Békés Megyei Népújság, 1958. október (3. évfolyam, 231-257. szám)
1958-10-04 / 234. szám
4 BÉKÉS megyei népújság 195*. október 4., szombat Panasz Előz* hó végefelé névtelen levelet hozott a posta szerkesztőségünkbe. írója elpanaszolta, hogy Mezőkovácsházán a Dózsa utcában levő fák ágai a villanyhuzalokig érnek s emiatt erősebb szél esetén gyakori a rövidzárlat. Ha jelentik a DÁV-nak, onnan azt válaszolják, hogy nem érnek rá, vagy ha kijönnek, akkor alkalomként négy forintot vesznek fel a hibát kijavító alkalmazottak a- nélkül, hogy arról nyugtát állítanának ki. Ök azt állítják, hogy adnak nyugtát. Ráadásul a sok rövidzárlat miatt papokig nincs villanyvilágítás a lakásban — fejezte be panaszát a névtelen levélíró. Sorait továbbítottuk a Délmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat Mezőhegyesi Üzemvezetőségének, honnan a következőket válaszolták: — Az önökhöz benyújtott és hozzánk továbbított panaszos leés a válasz fliiumiiiiiiiüiiiiR fiiiiiHiiimtiiiiiiiii uiiiiiiiinm vélben foglaltakkal kapcsolatban a következőket állapítottuk meg: Mezőkovácsházán a Dózsa utcát végigjárva megállapítható, hogy az utcán futó vezetékeknél érintkezési veszély nincs. Más a helyzet az egyes telkeken levő fákkal, melyeket a lakosság — lehet, hogy ismeretlen fogyasztónk is — nem gallyaz még felszólításunkra sem. E fák ágaival valóban okozhatnak egy-egy háznál rövidzárlatot a csatlakozó vezetékben, vagy a fázis vezetékhez érve föld- zárlatot, melyek az oszlopon levő és kizárólag egyetlen ház energiaellátását célzó biztosítót kiolvasztják, megakadályozva az ü- zemzavarnak az egész utcára való kiterjedését. — A Dózsa utcai házaknál művezetőnk több helyen ellenőrizte az előzőkben előforduló csatlakozási vagy belső hibákat, miket a panaszos levél igen gyakorinak említ. A megkérdezett fogyasztók szerint nem oly sűrűn fordul elő, mint azt a levélben állítják. Az ellenőrzéskor a fogyasztók, akiket művezetőnk az utcában megkérdezett, mindenütt azt állították, hogy a hiba javításáért felvett négy forintról minden e- setben kaptak nyugtát. Olyan fogyasztót nem találtak, akitől javítási költséget nyugta nélkül vettek volna fel. Az utcában, de az egész községben talált sürgős tennivalókat, mint például a gallyazás, vezeték uiánfeszítés dolgában a helyszínen intézkedtünk. Sajnálatos tény, hogy ilyen tárgyú panaszokat névtelenül írnak. A lakosságnak jogában áll, sőt saját érdekében kötelessége a többséget érintő panaszok megtétele. Jelen panaszlevél írója is hamarabb kapott volna választ és intézkedést, ha egyenesen a tanácshoz, vagy az üzemvezetőségünkhöz fordul, ha már a mezőkovácsházi DÁV alkalmazottakban ő maga nem bízik. Mindenesetre a levelet így is szívesen Vigyázat! Orvosság! A furcsának tetsző cím mondanivalója — sajnos — igaz: Az orvosság a vigyázatlanság, nemtörődömség és hozzá nem értés miatt gyakran válik veszedelemmé. Az ■alábbi két tanácsadó írás erre világít rá. A gyógyszer a gyermekek kezében méreg A szülők gyermekeik előtt is vesznek be orvosságot, s ilyenkor azok megfigyelik, hová teszik visz- sza. Ha azután nem zárják el előlük' gondosan, vagy egyszerűen o- lyan‘ helyre rakják, ahöl a kicsi- nyék könnyen hozzájutnak, kósza baj. Ilyenkor következnek be a gyógyszermérgezések, mik az u- tóbbi hónapokban szinte már mindennaposak. A tetszetős, színes csomagolás és az orvosságok legtöbbjének édesítettsége is vonzaa a gyermekeket, s bizony, felkutatják érte a fiókot és a lakás minden zugát. Kórházunkban egyre- másra vesszük fel a gyógyszermérgezés szerencsétlen kis áldozatait. Főként a belloid-mérgezé- sek válnak mind gyakoribbakká. Tudnunk kell, hogy leghatásosabb gyógyszereink növényi mérgekből készülnek és éppen ezért csak az orvos döntheti el, ki menynyit vehet be. A legártalmatlanabb gyógyszer is ártalmassá válik, ha az előírt adagnál többet fogyasztunk belőle. A gyermek pedig ezt teszi. Az orvos tehát csak a szükséges gyógyszert írja fel és a keresztes, vagyis mérges orvosságok esetében figyelmeztesse a szülőket arra, hogy nem gyermek kezébe való cikkek. A szülők viszont tartsák be szigorúan az orvosi utasítást, s ezáltal sok felesleges aggodalomtól, sőt gyásztól lesznek megóva, az orvosok és kórházak pedig a sok nehéz, de. elkerülhető munkától. ....... Megyei Gyermekkórház G yula A felnőttek is óvakodjanak Nemcsak a gyermekek, hanem a felnőttek is megjárhatják a gyógyszerrel Az orvosságok legtöbbje ugyanis hosszas állás közben milyenségében és így hatásában károsan megváltozik. Helytelen gyógyszergyűjteményt tartani. Különösen kockázatos magánosok által küldött, illetve kapott régi, állott külföldi készítmények használata. Tehát vigyázat! Orvosságból méreg lehet, s ha a felnőttek gondatlanok, éppen úgy kitehetik magukat a gyógyszermérgezés veszélyének, akár á gyermekek. Senki se igyekezzék e téren szakavatottabb lenni az orvosnál. Kemény Imre gyógyszerész, Békéscsaba vettük, mert sajnos mi sem tudunk minden utcában folyamatos ellenőrzést végrehajtani. A hibák rövid időn belüli teljes kijavításáról intézkedünk — fejeződik be a DÁV mezőhegyesi üzemegységének válaszlevele. MOZIK MŰSORA Cnkorrépatermelők! A Mezőhegyesi Cukorgyár közli, hogy az alábbi répaátvételi állomások csak a megjelölt időpontig mű ködnek: Dombiratos, Kevermespuszta, Cikóhalom október 10-ig Bolhacsárda. Jakabfinagytanya, Hermina. Battonya-Lakatosmajor október 1S-ig Ezen időpontig adandó át a cukorrépa Minden állomás vasárnap is üzemel I illanyinotorjait most javítássá ! Bármilyen típusú villanymotorok tekercselését rövid határidőre vállalja az OROSHÁZI VAS- ÉS KÁLYHAIPARI VÁLLALAT. BRIGÁD MOZI, BÉKÉSCSABA Okt. 2—5: A világ teremtése. K.: h.: fél 6*. fél 8; v.: fél 4; fél 6, fél 8. SZABADSÁG MOZI, BÉKÉSCSABA Okt, 2—8: Az országúton. Kezdés: ti.: 6, 8, V.: 4,578 árakor* TERV MOZI, BÉKÉSCSABA Okt. 2—5: Prológ. Kezdés: h.: 6, 8, v.: 4, 6, 8 órakor* PETŐFI MOZI, SARKAD Okt. 4—8: Bűn. Kezdés: h: 8, v: 4, 6 és 8 órakor* VÖRÖS OKTOBER MOZI, MEZÖKOVACSHAZA Okt. 4—6: A fejedelem bajnoka. K.: h: 8. v: 4. 6, 8 órakor. SZABADSÁG MOZI, GYOMA Okt. 4—6: Az időzár. K.: h.: 8, v.: 4, 6, 8. PETŐFI MOZI, GYULA Okt. 2—5: Szerelem és fecsegés. K.: h. 6, 8, v. 4, 6, 8 órakor. ERKEL MOZI, GYULA Okt. 3—5: Moulen Rouge K: h. fél 6, fél 8, v. tél 4, fél 6, fél 8, PARTIZÁN MOZI, OROSHÁZA Okt. 2—8: Kopogd le a fán. Kezdés: 6, 8, v.: 4, 6 és 6 órakor* BEKE MOZI, OROSHÁZA Okt. 2—7: örvényben. K: h.: fél 6, fél 8. v.: fél 4, fél 6 fél 8. BÁSTYA MOZI, BÉKÉS Okt. 2—7: A bigámista. K: h: fél 7, fél 9, v: fél 5, fél 7, fél 9. TÁNCSICS MOZI, SZARVAS Okt. 2—6: Bum a katona. Kezdés: h.: 6, 8, v.: 4, 6, 8 órakor* ADY MOZL SZEGHALOM Okt. 4—6: Becsliletrabiók. Kezdés: h.: 8, v.: 4, 6 és 8 órakor* BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés megyei Bizottságának lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. T.: 10—21, Terjesztik a Békés megyei postahivatalok. Előfizetési díj egy hó-a: 11. —Ft. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Szerkesztőség: Békéscsaba, József A. u. 4„ I. em. T.: 22—96 Békés megye: Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba. Felelős tiyomdav.: Kendra György Hírek M OZAIKOK Eskmkwiík Tanácskozóit a Hazafias Népfront Békés megyei mezőgazdasági szakbizottsága A Hazafias Népfront Békés megyei mezőgazdasági szakbizottsága csütö-tökön Békéscsabán a népfront székhazában vitatta roe* az őszi-téli műnk nervet, melyet Timké Béla, a szabadkígyóst tan. gazdaság igazgatója ismertetett. Elhatározták többek között, hogy az. egyénileg dolgozó parasztokat látogatásra hívják meg a jól működő termelőszövetkezetekbe. A községi olvasó- és gazdakörökben filmvetítéssel egybekötött mezőgazdasági szakelőadást rendeznek. A tsz vezetőinek és tagjainak pedig az Eurápa-szerte híres Mezőhegyesi Törzsállattenyésztő Állami Gazdaságban tanul'' ínyt kirándulásokat szerveznek. ■9$ ÖTSZÁZÖTVEN GÉPHASZNÁLATI TÁRSULÁS BÉKÉS MEGYÉBEN Békés megyében a földműves- szövstkezetek nagy gondot fordítanak a géphasználati társulások szervezésére. Okánvban, Sarkadon és Biharuerán például minden egyéni gazda tagja a géphasználati társulásnak. Jelen eg Békés megyében 550 állandó és időszaki géphasználati társulás csaknem 8 ezer holdon foglalkoztat 550 traktort. A nagyüzemi gépi munkáért járó kedvezmény a megyében meghaladja a 110 ezer forintot. SÉTAREPÜLÉS ÉS VADÁSZ KORONGLÖVŐ VERSENY Gazdag műsor várja vasárnap egész nap a Honvédelmi Sporthét utolsó napján a nézőket. Reggel hét órakor a békéscsabai KISZ-és MHS-tagok részvételével járőrverseny lesz a repülőtéren. Kilenc órakor az MHS-repülőmodellező, ejtőernyős bemutató, 10 órától sétarepülés, valamint vadász koronglövő verseny. Este 7 órákor pedig díjkiosztás és kuli úrműsorral egybekötött tábortűzzel zárják be a Honvédelhni Sporihetet.-----ORVOSI ÜGYELETES SZO LGÁLAT Békéscsabán, 1958. október 4-én déli 12 órától 6-án reggel 8 óráig dr. Bácskai Béla, Lenin u. 20, az V, kerületben dr. Dobiz Zoltán, Orosházi u. 53. sz. Az orvosi ügyeletes szolgálat kizárólag életveszély estén vehető igénybe.-----------—a--------------1 0.540 televízió-előfizető A posta szeptember 16-i adata szerint 10 540 televizió-előii- zető van hazánkban. Egyedül Budapesten 8013 bejelentett televízió-készülék működik. Vidéken a legtöbb televízió-előfizető — 623 — az ország nyugati részében, Sopron környékén van. A VÖRÖSKERESZT IF.iÉe «GI SZERVEZETEINK LÉTREHOZÁSÁRÓL TANÁCSKOZTAK A napokban Békéscsabán, a Bá- 'ássi Kul:úrotthonban a pedagógusok részvételével ankétot tartottak, melyen megvitatták, hogyan, miként szervezzék meg a Vöröskereszt ifjúsági szervezeteit az iskolákban. Az ankéton részt vettek a Vöröskereszt szervezeteinek városi, járási ti kárai is. A feladatokat Szentkr-'=zti László elvtárs, a Közegészségüg) i és Járványügyi Állomás igazgatója és Cserei Pálné, a Vöröskereszt megyei titkára ismertette.-oTANÄCSTAGI FOGADÓÓRA: A 43. számú városi választókerületben Szilágyi Mihály tanát- tag 1958 okt. 5-én, vasárnap d*. 9 órakor, a Dombos utcai iskolában tanácstagi beszámolót tart. Kéri választóit, hogy beszámolóját minél többen hallgassák meg, s véleményüket, javaslatukat mondják el. melyeket továbbítani fog a végrehajtó bizottsághoz.-oBÉKÉSCSABA Város Tanácsa Végrehajtó Bizottsága ^felhívja mindazon házhelyjuttatottakat. a- kik 194'-tői 1957 július Mg házhelyjuttatásban részesültek, hogy 1958 október 1-től október 15-ig, hétfő és szerdai napokon a várdsi tanács I. em. 2. sz. szobájában jm- tatási határozattal saját érdekükben jelenjenek meg. x Növálaszlók napját rendeznek a Békés megyei nötanácsok A Békés megyei Nőtanács azt tervezi, hogy az olasz és osztrák haladószellemű nők példájára a megye több községében „nőválmz- tók napját" rendez október végétől kezdve. Ezeken a napokon ünnepélyesen, műsoros előadásokon, baráti összejöveteleken, estéken ismertetik a nőknek felszabadulás óta a közéletben elért eredményeit, tevékenységét és lehetőségeit. A SERTÉSHIZLALÁSI SZERZŐDÉS mindenképpen előnyös, hasznos és jól jövedelmező, tehát 1 mielőbb kösse meg a szerződést a BÉKÉS MEGYEI ALLATFORGALMI VÁLLALATNÁL! A szerződéskötéseket a vállalat változatlanul, teljes ütemben tovább folytatja Keresse fel mielőbb a községi állatfelvásárlót, vagy a járási kirendeltséget, ahol minden felvilágosítást részletesen megadnak. Békés megyei Allatforgalmi Vállalat Békéscsaba, II., Széchenyi u. 6 Telefon: 10—34