Békés Megyei Népújság, 1960. augusztus (5. évfolyam, 181-205. szám)
1960-08-12 / 190. szám
4 NÉPÚJSÁG I960. augasztns R., péntek cA-Z éjg, fAA izáJA cl (ült (Jaminai esték) A tekintély Vtítafrdi kánpittirggönyt húztak a nap élé... a fény lassan el oszlik, s az ég alján szakadt szélű párnákból, mint a toll, pihédzik a sötét Este lett. A város felett hunyorogva égnek a villanylámpák, s fent is pislákolnak már a korán kelő estéli csillagok. A vasút felett átívelő híd alatt élesen csattognak a vonattfcerekek, s ahogy a vonat fékez, a mozdony kéményéből néhány kis szikra pattan, s hogy csillag legyen, el- inchd fej, fel az ég felé. — Vonatfütty. Vág és hasít. Ideérek a hídról a ^külvárosba”. Az orosházi út fái hívogatna« „bólingatnak” a sötétben. Lépteim a kövön furcsán koppan- nak, s az esti neszben szinte hallom, hogy lélegzik a város. A költő jót eszembe, aki járt a külvárosban, s így énekelt arról: Csönd, — lomhán szinte lábra[kap S olajos rongyokban az égen Megáll, sóhajt az éj; Leöl a város szélinél. Megindul ingón át a téren; egy kevés holdat gyújt, hogy [égjen. A hold lassan jón a kémény fölött és halvány sápadt fény önti el az utat. Az egyik ház előtt a téglagyárral szemben négy asz- 6zony beszélget. „Litánia" egy régi házról Bahn méltóságos úr, hogy a munkások éjjel-nappal rendelkezésére álljanak, a téglagyár megalakítása után néhány évvel éppíttetett két barakk-házat. A házból az egyik még áll, a másikat elvitte már egy vihar, hogy helyére egy háromemeletes új, modern, színes bérházat teremt»ÄO/VWWWVWWWWV. A SELEJT Még egy hete sincs, hogy vet- j tem, s máris leereszt a hátsó gu- < mi — mérgelődtem a napokban < és még egyszer megnéztem a j gyártmány-jelzést, pedig bizto- ( san tudtam, hogy Csepel Túra i kerékpárt vettem és nem sivata- ' gi tevét. Bár inkább tevét vet- , tem volna, mert azt nem kelle- i ne mindig pumpálni — gondol- ' tam. , — Mit csodálkozol? — szólt is- i merösöm és rámutatott a szintén 1 új taposómalmára: Én amint | megkaptam, egyenesen a javító- t ba vittem és újra vulkanizáltat- ' tam összeéresztésné l. Ha kibon- ' tód, meglátod, a tiéd is ott t ereszt. 1 Még aznap megfogadtam a ta- | nácsot, kiszereltem a gumit és , félig felfújt állapotban bele- i nyomtam a vízbe. Az összeeresz- ' tésnél körben apró bugyborékok , bugyborékoltak. A jóslat tehát bevált. Egy darabig gyönyörködve szemléltem a jelenséget, ( s ha jól emlékszem, egyes embe- < rek lelkivilágával kapcsolatban ' olyan gondolatok jutottak , eszembe, amelyek hangosan is i kikívánkoztak belőlem, de a csa- ' Iádra való tekintettel hallgat- ' tam. ( Aztán megnéztem a jótállási i papírt és miután megállapítot- 1 tam, hogy ezt a hibát minden további nélkül ingyen kijavítják < valahol, elővettem egy doboz < sallert és a gumit házilag úgy J össze-vissza ragasztottam az ősz- , szeeresztésnél, hogy két traktor < se húzza szét. Még szerencse, ' hogy a hegesztések nem eresz- , tenek. A kerékpár egyébként ki- i tűnő minőségű. ] B. z. ! sen. A régi ház előtt a téglakerítés omlik, s tetején néhány zöld gaz-szál talált talajra. — Hazajött már a fia? — fordult egy fiatalasszony egy idősebb nénihez. — Nem, még bent van a városban. A kapu előtti esti beszélgetés talán tartana még, de én, a krónikás, megzavarom, s bebocsátást kérek. Megkapom és megindul a beszélgetés. — Ki lakik itt legrégebben? Most az asszonyok tanakodnak, a két kis Szabó-lány találja el és bemutatnak az udvar sötétjébe, ahol az egyi kivágott ajtó előtt egy kisszékben egy idős asz- szony üL — Oda menjen, ott van Sándor néni. Benn a fáskamrából átalakított nyári konyhában a sparheltben vidáman pattog a tűz és a mos- dató-vízből a pára a villanykörte felé száll. Fürösztik a kislányt, s az sivalkodik. Leülök egy fatönkre, Sándor nénivel szembe, s ő már mondja is. —- 1920-ban jöttünk ide, de az uram 31 évig dolgozott a téglagyárban. — Mennyi lakbért fizetnek? — Nemigen fizettünk, most fizetünk 10 forintot. — Dehogynem — szói közbe egy fiatalabb asszony —, már a reakciós világban is fizettünk öt pengőt egy szoba-konyháért. — Csak szoba-konyhásak a lakások? — Äh, nem. Van akinek már két szobájuk van. Úgy átalakítgattuk ezeket, hogy rájuk se lehet ismerni. Van ahol még parkettát is csináltak. — Mit szólnak az új bérházhoz? Átköltöznének oda? — Ha teljes lenne a fürdőszoba. — Kicsik a szobák — s egymás szavába vágva sorolják az új bérház hibáit. Biztos igazuk van és most már féltő szeretettel csüngnek ezen a sokszor elátkozott barakk-házon, ahol az ő kezük munkájával szép a szoba, és a bejárat előtt az egynégyzetmé- ternyi kis területeken egy-egy gyümölcsfa, kis virágoskert bizonyítja a lakó ragaszkodását. Sándor néni kedvesen invitál, hogy nézzük meg az ő lakását. Elindulunk, az övé a másik oldalon van. A ház közepén átjáró a másik oldalra. Az átjáróban a padlásfeljárónál néhány nádszál csüng a mennyezetről. — Könnyen leszakadna a pal- lás, ha felmenne valaki — adja a felvilágosítást Sándor néni. Csikordul a zár, kattan a kapcsoló, s a sárga fény megvilágítja a kicsi konyhát. Példás tisztaság és rend. A szoba nem nagy, de barátságos, csak biztos nappal is sötét. — Rádiójuk van? —- Hát már tíz éve. — Azelőtt volt itt? — Dehogy. De most már van olyan lakás, ahol lemezjátszós nagykészülék van. — Akik itt laknak, hol doboznak? — A téglagyárban. A téglagyár ma is az itteniek munkahelye, s reggel, ha dudálnak, már üresek a lakások, a férfiak elmennek dolgozni és ez a kis közösség ma az új körülmények között él és este várja haza az embert. És itt ök a gyár tövében e régi házban: ............................................hű megh allói a törvényeknek: minden emberi mű értelme ezér búg mibennünk, mint a mélyhegedű. „A hozzáértő dolgozó nép" Űjra az utcán vagyok, és az estében csak néhány ablak hívogat a fénnyel. A Kulich Gyula kultúrotthon a téglagyárban fényzu- hataggai fogad. Belépek a terembe, sehol senki. A székek az asztalokra felrakva, a színpad függönyén elöl a mozivászon, és ahol a két függöny nem ér össze, a színpadról áttörő fény fehér csíkként világítja át a vásznat. Zongoraszó szűrődik ki, s halk, lágy, duruzsoló beszéd. A nyikorgó falépcsőn megyek a színpadra, ahol megtorpanok, mert ahány körte csak van, ontja rám a fényt. — Jóestét. — Jóestét kívánunk — fogadnak barátságosan és ötödiknek leülök egy szabadon álló székre. Éppen egy próba közepébe érkeztem, a gyár kultúrgárdája készül augusztus 20-ra. Hankó Pál, a Telekgerendási Állami Gazdaság dolgozója a színjátszó csoport régi tagja. Ki- szely János téglagyári munkás, Konyecsnyi Mihály, Csonka Lajos szintén. Előttük egy széken Karinthy Frigyes Hököm színház című könyvének egy példánya, abból tanulnak. — Mióta járnak a kultúrgárdá- ba? — Régen. Nem is olyan régen valakinek megemlítettem, hogy egy este kimegyek Jaminába. Megnézem, hogy telik itt az este. Azzal ijesztgettek, hogy biztos megvernek. Most, ahogy elmesélem kételyeimet, mind a négyen jót nevetnek rajtam, s egymás szavába vágva mondják: — Nem verekszenek itt Jami- nában. — Régebben tényleg volt ilyen, de ma már.., — Vannak huligánok? — kérdezem meg tőlük. — Van egy pár... kötekedő .. . — Hogy tetszik Jamina? — Nem költöznénk innen el, — hangzik a közös válasz. * Ballagok hazafelé. A téglagyár kéményéből a füst száll az ég felé. A csillagok csendesen hunyorognak, a fákon a levél nem mozdul. Csend van. A költő — József Attila — így énekelt a külvárosi éjről: Az éj komoly, az éj nehéz. Alszom hát én is, testvérek Ha a költő ma élne, erről a mi külvárosunkról biztos csak szépet írna. Ebben az évben több százan igényeltek házhelyet, itt építkeznek. Már az Orosházi út jobb oldalán végig jó út van, s a házak tetején egyre több a televíziós antenna. Űj külváros ez, a miénk! Dóczi Imre Egyik barátom nemrég furcsa epizódnak vált szenvedő alanyává. Munkahelyén, ahol jelentős beosztásban van, valamelyik reggel közölték vele, hogy nyomban indulnia kell az egyik járási székhelyre, ahol vállalatát fontos értekezleten kell képviselnie. Sebtében tájékoztatta magát a tennivalókról, és már indult volna, de mivel? A vonat már elment, a közületi kocsi pedig úton volt valahol. De sebaj! Itt a jó öreg kerékpárja. Ebben a napos időben vígas-vígan elka- rikázik rajta tíz-egynéhány kilométert. A gondolatot tett követte, s ő idejében érkezett az értekezletre. Másnap az igazgató gratulált azért, hogy a hirtelen kapott feladatot kifogástalanul elvégezte. Mellékesen megkérdezte, miként is jutott el a járási székhelyre. — A kerékpáromon — volt a válasz. Az igazgató szinte elsápadt: — Vállalatunk képviselője bi- ciglin? De hát miért nem taxin? — Gondoltam, minek dobjunk ki száz meg egynéhány forintot, ha az út ingyen is megtehető. — De a vállalat tekintélye csak megér egy százast! Mit képzelhettek rólunk, mikor teljhatalmú megbízottunkként oda- karikázott. Esküszöm, szégyellek arra kocsizni — kesergett az igazgató. — Felfogása mellbevágóit •=» folytatta barátom. Talán a kelleténél hevesebben szálltam vele vitába. Másnap azonban lehiggadtam és sikerült meggyőz- nőm, hogy akár helikopteren repülök az értekezletre vagy gyalogszerrel megyek, vándorbottal a kezemben, ez a lényegen nem változtatott volna. A jelenlévőket nem utazásom mikéntje, hanem a vállalat munkája érdekelte. Jól tudom — fűzte hozzá —, hogy munkánk, cselekedetünk tartalma mellett annak formai része sem közömbös. Vannak azonban esetek, mikor semmiféle tekintélyen sem esik csorba, ha alkalomadtán úgy cselekszünk, mint akkor én is. Igazat adtam barátomnak, s most itt tovább szövöm a gondolatot: Az ország népe látva és tapasztalva azt, hogy a vezetés mindenben az ő javára, boldogulására cselekszik, maga ad tekintélyt vezetőinek. Ha a közérdek tógájában olyas valaki ágál, aki a nyilvánosság háta mögött kicsinyes, önző céljainak a szolgálatában töri magát hajnaltól estig, az ilyet a becsületes százezrek, milliók sosem fogják megajándékozni azzal a tekintéllyel, amellyel a nép az ő ügyéért, az emberséges, békés, boldog világért önzetlenül harcolókat mindenkor övezi. Huszár Rezső Iijúgárdísták táborozása Az Orosházi Mezőgazdasági Technikum KISZ-szervezetének ifjúgárdistái augusztus 10-én tábort vertek a Gyulai Városerdőben. A 15 ifjúgárdista egy hétig táborozik itt, s ez alatt Kátai Sándor tanár és Czaparka György KISZ-titkár vezetése alatt különböző kiképzésben vesz részt. A fiatalok 9 sátort állítottak fel az erdőben. ■ ■ Ülésezett a megyei képviselő-csoport A Hazafias Népfront Békés megyei Bizottságán augusztus lien összeültek megyénk képviselői. A megbeszélésen a Termelőszövetkezeti Tagok Biztosítási és önsegélyző Csoport munkáját tárgyalták meg. Többek között a termelőszövetkezeti csoport egy önálló üdülő létesítését tervezi, hogy még több termelőszövetkezeti tag részesülhessen jó munkája után két-háromheti üdülésben. A képviselő csoport az üdülő létesítésének tervét megtárgyalta és további intézkedésre az illetékes szervekhez juttattja el. .........................................................»♦♦♦»«♦♦».»♦♦♦♦»♦»»«.............. B ocsánatot kérek Szégyellem egy kicsit magamat, Olyan dolog történt velem, hogy van miért. Egyik reggelt mikor ballagtam be a szerkesztőségbe, eszembe jutott, hogy milyen ■nagy mulasztást követtünk el: építik a Felsőkörös sor utcáját, s még nem írtuk meg. Alighogy beértem, szóltam a törde- lőnknek, adjon egy kis helyet az újságban, mert megírom, hogy milyen szép lesz a mi utcánk. Leültem. Hogy is kellene kezdeni, mit is kellene megírni? Döntöttem: nem egy száraz hírt írok, hanem egy kis lírát, olyan ici-picit. Kitűnő cím jutott az eszembe, s rögtön le is írtam: „A mi utcánk óh be szép” — idéztem a dal szövegét, címnek, és leírtam alá az első mondatot. — Mit is kellene még írni? Igen, megvan: azt, hogy egyelőre még nem olyan szép, de az lesz! S még csak nem is „itt-ott sápadt kis lámpával”, hanem neonfénnyel. Kitűnő! Leírtam. És tovább nem jutottam. Semmi, de semmi nem jutott eszembe. Idegesített a tehetetlenség. Nem megy. Dühömben felkaptam a papírt, s a kosárba hajítottam. Szégyenkezve állítottam be a tördelő- höz. — Komám, valami mást majd, légyszíves .. i — Hogy-hogy? Beszüntették az útépítést? Akkor írd meg azt! i— Nem, csak, tudod ... szóixtl... jöttek hozzánk, s most tárgyalni kell... — füllentettem. Délután, mikor mentem haza, azt láttam az útépítők viselkedésén, hogy neheztelnek rám. Még aki háttal dolgozott a járdának, arról is láttam, hogy haragszik rám. Nem is beszélve azokról a munkásokról, akik la~ pótot meg csákányt markoltak... Szégyelltem magamat. — Hát te ostoba, nem tudsz mit írni? Nézd meg ezeket az embereket, milyen becsületesen dolgoznak. Rövid idő alatt utat építenek a te és lakótársaid lába alá. Nézd csak, milyen lelkiismeretesek. Arról is szólhatnál te fajankó, hogy milyen jó lesz, hogy nem kell a tengelyig érő sarat dagasztani ezután a járműveknek, amelyek a DÁV-hoz, vagy —tói mennek, illetve jönnek, vagy a PA- TYOLAT-hoz, esetleg a bérházhoz. Azután valószínű, hogy az utat és a Köröst gyönyörű szép virágágy fogja elválasztani. Esetleg padok is, ahol szóval... szerelem, egészség, pihenés ... stb... stb. Pirongattam magamat szégyenkezve, s döntöttem: holnap reggel rögtön ceruzát ragadok. Megtettem. va—ti
