Békés Megyei Népújság, 1960. október (5. évfolyam, 232-257. szám)
1960-10-06 / 236. szám
4 HÉP ÚJ SÄß I960, október 6., csütörtök 'JtUtyM i-egenyeián Az emberi magatartás ábc-jéből ^ Ugye milyen jól ismerjük ezt a kedves dalt? Jól ismerjük, mint ahogyan e dal zenéjének szerzőjét, az alacsony termetű, maholnap 80 éves, s egész életében köztiszteletben álló Purcsi Pepi bácsit,,aki itt jár közöttünk, akivel mindennap találkozunk. Kevesen vannak Békéscsabán, akik ne ismernék őt, a szerény, idős muzsikust. Nyolcvan esztendő nagy idő, azonban Pepi bácsit még most is megtaláljuk minden este a vendéglőkben, az éttermekben és mint régen — de talán sokkal nagyobb érzéssel, sokkal több szívvel, mint ifjúkorában ■— felcseng hegedűjén az ő nótája: „Magas jegenyefán sárgarigó-fészek . A 80 esztendős Purcsi Pepi bácsit ünnepelték hétfőn este a Gulyáscsárdában. Őt és feleségét, az idős házaspárt, akik 50 esztendeje élnek egymás mellett jóban, rosszban, mindig elviselve azt, amit az élet hozott számukra. Elviselték azt is •— mert el kellett viselniük —, hogy hat gyermekük közül ma már csak három él. Túlélték azt az időszakot is, amikor az embereket nyomorító múlt társadalmi rendszer szülővárosától, sőt hazájától messze, külföldre, Finnországba kényszerítette, vagy éppen az ország különböző részeiben, tájain kellett megkeresni Pepi bácsinak a család számára a mindennapi kenyeret. Keserű emlékként maradt meg benne, amíg él, a több évtizedes haj- longás, az urak kiszolgálása, félelem attól, hogy melyik pillanatban válik ismét munkanélkülivé. * Igaz, Pepi bácsit az egész országban nagyszerű muzsikusnak ismerték. Olyannak, aki igazán muzsikusnak született, aki mindig szívből tudott játszani, s aki eltűrte a megalázást és akkor is tudott hajlongani, amikor fájt a szíve embertársaiért. Mert bizony jónéhányszor fájt. Ez a fájdalom vitte őt el odáig, hogy az általa megzenésített és annyira jól ismert magyarnótát oly szívhez szólóan tudta és tudja ma is senyen „Imakönyvet vettem neked rózsám” című magyarnótával nagy ezüst érmet szerzett. S a külföldet és hazánk tájait bejárt Pepi bácsi öt évvel ezelőtt olyan kitüntetésben részesült, mely egész életének nagyszerű munkáját tükrözte. Egy napon Budapestre, az Országházba volt hivatalos, ahol az ország cigány- prímásai közül egyedül kapott Munkaérdemérmet professzorok és sok más foglalkozású, más hivatási! ember között. Hogy boldog volt-e ekkor? Felesleges erről szólni. Amikor hétfőn este Pályák György elvtárs, a békéscsabai városi tanács elnökA három évvel ezelőtt alakult Országos Talajvédelmi Tanács nagyarányú előkészítő munkája, a tudományos vizsgálatok és felmérések után, az idén először megszervezték a komplex talajvédelmi munkákat. Az országban mintegy 2 800 000 holdon víz, és további 1 788 000 holdon szélerózió pusztít, ami a mezőgazdaságilag művelt terület egyharmadát teszi ki. Ezeken a területeken a humuszos termőréteg kopása átlagosan fél—egy centiméter évenként. Vannak azonban olyan területek — s itt legsürgetőbb a védelem —, ahol egy-egy erős zápor alkalmával csaknem az egész termőréteget lesodorja a víz. A vízerózió ellen teraszolás- sal, sáncolással, mezővédő erdősávokkal, megfelelő növényi sorrend alkalmazásával, továbbá a lejtőre merőleges irányú szántással, kapálással, sorköz műveléssel lehet a leghatékonyabban védekezni. Az előirányzatok szerint a 15 éves távlati terv időszakában a Dunántúlon 14 vízfolyás és vízgyűjtő terület csaknem egymillió holdján, az északkeleti ország. helyettese a városi tanács ajándékának átadásakor Pepi bácsi munkásságáról, s a négy kitüntetésről beszélt, az öreg zenész szemeit kön py fátyol borította. Ügy érezte, és úgy látta maga előtt azokat a pillanatokat, amikor munkájáért kitüntetéseket kapott, mintha ezen az estén, hétfőn este történt volna. Mit is lehet kívánni jobbat, szebbet egy 80 esztendős embernek, aki szívből jövő művészetével gyönyörködteti a magyar falvak, a magyar városok lakóit, mint azt: éljen még sokáig itt közöttünk. Balkus Imre részén pedig ugyancsak 14 vízfolyás és vízgyűjtő terület kereken 850 000 katasztrális holdján végeznek komplex talajvédelmi munkákat. A szakemberek- javasolják, hogy a vizeróziónak kitett területeken a komplex talajvédelmi munkák megkezdéséig is oldal-hossz irányban szántsák, kapálják a talajt, a lejtőre kereszt-irányban telepítsenek vízszivárogtató erdősávokat, vagy gyümölcsfasorokat, törekedjenek arra, hogy a veszélyeztetett termőtalajt minél hosszabb ideig fedjék a jól záró, sűrű állományú növénykultúrák. A komplex talajvédelmi munkákra a termelőszövetkezetek igen jelentős kedvezményeket kapnak: e gépi földmunka költségeinek felét az állam viseli, a másik felére pedig hosszúlejáratú hitelt kapnak. Ahol pedig műszaki létesítményekre van szükség, ott a legközelebbi vasútállomásra szállítva, ingyen bocsátják rendelkezésükre a szükséges építőanyagot. A talajvédelem érdekében szükséges erdősítési munkákat az állami erdőgazdaságok ingyen végzik el. A falakon friss plakát. A rajz városi utcát ábrázol, az előtérben hatalmas kakassal. A plakát felirata tömör és kifejező: Az utca nem szemétdomb. A Madách utcai megállónál is ékeskedik egy. A várakozók közül valaki megjegyzi: — Nem árt az ilyesmi. — Milyesmi? — kérdi félig tréfásan, félig komolyan egy másik. — Ez a tisztasági reklám. — Aztán mire jó? Akár van. akár nincs — igy a harmadik várakozó. — Na, nem egészen — feleli méltóságteljes tiltakozással az, akinek a véleménye szerint nem árt az ilyesmi. — És miért, ha szabad érdeklődnöm? — csökönyösködik az illendőség határain belül a harmadik. A plakátot helyeslő minden jelenlévőhöz intézi a szót: — Mert mi, felnőttek sok mindenben még ott tartunk, ahol a gyerekek. Szemetelünk? Hajaj! Jó ez? Illik ez? Na ugye. Mikor az előbb idejöttem, unalmamban a zsebemben kotorásztam és néhány elhasznált buszjegyet találtam benne. Ide szórtam a kövezetre, mert az ember szereti, ha a zsebeiben rend van. Megpillantom a felírást: Az utca nem szemétdomb. Nyomban elszégyelltem magam. — De otthagyta. — Ott én. A sárból csak nem szedem fel. Egészségtelen. Mert ilyen felirat is kellene: Védd egészséged! — Meg olyan is — kontráz most már a csökönyös —, hogy Ne tolakodj, Várj sorodra. Légy figyelmes embertársaid iránt. — Bizony elkelne — bólint helyeslőén amaz —, mert higy- gyék meg — fordul emelt hangon a várakozók felé — miként az írásnak ábc-je van, akként az egymás iránti helyes, figyelmes magatartásnak is megvan a maga ábc-je. Azt pedig tanítani kell csakúgy, mint a betűvetést. A közelben van a környékbeli utcaseprők tanyája. Ők is musl- rálgatják a plakátot, s hallgatják a véleményeket. Arckifejezésük hol gondterhelt, hol derűs. Arra gondolhatnak, hogy mit csinálnának ők, ha a járókelők nem szemetelnének, másfelől arra, hogy könnyebb lesz a munka szállongó buszjegyek, elhaji- gált zacskók, tökmaghéjak nélkül. Befut a busz. Az első, aki mindenkit félretaszítva felugrik rá, a „szónok”. A „csökönyös” leghátul topog, s csendesen megjegyzi: — A koma még nem ismeri az ábc-böl a „Cs”-t meg az „S”-t. Csak Sorjában, Mindenki feléje fordul és$a tolakodás miatti felzúdulás enyhe derűbe csap át. Huszár Rezső Bővül a gyulai Várfürdő A népszerű Várfürdő nyári látogatottsága megköveteli az építkezések meggyorsítását, befogadóképességének növelését. Készülni kell a következő évadra, gondolni kell az egészséges strandolókra és a gyógyulni vágyókra — és természetesen a legkisebbekre is. A város vezetősége két új medence építését kezdte meg. Az egyik ülőpados ikermedence, az idősebbeknek, a másik ikermedence pedig a „pancsolni vágyó” legifjabbaknak készül el még ebben az évben. Megkezdődött a komplex talajvédelem: a 15 éves tervidőszakban 1 800 000 holdon akadályozzák meg a termőtalaj pusztulását a hegedű húrjain megszólaltatni. Igaz, a múltban nem akarták a „Magas jegenyefán sárgarigó-fészek ...” magyarnóta játszását engedélyezni, hiszen — ma már jól tudjuk, s az urak is jól tudták már annak idején —, ez a magyarnóta a nincstelenséget dalolta. Amint ezen az estén egymás mellett láttuk ülni Pepi bácsit kedves feleségével, s hallgattuk Pepi bácsit beszélni a múltról, valami furcsa érzés Vett rajtunk erőt. Furcsa érzés, mely mégis olyan jó érzés volt. Igen, mert azon túl, hogy Pepi bácsi megmaradt hű férjnek, jó családapának, becsületes muzsikusnak, most a 80. esztendejében is úgy ismerik nemcsak Békéscsabán, szülővárosában, hanem az ország más tájain is, hogy nem fogta hiába kezébe a hegedűt már ötéves korában. A múltban, amikor a magafajta embereket, s a proletárokat félretaszították, ő akkor is megtette a magáét, megmutatta, hogy milyennek kell lenni az igazi cigányzenésznek. 1910-ben egy országos pályázaton 1261 prímás közül a „Magas jegenyefán sárgarigó fészek” című magyarnótával ő nyerte el az első díjat: a háromszögletű aranyérmet. Ugyanebben az évben egy másik pályázaton 87 prímás közül ismét ő lett az első, amikor egy másik aranyéremmel tüntették ki. Nem sokkal a felszabadulás előtt egy országos verCsillagfényes éjszaka van. Miska bácsi — a szövetkezet öreg csősze — elindul megszokott kőrútjára. Lassan ballag a fák és szőlőtőkék között kitaposott úton. Ráér. Hosszú az éjszaka. Már régen nyugdíjas lehetne, de nem akar kilépni a sorból. Tizenegy éve az alapító tagok között volt. Az egész család belépett. Ö legyen az első nyugdíjas? Hetedik éve kerüli a szövetkezet ötven holdas gyümölcsösét. A csendes éjszakát csak néha zavarja meg a kutyák ugatása és a távolban dolgozó traktor egyhangú pöfögése. A traktor fénykévéje nehezen birkózik a sötéttel. Mint a nehéz munkát végzők, felnyög néha. Mélyszántás — állapítja meg az öreg, ballagás közben. Melle most megfeszül a büszkeségtől egy kicsit, „jól dolgozik a kölyök” dörmögi magában. Botjával félrehajlítja az ágakat — az almáson megy keresztül. A gallyak szeretettel simogatják meg az öreg munkában meggörbült vállait. Egy rakoncátlan fiatal ág a kalapját is leüti fejéről. A kert végén megáll. Hosszú fokosára támaszkodik. Öreg jószág, még az apja faragta. Sokan megcsodálták már a fokos öklelő kosfejét. A hűséges szerszám, amolyan harmadik láb szerepét tölti be. Lassan indul tovább visszafelé. Gondolkodik, számolgat. Egy éjjel négyszer kerüli meg a gyümölcsöst immár nyolcadik éve. Egy kerülő — mennyi is lehet — több mint egy kilométer. Ez Jlöpják a szőlőt... naponta négy, egy év alatt — ez már nehezebben megy — biztosan van ezer kilométer. Nyolc év alatt az nyolcezer. Meglepetésében megáll. Hű, de messzire jutottam volna el! Távoli országok jelennek meg előtte: tán még Kínába is! Lelki szemeivel alig fogja fel az óriási távolságot. Már nincs messze a „csőszgunyhótól”, egy kényelmesen berendezett legénylakástól. Itt él, amióta eltemette élete párját. Mi az ördög! Ez még nem történt meg velem. Nem csavartam le a lámpát, pedig kevés a petró. Az ajtórésen kiszűrődő világosság szinte elébe szaladt, mintha be akarná vezetni. A lakásban „vendég” várja, a hatéves unokája. Megint kiszökött hozzá az ebadta. Sűrűn megcsinálja ezt a tréfát. Ha az apja éjjel dolgozik, itt alszik a csőszgunyhóban. A tanya nem messze van innét. Bátor kölyök lesz. A bátor kölyök pedig hallgatva ül az ágyon, kissé félősen néz a nagyapjára. Hát kijöttél? Ki. Szóltál anyádnak? Aludt — válaszolja a fiú — de kihoztam neked apu zseblámpáját, mondja szeretettel. Az öreg szeme megszokta a sötétet, de jól esik neki a kedvesség. Betakarja a fiút a meleg . takaróval. Aludjál... késő van. Kerülök egyet helyetted — ugrik ki a takarók alól. Az öreg megsímo- gatja a bátor legényke fejét. Ölébe veszi és egy cuppanósat nyom az arcára. Majd legközelebb ... és visszadugja az ágyba. Tüzet gyújt a kis vaskályhába. Hiába, hűvös ez az október, elkél egy kis meleg. A tavalyi venyige pirosra festi barázdált arcát, őszülő bajuszát. Szeme gyönyörködve pihen a pöttömnyi emberkén. Csak a tűz pattog csendesen. Az öreg feláll. Kerülök egyet —1 szól a fiúhoz, de csak egyhangú mély légzés adja meg a választ. Elindul szaporítani a kilométereket. A traktor még mindig szánt, fénykévéjével tapogatja a megmunkált földeket. Mintha sö- tétebb volna. Egy csillag éles fényével belehasít az éjszakába, mintha az öreg szemét akarná kímélni. A lusta Hold ma korán lefeküdt, pedig sokszor együtt szoktak kerülni. Az ördögbe. Mi volt az? Az egyik bokros felől a száraz levelek csörgése riasztotta fel ábrándozásaiból. Mintha járna ott valaki! A fokost keményen szorítva, a hang irányába indul. Lopják a szőlőt... villan át az agyán. Nyolc év alatt egyszer sem fordult • elő. Ez nem falubeli lehet. Na megállj, bitang! A zaj egyre távolodik. Aha... menekül... észrevett a cudar. Ebből nem eszel. Felcsattan a hangja. Állj meg!..; Az öreg is meglepődik a saját hangjától Kicsit reszketett. De a zaj megszűnt. Az öreg állva hallgatódzik; Most újra haliik a zörgés és mintha szuszogást is hallana, de egyre távolabb. Az öreg lába is nekilódul. Állj meg az anyád...! De a kiáltása elfullad. Az öreg lába megakad egy szőlőtőkében, és egyensúlyát vesztve a földre zuhan. Szeme előtt táncol a világ, a hűséges fokos messze repül kezéből; Távolról kiáltás hallatszik. Jövök nagyapám! És egy zseblámpa fénye villan fel élesen. A zaj megszűnt. Az öreg nyögdécselve tápászkodik fel. Elmenekült... gondolta és egy kicsit örült is. A gyermek kifulladva ért oda. Miért kiáltottál? Megismertem a hangod. Azt hittem bántani akart valaki — mondja lihegve. Megint haliik a zaj. A gyermek is észreveszi. Zseblámpáját ijedten fordítja a zaj irányába. A fénykéve a tőkék között egy sündisznót világít meg, amely ijedten gömbölyödik össze az éles fény hatására. A gyermek odaszalad. Odaballag az öreg is. Nézik a tüskésbőrű betolakodót, amely mellett ott fekszik a fokos. Az öreg kicsit szégyenkezve, bosszúsan gördít rajta egyet. A gyerek megszólal: hogy megijesztettük szegénykét! Az öreg nem szól. Felemeli a fokost. A kosfej hűségesen simul tenyerébe. Megfogja a gyermek kezét és elindulnak. Az utolsó fél kerülőt együtt .teszik meg. Kollúrik János
