Békés Megyei Népújság, 1958. május (3. évfolyam, 102-127. szám)
1958-05-31 / 127. szám
1958. május 31., szómba! BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG 5 Ki 3Z 3 biztosító ? hogya *mit------------------------------ kit Menny i mindent hall az emben a „Biztosítónk”, s azt sem tudja, ki az a biztosító, hogyan, mit csinál, azon kívül, hogy biztosít. Sok mindent hallunk, sajnos, rosszakarók szájában leintést is, s nem tudjuk, de talán még azok sem, akik biztosítani akarnak, hova kell menni, mit kell csinálná, ha valaki ingatlanát, vagy ingóságát biztosítani akarja. Fedjük hát fel „kulisszatitkaikat”. Megkértük Páncél elvtársat, az Állami Biztosító igazgatóját, legyem ebben segítségünkre, adjon kérdéseinkre választ. Elsősorban néhány szóban mondja el szervük adottságait, hálózatát. — Természetesen ma csak állami biztosító van. Békés megyében 1949-ben alakult. Jelenleg van a Békés megyei központ, járási kirendeltségek, és körzetfelügyelők. Ezen kívül községekben egy- egy megbízott. A körzetfelügyelő- ket nemrég „kötöttük” le egy bizonyos körzetbe, hogy a lakosság részére elérhetőbbek legyenek, mint azelőtt, amikor az egész C ye területén dolgozhattak, ek is van eredménye: jelenleg i, mint 100 ezer biztosításunk (van. Milyen természetű károkért és mennyi biztosítottat kárpótoltak az elmúlt egy év alatt? *> — A károk nagyon sok fajták voltak: tűz, jég, baleset, állatszerencsétlenség és a többi. Hogy mennyi azoknak a száma, akiket valamilyen ^szerencsétlenség következtében kárpótoltunk? Ez is számtalan. De elmondok néhány példát: Csabaszabadibam Kása Jánosnak tavaly leégett a dohánypajtája. Annak idején bebiztosította tszt, s a tűzkár után 20 550 forintot itünk neki. A Mezőgazdasági oeket Értékesítő Központnak tűzkár miatt 210 ezer forintot fizetett az állami biztosító. Vajda Pál, Battomyai lakosnak 7166 forintot kárpótoltunk. Jégverés érte a füzesgyarmati Vörös Csillag Termelőszövetkezeit kenderét Is. A megállapított kár után 54 600 forintot kaptak. És ami ezeknél is több volt, a füaesgyarmati Aranykalász Tsz-nek két éve 280 000 formte» kánt térítettünk meg. Megjegyzem itt, bár nem beszélek haza, szerintem súlyos mulasztásit követ el az a tsz-elnök, aki nem biztosítja a tsz vagyonát. Kérem, a tsz tagok vagyonával ilyenformán bizonytalankodni nem szabad. Mit csinál a tsz vezetőség, ha leég, vagy jégverés éri a terményt? Miből fogják megkapni a tagok a munkaegység értékét?. Mert ők dolgoztak, nekik jár a munkájuk ellenértéke. Van olyan tsz, amely nem biztosított? — Általában a tsz-ek vezetői biztosíttatták vagyonukat. De sajnos nem mindegyik. Még Békéscsabáin is van tsz, ahol eddig elhanyagolták. Sok furcsa megjegyzést hallottunk már a biztosítóról. Olyant is, hogy kár esetén a biztosító keresi a tettest, — ha az nem természeti csapás — s ha meg van, akkor nem fizetik ki a kárt. Hogyan állja ez a valóságot? — Nem így van. Az állami biztosító minden esetben megtéríti a kárt, a biztosított ingó, vagy ingatlan után. Csupán egy ókot zár ki: a szándékosságot. Ha például valaki az általa biztosíttatott épületet szándékosan felgyújtja, s ha ezt a nyomozó szervek megállapítják, a biztosító nem fizet kártéi rí test. De reméljük ilyen ember nincs is. Sajnos sokan azt hiszik, amikor a rendőri szervek nyomozást indítanak, hogy azért teszik, mert bennünket akarnak felmenteni a fizetség alól. Pedig tőlünk teljesen független a bűnügy, mi, ha csak nem a tulajdonos követ-, te el szándékosan a bűnt — kifiMilyen esetekben jár a dolgozóknak a havi egyszeri útiköltség-térítés A dolgozókat megillető havi egyszeri hazautazási költségek megtérítése körül sok helyen bizonytalanság mutatkozik, s e téren az egyes szervek eltérő gyakorlatot folytatnak. A hatályos rendelkezések értelmében a havi egyszeri útiköltség- térítés megilleti a népgazdasági érdekekből áthelyezett olyan dolgozót, aki új munkahelyén lakást nem kapott, s lakás hiányában kénytelen családjától külön élni. Az utazása költségtérítésre az építőipari dolgozó is jogosult, akit váltakozó munkahelyen foglalkoztatnak, és munkahelye nem abban a helységben van, ahol állandó lakása, s lakására napon- íént visszatérni nem tud. Végül a íavi egyszeri útiköltség-térítés an- iak a dolgozónak jár, aki 30 napot neghaladó kiküldetést (úgyneve- :ett tartós kiküldetést vagy külszolgálatot) teljesít. E három ese- et kivéve a vállalatok már jogsímen a havonta egyszeri haza- rtazási költséget a dolgozóiknak lem téríthetik meg. A dolgozók a fenti három eseten úl természetesen igénybe vehetik azokat az utazási kedvezményeket, amelyeket a MÁV a család- látogatás elősegítésére a családjuktól távol levő dolgozóknak biztosít. . kártalanít £ zetjük a kárt. Megjegyzem, hogy a kormány nem is kötelez bennünket nyereségre. Még egy utolsó kérdést: Ha valaki biztosíttatni akarja vagyonát, házát, búzáját, vagy bármit, mit keli tennie? — Minden községben a tanácsházán ki van függesztve, vagy szóban is megmondják, hogy ki a község megbízottja, kinél lehet a biztosítást megkötni. V. T. RÁDIÓMŰSOR SZOMBAT, MÁJUS 31 Kossuth Rádió 8.10 Benke Valéria művelődésügyi miniszter üdvözlő beszéde a Pedagógus Nap alkalmából. 8.20 Szimfonikus táncok. 9.00 Üttörő- híradó. 9.25 Lapozgatás az énekeskönyvben. 9.40 Lagúnák. 10.10 Válaszolunk hallgatóinknak. 10.20 i Kerekes János operettjeiből. 11.00 Üzenetek a Budapesti Ipari Vásárról. 11.20 Dalok és hangszer- szólók. 12.10 Népek zenéje. 12.50 Mi van a könyvesboltokban? 13.05 Népszerű balettrészletek. 13.50 Szív küldi szívnek szívesen. 14.20 Elítélte a bíróság: Mészáros Esztert és társait A Népújság május 10-1 számában Üzletszerűen kéjelgő, zsaroló, csaló, okirathamisító Mészáros Eszter és bűntársai a Békési Járásbíróság előtt címmel terjedelmes cikkben tártuk a közvélemény elé e társaság megvetendő cselekményeit. A vádirat nyomán a múlt héten három napon át tárgyalta a bíróság a négy vádlottnak — Mészáros Eszternek, Czene Ferencijének, Varga Ilonának, Székely Istvánnénak — bűnügyét. A mintegy hatvan felsorakoztatott és megzsarolt tanú — Mészáros Eszter és Czene Ferencné cinikus tagadása ellenére is — félreérthetetlenül bizonyította e .kollektíva“ üzletszerűen véghezvitt kéjei, gését, zsarolását, csalását, okirat- hamisítását. -TI ■ A háromnapos tárgyaláson kézzelfoghatóan bizonyságot nyert, hogy mind a négyen közveszélyes munkakerülők voltak és saját maguk árubabocsátásával, vala. mint prostitúcióval együttjáró csalással, lopással jutottak busás jövedelemhez. Nem egy helyen családi botrányokat okoztak. Szerdán — 28-án — néhány napos megszakítás után újra összeült a békési Járásbíróság büntető tanácsa, hogy a háromnapos tárgyalás eredményét összegezze, megtárgyalja és Ítéletet hozzon Mészáros Eszter, valamint bűntársai ügyében. A bíróság előtt bebizonyosodott bűnösségük. Ezért Mészáros Esztert — mint elsőrendű vádlottat — 3 évi börtönre és 5 évi jogvesztésre, Békésről 5 évi időtartamú kitiltásra, Czene Ferencnét két évi és négy hónapi börtönre, 5 évi jogvesztésre és öt évre kitiltotta Békésről, Varga I- lonát 1 évi és 2 hónapi börtönre, 4 évi jogvesztésre és Békésről 5 évi kitiltásra, Székely Istvánnét 6 hónapi börtönre, megfelelő időtartamú jogvesztésre és Békésről 5 évi kitiltásra ítélte a bíróság. (Varga Ilona és Székely Istvánné már mintegy két hónapja a börtön lakója, akiket ezen bűnügytől függetlenül ítélt cl a bíróság csalás- | ért, zsarolásért, egy, illetve másfélévi börtönre.) Mészáros Esztert, üzletszerű ké- jelgésért és azért, mert lakását e- zen célra sorozatosan átengedte, ezenkívül egy rendbeli csalásért, két rendbeli zsarolásért és árdrágító üzérkedésért, valamint köz- veszélyes munakekerülésért ítélte el a bíróság. Hasonló cselekményekben találták bűnösnek Czene Ferenenét és Varga Ilonát is. Székely Istvánnét kéjei gés és közveszélyes munkakerülés miatt mondták ki bűnösnek. A vádat képviselő ügyész az ítélet kihirdetése után súlyosbításért fellebbezett. Minden bizonnyal egyetértenek ezzel az ítélettel a békési asszonyok, édesanyák és nem sokallják a bíróság által kiszabott büntetést. — esetleg néhányau talán keveslik Is. De szolgáljon a bűnösöknek e felelősségrevonása, elítélése megnyugvásként is. Mert ez a társaság egyhamar nem borít fel családi életeket, nem zsarol embereket, családokat és nem csalja meg államunkat. „ — Balkus — Odysseus kalandjai. Vl. 15.00 Hir- detöoszlop. 15.10 A kórusirodalom mesterei VII. 15.30 A nemzetközi munkásmozgalom időszerű kérdései. 15.45 Tánczene. 16.10 Élőszóval — muzsikával. 18.15 Oláh Kálmán és zenekara játszik. 19.00 Nebáncsvirág. 19.54 Jóéjszakát, gyerekek! 20.20—20.35 Hangképek a Duna Kupa labdarúgomér- kőzésröl. 21.56 Lóversenyeredményeik. 22.15 Táncoljunk! Petőfi Rádió 14.20 Az opera mindenkié. 15.20 Szobanövénykedvelők ötperce. 15.25 Zenekari hangverseny. 16.30 Üzenetek a Budapesti Ipari Vásárból. 16.50 Történetek nagy karmesterekről. 17.30 Miiül mesélnek a budapesti hidak? 17.50 Mozart: Esz-dur zongaraötös, K. 452. 18.15 Lányok, asszonyok... 18.30 Új könnyűzenei felvételeinkből. 18.45 Epizódok a budapesti nemzetközi Liszt. Ferenc zongoraversenyről. 19.05 Tánczene. 19.40 Láttuk, hallottuk... 20.00 Operarészletek. 20.40 Falurádió. 21.05 Nótacsokox, népdalcsokor, csárdásmuzsika. 21,38 Zenekari hangverseny. Az i A Műszaki Anyag- és Gépkereskedelmi Vállalat (Műszaki Bizományi) Békéscsabán, a MÉH Vállalat Sallay utca 6. szám alatti 1 telepén JÚNIUS 3-AN, KEDDEN BECSLÉST, illetve lebonyolítást végez. Inkurrencia ajánlati 4000 kg lángmentesítő festék leértékelt árban és 300 fm acélcsapvéges lánc eladó. Érdeklődés: * SARKADI CUKORGYÁR, SARKAD. FUVAROZÁSBAN JÁRTAS KIRENDELTSÉGVEZETÖT KERESÜNK SZARVASRA. BELSPED, Békéscsaba. Jelentkezés: Békéscsaba, Sztálin út 77. Közlemény Az ének-, zarte tagozatú általános istoola ' soronkövetkező I; osztálya a békéscsabai II; számú általános iskolában újra megindul. Jelentkezhetnek a- zok az I. osztályba lépő tanulók — függetlenül attól, hogy melyik iskola körzetébe tartoznak — akik megfelelő zenei hallással és ritmusérzékkel rendelkeznek. A felvételi vizsgákat f. évi június 9. és 10. napjain délután 2—6 óráig tartjuk a békéscsabai II .sz. általános Iskolában, ahol a tanulók é- neklésből, hallásból és ritmusérzékből tesznek vizsgáit heti Lottósorsolás eredménye A 22. játékhetének sorsolását pénteken délelőtt Özdon tartotta a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. Erre a hétre 2,853.270 szelvényt küldtek be a fogadók, s így egy-egy myeiüosztályra csaknem 1,100.000 forint jut, A kisorsolt nyerőszámok a következők: 20 21 24 37 71 A jövő heti tárgynyereménysor- söláson a 21. játékhét szelvényei vesznek részt. Nagy siker a „Szélvihar" bemutatóján A Békés megyei Jókai Színház tegnap este mutatta be Dobozy Imre: Szélvihar című drámáját, mely témáját az ellenforradalom időszakából meríti, és kitűnő írói módszerekkel, mély politikai tartalommal és értékeléssel mutatja meg különböző emberek megnyilatkozásait, cselekedeteik mozgatóerőit. Művészeink igen jó előadásban hozták színre Dobozy drámáját, melyet a premier közönsége lelkes tapssal jutalmazott. MOZIK MŰSORA SZABADSÁG MOZI BÉKÉSCSABA Máj. 29—jún. 1: Ember született. Kezdés: h.: 8, 8, V.: 4. «. » órakor, _ BRIG^p MOZI, BÉKÉSCSABA Május 28—június 4: A bigámista. BRIGAp, JKFJRTMOZ1, BÉKÉSCSABA Máj. 29—jún. 4: A bigámista. K: mindennap este 9 órakor. TERV MOZI, BÉKÉSCSABA Máj. 29—jún. 1: Egy ember frakkban. Kezdés: h.: 6. 8, v.: 4, 6, 8 órakor. PARTIZÁN MOZI, OROSHÁZA Május 29—június 4: A spanyol kertész.. Kezdés: h.: 8, w: 4, 8 és 8 órakor, BEKE MOZI, OROSHÁZA Május 29—június li Avary pók. K: h: fél 6, fél 8, v: fél 4, fél 6 fél tj PETŐFI MOZI, GYULA Május 29—június 3 : 420-as urak I. r.. K.: h.: 8. 8, v.: 4, 8, 8 órakor. ERKEL MOZI, GYULA Máj. 30—június 4: Hogyan fedezték fel Amerikát. K: h. fél 8, fél 8, V. fél 4, fél 8, fél 8, TÁNCSICS MOZI, SZARVAS Május 29—június 2: Az ötlábú birka, Kezdés: h. 6, 8, ». 4, 8, 8. SZABADSÁG MOZI, GYOMA Máj. 31—jún. 2: Akasztottak lázadása. Kezdés: h.i 8, v.: 4, 8 és 8 órakor, ADY MOZI, SZEGHALOM Máj. 31—jún. 2: Az én lányom. Kezdés: h.l 7, v,l 8, V 7 órakor, VÖRÖS OKTOBER MOZI, MEZÖKOVACSHAZA Máj. 31—jún. 2: A tettes Ismeretlen. bástya mozi, békés Május 29—Június 1: A császár parancsára. Kezdés: b.t 8. 8, v.l 4, 6, 9 órakorj PETŐFI MOZI, SARKAD Május 31—június 2: Égi madár. Kezdés h.i 7, V,l 3, 8, 7 órakor. JÓKAI SZÍNHÁZ Május 31-én, este fél 8 órakor: SZÉLVIHAR Bérletszünet* Előadás, után autóbuszjárat! TAJELÖADAS Battonyán, május 31-én, este 8-Kóri DOLORES