Békés Megyei Népújság, 1960. október (5. évfolyam, 232-257. szám)

1960-10-02 / 233. szám

KOROST AJ A NÉPÚJSÁG KULTURÁLIS MELLÉKLETE A XX. század magyar festészete A Nemzeti Galéria letétjeként új kiállítást rendezett a békéscsa­bai Munkácsy Mihály Múzeum „A XX. század magyar festésze­te” címmel. A XX. század első felének kép­zőművészei robusztus erejű, drá­mai harcot vívtak a magyar kul- túrforradalom két célkitűzéséért: európai színvonalra emelni a ma­gyar festészetet és áttörni a pol­gári íziésirán-yzatok maradi, szo­rító bástyáját. Részvétlenség, gyakran felhördülés kísérte mun­kásságukat, mégis nekik lett iga­zuk, őket igazolta a történelem: mai, szocialista festészetünk az őáltaluk kijelölt úton halad. A múlt század második felében alakult meg a szolnoki művész­telep, amelynek festői a termé­szethű másolás, a „finom natu­ralizmus” felé hajlanak. Bihari Sándor itt kiállított „Figaró me­sél” c. többfigurás zsánerképe külföldi tanulmányútjának ter­méke: a német kispolgári élet hu­morát, idilli hangulatát tükrözi tarka, derűs színekkel. Későbbi alkotása, a „Falusi udvar” már felhagy a parasztság idealizálásá­val, igazi valóságában mutatja be a szegényes környezetet. Deák Ebner Lajos barátja, „Paál Lász­ló temeíésé”-t olyan drámai, szen­vedélyes ecsetkezeléssel és túl­fűtött színekkel rajzolta meg, hogy ez szinte szokatlan tőle: a halál lehelete vad orkánként té­pi a fákat, hasít az emberek ar­cába — csak a pap hideg, fehér alakja, széttárt karja jelzi az el­múlás közönyét, a megnyugvást. Mednyánszky László képei a tél kedves hangulatát idézik, az apró alakok szinte elvesznek, feloldódnak a hatalmas, de vég­telen gyengéd természetben. Az impresszionizmus iskolája a század elején a nagybányai mű­vésztelep, megalapítója Hollósy Simon. Egyszerű, plein-air hatá­sú képén egyetlen tanyaudvarba sűríti az egész magyar paraszti valóságot, az embertelen nagy magányt és elhagyatottságot, még­is mennyivel többet és igazabbat mond .ember nélkül is ez a mü, mint az iskolájában működő Ivá- nyi-Grünwald' Juhász és paraszt­asszony és Csók István Széna­gyűjtők, Cserényben c. finoman csipkézett hátterű képei. Ezekben és az egész nagybányai iskola működésében haladó vonás az ember és a táj bensőséges kap­csolata, a közvetlen természet- szemlélet. Réti István „Gyötrődés” c. mű­vén a sötétből kivillanó lámpa­fénnyel egy virrasztó, megkínzott férfi arcát világítja meg nagy részvéttel, fölötte az óra egyhan­gúan méri az időt, talán az utol­só perceket. A nagybányaiak kö­zül Thorma jól komponált aktját, Hollósy: „Kis borjak” c. képét, Ferenczy dekoratív, a tél nyűgét lerázó „Tavaszi táj”-át és „Ádám” című nagyméretű kompozícióját láthatjuk még a kiállításon. A fák haragoszöld. vad hátte­réből, az állati környezetből úgy bontakozik ki Ádám csodálatos aktja, hogy nyilvánvaló: nem a biblia alakja áll előttünk. Itt el­ső, nagyszerű ősünket látjuk, aki két izmos karjával, munkájával, értelmével felemelkedik az állati gornyedtségből, szilárdan megve­ti lábát a földön, öntudatos, nyílt tekintetével a ..rögből életet sar- coló”, győztes ember tekint fe­lénk, akire illenek Juhász Gyula remek szavai: „Istent teremtő földi szellem Kemény pöröly vas végzet ellen, Ezer í'önséges küzdelemben Viaskodó harmónia.’? Az alföldi festők szívesen merí­tettek témát szülőföldjükből, a nép életéből. Közülük Koszta Jó­zsef vakító,' magyar tájból faka­dó egyéni színvilágával tűnik ki. A „Menyecske” természetes és mégis finom portréja az arc egészséges rózsaszínjével, a szem méla, de perzselő lángolásával, az árnyékba bevillanó sárgás-vö­rösen izzó foltokkal elragadóan remek alkotás. Rudnay Gyula líraian szép csendélete fénytelen, tompazöld háttérből villantja ki a rózsa ara­nyát. A Viharsarok és a zsellérsors hű krónikása a magányos Tornyai János, akinek a tárlaton legna­gyobb műve, a monumentális, be­fejezetlen „Juss” szerepel. Vak­merő hévvel, felfokozott szenve­déllyel, széles, drámai ecsetvo­nással rajzolja meg a különböző lelkiállapotokat: az öregember gyámoltan, elárvult magábaroska- dását, az asszonyok acsarkodó, kapzsi, kegyelet nélküli veszeke­dését, a halált elfelejtő közönyt:, a kislány mit sem sejtő kíváncsi­ságát. A színek is hol végzetsze­rűen sötét g'omolyagként, hol kö­zönyös foltként keringenek az egyszerű parasztszoba és a szegé­nyes holmik felett. Látszólag csa­ládi civódás a halott vagyona fe­lett, valójában mély, döbbene­tes magyar tragédia. Másik, kisebb méretű műve, a „Piros szoknyás asszony”. A nő kedves alakja eleven foltként, vörös pi­pacsként virít a rögszínű földön^ az érett kalászok között. A két világháború között igen jelentős, dinamikus, harcos esz- meiségű csoportosulás volt az ex- presszionizmus irányába hajló Nyolcak. Kernstock Károly fény- árnyék játékával, felvillanó szí­nekkel megmintázott „Szilvasze­dők” c. képe földszagú realizmus­ról, rendkívül erőteljes komponá- ló-készségről tanúskodik. Czőbel és Czigány csendélete, Tihanyi és Pór tájképe, Berény Róbert portréja arról az újszerű, néha már (például Tihanyinál) kubiz- musba hajló művészéről tanús­kodik, amfelynek lelkes hirdetői lettek. A Nyolcak markáns, egyé­ni hangú művésze Márffy Ödön. ..Cirkuszi jelenet”-ét dekoratívan és összefogottan rajzolta meg, fel­izzított fények közé helyezte, „Vi- torlás”-a a viharos tenger felkor­bácsolt, bőszült képének, az ezzel küzdő embernek friss, élménysze­rű képe. Magányos, robusztus egyéniség a francia posztimpresszionizmus követője: Rippl-Rőnai József. Zorka szenvedélyes, halvány ar­cát a karszék bársonya és a feke­te ruha oldott, redőzött kerete öleli körül, teszi harmonikusan nyűgöd ttá. Szintén társaságokon kívül al­kotott Vaszary János, aki „Park­ban” c. képét szinte japámfal- kép-szerűen oldotta meg lehelet­finom. könnyű vonalvezetéssel. Egészen ellentétes életű és fel­fogású. magányos egyéniség volt Ki.soest krónikása, a magyar pro­letárfestészet úttörője: Nagy Ba­logh János. Nagyon is érzi a lét 'űlvát. a kanitalizmus nyomasztó légkörét, megörökíti a verejtékező kubikosok életét, hiszen ő is két­kezi munkából él. A kiállításon szegényes műtermét, a görnyedő vasúti munkásokat, és kevés szín­nel, nagyon őszintén megfestett önarcképét látjuk. Két, lélektanilag megdöbbentő, szabados és beteges hajlamú, de igen tehetséges művész képeit is itt találjuk a kiállításon. Csont- váry Tivadart hallucinációk, rög­eszmék, sugallatok sarkallták mű­vészi pályára, de éppen beteges idegzete és képzelete tette műveit oldottá, közvetlenné és lenyűgö­zően különössé. Gulácsy Lajos már-már testetlenné ködösíti alakjait, néha torzakká teszi. „Szerelmespár”-jának szép női aktja bársonyos háttérből bonta­kozik ki, a távoli vár, a férfi alak­ja a lovagkor árnyait idézi. Festőink egy részére meglehető­sen erőteljes hatást gyakoroltak a modern külföldi irányzatok, így az aktívizmus legtehetségesebb hazai képviselője, Uitz Béla „Varró nő”-je szépen ívelő formájával már erős kubista hatást mutat. Aba Novák Vilmos a zsúfolt, gro­teszk formák és a harsogó színek­kel felfokozott viziószerűség ösz- szekapcsolásával merész, egyéni úton jár: az olasz futurizmust fű­zi össze a magyar hagyományok­kal. Dési Huber István és Derko- vits Gyula a német expesszioniz- mus hatása alatt álltak, de a di­vatos formákat egyéni tartalom­mal, forradalmi mondanivalóval töltötték meg. Dési „Kalapos önarckép”-ét a rajz biztonságá­val fogalmazta meg, amint mun­ka közben összeolvad a természet­tel. A fák sűrűje azonban csak háttér, mert a képen ő a fősze­replő, munkás kezével, arcán já­tékos gúnnyal, markáns, kissé ke­leties arcvonásaival. Derkovits „Koncert” c. nagyméretű kompo­zíciója kitűnő akt-ábrázoló kész­ségét és remek színérzékét csil­lantja meg. A kép középpont­jában a hegedülő férfi aktja gyö­nyörű, zárt kompozíciót alkot, fe­lé hajlik mindenki és minden, a zenei harmónia áhítata vibrál a hallgató természetben. A modern irányzatok túlzott, helytelen hatása, a teljes formai felbomlás ellen emeltek gátat a természetelvűség képviselői, akik Nagybánya örökségét folytatták. Egry Józsefet a fény és levegő villogása, játékossága, visszaverő­désének hatása izgatta, Bernáth Aurél „Tájkép”-e a vízben megtö­rő fény és derengés problémáját oldja meg líraian szép, harmoni­kus színeivel. Szőnyi István messze kiemelke­dő tehetség: tökéletes a rajzkész­sége, téma-, forma, és színgazdag­sága. A „Falusiak”' masszív alakját szeretettel ábrázolja — a táj és ember kapcsolata, feloldódása egy­másban, bontott, puha, lírai szí­nek jellemzik művészetét. Mai festőnemzedékünk remek, lelkes pedagógusa volt — sajnos már csak volt, mert 1960. augusztus 30-án meghalt Zebegényben ked­ves, sokat ábrázolt falujában. Szeretném tömören összefoglal­ni a tárlat tanulságait: — nem le­het. Mindenütt szépbe ütközik a szem, mindenütt meg kell állni is­mét. Gyönyörű, de felmérhetetlen érzés újra és újra átgondolni, hogy mit tud egy nemzedék alkotni — mert akart, mert egy egész nép leikéből és vágyaiból merít ihle­tet! Mucsi József': így mondta apám (Békés megye felszabadulásának emlékére) Sárga levél volt már a fán, Ősz volt akkor — mondta apám — Amikor Ö ideért. Sebes lovon egy jó ezred, Berregő tank hozott ezret. Üldözték a fasisztákat. S azok, mint a kergülf vadnyúl Félve, gyáván és bitangul Futottak napnyugat felé. Házunk felé jött a réten, Meleg mosoly volt szemében, Ahogy minket megpillantott. Juli, Ica kiszaladtak, Őszirózsát szakajtottak, S átnyújtották a vendégnek. A virágot elfogadta, Kis arcukat simogatta, Az első szovjet katona. Majd a két karjára vette, Édességgel etetgette Julit, Icát a katona. Ősz volt akkor — mondta apám — Sárga levél volt már a fán, Amikor ők hozzánk jöttek. Nagyfalusi Tibor: Fohász Viola Violkám kis Violinóm aranyos-ágú kulcsa szivemnek táncos-hajladozású violinkulcsa legszebb dallamaimnak te vagy a kezdet biztató intés s most te va-gy a hiány a távol már szárnyukat nyitó hangjaimnak rendetlen, dévaj rendjére látod nem te vigyázol szivárvány-tollú hangjaimra vigyáz a vércse-fájdalom borzas fejüket összedugják félelem sötét gyöngyszemükben tudom hiába küzdők értük nem tudnak vígan felrepülni tudom de jaj nehéz ezt tudni tegnapi csókkal szájamon ßn tudom hogy szép az ősz a cél a bánat tudom hogy szép a csönd a puszta harc is csatákat vívtam már konok páncélos szavak ezredével' a meddő verejték keservét ízlelni immár megtanultam tudom hogy szín a gyász színe is és szép lehet az éjjel a távol is szép a könny szorító tehetetlen fájdalom az ugrásrakész vonat is a búcsúzás a pályaudvar tudom de jaj nehéz ezt tudni egy elsietett suta csókkal tegnapi csók tejízével tizennyolcéves szájamon borzas fejüket összedugják félelem sötét gyöngyszemükben szivárvány-tollú hangjaimra- vigyáz a vércse-fájdalom tudom hiába küzdők értük nem tudnak vígan felrepülni tudom te vagy a kezdet biztató intés a hiány a csönd a távol tudom de jaj nehéz ezt tudni egy elbúcsúzó suta csókkal tegnapi csók tejízével tizennyolcéves szájamon Viola Violkám kis Violinóm aranyos-ágú kulcsa szívemnek táncos-hajladozású violinkulcsa legszebb dallamaimnak Kovács György: Semmi semmi És visszajött mert vissza kellett jöjjön s hogy visszajött csak nézett nézett furcsán s mert vissza kellett jöjjön én is vártam Csak nézett nézett furcsán (ahogy vártam) arcán kis bágyadt félénk félmosollyal néztem némán varázsa szertefoszlott Arcán kis bágyadt őszi félmosoly volt érezte egyszer vissza még kell jöjjön hisz régen egyszer én is úgy szerettem Ö régen egyszer én is úgy szerettem sejtette tán hogy egyre visszavárom és visszajött és aztán semmi semmi Filadelfi Mihály: c (páni Kérges tenyeréből galambok repültek ,. Ezüstbe öltözött fején már megpihen magvetős csaták harci dala. Eltűntek a gondok felszántott homlokán, s ő híven soha el nem mondott szent esküvésihez még figyeli, mint szántanak a traktorok. s. A föld lelke, és majd por-övéihez is kalászosán várja nyíló sírtorok ... Kürti Katalin

Next

/
Oldalképek
Tartalom