Békés Megyei Népújság, 1960. április (5. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-24 / 96. szám

4

N É P Ú J S A G

I960, április 24., vasárnap

NYEL VMVV ELÉS

. Mikor amely és mikor ami ?

Igen gyakori jelenség, hogy gondolatainkat bonyolultabb nyelvi tonnában, úgynevezett alárendelő összetett mondtatok ban fejezzük ki. Vannak olyan alárendelő ösz- szetett mondatok, melyeknek mellékmondatait az aki, amely, ami és ennek ragozott alakja vezeti be. Idézzünk költőinktől egy-két példát az efféle összetételekre:

1. „A csengettyű cstnálást felfedezni csak az tudta, aki kedvese kék szemét elfeledni sohsem tudta.”

(József A.: Csengői

Z. yjic eivtarsaimt — ez az a

(munkásság,

mety osztályharrban vasba

(öltözött.” (József A.: Munkásság)

t „..egyetlen szép álom lett az

[amit láttam.” (Htyés Gyula: Három öreg)

cikkünkben a főnévi vonatkozó névmás helyes használatával foglalkozunk. Az aki, amely, ami nevét onnan kapta, hogy a főmondat valamelyik főnevére, Illetve olyan szavára vonatkozik, amely személyeket, dolgokat jelent, vagy annak neve helyett áll. Az említett névmások a mellékmondatban kötőszóként szerepelnek. Az aki használata a legegyszerűbb, amint példánkból is világosan kitűnik. Természetesen itt meg kell említenünk, hogy mind a népnyelvben, mind a régies nyelvben személyeken kívül vonatkozhat tárgyra, dologra Ennek klasszikus irodalmi példája Arany Toldijából való ismert idézet:

„Hallanám dlibörgő hangjait

[szavának

Kit ma képzelnétek isten haragjának.

Az ami és az amely használatának bizonytalansága eléggé általános. Mielőtt a hibás mondatok elemzésére rátérnénk, fogalmazzuk meg a következő nyelvhelyességi szabályt. Ha a főmondatban főnévvel meg (határoztuk) határozott dologra vonatkozik a névmás, akkor amely-t használunk. Figyeljük meg a második példamondatunkat: munkásság, amely. Ha a névmás a főmondatban főnévvel meg nem határozott dologra vonatkozik, akkor az ami-t használjuk. Pillantusnk vissza a harmadik mondatunkra: az, amit.

Hogy a száraz, elméleti fejtegetés hibájába ne essünk, azért néhány valóban megfogalmazott mondatot vizsgáljunk meg. A hibás példákat nem én költöttem, de nem tartom különösebben fontosnak megjelölni, hogy honnan vettem. E példák nagyon tipikusak, magukon viselik az élő beszéd sajátosságait. Ügy gondolom, megfelelnek az említett nyelvhelyességi kérdés megvilágításának.

4. A városi népművelés olyan új szakaszához érkezett az elmúlt őszön, ami megyénkben szinte egyedülálló volt.

5. Itt kezdtek hozzá ahhoz a felméréshez, aminek alapján megállapították, hogy honnan, hová kell eljutnunk.

6. És a legutóbbi tanácsülés már olyan eredményeket sorol fel. j ami biztató a jövőt illetően. Most : már magunk is ki tudjuk javítani j a mondatokat: mindhárom mondatban a fent említett szabály érteimében, amely használatos. 4. szakaszához, amely, 5. felméréshez, amelynek alapján.

A 6. mondatban nem csupán az ami helytelen használata mondható hibának, hanem hibás az úgynevezett számbeli egyeztetés.

Mit értünk ezen? Keressük meg, melyik szóra vonatkozik a mellékmondat névmása. Nem az egyes számban álló tanácsülés-re, hanem a többes számban lévő eredményeket szóra. Tehát az egész mondat helyesen: „És a legutóbbi tanácsülés már olyan eredményeket sorolt fel, amelyek biztatóak a jövőt illetően.”

A vonatkozó névmások használatánál arra is vigyáznunk kell, hogy a főmandatban többes számban lévő dolgokra, személyekre többesszámú névmási alakkal vonatkoztassunk. Szabó Géza

Vidám találkozó

A hazánkban turnézó Grúz együttes Békéscsabán április 25- én este fél hatkor és fél kilenckor műsort ad a Jókai Színházban, ahol fellépnek Marihi Godziasvili, Tengiz Datusvili, Kotje Makarid- ze, Martin Dzsemil. A városunkban már ismert Margareta Petrova operetténekesnő, Havasi Viktor és a Harsányi-együttes. Zongorán kísér Hajdú Júlia, konferál Romhányi József.

Olua* ég alatt

címmel 1960. április hó 25-én hétfőn este nyolc órakor ötödik bérleti hangversenyét tartja meg a Filharmónia, az Orosházi Petőfi Művelődési Ház színháztermében. Műsoron: Verdi, Puccini operáinak legszebb áriái. Közreműködnek: Vámos Ágnes, Csermely Ilona, Mátrai Ferenc, Radnai György, az Állami Operaház és az Országos Filharmónia művészei, valamint a Petőfi Művelődési Ház Erkel Ferenc szimfonikus zenekara Markó Leó karnagy vezetésével. Műsorismertetést Kollár Endre tart.

Óda

Én csak a tévő, nagyeiős embereket ünnepelem az estben,

Én csak a tévő, nagyerős társak nevét kiáltom hajnalonként s délben is ebédszünetkor feléjük fordítom az arcom, s háromszor meghajtom derekamat az-napi,

mindennapi tetteik előtt.

Mert ők azok,

akikben a cselekvés rubinszemű szent forrása buzog, akik a dicsőséget kovácsolják, mindnyájunk égre-néző

[homlokára,

mert Ök harsogják lépéseikkel, ökleikkel,

gépeik morajával a legszebb szónoklatokat;

„Mi fehérlő tiszta utakat járunk,

—■ Nevünk csak munka és béke lehet — ezerszer eldörmögjük ugyanazt, ezerszer elharsogjuk ugyanazt, hogy egyszer,

legalább egyszer mindenki hallja, mindenki értse meg; hogy az embert, a Föld agyát,

ne tudja többé megőrjíteni senki,

s az anyag bomlott törvényeivel

életünknek soha se kelljen ölre menni;

hogy a mindünket-egyenlítő megbékélt vizekre hajózzunk,

s mint fénylő fémet a munkapadon, formálhassuk ragyogóbbra

[a sorsunk.

— Mi fehérlő tiszta utakat járunk,

— Nevünk csak munka és béke lehet — ezerszer elharsogjuk ugyanazt.

hogy egyszer,

legalább egyszer mindenki hallja, mindenki értse meg.”

SIMÁI MIHÄLY

V._____________________________________________________________________

Hirek a Filmstúdióból

A Hunnia Filmstúdióban rövi- ( megörökítették a filmszalagon az desen két újdonság forgatását fe- Alázatosan jelentem című új ma- jezik be. Elkészül Móricz Zsig- gyár filmnek, amely Bóka László mond Légy jó mindhalálig című i regényéből készült. Néhány külső regényének filmváltozata, amely- 1 felvétel után a forgatása is befe- ! nek forgatókönyvét Darvas József jeződik.

| írta, s Ranódi László a rende- í A műtermekbe költözött az Arc- j zője. nélküli város és a B'űre lépni sza| Valamennyi műtermi jelenetét | bad című film alkotógárdája.

ÉVEK TETEJÉN

A

— Mit írt? Jön? Haza jön?

Alig harangozták el a delet, amikor ünnepi ebédhez csörrentek a kanalak Takácsék asztalán. Ta- kácsrvé a konyhában forgolódott. A tűzhelyről felszálló illatos ételgőzök megfényesitették szépívű homlokát. A napszám és a hónaposság, a hat gyerekkel járó gond és törődés — Játszott rajta — ■megtörték életét, megtörték testét. öreg napjaira mégis vendég lett házában a boldogság, mert gyermekei már magasabban kezdhették meg az életet, mint ő a férjével, Takács Bertalannal. Legidősebb lányuk a felszabadulás után tanulni ment és most ó- vónő. Férje a szomszédos falu tanácselnöke. Ők itt vannak már, motorkerékpárral jöttek és magukkal hozták a kislányukat is...

— Csak jönnének már... jönnének az aranyosaim! — mondogatja Takácsné és ki-kitopog az utcára, elnéz a falu közepe felé, majd csalódott arccal tér vissza a konyhába. Lassan, gondosan táplálja a tüzet, ki ne hűljön az étel.

Mert ünnepi ebéd lesz most Ta- kácséknál! Ünnepi és emlékezetes: a szülők házasságának harmincadik évfordulójára merítenek a tálból és koccintanak poharat. Nagy idő ez egy életben: olyanban meg, mint a Takácséké, különösképpen az.*

Takács Bertalan bent van a szobában. lányával és vejével beszélget, verseket mondat az unokával és énekelteti. Nehéz, eres kezével végigsímít Verácska szőke haján és kétforintosokat nyomkod a kislány kötényének zsebébe. Van miből adni, jól keres, elégedett az életével. Az elsőkkel e- gyütt lépett a szövetkezetbe. Azt beszélik róla, hogy ő a legjobb dohány szakértő, a legügyesebb fűző és csomózó. Most. hogy éppen a dohánytermelés mikéntjéről a* dódik a szó. leánya fétbeszaücitfa az apa megkezdett mondatát.

~ Népi^ság pályázatára érkeze«.

— Apusnak se kellene már any- nyira törnie magát! Idős ember létére megszakad a munkában. Kevesebb munkából is megélhetnének már... Meg mi is segítenénk. Ugye, Pista? — és a férjéhez fordult.

— Hát persze, hogy segítenénk. Meg a többiek is.*

Takács Bertalan felállt, majd gyengéden megfogta a menyecske vállát.

— Nem csak azért dolgozunk, lányom, hogy mi megélhessünk! Az utódokra is gondolni kell. E- rősíteni kell a téeszt, gyarapítani a közös gazdaságot. Mindnyájunk vagyona az... a fiainké, az unokáinké.

— Dehát vannak fiatalok, azok... — ágálódott tovább Vera, de nyílt az ajtó és Sándorék toppantak be két gyerekükkel. Megcsókolták és felköszöntötték szüleiket. Takácsné könnyezett, férje pedig szóta- lanul hallgatta a gyerekek köszöntő verseit, s mosolyogva látta el őket cukorravalóval.

Nemsokára megérkezett Ilonka lányuk is férjével együtt, majd Péter jött, aki traktoros az államiban. Anti nem érkezett meg még. akit Takácsné a legnehezebben várt. Nem azért, mert hát kivételt tenne vele. Mindegyik kedves neki, egyformán szereti őket, de Anti, a legidősebb valahogy más, mint a többi. Nyájasabb, hízelgőbb, meg mintha legjobban szeretné szüleit. Meg hát büszke is a gyerekre egy kicsit, mert az derék, szépszál katona, főhadnagy.

Antira terelődött most a osaM- beszélgetése.

•b* Mikor irt Antt? — kérdezte Vem az anyjához fordulva.

& Tegnapelőtt irt « lelkem.

— Azt írta, hogy jön. A félegyes vonattál érkezik. Ferike kiment elébe az állomásra. — s így folyt a beszélgetés tovább, jó ideig még...

Csapódott a konyha ajtaja.

— Itt vannak! — csillant fel Vera szeme. Néma csendben, mozdulatlanul, sokáig várták a kopogtatást.

— Enyje, a teringettét! — törte meg a feszengést Takács Bertalan — nézz már ki anyjuk! Hát nem mer bejönni? Vagy nem tudja a járást talán?

Takácsné szemében szelíd fény játszadozott. Keze remegett, a- hogy megfogta a kilincset. S a- mikor ajtót nyitott, szemében elhalványultak az öröm sugáréi, anyai ölelésre tárult kezei erőtlenül aláhanyatlott. A küszöb előtt Feri állt. Csillogó könnycseppeket sirt a frissen készített padlózatra, kezében kékszínű svájcisapkáját gyűrögette.

— Nem jött! — sóhajtott Takácsné és szerető csókra készített lázas ajka sírásra biggyent.

— Mondtam én már nem egyszer, hogy nem törődik az mással, csak a katonasággal. — magyarázkodott Sándor. — Lassan már a szülei se kellenek neki. meg a testvérei!

— Hogy beszélhetsz így Antiról?! — zokogott fel az asszony. — Azt hiszed, nem szeret minket, meg titeket?! Jött volna, ha teheti... tudom, hogy jött volna! Ne mondjatok róla ilyet! — és sírt az asszony, teste remegett, rángatózott a zokogástól.

— Ne csinálj már bolondságot, anyjuk! — szólt rá csendesen « férje. Gyere, ebédeljünk! Hozd

a levest, lássunk hozzá. Megéheztünk már.

— Majd megyek én, segítek a- nyunaik! — ugrott fel az asztaltól a fiatal barna menyecske, Sándor felesége. Takácsné azonban visz- szaintette, s maga ment ki a levesért. Visszajőve letette a tálat az asztal közepére és leült a padkára. Hátát a kemencéhez szorította, arcát két meleg, száraz tenyerébe temette, s forró könnyei végiggurultak fekete ruháján.

Férje odament hozzá, megsímo- gatta remegő hátát, megfogta kezét.

— Gyere anyjuk, ne sírjál. Ne hagyd el magad! Nem tesz ez jót a szivednek, jól tudod magad is!

— Hagyjatok most! — szabadkozott az asszony könyörögve. — Olyan... Olyan boldogtalan vagyok!... Hagyjatok!...

Az utcáról autódudálás és motorzúgás hallatszott be. Feri az ablakhoz ugrott, kikukkantott, majd örömtől csillogó szemmel fordult vissza, magasra hajítva svájciját.

— Itt van bátya! Itt van Anti bátya! Autóval jött!

Valamennyien az utcára rohantak. Takácsné maradt bent csak a padkán. Megmagyarázhatatlan nagy súly nyomta le, nem tudott a talpára állni. Kint az udvaron nagy volt az öröm. Az anya hallotta az üdvözlő szavakat, fiának hangját, ezt a mély, kellemes csengésű basszust.

Vera futott be a szobába. Átkarolta az anyját és talpraállította.

■B- Anyu! Anyu! Jöjjön hamar! Anti a menyasszonyával jött!

Takácsné megdöbbent, értetlen tekintettel bámult Verára, s a hangja halvány volt, nagyon mélyről jövő,

— Menyasszonyával?... Anti? Nem lehet... hát sose írt róla!?

— De igen, anyu! A menyasz- szonyával! Egy tanárnő! No, jöjjön már! — s kitámogatta elgyengült anyját az udvarra.

Az anya szemei szárazuk voltak már, újra szépséges derűben égők, de a vörös szemkarikák hosszú, fárasztó sírás jeleit mutatták. Fiát átölelte, forró anyai csókjaival árasztotta el. Látta hogy ott áll vele szemben a magas, feketehajú, fehérarcú tanár nő, leendő menye. Csak nézte szólni nem tudott hozzá. Nem is lépett közelebb. Nem tudta, mit mondjon, hogyan szólítsa, miképpen köszöntse a tanárnőt, ö, az egyszerű, munkában és ínségben megtört asszony? Eszébe jutott az az idő, amikor Kántorokhoz járt mosni, s nagyságos asszonynak szólította a tanító úr fiatal feleségét és kezitcsókolommal üdvözölte reggelenként. Eszébe jutott most ez, s valahogy letaszitottnak érezte magát a rászakadó kellemetlen emlékek súlya alatt. Bármennyire változott is a világ, ebben a pillanatban nem tudta felfogni saját életének megváltozását...

A főhadnagy mozdulatlanul állt anyja és menyasszonya között arcát szigorú megdöbbenés sv hanta át. Nem tudta, mitévő le oven, mit csináljon, hogy szabó dulást hozzon mindhármuk zava rának. Végül is rászánta magát, .<• *nrka rángatózott, amint ajkára feltörtek a szavak.

— Anyám! Hét itt van a menyasszonyom! Nem látja, anyám?' Az én menyasszonyom! Magammal hoztam, nem érti?!... Hát így fogadja?!

Az anya tekintete megláavult kezét előre nyújtotta, szemét elöntöttük a boldogság könnyesen vei és zokogva a tanárnő nyakába borult Soha nem adott talán égetőbb csókot életében.*

SZEKERCÉS JÓZSEF