Békés Megyei Népújság, 1958. május (3. évfolyam, 102-127. szám)
1958-05-28 / 124. szám
Mkés megyei Világ proletárjai egywflljeteki NépúfiáQ MSZMP BÉKÉS MEGYE / BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA. 1958. MÁJUS 28., SZERDA Ara 50 fillér III. ÉVFOLYAM, 124. SZÁM Közlemény a varsói barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződésben részt vevő államok politikai tanácskozó bizottságának üléséről Elkészült az állami gazdaságok 15 éves távlati terve Moszkva, május 26. (TASZSZ) A varsói barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződésben részt vevő államok politikai tanácskozó bizottsága Moszkvában, 1958. május 21-én ülést tartott. A politikai tanácskozó bizottság munkájában képviselői minőségben részt vett: az Albán Népköztársaság részéről: Mehmet Shehu miniszter- elnök, Enver Hodzsa, az Albán Munkapárt Központi Bizottságának első titkára, Behar Shtylla külügyminiszter, Arii Hasko tábornagy, az Albán Népköztársaság hadseregének vezérkari főnöke: a Bolgár Népköztársaság részéről: Anton Jugov, a minisztertanács elnöke, Todor Zsiv- ,kov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, Karlo Lukanov külügyminiszter, Petr Panesevszki hadseregtábomok, nemzetvédelmi miniszter: a Magyar Népköztársaság részéről: Kádár János államminiszter, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Sík Endre külügyminiszter, Révész Géza vezérezredes, honvédelmi mi ms*vfc®r: a Német Demokratikus Köztársaság részéről: Otto Grote- wohl, a minisztertanács elnöke, Walter Ulbricht, az NSZEP Központi Bizottságának első titkára, Willi Stoph vezérezredes, nemzetvédelmi miniszter, Bruno Leuschner, a minisztertanács elnökhelyettese, Otto Winzer kül- iigyp-iniszterhelyettes: a Lengyel Népköztársaság részéről: Jozef Cyrankiewicz, a minisztertanács elnöke, Wladys- law Gomulka, a IEMP Központi Bizottságának első titkára, Adam Rapaeki külügyminiszter, Marian Spychalski vezérezredes, nemzetvédelmi miniszter; a Román Népköztársaság részéről: Jozeí Cyrankiewicz, a iertanács elnöke, Gheorghiu- Dej, a Román Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Emil Bodnaras, az RNK Minisztertanácsának elnökhelyettese, Avram Bunaciu külügyminiszter, Leontin Salajan vezér- ezredes, a fegyveres erők minisztere: a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége részéről: N. Sz. Hruscsov, a minisztertanács elnöke, az SZKP Központi Bizottságának első titkára, A. A. Gromtko külügyminiszter, R. J. ftlalír.ovszkvi, a Szovjetunió marsall ja, honvédelmi miniszter; i* Csehszlovák Köztársaság récéről Villám Siroky kormány elnök, Vádav David külügyminiszter, Boímmir Lomsky vezérezredes, nemzetvédelmi miniszter. Megfigyelői minőségben jelen volt a Kínai Népköztársaság részéről Csen Jun, az államtanács elnökhelyettese, Li Fu- , csun, az államtanács elnökhelyettese. Az üléseken Anton Jugov, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke elnökölt. A tanácskozó bizottság ülésén véleménycsere folyt a jelenlegi nemzetközi helyzetről a varsói szerződés harmadik cikkelyének megfelelően, amely szerint a szerződésben részt vevő államok a közös érdekeiket érintő ösz- szes fontos nemzetközi kérdéseket megtanácskozzák egymással. A politikai tanácskozó bizottság megelégedéssel állapította meg, hogy mind a nemzetközi helyzet értékelését, mind pedig a békéért, a népek barátságáért vívott harc közös feladatait illetően, a szerződésben részt vevő országok teljesen egyetértenek. A politikai tanácskozó bizottság egyhangúlag elfogadta a varsói szerződésben részt vevő államok nyilatkozatát. A politikai tanácskozó bizottság meghallgatta I. Sz. Ko- nyevnek. a Szovjetunió mar- salljának, a varsói szerződésben részt vevő államok egyesített fegyveres erői főparancsnokának beszámolóját a varsói szerződésben részt vevő országok fegyveres erőinek újabb csökkentéséről és arról, hogy a szovjet csapatokat kivonják a Román Népköztársaság területéről. Azonkívül, hogy a Szovjetunió — korábbi nyilatkozata szerint — 1958-ban háromszáz- ezer fővel tovább csökkenti fegyveres erőinek létszámát, a varsói szerződésben részt vevő államok elhatározták, hogy fegyveres erőik korábban már végrehajtott jelentős csökkentésén kívül 1958-ban fegyveres erőik létszámát újólag csökkentik, ösz- szesen 119 ezer fővel, mégpedig: a Román Népköztársaság 55 ezer, a Bolgár Népköztársaság 23 ezer, a Lengyel Népköztársaság 20 ezer, a Csehszlovák Köztársaság 20 ezer, az Albán Népköz társaság ezer fővel. Ily módon a varsói szerződésben részt vevő országok 1958-ban összesen 419 ezer fővel csökkentik fegyveres erőik létszámát. A politikai tanácskozó bizottság jóváhagyta a Szovjetunió kormányának a Román Népköztársaság kormányával egyetértésben hozott javaslatát, hogy a Román Népköztársaság területéről Hamarosan kivonja a varsói szerződés értelmében otttartózkodó szovjet csapatokat. A szovjet kormány a magyar kormánnyal kötött megegyezés szerint úgy határozott, hogy 1958-ban egy hadosztállyal tovább csökkenti a Magyarországon tartózkodó csapatok létszámát, ezt a hadosztályt kivonja Magyarország területéről. A politikai tanácskozó bizottság jóváhagyta a szovjet kormánynak ezt az elhatározását. A varsói szerződésben részt vevő államok egyesített fegyveres erőinek tevékenységét illetően több szervezési kérdésben is született határozat. A politikai tanácskozó bizottság elhatározta, az északatlanti szerződés (NATO) tagállamainak javaslatot tesz, hogy a varsói szerződésben részt vevő államok és a NATO-tagállamok kössenek egymással megnemtámadási szerződést. Ennek a szerződésnek a tervezetét külön hozzák nyilvánosságra. A varsói szerződésben részt vevő államok politikai tanácskozó bizottsága ülésének munkája megmutatta a szocialista országok teljes egységét, törhetetlen testvéri barátságát és együttműködését, valamint azt, hogy ezek az országok minden erejükkel a nemzetközi feszültség csökkentésére, az összes államok közötti kölcsönös bizalom légkörének és az államok tevékeny együttműködésének megteremtéséire, a béke további megszilárdítására törekednek. Május 24-én délután a Kremlben aláírták a varsói szerződésben részt vevő államok nyilatkozatát. A nyilatkozatot a varsói szerződésben részt vevő államok politikai tanácskozó bizottságának ugyancsak szombaton folytatott tanácskozásán fogadták el. A nyilatkozat aláírásánál a tanácskozás részvevőin kívül .jelen voltak: a Vietnami Demokratikus Köz. társaság részéről Nguen Zuj Csín, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságnak titkára, Nguen Van Csan, Dang Viet Csau; a Kínai Népköztársaság részéről: Csen Jun, az államtanács elnökhelyettese és Li Fu-csun; a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság részéről: Kim ír, a minisztertanács elnökhelyettese, Ten ír I.«n: a Mongol Népköztársaság ré. szóról: D. Damba, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkára, L. Cend, a minsztertanács elnökének első helyettese: a Szovjetunió részéről: A. B. Arisztov, L. I. Bresenyev. K. J. Vorostlov, N. G. Ignatov. Az. Állami Gazdaságok Fő- igazgatóságán szakértőkből alakult kollektíva elkészítette a 15 éves távlati tervet. A terv a növénytermelés és állattenyésztés között a legmegfelelőbb összhangot kívánja megteremteni. Növelni akarják a talajerőt, az ipari abraktakarmányok kivételével maguk akarják előállítani az állatállomány takarmányszükségletét. A növénytermelés szerkezete az intenzív növények termelése felé tolódik. Ez azért is szükséges, mert gondoskodni kell a falusi lakosság megfelelő foglalkoztatottságáról. Az 1951— 52-es gazdasági évben az állami gazdaságok szántó területük 0,8 százalékán termeltek cukorrépát, 1974—75-ben pedig már a 4,7 százalékán. Jelentősen nő a pillangós takarmányok területe is, viszont a szálastakarmányt termő terület a hozamok emelése következtében csökken. A terméshozamok előirányzott növelését és a tervek realitását mutatja például, hogy búzából 1952-ben hét mázsa volt az állami gazdaságok termésátlaga, 1957-ben 12,4 mázsa, 1975-re pedig 18 mázsás átlagot tervezünk. Eszerint 1975-ben a ta- tavalvinál valamivel kisebb területről másfélszer akkora terA Szegedi Autóbuszközlekedési Igazgatóság közlése szerint megyénkben új autóbusz-járatokat indítanak 1958. június 1-vel és több olyan községet kapcsolnak be a járatokba, melyek eddig távol estek a rendszeres közlekedéstől. így autóbuszjáratot szerveznek Köte- gyán—Békéscsaba (Sarkad—Gyula érintésével); Magyarttánhegyes— Kunágota — Medgyesegyháza — Csanádapáca—Orosháza; Gerendás Csorvás, Gyula, Geszt, valamint Orosháza —Szentetornya—Árpád- halom útvonalon. Gerendás, Nagybánhegyes, Kö- tegyán és Csorvás községeket most kapcsolják be az autóbusz-forgalomba, ezzel biztosítják e községek nagyobb arányú fejlődését, u- gyanakkor lehetősége lesz a lakosságnak a kényelmes utazásra. Üj vonalnak számit, hogy Orosháza—Gyopárosfürdő között, munkaszüneti napokon autóbuszjáratot indítanak a fürdőzök szállítására. Ugyanúgy a Békéscsaba— Hajdúszoboszló, Békéscsaba—Cser- keszöllő, Dombegyháza—Tótkom. lós fürdőjáratok. A megye autóbuszállománya az idén tíz autóbusszal gyarapszik, közülük több Ikarusz 602 típusú. I A hét első napjának üzleti forgalma Békéscsabán is hűen tükrözte, hogy a vásárlók milyen ö- römmel és megelégedettséggel fogadták a belkereskedelmi miniszter és a Szövosz Igazgatósága elnökének együttes utasítását: a szezonvégi és egyes iparcikkek csökkentett áron való kiárusításáról. Hiszen a május 20-tól, június 7-ig tartó időben a korábbinál 50—60, sőt 80 százalékkal olcsóbban szerezhetik be a vevők j az egyes szükségleti cikkeket. Hétfőn a Békéscsabai Állami Áruházban szembeötlően nagyobb volt a forgalom, mint más napokon. Az eladóknak reggeltől estig vblt tennivalójuk, hogy a pultok előtt^ fogyni nem akaró vásárlóközönséget kiszolgálják. A kiárusítás első napjának tapasztalatairól Szlávik elvtárs. az mést érünk el. Az állattenyész« tésben lényegesen módosul & számosállat létszámon beiül az egyes állatfajták aránya. A szarvasmarha százalékos részesedése az összállományból a jelenlegi 55.9 százalékról 1975- re 67.7 százalékra növekszik. A lovak aránya a felére csökken. A tehenenként évi tej hozamot a múlt évi 3.024 literről 3.500 literre, a juhok gvapjuhozamát 3.6 kilóról 4.5 kilóra kívánjuk emelni. E célok eléréséhez csaknem 8.5 milliárd Ft beruházást terveztek. Különös gonddal határoztuk meg az egész termelési program megvalósítását alapvetően befolyásoló gépesítés fejlesztését. Meg kívánjuk valósítani a korszerű traktorlépcsőt. — A 15 éves terv időszaka a- latt 3.600 lánctalpas traktort, 5.600 univerzális traktort, 1.200 szőlőművelő kistraktort, többszáz kukorica- és cukorrépakombájnt kell beszereznünk. A beruházási tervekben természetesen szerepel a dolgozók életkörülményeinek, művelődési lehetőségeinek növelése is. 35 ezer lakás építését tervezik és el kívánják látni a gazda.á- gokat korszerű étkezdékkel, fürdőkkel, orvosi rendelőkkel. buszforgalma is. Hamarosan megjelennek az új menetrendek és megkezdődik a a árusítása. Az utasok a röplap-menetrendeket az autóbusz kalauzoknál húsz fillérért beszerezhetik. Egy hónap múlva sorsolják a II., a III. és a IV, Békekölcsönt Minit ismeretes, az idén ne- gyedévankint rendez az Országos Takarékpénztár békekölcsön-sorsolást. Legközelebb egy hónap múlva kerül sor békekölcsön- húzásra. A II., a III. és a IV. békekölcsön 1958. első félévi sorsolását ugyanis június 28-án és 29- én tartják Budapesten, a Vas- és Fémipari Dolgozóik Szakszervezetéinek dísztermében. Június 28-án, szombaton délután a II., 29-én, vasárnap délelőtt pedig a III. és a IV. békekölcsönt sorsolják. A kétnapos húzáson összesen nyolcvan millió száz- ! ezer forint nyereményt sorsolnak ki. áruház 'igazgatója tájékoztatott bennünket: — Annak ellenére, hogy jobbára csökkentett árú cikkeket adtunk el, 25—30 százalékkal meghaladta a bevétel az előző napokét — mondotta Szlávik elvtárs. majd az egyes cikkek iránti érdeklődésről szólt. — A 11 forintról 9 forintra leszállított csehszlovák gyártmányú silón férfi zokniból 200 párat adtunk el. Nagy volt a kereslet az NDK-ból importált, méterenként 250 forintról 180-ra leszállított ga- bardin szövetnek, a 160—220 forint helyett 120-ért árusított női szandáloknak. De ugyanígy a korábban 110-ért, most pedig 00 forintért forgalomba hozott tetszetős kivitelű női szoknyáknak, valamint a méterenként 40 forintért árusított mintás kordbársonynak is sok vevője akadt. ' —— — ■ ■ ■ i ■ is—i — Új autóbusz-járatok megyénkben Javul Békéscsaba helyi autóá szezonvégi kiárusítás első napján a Békéscsabai állami áruházban