hogy az ed­dig elültetett fákat ápolják és gondozzák. Kétnapos országos galambkiállítás nyílt Békéscsabán Szombaton Békéscsabán, a ME- DOSZ helyi szervezet székházá­ban kétnapos országos galambki­állítás nyílt, melyre Békés, Sza­bolcs, Szolnok megyéből és ha­zánk más tájairól összesen 500 galamb érkezett. A hagyományos galambkiállítás iránt igen nagy az érdeklődés. A látogatók el­ismeréssel nyilatkoznak a római és magyar óriástest« húsgalam­bokról. Megalakult az ország első vidéki mezőgépészeti szakosztálya A Gépipari Tudományos Egye­sület békéscsabai csoportja figye­lemre méltó munkát fejt ki a vas­es fémipari szakemberek tovább­képzésében, a műszaki ismeretek terjesztésében. A csoport eddig kétszáznál több részvevővel öt belföldi tanulmányi látogatást bo­nyolított ie az észak-magyaror­szági, a dunántúli iparvidékeken, Sztálin városban és a Debreceni Gördiülőcsapágygyárban, tagjai közül többen jártak a Szovjetunió­ban, Csehszlovákiában és a Né­met Demokratikus Köztársaság gyáraiban. Sok százan tekintik meg — műszaki szakemberek és a politechnikai oktatásban részesülő iskolások is — a tudományos cso­port vasárnap délelőttönként meg­rendezésre kerülő nemzetközi mű­szaki filmvetítéseit a békéscsabai Szabadság Moziban. Az előadáso­kon magyar, szovjet, csehszlovák, német, angol, francia és olasz — nagyobb részt színes — vasipari, technológiai, továbbá műszaki vi­lághíradókat vetítenek. Többek között bemutatták a tavalyi nem­zetközi műszaki filmfesztiválon nagydíjat nyert Huszonnégy óra a Renault-gyárban című színes francia filmet is. A békéscsabai GTE csoporton belül megalakult a Békés megyei gépállomások mérnökei és tech­nikusai műszaki továbbképzését elősegítő mezőgépészeti szakosz­tály is. Az ország első vidéki me­zőgépészeti szakosztálya filmelő­adásokat, szakmai ankétokat ren­dez. A jövőbeli tapasztalatcserék­re meghívják a MEZÖGÉP-fej- lesztő intézet vezetőit & mumká- társait, a mezőgazdasági gépek tervezőit, gyártó szakembereit, hogy a gyártást összehangolják a gyakorlati tapasztalatokkal. A me­zőgépészeti szakosztály 35 tagja részt vett több napos első tanul­mányi útján is: a budapesti Vörös Csillag Traktorgyárat, a sztálin- városi, az egri üzemeket tekintet­ték meg. A tanulmányutat pénte­ken a szolnoki mezőgazdasági gép­javító látogatásával fejezték be. mennyiségi növekedését vette fi­gyelembe a legjobb eredményt el­ért megyék kiválasztásánál, ha­nem az áruértékesítési tervek tel­jesítését és a tenyésztői munka minőségét is. Három község — 33 vagon baromfi Lassan befejezéshez közeledik a baromfifelvásárlás időszaka, A Szövetkezetek Megyei Értékesítő Központja számba veszi az 1960- ra kötött baromfinevelési szerződések teljesítését. Megyénk három községével — Kondorossal, Hunyával és Csabacsűddel — már el­készítették a „zárszámadást”. A három községből kereken 33 va­gon vágóbaromfi került az állami felvásárló szervekhez. Mindhá­rom községben főként baromfinevelési szerződésre értékesítették a termelőszövetkezetek, a háztáji gazdaságok és az egyéni terme­lők a csirkét, a hízott libát, kacsát és a pulykát. Az értékesítésben legjobb eredményt a kondorosiak értek el. Községük 17,1 vagon baromfit adott a népgazdaságnak. Bébiholmik, divatos női blúzok, lányka kulikabátok, pantallók, szebb kombinált szekrények, televízió-asztalok, házi íróasztalok és más bútorok új iparcikkek gyártását kezdik meg a megye üzemeiben A megye üzemeiben számos új közszükségleti iparcikk gyártását kezdik meg az új évben, amelyek­ből országszerte szállítanak. A Békéscsabai Kötöttárugyárban szép pamut bébiholmikat — boly­hos szövetű hálózsákokat, kocsi­kabátokat, rékliket, rugdalózókat és egyebeket — kötnek: a kere­sett sokféle bébiruhából 1961-ben száznegyvenkettőezret, a második ötéves terv végére pedig fokozato­san kétmilliónyit gyártanak. Ed­dig csak exportra és csupán férfi­aknak készítettek blúzokat és pulóvereket, az asszonyok és lá­nyok kívánságára azonban janu­ártól kezdve olcsó, de igen tetsze­tős, választékos színű és mintájú divatos pamutblúzokat kötnek belföldi szükségletre, s a kedvelt nylon-banlon stólákból és sálak­ból is több tízezernyit készítenek a csabai gyárban; ugyancsak Bé­késcsabán, a szűcs- és kézműipari vállalatnál varrják majd a bébi és a lányka filc kulikabátokat, s az ideinél ötezerrel több kétrészes, sötét színű munkaruhát, húszezer­nyivel több ■ bőrkabátot, tízezer­nyivel több lányka gyapjú pan­tallót készítenek. A jövő évben szebb és jobb mi­nőségű zoknik kerülnek ki a Gyu­lai Harisnyagyárból, amelyben az eddigi egyszínű, sima mintájú he­lyett már több százezer választé­kosabb színű és többféle mintás zoknikat is kötnek. Orosházán korszerű konyhabútorok, Gyulán újszerű szoba- és kisbútorok ké­szülnek jövőre. A Gyulai Bútor­ipari Vállalat pédául magasfénye- zésű keményfából 1200 forgatható lapú televíziós-asztalt, 2200 az ed­diginél sokkal szebb kétajtós, bár­szekrényes és vitrines „Ciliké” el­nevezésű kombinált szekrényt gyárt, a kisbútorokat, éttermi és önkiszolgáló bolti berendezéseket gyártó gyulai ktsz cikkei között újdonságok lesznek a hajlított szö­vet-, műanyagszékek, a műanyag fonású előszobái és kerti, valamint az összecsukható vendéglőkert- helyiségi színes székek és az ún. angol székek, amelyekből sok ezernyit gyártanak, a gyulai ktsz- ben megkezdik a jelenleg igen keresett, az irodainál valamivel kisebb, könnyebb és modernebb házi íróasztalok készítését, s ten­gerparti napozó-öltözőfülkéket szállítanak a külföldi nyaralóhe­lyekre. Hruscsov és Mikojan fogadta Guevarát Moszkva (TASZSZ) Nyikita Hruscsov, szovjet mi­niszterelnök- hétfőn a Kremlben fogadta dr. Ernesto Guevarát, a Kubai Köztársaság gazdasági kül­döttségének vezetőjét. „Feketéző" tsz-parasztok a Viharsarokban A Békés megyei községek új arculatának színfoltjai az évről évre szaporodó, otthonosabbá váló cukrászdák és újabban az esz­presszók is. Az idén Gyomán, Okányban, Körösnagyharsányban, Dombegyházán építettek, jövőre pedig Kétegyházán, Bucsán, Bi- harugrán és Békésszentandrásom létesítenek új cukrászdákat a föld. művesszövetkezetek, azonkívül korszerűsítik a meglévőket. Gyo­mán a megye egyik legszebb, há­rom-karos krémkávéfőző géppel berendezett zenés cukrászdáját adták át rendeltetésének, s Vég­egyháza termelőszövetkezeti köz­ségben is eszpresszógéppel felsze­relt, városi színvonalúra átalakí­tott cukrászdát nyitnak meg. Csaknem harminccal gyarapod­nak a földművesszövetkezeti bü­fék és falatozók is még az idén, és számos helyen eszpresszógépe­ket helyeztek működésbe, közte a Muronyi Állami Gazdaság büféjé­ben is. aaaaaaaaaaBaaBaaBaaaBaBaaBaaaaBBaaaaaaBaBBaaaaaaaaaaiaBaBaaBaaaaaB«aaaBNM«aaBaaaaáBaaaBai A hidraulika-műhelyben A képen Tóth Tivadart, a békéscsabai Vasipari Vállalat hidraulika műhelyének egyik legügyesebb dolgozóját láthatjuk munka közben. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom