Békés Megyei Népújság, 1960. október (5. évfolyam, 232-257. szám)
1960-10-13 / 242. szám
2 MÉPÚJSÁG I960, október 13., csütörtök Páncéltörő téglások Hruscsov elvtárs felszólalása az ENSZ-közgyülés kedd esti ülésén Bíelik János lövegparancsnok egymás után festi a fehér karikákat a páncéltörő ágyú csövére. 1, 2, 3, 4, 5, 6,... — számolom, s nyomban meg is kérdezem — Hányat akar még a csőre festeni? — Tizennyolcat — válaszolja. — Nem lesz az sok? — Nem. Ezzel a löveggel hatan lőttünk, s mind a hatónk ripityá- ra lőtt három-három célpontot. A rajba osztott munkásőr elvtársak: Lakos András, Kiss János, Zsilák U. Mátyás, Vári István, Kiszely János szorgalmasan tisztogatják az ágyút. Valameny- nyien téglások, a Békéscsabai Téglagyárban dolgoznak és az ottani munkásőr századhoz tartoznak. Kiválóan hajtották végre feladatukat, ezért is mosolyog olyan szélesen a lövegparancsnok, miközben a csőre rajzolja a 18. fehér karikát. A lőtér parancsnoki épületétől két kilométerre foglaltak tüzelőállást a munkásőrök. Szombaton este arra már nem jutott idő, hogy a célpontokat — a géppuska fészkeket ábrázoló céltáblákat — felállítsák, mert itt, Abasáron nagyon gyorsan beesteledett. Az alkony szépséges színeit eltakarta szemünk elől egy kisebb hegy, amely Gyöngyös és a község !cö- zött tornyosodik. Az éjszaka beállta előtt gyorsan kellett intézkedni. — őrséget szervezünk — hívja maga köré a lövegparancsno- kokat Gabnai István elvtárs. A negyedik raj parancsnoka, Uhrin András odalép: — Mi a negyedik lövegnél úgy gondoltuk, ma éjszaka önként vállaljuk a tüzelőállás őrszolgálatát — jelentette ki. — És holnap hogy akarnak lőni pihenő nélkül? — Kiválóan. — Ha egyszer így lesz, akkor rendjén van . A gépkocsik az est leple alatt a belső körletbe indulnak. A negyedik raj tagjai felállítják a sátort, maguk között megszervezik az őrséget, megbeszélik a váltást. A Hold egyre feljebb emelkedik az égbolton s az itt-ott kóválygó gomolyfelhők között valósággal bújócskát játszik. Susánszki János áll éppen őrt, amikor észreveszi, hogy egy alak közeledik a tüzelőállás felé. Rákiált: — Állj! Ki az?! Az alak megáll. Csend, síri csend. Az őr felemeli fegyverét, csőre tölt, közben az alak ismét feláll és felé indul. Az előbbinél is erélyesebb hangon hallik: — Állj! Ki az?! Ismét csönd. Az alak lehasal. A Hold sápadt sugarai bevilágítják a környéket, amikor az őrszem isAz „égi kém“ kudarca New York (TASZSZ) Amerikai hírügynökségek jelentése szerint október 11-én este az Egyesült Államokban, a califor- niai Point Arguelloban megkísérelték felbocsátani a „Samos” nevű amerikai mesterséges holdat. A UPI hírügynökség jelentése szerint ennek az „égi kémnek” az lett volna a feladata, hogy „végeredményben helyettesítse az U—2-es gépek kémrepüléseit”. Az amerikai légierő két órával a felbocsátás után közölte, hogy „a mesterséges hold ismeretien okoknál fogva nem tért rá pályá- jára’j mét megpillantja a földön fekvő alakot. Mind a ketten már annyira megközelítették egymást, hogy alig volt a távolság közöttük 15— 20 méter. Már éppen célba vette, amikor vakkantást hall. Megáll. Egy kavicsdarabot emel fel és az alak irányába dobja. Az felugrik és eszeveszett csaiholás közben a falu felé fut. Ezen a kis „kalandon” derültek egy sort és mace- rálják is Susánsziki elvtársat, miért nem használta fegyverét. Hajnali háromkor hideg szél suhan a hegytetőről a völgy felé. A raj tüzet rak. Fázósan bújnak mind a hatan a lángok közelébe .és tüzelnék egészen fél hatig, amikor a többiekkel együtt a pihenőt félbeszakítva felállítják a célpontokat. Hét óra előtt néhány perccel megérkezik Faragó Elek, a Munkásőrség Békés megyei parancsnoka. Such János, a békéscsabai pártbizottság titkára és dr. Köst- ner József munkásőr orvos. Ellenőrzik az állásokat, beszélgetnek az elvtársakkal. Pont hét órakor Bielik János rajánál eldördül az első próbalövés. A cél előtt csapódik be, s a szilánkok szitává verik a géppuskafészket. A második próbalövésre a 400 méterre lévő cél felborul. — Próbalövést befejezni, céltáblát felállítani! — hangzik pattogón a parancsnok utasítása. Két munkásőr elvtárs sietős léptekkel indul a tüzelőállásból a parancs teljesítésére. Amint visszaérkeznek, látcsővel páztáz- zák a lőteret, s megkezdődik az igazi lövészet. Hangzik a( vezényszó, kattan a lövegzár, hallik a tűzparancs, s nyomában a nagy dörrenés. Lakos András elvtárs az engedélyezett öt lőszer helyett hárommal lövi ki a célpontokat. Elvtársai a kezét szorítják Gratulálnak neki. Néhány pillanat — amíg a számcsere tart — rövid értékelés. Hová céloztál?... és a rögtönzött tapasztalatcsere után újabb dörrenést lehet hall- lani. Közben a többi páncéltörő raj is felkészül a parancs végrehajtására. A harmadik raj első kiváló lövője Litavecz Béla volt. Lövései annyira pontosak voltak, hogy a céltábla alsó széle közepét találták el és a repesz- gránát darabokra szaggatta a lő- táblát. — Ezt nem számoltam el — mondja mosolyogva, ahogy a lő- állásból kifelé jön. — És mit számolt el? —fordulok felé. — A gyerek születését. A múlt hónap 19-re vártuk, de becsapott bennünket. Talán már meg is született azóta. Litavecz elvtárs eredményének mindenki örül. — Ennek az örömnek oka van — magyarázza az egyik elvtárs —, mert közöttünk korban is, meg munkásőr szolgálati években is ő egyike a legíiatalabbaknak. Sorjában dördülnek az ágyúk és a lövések után a hangulat még bizakodóbbra fordul. Ezt különösen azok értik meg, akik a honvédségnél már végrehajtottak olyan feladatot, amikor a hegy oldalában lévő — különböző magasságban és távolságban elhelyezett — célpontok megsemmisítését kapták parancsba. És délelőtt 9 órakor már valamennyi munkásőr elvtárs büszkén mondhatta: a kapott harci feladatot végrehajtotta. A lövegcsövek fehér karikáin viliódzik az őszies napsugár. Az emberek arcáról sugárzik az öröm, a boldogság. Csoportokat alkotnak, ajkukról dal kél szárnyra, s jókedvük feledteti a nehéz munkát, a sok-sok gyakorlati foglalkozást, a több mint 240 kilométeres ideutazást, amit a napi munka után a haza védelmére önként vállaltak. Dupsi Károly (Folytatás az 1. oldalról) gyalmi a tibeti kérdést, tárgyalják, de ragaszkodunk ahhoz, hogy a leszerelés kérdésének elsőbbséget biztosítsunk. El fog jönni" az idő, amikor a népek megkérdezik, miért adtak pénzt azoknak a delegátusoknak, akik itt ülnek a közgyűlésben. Eljöhet az idő, amikor a népek felelősségre vonják azokat. akik nem akarják a leszerelést. Önök talán fegyverkezési versenyt akarnak? Mi állunk elébe. A mi rakétáink úgy jönnek ki a gépből, akár a virsli. Harcot akarnak talán: Összetörjük ellenségeinket ugyanúgy, ahogy 1918- ban összetörtük. Bennünket nem lehet megijeszteni. De akik itt ülnek, azok megértik, hogy mi nem háborút, hanem békét akarunk. önök megszavazhatják, hogy a Politikai Bizottság tárgyalja a leszerelés kérdését — mondotta ezután Hruscsov. — Minekünk nincs ellevetésünk, de előre kije- 'enthetem, hogy ebből semmi jó nem fog származni. Mi ezért akartuk, hogy a közgyűlés tárgyalja a problémát, és hozzáfűzhetem, mi vagy részt veszünk a Politikai Bizottság határozatainak meghozatalában, vagy nem. Ha észrevesszük, hogy a dolog csak az emberiség félrevezetésére megy.'kivonulunk, mert nem akarunk részt venni az emberek becsapásában. Igen, mi kivonultunk a tizes genfi bizottságból a friss levegőre és ezután is figyelni fogunk. Figyelni fogjuk, hogy milyen határozatokat akarnak hozni. Ha a közgyűlés úgy határoz, hogy minden nemzet megsemmisíti az összes fegyvereit, akkor mi mindenfajta ellenőrzésbe belemegyünk. Ismétlem: mindenfajta ellenőrzésbe. Minél szélesebb az ellenőrzés, annál biztosabb, hogy senki sem kezd titkos fegyverkezésbe. De csak akkor lehet az ellenőrzésről tárgyalni, ha leszereltünk, vagy pedig ha egyezmény jött létre a leszerelésről. Beszéltem erről Macmillan angol miniszterelnökkel. ö ezt mondotta: Hruscsov úr, ön miért siet annyira? Alakítsunk bizottságot, .kezdjünk tárgyalni — én megmondtam neki —, ha várni kell öt évig, akkor nagy bajok lehetnek. Ma még csak két-három fiiamnak vannak nukleáris fegyverei, de később másoknak is lehetnek. Kijelenthetem — folytatta a szovjet miniszterelnök —. hogy mi kozmikus űrrakétákat is küldhetünk bárhova a világra. De mi és az emberiség többsége békét akarunk. Emeljék fel Önök a hangjukat, emeljék fel a béke érdekében. Kövessék a milliókat, akik békét akarnak és ne hagyják, hogy az emberiség csalódjon bennünk — fejezte be beszédét Hruscsov tapsvihar közepette. Ezután Jules Mach francia és Wadsworth amerikai delegátus beszélt a válasz jogán. Mindketten hangoztatták: hormányuk őszintén gondolja azt, hogy a Politikai Bizottságban is meg lehet tárgyalni a leszerelés kérdését. Ezután az elnök el akarta rendelni a szavazást, de vita kezdődött arról, vajon hogyan szavazzanak — először a szovjet javaslatot bocsássák-e szavazás alá, vagy pedig az általános ügyrendi bizottság javaslatát. Ebben a vitában Gromikó szovjet külügyminiszter is felszólalt és támogatta azt a javaslatot, hogy először a Szovjetunió indítványa fölött szavazzanak. Végül is azonban az elnök úgy döntött, hogy először az általános ügyrendi bizottság javaslatát bocsátja szavazásra, mert azt előbb terjesztették be. Ezt a javaslatot a közgyűlés 61:12 arányban. 25 tartózkodással elfogadta. Ezután a szovjet javaslatról szavaztak, amelyet 12:55 arányban — 31 tartózkodással — elvetettek. BATALOV, a Központ elnöke felállt a hatalmas kerekasztal mellől, és intett a táv-televízió vezető technikusának. — Koromajov elvtárs, kérem, kapcsolja a Hold-kolóniát. A tanácskozóterem elsötétült, és az egyik falat majdnem egészen betöltő képernyő lassan kivilágosodott. Először furcsa, ferde irányban szaladó sávok jelentek meg, majd a technikus igazított valamit a vezérlőasztal egyik gombján, és abban a pillanatban tisztán, mintha csak közöttük ülne, megjelent a Hold-kolónia televiziós központjának ügyeletese. Batalov szólalt meg. — Üdvözlet a Hold-kolóniának! Tokár elvtárs, ugye? A képen az erőteljes, fiatal férfi mintha egyenesen Batalovra tekintett volna, úgy válaszolt. — Igen, én vagyok Batalov elvtárs. Parancsol? — Kérem, hívja azonnal a készülékhez Szergej Tomaskov elvtársat! — Egy pillanat... Szergej Tomaskov, a Hold-kolónia tudós-csoportjának vezetője, különösen jártas a radioaktivitás és az atommaghasadás tudományos vizsgálataiban. Már közel egy esztendeje, hogy megbízást kapott a Hold-kolónia vezetésére, azóta a Holdon él. Ügy látszik, a Hold-kolónia tudósai is rendkívüli megbeszélésekre gyűltek össze az Ikarusz II. szenzációs fényképfelvételeinek vétele óta, mert Szergej Tomaskov késett. A sötét tanácskozóteremben halkan beszélgettek egymással az expedíció tagjai és a meghívott tudósok. Kovács Pista éppen Elisa Dabrowskával suttogott, izgatottan tárgyalták: vajon igaz lehet-e az eddigi gyorsan kialakult feltevés arról, hogy a Marson atomháború Vetett véget az életnek? ... A halk beszélgetésnek Szergej Tomaskov vetett véget, amint üdvözölte Batalovot és a többi kollegáját, akik a tanácskozó terem hatalmas kerekasztala körül ültek. — Üdvözlet, Batalov elvtárs! üdvözlet mindenkinek a Hold B—5-ös állomásáról. Elnézést a pár percnyi késésért, de az Ikarusz II. többi felvételeit tanulmányoztuk. Ezeken azonban sajnos semmi érdekeset nem találtunk ... Batalov szórakozottan forgatta kezében az apró, gömbalakú mikrofont, miközben vagy tíz percig beszélgetett Tomaskovval arról, hogy az Ikarusz II. felvételén látható városromok pusztulására feltételezett atomrobbanást el lehet-e tényként fogadni, vagy esetleg más feltételezések is számbajöhetnek? — Nem, másról szó sem lehet — beszélt a képernyőn Tomaskov — valamennyiünk és én is állítom: a Marson — hogy mikor, ezt még nem tudhatjuk pontosan — rettenetes atomhalál vetett véget mindenféle életnek ... — Veszélyezteti ez az ön véleménye szerint a Kozmoszplán utasait? Kiléphetnek az expedíció tagjai a Mars felszínére9 Egyszóval: milyen lehet a rádióaktivitás mértéke a Mars légkörében, és a bolygó felszínén? TOMASKOV nem felelt azonnal. Jegyzettömbjét kereste zsebében, aztán fellapozta a közepe táján. — Az Ikarusz II. fényképezés közben az exponálással egyidő- ben különböző adatokat is rögzített műszereivel. Ezek egy részét máris feldolgoztuk. A romváros fényképezésekor lejegyzett adatok szerint a rádióaktivitás nagysága semmivel sem nagyobb, mint a Mars más területei felett. Valószínű tehát, hogy a romváros talaján, kövein sem telepedett meg olyan magas rádióaktivitás, mely veszélyeztetné az expedíció tagjait. Természetes azonban, hogy nem árt, sőt feltétlenül szükséges az óvatosság... Nem volt rá még példa ugyan, de a műszerek is tévedhetnek .. . — Értem, Tomaskov elvtárs Kérem, hogy a megfelelő utasítások szerint járjon el a Kozmoszplán indulása után. Az időpont változatlan. A programot azonban átdolgozzuk: a romváros felderítése lesz expedíciónk egyik főfeladata ... Doszvidánia, Tomaskov! A kölcsönös üdvözlés után a képernyő elsötétül, és a nagy tanácskozóterem újból fényárba borult. Batalov felállt. Ünnepélyes komorság tükröződött tekintetében, ahogy munkatársaira nézett. — Elvtársak! Nagyon nehéz és fáradságos munka vár ránk. A programváltozás teljes kidolgozására néhány óránk van már csupán, viszont az egész világ tőlünk vár választ a Mars titkára, a titok megfejtésére ... Mégegyszer kérem valamennyiket: minden tudásukkal, szívükkel vigyék győzelemre első Mars-expediciónkat! Itt megállt egy pillanatra az elnök és kisvártatva mosolyogva folytatta: — Nem, nem akaróik nagy szavakat puffogtatni, nézzék el nekem, hogy ennyire elkapott a hév, és ... ne haragudjanak, tudom, valamennyien mindent megtesznek a siker érdekében ... Hiszen nem kisebbel, mint az életükkel játszanak ... De tudják, ez a mi sorsunk, űrhajósoké... ZŰGO TAPSORKÁNBA vesztek Batalov szavai. A megbeszélés minden résztvevője felállva tapsolt, és ez a taps elsősorban az öt elszánt embert köszöntötte, akik nem sokkal több, mint 24 óra múltán már az űrben száguldanak az ezüstfehér Kozmoszplán svomrában. a Mars felé... (Folytatjuk)
