Békés Megyei Népújság, 1960. május (5. évfolyam, 102-127. szám)
1960-05-15 / 114. szám
BÉKÉS MEGYEI * Ara 60 fillér * Világ proletariat egyesüljetek! i960. MÁJUS 15., VASÁRNAP AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÄCS LAPJA V. ÉVFOLYAM, 114. SZÁM Szverdlovszk után, Párizs előtt A szovjet kormány bókeszerető külpolitikájának, a szovjet diplomácia kitartó erőfeszítéseinek eredményeképpen hétfőn a párizsi Elysée palotában összeül a négy nagyhatalom kormányfője. A csúcsértekezletet megelőző hónapok világszerte a nagy találkozó előkészületeinek jegyében teltek. Kölcsönös látogatások, kétes több oldalú megbeszélések követték egymást, s az időközben különböző szinten lezajlott kelet— nyugati eszmecserék légköre arra enged következtem, hogy 1960 tavasza döntő fordulatot hoz majd a különböző társadalmi rendszerű országok viszonyában. Mindnyájunk élénk emlékezetében éd még az a lelkes fogadtatás, amelyben N. Sz. Huscsovot az Egyesült Államokban, de főként Franciaországban részesítették. Az emberiség megjavult politikai légkörben, reményteljes várakozással tekintett a csúcstalálkozó elé. Nem csodavárás volt ez, hiszen a világot ma megosztó ellentétek megszüntetéséhez nem elegendő egy-egy kormányfői találkozó. Hosszú, türelmes munkára — elsősorban jóindulatra, kölcsönös jószándókra van szükség ehhez. Nos, a nyugati vezetők nyilatkozataikban nem is fukarkodtak jószándékuk, jóindulatuk nyilvánításával. Eisenhower, Herter, Macmillan és a többiek beszédeinek visszatérő motívuma volt, hogy a Nyugat a csúcstalálkozón „őszintén törekszik a vitás nemzetközi kérdések békés megoldására, a nemzetközi feszültség enyhítésére”. Sajnos, az utóbbi hetek eseményei alaposan rácáfoltak ezekre a bizonykodásokra. A Szverdlovszk körzetében lelőtt kémrepülőgép esete világosan bizonyítja, hogy a békés együttélés eszméje még igen nagy ellenállásba ütközik az Egyesült Államok katonai-politikai köreiben. Különösen sajnálatos az ügyben az, hogy a legfőbb politikai irányítók, így Herter külügyminiszter, sőt maga Eisenhower elnök is úgy nyilatkoztaik az incidensről, mintha az a szovjet politika következménye és az államok kapcsolatában amolyan megszokott, „hétköznapi dolog” lenne. Herter külügyminiszter szerint a légikalózkodást az indokolja, hogy a Szovjetunió elzárkózik, „titkolód- zik” a Nyugat előtt, Eisenhower pedig maga is elismerte, ő adott annak idején parancsot arra, hogy minden eszközzel szerezzenek értesüléseket „a vasfüggöny mögötti országokból”. Az amerikai hivatalos körök cinikus hangját azonban nem osztja még magának az Egyesült Államoknak a közvéleménye sem. N. Sz. Hruscsov szerdán a külföldi újságírókkal folytatott beszélgetésében „jó jelnek” nevezte, hogy néhány uszító újságírótól eltekintve az amerikai sajtó nagy része józanul és tárgyilagosan értékelte a provokációt és elismerte a szovjet lépés helyességét. A világsajtó és a közvélemény szinte egyöntetűen elitélte a csúcsértekezlet meghiúsítására irányuló lépést. Az amerikai támaszpontoknak otthont adó országokban magyarázatot követelnek a kormányoktól, vajon szállnak-e fel onnan is amerikai kémrepülőgépek? A provokáció tehát visszájára sült el. Nyilvánvaló, hogy az Egyesült Államok tekintélyét olyan súlyos veszteség érte, amelyet nehezen fog kiheverni. Az amerikai kalózrepülőgép ügye megzavarta a csúcsértekezletet megelőző hónapok jó hangulatát. Egyesek hajlamosak rá, hogy most már annak biztos kudarcát jósolják. Persze, ha ezt a „menetrenden kívüli” repülőutat szovjet részről tették volna az Egyesült Államokba, ez könnyen előfordulhatott volna. A Szovjetunió azonban még e nyilvánvalóan súlyos kihívás után sem adja fel a harcot az emberiség békéjéért. Bízik abban, hogy az amerikai repülőgép sorsa intő figyelmeztetésül szolgál a mindenkori agresszor számára és a nyugati tábor katonai vezetői végre rájönnek arra, hogy az erőegyensúly, ha fel is billen, ez nem az ő javukra történik. A szovjet kormányfő tiszta szándékkal, megegyezési készséggel megy az Elysée palotába. Nem kétséges, a maga részéről azon lesz, hogy segítsén enyhíteni a kínos incidens kiváltotta rossz légkört. Az amerikai elnök helyzete igen kényes. Mint a Scotsman című angol lap igen találóan jegyezte meg a minap: „Az Ural táján lelőtt géppel együtt zuhant a nyugati katonai szövetség erkölcsi tekintélye is.” Eisenhower, Macmillan és de Gaulle aligha hozhat fel meggyőző érveket aa általános és teljes leszerelésre vonatkozó szovjet tervvel szemben, amelynek megvalósulása „felderl- tő-repülőgépek” küldése nélkül is megnyitná nemcsak az eget, hanem a földet is az ellenőrző szervek számára. Mit hozhatnak fel a nyugati államférfiak a nukleáris fegyverkísérletek betiltásával szemben és főleg mivel indokolhatják a nyugat-berlini rendellenes helyzet fenntartásét, hiszen köztudott, hogy a „frontváros” nem más, mint a Német Demokratikus Köztársaság testébe beékelt kémközpont? Az Egyesült Államok képviselői tehát nehéz helyzetbe kerültek, s mint az egyik francia lap megállapította, lehet, hogy ez cinizmust vált ki bennük az értekezleten is és igyekezni fognak majd megnehezíteni annak munkáját. Sok függ attól, hogy a többi, nyugati ország vezetői képesek-e önálló politikát folytatni — legalábbis bizonyos kérdésekben —, vagy teljesen átengedik a küzdőteret amerikai partnereiknek. A Szovjetunió minden kérdésben világosan tisztázta álláspontját. A leszerelés, a nukleáris fegyverkezés kérdésében, sőt a német kérdésben is hajlandók becsületes kompromisszumra, természetesen nem más államok és az egyetemes béke érdekeinek rovására. Az elkövetkező hetek megmutatják majd, hogy a Nyugat felelős politikusai tamultak-e a közeli és a távolabbi múlt tapasztalataiból és hajlandók-e végre valami tanújelét adni az oly sokat hangoztatott békés szándékoknak. HRUSCSOV ELVTÁRS MEGÉRKEZETT PÁRIZSBA Moszkva (MTI) A négy nagyahatalom kormányfőinek hétfőn kezdődő párizsi értekezletére szombaton reggel elutazott Moszkvából N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke. Hruscsovot elkísérte a csúcstalálkozóra A. A. Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere és R. Malinovszkij, a Szovjetunió honvédelmi minisztere. A szovjet kormányfő kíséretében számos szakértő és tanácsadó van. A Szovjetunió zászlaival feldíszített vnukovoi repülőtéren több százan gyűltek egybe, hogy a nagy fontosságú tanácskozás küszöbén búcsút vegyenek a szovjet kormány fejétől. Megjelentek a repülőtéren a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága elnökségének tagjai, a szovjet kormány vezetői, köztük L. I. Brezsnyev, a Leglefsőbb Tanács Elnökségének elnöke. Nagy számban jöttek el a Szovjetunió Minisztertanácsának tagjai, a Szovjetunió marsalljai, a tábornoki kar tagjai, a politikai, a kulturális, a gazdasági élet vezetői. Jelen voltak a diplomáciai képviseletek vezetői. A szovjet kormányfő néhány perccel negyed kilenc után érkezett meg a repülőtérre. Hruscsov vidáman elbeszélgetett a búcsúztatására megjelentekkel. Jókedvűen, kalaplengetve üdvözölte az ünneplő tömeget. Gyermekek virágcsokrokat nyújtottak át a szovjet kormányfőnek, aki Gromiko és Malinovszkij társaságában szállt be az IL—18 típusú különrepülő- gépbe. A repülőgép lépcsőjéről még egyszer köszöntötte a moszkvaiakat. A szovjet kormányfőt szállító repülőgép moszvkaá idő szerint néhány perccel kilenc óra után emelkedett a magasba. (MTI) * tekezleten részt vevő szovjet küldöttségbe delegálta Andrej Gromiko. szovjet külügyminisztert és Rogyion Malinovszkij szovjet honvédelmi minisztert. A küldöttség tanácsadóiként szerepelnek: V. Kuznyecov, V. A. Zorin, Sz. A. Vinogradov, A. A. Szoldatov, M. A. Menysikov, G. A. Zsukov, L. F. Iljicsov, P. A. Szatyukov, A. I. Adzsubej, G. T Sujszkij, V. Sz. Lebegyev, O. A. Trojanovszkij, A. F. Dobrinyin, V. F. Grubjakov, A. A. Krohin, A. A. Grizlov vezérezredes, Sz. M. Kudr- javcev. A küldöttség szakértőivé a következőket nevezték ki: M. A Harlamov, I. I. Iljicsov, Sz. T. Bazarov, N. D. Belohvosztyikov, F. F. Molocskov, I. N. Zemszkov, N. Sz. Zaharov, A. A. Roscsin, A. N. Alekszandrov, V. P. Nagyezsgyin, A. I. Blatov. (MTI) Azon fáradozunk, hogy a nemzetközi feszültség tovább enyhüljön Az orlyi repülőtéren a szovjet I vendégek fogadásara megjelent Joseph Frey államminiszter és a francia külügyminisztérium számos tagja. Jelen volt a fogadáson Vinogradov, a Szovjetunió párizsi nagykövete, valamint a párizsi diplomáciai testület számos képviselője. A párizsiak nagy számban gyűltek össze Hrucsov miniszterelnök fogadására, aki a repülőtéren rövid beszédet mondott. Kifejezte1 megelégedettségét, hogy ismét Párizsban, a vendégszerető fővárosban lehet. De Gaulle elnökkel folytatott márciusi megbeszéléseiről megállapította, hogy azok sok hasznonnal jártak. Beszéde további részében Hruscsov miniszterelnök a közelgő csúcsértekezletről szólott. Hangoztatta, hogy a Szovjetunió, Franciaország, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia vezető államférfiainak találkozása nagy jelentőségű a nemzetközi életben. Eddigi találkozásaink során — mondotta — mind. annyian elég jól megismertük egymást és remélem, hogy ez elő fogja segíteni a tanácskozás munkájának sikerét. Meg kell vizs- j gálnunk a legsürgetőbb nemzet-1 közi problémákat és meg kell kísérelnünk. hogy a népek érdekében megtaláljuk megoldásuk útjait. Hruscsov miniszterelnök utalt arra is. hogy egyes országokban, különösen az utóbbi időben, Jelentősen fokozták aktivitásukat a- zok a befolyásos körök, amelyek szeretnék újra feléleszteni a hidegháborút és megakadályozni a nemzetközi helyzet egészségessé válását. Hruscsov kifejezte reményét, hogy ezek erőfeszítései nem járnak sikerrel. Végül hangsúlyozta: a szovjet kormány erejét nem kímélve azon fog fáradozni, hogy a tanácskozás eredményes legyen, hogy az a nemzetközi feszültség további enyhüléséhez, a béke és a népek biztonságának megszilárdításához vezessen. « Párizs házfalain megjelentek Picasso béke-plakátjai. „Békét, leszerelést!” — hirdetik a plakátok a nagy művész betűivel. A világ minden tájáról békeharcosok küldöttségei érkeznek a francia fővárosba, s itt május 21- én rendezik meg e küldöttségek találkozóját. nmerika szövetségesei sürgetik a kémrepülések beszüntetését Párizs (MTI) Hruscsov szovjet miniszterelnök szombaton délelőtt magyar idő szerint II óra 55 perckor egy IL— 18-as repülőgépen az Orly-i repülőtérre érkezett, hogy részt vegyen a hétfőn kezdődő párizsi csúcsértekezleten. (MTI) * Moszkva (TASZSZ) A Szovjetunió Minisztertanácsa Nyikita Hruscsov szovjet kormányfőnek a párizsi négyhatalmi csúcsértekezleten való részvételével kapcsolatban az említett érWashington (MTI) A Reuter washingtoni tudósítója diplomáciai körökben úgy értesült: lehet, hogy az Egyesült Államok a Szovjetunió fölötti kémrepülések beszüntetésére vagy legalább is csökkentésére kényszerül. Err# a lehetőségre a május elsejei légi provokációt követő diplomáciai fejlemények engednék következtetni. Mint ismeretes, a norvég kormány pénteken tiltakozott az E- gyesült Államoknál a norvég repülőterek kémrepülésekre való felhasználása ellen. Röviddel a norvég tiltakozás után Ajub Khán, a pakisztáni elnök kijelentette, „Ha bebizonyosodnak azok a szovjet állítások, hogy az U—2 amerikai repülőgép pakisztáni támaszpontról szállt fel, akkor kormánya tiltakozni fog az Egyesült Államoknál”. A Reuter tudósítója rámutat, az a tény, hogy Amerika szövetségesei „megfelelő biztosítékokat” kémek a jövőbeni kémrepülésekbe való belekeveredés ellen, minden bizonnyal megnehezíti majd Washington részére az ilyen akciók folytatását. Ha pedig a szövetségesek megvonják támogatásukat Amerikától ezen a területen» úgy — hangoztatják diplomáciai megfigyelők —, ez súlyosan veszélyezteti az Egyesült Államok bármilyen légifelderítési programját A Szakszervezeti Világszövetség levele a négy nagyhatalom kormányfőihez Prága (CTK) A Szakszervezeti Világszövetség levélben fordult a párizsi csúcstalálkozón részt vevő négy kormányfőhöz. Az SZVSZ üdvözli a csúcsértekezlet összehívását és hangoztatja, hogy a világ 170 millió szervezett dolgozója lankadatlan figyelemmel és reménykedéssel fogja kísérni az értekezlet munkáját. Az SZVSZ kéri a négy kormányfőt, szívlelje meg a dolgozók óhaját és egyezzen meg a nukleáris kísérleti robbantások megszüntetésében, a leszerelésben, a német kérdés megoldásában. A világ dolgozói ezenkívül kérik a négy nagyhatalom vezetőit, egyezzenek meg elvben a Kínai Népköztársaság és India részvételéről a leszerelési értekezleten, továbbá, hogy a népi Kína a jövőben kap csolódjók a nagyhatalmak tanácskozásaiba. (MTI)