Békés Megyei Népújság, 1958. augusztus (3. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-19 / 195. szám
K95». augusztus' 19., kedd BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG 5 Nem magánügy! Az Egészségügyi Minisztérium szociális otthonokat ellenőrző csoportja legutóbbi viharsarki látogatása után kijelentette, hogy Békés megyében a tisztaság, az ellátás és bánásmód dolgában a békéscsabai városi tanács „A”-je- lü szociális otthona a legpéldamutatóbb. — Mi a csoda! Hiszen ott nem is oly régen még olyan gondnok volt, akit két évre le kellett ' csukni sikkasztásért. Ügy látszik, az új vezetés kitesz magáért. Erről írni kell! Nyári délután van... A Körgát- *er 16—17. számú épület magas, modern külsejével már messziről szembetűnik. A parkszerű udvaron lócákon, kerti székeken mindenfelé apukák és anyókák pihennek édes békességgel. Mikor a/, új gondnok, az őszhajú Kertes György elvtárs Botos Ilona nővérrel körbekalauzol, nyomban megértem az itt gondozottak elégedett nyugalmát. Aki tudni a- karja, hogy mi az igazi tisztasás tsz ide jöjjön. A hálószobák virág- öaönbe borított csupa rózsaszín meg fehérség. Nem csoda, hogy aki festette őket, kijelentette, hogy ö- regségére idekéri magát. A folyo- tók padlóján ebédre lehetne teríteni. A jó táplálkozásról és a szeretetteljes bánásmódról maguk a betegek áradoznak. Ua Ilonka nénit hívjuk, mindjárt jön, olyan áldott jó teremtés, mondja a nyolcvankét, éves Martinovics Józsefné. A nyolcvanötéves Szatmári Bdéné és a 92 esztendős Végh Andrásáé nagy rá ból ugatással jelzik, hogy úgy van az. Kell-e nagyobb elismerés annál, hogy ezek a majdnem matuzsálemi korú emberek ,géninek” becézik gondosságáért azt, aki lányuk lehetne? Azok az öregek,; akiknek korukon kívül semmi bajuk, tesznek-vesz- nek, ágyaznak, segítenek a takarításban. — Aki munkában öregedett még,annak valóságos átok lenne ölhetett kezekkel ülni — hallom mindenfelől. r Fürdője is van az otthonbelieknek. Az alagsori helyiségben mosógép és hófehér kádak sorakoznak egymás mellett. A községfej- lfsztéai alapból kapott pénzen rövidesen bevezetik a Nagyváradi utcai artézi kútról a vizet s nem kell lajttal hordani. Kultúrszóra- Jtozásban sincs hiány. Filmvetítés, muzsika, múzeum meg színházlátogatás van műsoron rendszeresen. Sajnos, a postászenekar, mely egy időben gyakran vendégszerepeit náluk, nevetségesen csekély hangszerhiányosság indokával elmaradt. — Az étterembe nyitunk. A tisztaság, ha lehet, itt»- még szembeszökőbb. A kellemes hűvösségben néhány öreg beszélget, olvasgat és szívélyesen fogadják üdvözlésünket. — Nem csodálkozom. Már ismerem a titkát. Kertes elvtársat, ha róla van szó, nehéz szólásra bírni, azonban mégis megtudom, hogy nincstelen ácssegédként már korán bekerült a munkásmozgalomba. Tizenkilencben a Vörö6 Hadseregben század- parancsnok volt. Mind a mai napig hűséges harcosa a pártnak. Már nem mai gyerek, ö kérte ezt a beosztást. És itt megmutatta, amit vall: a szocializmust nemcsak elvben ismerni, nemcsak szavakban hangoztatni, hanem mindennap, mindenben gyakorlattá kell tenni, valósággá kell változtatni. — Olyan titok ez, mely egyáltalán nem titok. — Az étterem egyik sarkában sdltes sapkában, borostás ábrázatú férfi ül és szorgalmasan munkálkodik valamin, időnként a szelídértelműek hangján fel-felkiált. — A Berci. Süketnéma szegény. A Kossuth-téren szedték fel valamikor. Apja, anyja ismeretlen. Most itt van. Pipákat farag, s a készeket elrontja, ez az öröme. Sajnálkozni kezdek, hogy ebben a csendes, derűs környezetben milyen szomorú eset is a Bercié. Cajnos van ennél sokkal'szomorúbb, a Lestyán Mihály- néé, de utoljára hagytuk. Emberéletről van szó, szeretnénk, ha az újság segítene, mondja Kertes elvtárs és a nővérke szinte egyszerre. Hangjukból fájdalom és felháborodás tör elő. Nyomban az egyik hálóterembe vezetnek, a- hol még nem jártunk. Ez is ragyogóan tiszta, mint a többi. A , szépenvetett ágyak sorát azonban egy vetetlen bontja meg. A. párnán kegyetlen szenved&tol barázdált asszonyi arc, Lestyán Sán- dorné ma is férjes, négygyermekes családanya arca. A gondnok és a nővér szeretettel hajolnak föléje. Már csak tejen és almaleven él, másít nem bír a gyomra. Most is kínálják. Nyöszörögve hárítja el a poharát s csak egyet ismétel szakadatlan sírással: — a gyermekeimet, a gyermekeimet... JV yolc évvel ezelőtt történt. A részegen hazatérő férj, aki fuvaros, ráparancsolt az asszonyra, hogy itassa meg a lovakat. Itatáskor, egy lehajlás alkalmával a másik ló fejberúg'a. Felgyógyult. Szerencsére a sérüléstől nem támadt számbajöhető szellemi baja. Szerető családi körben teljesen helyrejött volna. Azonban a rúgástól eredően időnként epilepsziás rohamai voltak. A férj szeMeddig mérlegelik a mérlegelő túlóradíját? Viczián Andrásné, a Békéscsabai Városi Tanács dolgozója mérlegelő a vásártéren. Az Adatforgalmi Vállalat békéscsabai kirendeltségének vezetője, Osztrovszki István egyik nap azzal rontott Viczián- néra, hogy miént nincs a mérlegnél már hajnali négykor, mert már akkor szedhetné a vállalat a sertéseket az átadóktól. Azt válaszolta azasz- szony, hogy nem tőle függ a dolog. Tulajdonképpeni munkaideje 7-től 15 óráig I tart. Eddig már 72 óra túlóra gyűlt össze abból, hogy 4-től 15 óráig mérlegelt, de a tanács nem fizette ki s ő tovább nem' hajlandó szívességből túlórázni. Osztrovszki erélyesen követelte, hogy csak jöjjön, majd ki lesz fizetve, a dolgozó parasztságról, meg a vállalat érdekéről van szó. Mikor Szarvas András, a csabai gépállomás dolgozója mint egyik sertésátadó a többiek nevében ezt szóvá tette, Osztrovszki fölényesen leintette, holott valóban mind- a renyhék érdeke a mérlegelés zavartalan menete. Persze vita és veszekedés helyett inkább össze kellett volna dugni a fejüket és meghányni-vetni, hol és miképpen lehetne megoldást találni. A mérlegelés a piaci napokon (szerdán és szombaton) kezdődhetne például 4-kor és tartana 15 óra helyett 12-ig, vagy pedig a tanács és az állatforgalmi közösen vállalná a túlóradíjat. Hosszas „mérlegelés’' helyett gyors, okos megoldás a célravezető. — húr — t méhen elvesztette asszonyi értékét, részéire felesleges teherré vált. Rosszul bánt vele s ezt a szellemet beplántálta gyermekeibe is. A másodikat, a súlyosabb rúgást tehát férjétől s a családjától kapta Lestyánné. A gondnok és a kedvesnövár vádbeszédnek be illő, szenvedélyes elbeszéléséből olyan döbbenetes dráma körvonalai bontakoznak ki, hogy az ember 6zinte beleborzong. Az édesanyát és a hitvest a tragikus szerencsétlenség után ahelyett, hogy a vérségi szeretet és emberi irgalmasság még nagyobb melegével vették volna körül, lassan, de kegyetlen biztonsággal eltaszították maguktól. Egyetlen igazi orvosságát, a szívreölelő emberséget, mit még idegen bajbajutott iránt is érzünk, a Lestyán-család megtagadta az édesanyától. Két fia közül az egyik 12, a másik tizenhét éves. Két lánya már férjnél van. Sándorné a Ruhagyárban Kovácsné pedig az Állami Áruházban dolgozik. Az apa Szarvason fuvaros. Anyagi ok nem játszhatott közre, hogy e- miatt kellett volna szószerint lerázni magukról. Mikor Lestyánné a gyulai és eleki ápolás után mint gyógyult idekerült a szociális otthonba, élt benne a remény, hogy helyzete csupán átmeneti és hamarosan hazakerül hőn szeretett családja körébe. A kékszemű, szőke, megnyerő külsejű asszonyka segített mosni, takarítani. A boldog viszontlátás reményében dalolva végzett mindent. Honnan tudhatta, hogy a szívtelenség otthon már eldöntötte sorsát. Mikor az orvos, egyelőre csak tíz napra hazaengedte és az asszony este a feleség legtermészetesebb jogán a hitvesi* ágy-badért jnyugavwayfr.vg férj durván kizavarta. Íme;’ tlymcSÖon rázta le Les-* tyán a feleséget és édesanyát, aki csak addig volt jó, amíg a férj bűnéből szerencsétlenül nem. járt. És Lestyán, aki havonta.- a szarvasiak szerint négyszáz forintot is eliszik, bátorságot vesz arra, hogy az ő kötelességével az államot terhelje. Azt is rebesgetik, hogy a fuvaros másnak udvarolgat, azért rázta le asszonyát. |Yf i igaz a mendemondából, azt ő tudja a legjobban. — Les- tyánné mindkét lányának gyermeke van. Csodálatos, hogy édesanya létükre saját édesanyjukat sem becsülik. Vajon nem gondolnak arra, hogy valamikor ók is rászorulhatnak gyermekeik gyógyít óerejű szeretetére? Hogyan lökhettek akkorát azon, aki vi- lágrahozta és ajnározva nevelte őket? És éppen most, amikor kétségbeesetten nyújtja feléjük remegő kezét ? Lestyánék magatartása nem magánügy. Az ilyen magaviselet szétsugárzódik és másutt is rombol. Alkotmányunk a rosszindulatú, önző egyének által üldözötteknek is menedéket biztosít. Szocialista társadalmunk ennek a vergődő, halálosan szenvedő asszonynak mindent megad a szociális otthon révén, amit csak adhat. Emberi szeretettel is elhalmozták őt a körötte lévők, ö azonban minderre már, sajnos, érzéketlen. Szinte eszméletlenségig ismételt jajszava: — A gyermekeimet szeretném látni, a gyermekeimet... És ha gyermekei most a legutolsó pillanatban úrrá válnak az önzés őserdei törvényén, akkor az utolsó pillanatban megragadhatják édesanyjuk sírba hanyatló kezét, s még hoszú évek boldog együttlé- tévé varázsolhatják ezt az ijesztő drámát, mely sehogy sem illik emberséget követelő új társadalmunkba. Buszát Rezső Munkácsy Mihály emlékkiállítás Békéscsabán / 7 858 őszén, száz évvel ezelőtt búcsúzott Munkácsy attól a várostól, melyről odaérkezésének pillanatát Emlékeim c. írásában a következő szavakkal örökítette meg: ..... a csabai utazásra csak homályosan emlékszem, abban az időben, amikor még sem vasút, sem országút nem volt: hosszú u- tazás lehetett. A csabai megérkezés azonban már világosan a fejemben maradt. 1851 november e- lején egy szomorú őszi nap tör tént. ólomszürke ég és a messzeségben fekete pontok tűnnek elő szabályos sorokban, élesen kiválva a látóhatár egyhangú háttéré bői. Nagybátyám két templomtornyot mutatott a messzeségben, az egyik magas volt és karcsú, a második ennek csak a feléig ért, mégis úgy néztek ki, mintha egymással szembefordulva beszélgetnének. — Látod a templomtornyokat? — kérdezte. — Az Csaba.” Jó alkalom ez a mostani kiál- " lítás arra, hogy a néhány évvel ezelőtt, halála 50. évfordulójára rendezett országos kiállítás után az a város is adózzon emlékének, ahol ha nem is a legszebb időszakát töltötte életének, de a- hol jellemének kialakulása megkezdődött. Gyermekkori élményeinek nagy része van abban, hogy megismerhette a nép életét, szenvedéseit, vágyakozását a szabadság után. Alig múlt tíz éves, amikor nagybátyja 1854-ben, mert tanulásra nem tartotta alkalmas embernek, asztalos inasnak adta. Munkácsy -csaknem nyolc , éven keresztül folytatta az asztalos mesterséget-.- Ebből cr hosszú, -édőr bői különösen az első négy év telt el kesenvesen, megaláztatással, nyomorral és szenvedéssel. A falun tovább élő céhrendszer minden kizsákmányolását el kellett szenvednie: védtelen volt a mester erőszakosságaival, túlkapásaival szemben. Hajdani játszópajtásai lenézték, hiszen csak inas volt. Nagybátyja kegyetlen pedagógiája állandó bánatban és rémületben tartotta. Mint később emlékezéseiben írta, gyermekkorából csak félelemre, szomorúságokra emlékezett vissza. Szenvedésében nem volt kihez segítségért fordulni, nagybátyja mereven elzárkózott minden kérése elől, családja többi tagja nem törődött vele. Ilyen előzmények után, 1858 őrszén, amikor végeszakadt az inaskodásnak, Aradra ment, hogy munkát vállaljon. Itt kötött ismeretséget a festészettel és vált elhatározássá benne az addig csak elképzeléseiben dédelgetett cél, hogy ő is festő lesz. TZ üzdelmes, hányatott sorsú művész volt, aki ha az a- risztokrácia körében élte is utolsó éveit, mégis hű maradt a néphez. Munkácsynak sok arca, s változatos jelentősége van a köztudatban. A szélesebb rétegekhez a múltban, mint a Siralomház és a bibliai jelenetek festője jutott el. Van akiben úgy él emléke, mint egy óriás festőé, akiről azonban csak az iskolában hallott. Van, aki Munkácsyban a magyar szellemiség festői megfogalmazójéit becsüli. A szűkebb szakemberek pedig benne nemcsak egy hatalmas tehetséget, a siker fiát látják, de emlékeznek az ő századfw- duló-körüli bukására is. Munka- csyt tiszteljük, mert a nemzeti öntudatnak hatalmas megfogalmazója, formába öntője volt. A nép a múlt század második felében nemcsak egy idegen szellemiségű udvar, nemcsak a népet lenéző főúri kaszt elnyomásától szenvedett, hanem az arisztokrácia és a polgárság álhazafiasságától is, bár az új társadalmi eszmék kezdeti csírái ebben a korban kétségtelenül már fel is találhatók. magyar biedermeier tisztes, de mégis csak provinciális korszaka után Munkácsy az a nagyszabású alakító, aki a formálás erejével művészetünk elé o- lyan példát állított, mely azt egy csapásra kivitte a szűk keretek között tengődő mesteremberkedés világából. Munkácsy témáiban világosan megmutatta a kiegyezés utáni, korszak éles belső ellentéteit. Képéiből, mint hamu alatti parázs, íéhaiyomott világ izzik. Aki egyszer Munkácsy éjjeli ■■csavargóinak arcába nézett — ezekre■■ a fejekre, melyek mintha a szenvedések tűzéből jönnének —, érti meg azt, amit közel egy évszázada mondott Munkácsy a nép érdekében. Jennek a kiállításnak a remekművei, az itt látható művészi törekvések a nép síére- tetéről, a haza sorsának megértéséről tanúskodnak. Nyilvánvalóvá teszik, hogy az igazi művészet következetesén tükrözi a társadalmi valóságot, szolidaritást vállal az emberekkel, küzd a haladásért, szószólója az Igazságnak. Az emlékkiállítás augusztus hó 19-én déli 12 órakor nyílik a Békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban. Lázár Emma Nagyapa is ott lesz ’ Már napokkal előtte azon vitatkozott K; Tóth János a feleségével, hogy menjenek-e Csabára augusztus 20-án. A 80 éves nagyapa nem szólt bele a vitájukba, de látszott, hogy valami nyomja a szivét. Nyugtalanul járt-kelt a szobában. Néha megállt s felsóhajiott. Hiába kérdezték tőle, hogy mi a baja, nem szólt, csak dünnyögött magában. A család végül abban állapodott meg, hogy kerékpárral mennek. A gyerekek pedig itthon maradnak a nagyapával. Erre az öreg is megszólalt. — Én amondó vagyok — pederte meg a bajuszát —, hogy jobb lesz fiam, ha befogsz! A gyerekek is elmehetnek és ti sem fáradtok úgy el. — Nem kellenek azok oda, pergett a menyecske nyelve. Meleg lesz. Elfáradnak. Csak nyűgösködnek rajtam. — Be hátha elromlik a kerékpárotok, akkor aztán gyalogolhattok — érvelt tovább a nagyapa; A fiatalok azonban hajthatatlanok maradtak. Az öreg kezdett mérgesen járkálni fel-alá a szobában. A fia csodálkozva nézte; Mi ütött az apjába, majd óvatosan megkérdezte. — Miért akarja annyira, hogy kocsival menjünk? Az öreg megállt, pipáját kivette a szájából, derekát kiegyenesítette. — Hát azt hiszed, csak te akarod hallani Dobi és Apró elvtár- sat, hát én ki vagyok? Nekem nem lehet elmenni? A fia ránézett és csendesen elmosolyodott. Majd az ajtó felé indult. — Hova mégy — horkant fel az öreg. — Kipucolom a hámokat, augusztus 20-án mégsem mehetünk úgy, piszkos hámmal.
