Békés Megyei Népújság, 1960. október (5. évfolyam, 232-257. szám)

1960-10-13 / 242. szám

2 MÉPÚJSÁG I960, október 13., csütörtök Páncéltörő téglások Hruscsov elvtárs felszólalása az ENSZ-közgyülés kedd esti ülésén Bíelik János lövegparancsnok egymás után festi a fehér kari­kákat a páncéltörő ágyú csövére. 1, 2, 3, 4, 5, 6,... — számolom, s nyomban meg is kérdezem — Hányat akar még a csőre festeni? — Tizennyolcat — válaszolja. — Nem lesz az sok? — Nem. Ezzel a löveggel hatan lőttünk, s mind a hatónk ripityá- ra lőtt három-három célpontot. A rajba osztott munkásőr elv­társak: Lakos András, Kiss Já­nos, Zsilák U. Mátyás, Vári Ist­ván, Kiszely János szorgalmasan tisztogatják az ágyút. Valameny- nyien téglások, a Békéscsabai Téglagyárban dolgoznak és az ottani munkásőr századhoz tar­toznak. Kiválóan hajtották végre feladatukat, ezért is mosolyog olyan szélesen a lövegparancs­nok, miközben a csőre rajzolja a 18. fehér karikát. A lőtér parancsnoki épületétől két kilométerre foglaltak tüzelő­állást a munkásőrök. Szombaton este arra már nem jutott idő, hogy a célpontokat — a géppuska fészkeket ábrázoló céltáblákat — felállítsák, mert itt, Abasáron na­gyon gyorsan beesteledett. Az al­kony szépséges színeit eltakarta szemünk elől egy kisebb hegy, amely Gyöngyös és a község !cö- zött tornyosodik. Az éjszaka beállta előtt gyor­san kellett intézkedni. — őrséget szervezünk — hív­ja maga köré a lövegparancsno- kokat Gabnai István elvtárs. A negyedik raj parancsnoka, Uhrin András odalép: — Mi a negyedik lövegnél úgy gondoltuk, ma éjszaka önként vál­laljuk a tüzelőállás őrszolgálatát — jelentette ki. — És holnap hogy akarnak lőni pihenő nélkül? — Kiválóan. — Ha egyszer így lesz, akkor rendjén van . A gépkocsik az est leple alatt a belső körletbe indulnak. A ne­gyedik raj tagjai felállítják a sá­tort, maguk között megszervezik az őrséget, megbeszélik a váltást. A Hold egyre feljebb emelkedik az égbolton s az itt-ott kóválygó gomolyfelhők között valósággal bújócskát játszik. Susánszki Já­nos áll éppen őrt, amikor észre­veszi, hogy egy alak közeledik a tüzelőállás felé. Rákiált: — Állj! Ki az?! Az alak megáll. Csend, síri csend. Az őr felemeli fegyverét, csőre tölt, közben az alak ismét feláll és felé indul. Az előbbinél is erélyesebb hangon hallik: — Állj! Ki az?! Ismét csönd. Az alak lehasal. A Hold sápadt sugarai bevilágítják a környéket, amikor az őrszem is­Az „égi kém“ kudarca New York (TASZSZ) Amerikai hírügynökségek jelen­tése szerint október 11-én este az Egyesült Államokban, a califor- niai Point Arguelloban megkísé­relték felbocsátani a „Samos” ne­vű amerikai mesterséges holdat. A UPI hírügynökség jelentése sze­rint ennek az „égi kémnek” az lett volna a feladata, hogy „végered­ményben helyettesítse az U—2-es gépek kémrepüléseit”. Az amerikai légierő két órával a felbocsátás után közölte, hogy „a mesterséges hold ismeretien okoknál fogva nem tért rá pályá- jára’j mét megpillantja a földön fekvő alakot. Mind a ketten már annyi­ra megközelítették egymást, hogy alig volt a távolság közöttük 15— 20 méter. Már éppen célba vette, amikor vakkantást hall. Megáll. Egy kavicsdarabot emel fel és az alak irányába dobja. Az felugrik és eszeveszett csaiholás közben a falu felé fut. Ezen a kis „kalan­don” derültek egy sort és mace- rálják is Susánsziki elvtársat, mi­ért nem használta fegyverét. Hajnali háromkor hideg szél su­han a hegytetőről a völgy felé. A raj tüzet rak. Fázósan bújnak mind a hatan a lángok közelébe .és tüzelnék egészen fél hatig, amikor a többiekkel együtt a pi­henőt félbeszakítva felállítják a célpontokat. Hét óra előtt néhány perccel megérkezik Faragó Elek, a Mun­kásőrség Békés megyei parancs­noka. Such János, a békéscsabai pártbizottság titkára és dr. Köst- ner József munkásőr orvos. Ellen­őrzik az állásokat, beszélgetnek az elvtársakkal. Pont hét órakor Bielik János rajánál eldördül az első próbalövés. A cél előtt csa­pódik be, s a szilánkok szitává verik a géppuskafészket. A má­sodik próbalövésre a 400 méterre lévő cél felborul. — Próbalövést befejezni, cél­táblát felállítani! — hangzik pattogón a parancsnok utasítá­sa. Két munkásőr elvtárs sietős léptekkel indul a tüzelőállásból a parancs teljesítésére. Amint visszaérkeznek, látcsővel páztáz- zák a lőteret, s megkezdődik az igazi lövészet. Hangzik a( vezény­szó, kattan a lövegzár, hallik a tűzparancs, s nyomában a nagy dörrenés. Lakos András elvtárs az engedélyezett öt lőszer helyett hárommal lövi ki a célpontokat. Elvtársai a kezét szorítják Gratulálnak neki. Néhány pilla­nat — amíg a számcsere tart — rövid értékelés. Hová céloztál?... és a rögtönzött tapasztalatcsere után újabb dörrenést lehet hall- lani. Közben a többi páncéltörő raj is felkészül a parancs vég­rehajtására. A harmadik raj el­ső kiváló lövője Litavecz Béla volt. Lövései annyira pontosak voltak, hogy a céltábla alsó szé­le közepét találták el és a repesz- gránát darabokra szaggatta a lő- táblát. — Ezt nem számoltam el — mondja mosolyogva, ahogy a lő- állásból kifelé jön. — És mit számolt el? —fordu­lok felé. — A gyerek születését. A múlt hónap 19-re vártuk, de be­csapott bennünket. Talán már meg is született azóta. Litavecz elvtárs eredményének mindenki örül. — Ennek az örömnek oka van — magyarázza az egyik elvtárs —, mert közöttünk korban is, meg munkásőr szolgálati években is ő egyike a legíiatalabbaknak. Sorjában dördülnek az ágyúk és a lövések után a hangulat még bizakodóbbra fordul. Ezt kü­lönösen azok értik meg, akik a honvédségnél már végrehajtottak olyan feladatot, amikor a hegy oldalában lévő — különböző ma­gasságban és távolságban elhe­lyezett — célpontok megsemmi­sítését kapták parancsba. És dél­előtt 9 órakor már valamennyi munkásőr elvtárs büszkén mond­hatta: a kapott harci feladatot végrehajtotta. A lövegcsövek fehér karikáin viliódzik az őszies napsugár. Az emberek arcáról sugárzik az öröm, a boldogság. Csoportokat alkotnak, ajkukról dal kél szárny­ra, s jókedvük feledteti a nehéz munkát, a sok-sok gyakorlati fog­lalkozást, a több mint 240 kilomé­teres ideutazást, amit a napi mun­ka után a haza védelmére önként vállaltak. Dupsi Károly (Folytatás az 1. oldalról) gyalmi a tibeti kérdést, tárgyalják, de ragaszkodunk ahhoz, hogy a le­szerelés kérdésének elsőbbséget biztosítsunk. El fog jönni" az idő, amikor a népek megkérdezik, mi­ért adtak pénzt azoknak a delegá­tusoknak, akik itt ülnek a köz­gyűlésben. Eljöhet az idő, amikor a né­pek felelősségre vonják azo­kat. akik nem akarják a le­szerelést. Önök talán fegyverkezési ver­senyt akarnak? Mi állunk elébe. A mi rakétáink úgy jönnek ki a gépből, akár a virsli. Harcot akarnak talán: Összetörjük ellen­ségeinket ugyanúgy, ahogy 1918- ban összetörtük. Bennünket nem lehet megijeszteni. De akik itt ülnek, azok megértik, hogy mi nem háborút, hanem békét aka­runk. önök megszavazhatják, hogy a Politikai Bizottság tárgyalja a leszerelés kérdését — mondotta ezután Hruscsov. — Minekünk nincs ellevetésünk, de előre kije- 'enthetem, hogy ebből semmi jó nem fog származni. Mi ezért akartuk, hogy a közgyűlés tár­gyalja a problémát, és hozzáfűz­hetem, mi vagy részt veszünk a Politikai Bizottság határozatainak meghozatalában, vagy nem. Ha észrevesszük, hogy a dolog csak az emberiség félrevezetésére megy.'kivonulunk, mert nem aka­runk részt venni az emberek be­csapásában. Igen, mi kivonultunk a tizes genfi bizottságból a friss levegőre és ezután is figyelni fo­gunk. Figyelni fogjuk, hogy mi­lyen határozatokat akarnak hoz­ni. Ha a közgyűlés úgy határoz, hogy minden nemzet meg­semmisíti az összes fegyve­reit, akkor mi mindenfajta ellenőrzésbe belemegyünk. Ismétlem: mindenfajta ellen­őrzésbe. Minél szélesebb az ellenőrzés, annál biztosabb, hogy senki sem kezd titkos fegyverkezésbe. De csak akkor lehet az ellenőr­zésről tárgyalni, ha leszereltünk, vagy pedig ha egyezmény jött létre a leszerelésről. Beszéltem er­ről Macmillan angol miniszterel­nökkel. ö ezt mondotta: Hrus­csov úr, ön miért siet annyira? Alakítsunk bizottságot, .kezdjünk tárgyalni — én megmondtam ne­ki —, ha várni kell öt évig, ak­kor nagy bajok lehetnek. Ma még csak két-három fiiamnak vannak nukleáris fegyverei, de később másoknak is lehetnek. Kijelenthetem — folytatta a szovjet miniszterelnök —. hogy mi kozmikus űrrakétákat is küldhetünk bárhova a világ­ra. De mi és az emberiség többsége békét akarunk. Emeljék fel Önök a hangju­kat, emeljék fel a béke érde­kében. Kövessék a milliókat, akik békét akarnak és ne hagyják, hogy az emberiség csalódjon bennünk — fejez­te be beszédét Hruscsov tapsvihar közepette. Ezután Jules Mach francia és Wadsworth amerikai delegátus be­szélt a válasz jogán. Mindketten hangoztatták: hormányuk őszin­tén gondolja azt, hogy a Politikai Bizottságban is meg lehet tárgyal­ni a leszerelés kérdését. Ezután az elnök el akarta ren­delni a szavazást, de vita kezdő­dött arról, vajon hogyan szavaz­zanak — először a szovjet javas­latot bocsássák-e szavazás alá, vagy pedig az általános ügyrendi bizottság javaslatát. Ebben a vi­tában Gromikó szovjet külügy­miniszter is felszólalt és támogat­ta azt a javaslatot, hogy először a Szovjetunió indítványa fölött szavazzanak. Végül is azonban az elnök úgy döntött, hogy először az általános ügyrendi bizottság javaslatát bocsátja szavazásra, mert azt előbb terjesztették be. Ezt a javaslatot a közgyűlés 61:12 arányban. 25 tartózkodással el­fogadta. Ezután a szovjet javas­latról szavaztak, amelyet 12:55 arányban — 31 tartózkodással — elvetettek. BATALOV, a Központ elnöke felállt a hatalmas kerekasztal mellől, és intett a táv-televízió ve­zető technikusának. — Koromajov elvtárs, kérem, kapcsolja a Hold-kolóniát. A tanácskozóterem elsötétült, és az egyik falat majdnem egészen betöltő képernyő lassan kivilágo­sodott. Először furcsa, ferde irány­ban szaladó sávok jelentek meg, majd a technikus igazított valamit a vezérlőasztal egyik gombján, és abban a pillanatban tisztán, mint­ha csak közöttük ülne, megjelent a Hold-kolónia televiziós központ­jának ügyeletese. Batalov szólalt meg. — Üdvözlet a Hold-kolóniának! Tokár elvtárs, ugye? A képen az erőteljes, fiatal férfi mintha egyenesen Batalovra te­kintett volna, úgy válaszolt. — Igen, én vagyok Batalov elv­társ. Parancsol? — Kérem, hívja azonnal a ké­szülékhez Szergej Tomaskov elv­társat! — Egy pillanat... Szergej Tomaskov, a Hold-ko­lónia tudós-csoportjának vezetője, különösen jártas a radioaktivitás és az atommaghasadás tudomá­nyos vizsgálataiban. Már közel egy esztendeje, hogy megbízást kapott a Hold-kolónia vezetésére, azóta a Holdon él. Ügy látszik, a Hold-kolónia tu­dósai is rendkívüli megbeszélé­sekre gyűltek össze az Ikarusz II. szenzációs fényképfelvételeinek vétele óta, mert Szergej Tomas­kov késett. A sötét tanácskozóteremben halkan beszélgettek egymással az expedíció tagjai és a meghívott tudósok. Kovács Pista éppen Eli­sa Dabrowskával suttogott, izga­tottan tárgyalták: vajon igaz le­het-e az eddigi gyorsan kialakult feltevés arról, hogy a Marson atomháború Vetett véget az élet­nek? ... A halk beszélgetésnek Szergej Tomaskov vetett véget, amint üdvözölte Batalovot és a többi kollegáját, akik a tanácsko­zó terem hatalmas kerekasztala körül ültek. — Üdvözlet, Batalov elvtárs! üdvözlet mindenkinek a Hold B—5-ös állomásáról. Elnézést a pár percnyi késésért, de az Ika­rusz II. többi felvételeit tanulmá­nyoztuk. Ezeken azonban sajnos semmi érdekeset nem talál­tunk ... Batalov szórakozottan forgatta kezében az apró, gömbalakú mik­rofont, miközben vagy tíz percig beszélgetett Tomaskovval arról, hogy az Ikarusz II. felvételén lát­ható városromok pusztulására feltételezett atomrobbanást el le­het-e tényként fogadni, vagy esetleg más feltételezések is számbajöhetnek? — Nem, másról szó sem lehet — beszélt a képernyőn Tomas­kov — valamennyiünk és én is állítom: a Marson — hogy mikor, ezt még nem tudhatjuk pontosan — rettenetes atomhalál vetett vé­get mindenféle életnek ... — Veszélyezteti ez az ön véle­ménye szerint a Kozmoszplán utasait? Kiléphetnek az expedí­ció tagjai a Mars felszínére9 Egyszóval: milyen lehet a rádió­aktivitás mértéke a Mars légkö­rében, és a bolygó felszínén? TOMASKOV nem felelt azon­nal. Jegyzettömbjét kereste zse­bében, aztán fellapozta a közepe táján. — Az Ikarusz II. fényképezés közben az exponálással egyidő- ben különböző adatokat is rögzí­tett műszereivel. Ezek egy részét máris feldolgoztuk. A romváros fényképezésekor lejegyzett ada­tok szerint a rádióaktivitás nagy­sága semmivel sem nagyobb, mint a Mars más területei felett. Valószínű tehát, hogy a romváros talaján, kövein sem telepedett meg olyan magas rádióaktivitás, mely veszélyeztetné az expedíció tagjait. Természetes azonban, hogy nem árt, sőt feltétlenül szükséges az óvatosság... Nem volt rá még példa ugyan, de a műszerek is tévedhetnek .. . — Értem, Tomaskov elvtárs Kérem, hogy a megfelelő utasítá­sok szerint járjon el a Kozmosz­plán indulása után. Az időpont változatlan. A programot azonban átdolgozzuk: a romváros felderí­tése lesz expedíciónk egyik főfel­adata ... Doszvidánia, Tomaskov! A kölcsönös üdvözlés után a képernyő elsötétül, és a nagy ta­nácskozóterem újból fényárba bo­rult. Batalov felállt. Ünnepélyes ko­morság tükröződött tekintetében, ahogy munkatársaira nézett. — Elvtársak! Nagyon nehéz és fáradságos munka vár ránk. A programváltozás teljes kidolgozá­sára néhány óránk van már csu­pán, viszont az egész világ tőlünk vár választ a Mars titkára, a ti­tok megfejtésére ... Mégegyszer kérem valamennyiket: minden tudásukkal, szívükkel vigyék győ­zelemre első Mars-expediciónkat! Itt megállt egy pillanatra az el­nök és kisvártatva mosolyogva folytatta: — Nem, nem akaróik nagy sza­vakat puffogtatni, nézzék el ne­kem, hogy ennyire elkapott a hév, és ... ne haragudjanak, tudom, valamennyien mindent megtesz­nek a siker érdekében ... Hiszen nem kisebbel, mint az életükkel játszanak ... De tudják, ez a mi sorsunk, űrhajósoké... ZŰGO TAPSORKÁNBA vesz­tek Batalov szavai. A megbeszé­lés minden résztvevője felállva tapsolt, és ez a taps elsősorban az öt elszánt embert köszöntötte, akik nem sokkal több, mint 24 óra múltán már az űrben szágul­danak az ezüstfehér Kozmoszplán svomrában. a Mars felé... (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom