Békés Megyei Népújság, 1958. február (3. évfolyam, 27-50. szám)

1958-02-13 / 37. szám

2 BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG 1958. február 13., csütörtök Náci íasiszíák a nyugatnémet hadsereg élén Tudott dolog, hogy Nyugat-Németországban az államgépezetben egyre nagyobb szerepet kap­nak a náci-birodalom vezéregyéniségei, Hitler uralmának volt kiszolgálói. Nagy közmegbotránko­zást váltott ki a közelmúltbaji az, hogy a bonni külügyminisztérium átszervezésekor a volt hitleri kül­ügyminisztérium náci vezetői ismét hivatalt kaptak az Adenauer kormánytól. Ez nem is meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy Adenauer egyik legmagasabbrangú közhivatalnoka és le'bizalmasabb ta­nácsadója dr. Hans Globke, aki Hitler belügyminisztereként elrendelte sokszázezer zsidó lemészár­lását. Sok volt Gestapo ügynök és Himmler terror-rendőrségéne k sok tagja és vezetője tevékeny­kedik a nyugatnémet rendőrség és titkosszolgálat állományában. Jelenleg 162 olyan személy tölt be bírói, ügyészi pozíciót, vagy teljesít szolgálatot az igazságügyinin i szt ér i u m ban, akik Hitler vésztör­vényszékeinek bírái voltak s százezerszómra küldték a halálba az ártatlan embereket. Az újjászervezett Wehrmacht, a Bundeswehr élén kivétel nélkül a volt náci hadsereg tisztjei és tábornokai állnak. íme, bemutatunk néhányat ebből a díszes társaságból. Adolf Heusinger ADOLF HEUSINGER a második vi­lágháború idején a hitleri hadsereg szárazföldi haderő vezérkarán ügy­ködött, mint a hadműveleti osztály ve­zetője. 1943-ban Hitler személyesen adta át neki aitábomagyi kinevezését. Midőn a német militarizmus élesztge- tése elkezdődött, amikor 1951. január 9-én a Bonn melletti Petersburgban a német nép és % béke legelvetemültebb ellenségei összeesküvésüket elkezd­ték, Adolf Heusinger ismét a „helyén” volt. A német militaristák és fegyver- gyárosok klikkjének megbízásából Nyugat-Németország fölfegyverzésére vonatkozóan egy titkos katonai meg­egyezést kötött az angol—amerikai imperialistákkal. Jelenleg a nyugat­német hadsereg vezérkari főnöki tisz­tét tölti be, s makacsul ragaszkodik a hidegháború fenntartásához és Nyu­gat-Németország további felfegyver­zéséhez. A hitleri Wehrmacht hajdani altá­bornagya, dr. HANS SPEIDEL ma a NATO szárazföldi haderőinek főpa­rancsnok! tisztét tölti be. Ezt meg­előzően a bonni hadügyminisztérium­ban mint az Európai Védelmi Közös­ség összekötő tisztje teljesített szol­gálatot. De nézzük meg minő „dicső” múlt­tal rendelkezik, hogy ennyire meg­bíznak benne. 1940-ben, a franciaor­szági hadműveletek Idején a 9. had­test vezérkari főnöke volt, annak a hadseregnek, amely leigázta Francia- országot. Majd a Szovjetunió elleni háború megindulásakor, mint a „B” hadseregcsoport vezérkari főnökéi Uk­rajnában alkalmazta a „felégetett föld” taktikáját, amely a barbár pusz­tításokhoz vezetett. A háború végeztével Speidelt hábo­rús bűncselekményeiért tiz évi fegy- házra ítélték. A náci tábornok már a börtönben eltöltött éveket arra hasz­nálta fel, hogy kidolgozza az új Wehrmacht felállítására vonatkozó rendszabályokat. A tíz esztendőnek a felét sem töltötte le, amerikai közben­járásra kiszabadult a börtönből és egyenesen a nyugatnémet hadügymi­nisztériumba osztották be. Azóta Hit­ler egykori altábornagyának karrierje egyre feljebb ivei s mindent elkövet, hogy a nyugatnémet imperializmus hatalmát növelje s meggyorsítsa Nyu­gat-Németország háborús előkészüle­teit. 1950 februárjában a közvéleményt az a hír lepte meg, hogy Adenauer nyu­gatnémet. kancellár katonai tárgyalá­sokat folytat a „Brudershaft’* nevű titkos militarista szervezet képviselői­vel. A német militaristák e csoport­ját a tárgyalásokon HASSO VON MANTEUFFEL hitlerista altábornagy vezette. Az ő múltja és karrierje egybeesik a fasizmus térhódításával és megerő­Hans Speidel södésével. Hitler hatalomra jutásával érkezett el számára a „nagy idő”. Hit­ler tábornokká léptette elő és az ő kezéből vette át a legmagasabb náci rendjelet. „Hőstetteinek” a Szovjet­unió és Európa már országainak a hadszínterein, az elégetett városok és falvak, meggyilkolt, az elhurcolt asz- szonyok, öregek és gyermekek, vala­mint számtalan német katonai tömeg­sír a tanúja. Mint a hirhedt „Gross-Deutshland” elit páncélos hadosztály parancsno­ka az ardeni offenziva alkalmával számtalan embert küldött a „Führer- ért” a halálba. Hitler ezt azzal kö­szönte meg neki, hogy kinevezte a keleten harcoló 3. páncélos hadtest parancsnokává. A háború után az an­gol hadifogságból büntetlenül térhe­tett haza és mint a düsseldorfi acél­árugyár export vezetője tevékenyke­dett addig, amíg ütött az ő „órája” és ismét csatasorba állhatott. Tevékeny­sége színteréül a Szabad Demokrata Mao Ce-tung meg­erősítette az országos népi gyűlés miniszteri kinevezéseit Mao Ce-tung elnök kedden az országos népi gyűlés határozata érteknébeín Csen Jo miniszterel­nökihelyettest kinevezte a Kínai Népköztársaság külügyminiszteré­vé. Ugyanakkor Csou En-laj mi­niszterelnököt felmentette a kül­ügyminiszteri tisztség betöltése a- 161. Az elnök megerősítette, az or­szágos népi gyűlés többi miniszteri (kinevezését és felmentését Is. A PÁRTMUNKA HÉTKÖZNAPJAIBÓL Csaknem egy hete, hogy Oroshá­zán a pártalapszervezetekben, va­lamint tömegszervezetekben, isko­lákban a „Te és annyi más bajtár- sad" című dokumentumfilmet ve­títik. A városi pártbizottság leho­zatta a filmet öt napra azért, hogy a párttagok és pártonkívüliek meggyőződhessenek a német mül- tarizmus háborús készülődéseiről. A dokumentum filmet eddig 15 he­lyen forgatták le és több mint két- ezerötszázan nézték meg. Most a külterületen, a tsz-ekben és a ta­nyavilágban mutatják be ezt a so­katmondó filmalkotást. + Csanádapácán hétfőn délután a párthatározatok ismertetéséről, va­lamint annak végrehajtásáról be­széltek a kommunista aktíváknak. Az orosházi járási pártbizottság határozata értelmében minden községben a járási pártbizottság aktívái ismertetik a legutóbbi párthatározatokat, valamint annak végrehajtását. + Kommunista asszonyok részére aktívaértekezletet hívnak ősszé Orosházán csütörtökön, ahol An­tali Károly, a pártbizottság mun­katársa tart előadást arról, hogy a kommunista aszonyoknak mi­lyen feladataik vannak a nőtanács­ban. + A gyomai járás párt-végrehajtó bizottsága a napokban megvitatta a tag- és tagjelöltfelvétel, valamint a párttagság összetételének hely­zetét. A jelentésből kitűnt, hogy a párttagság számaránya egészsége­sen növekedett a járásban. 1957 augusztusa óta húsz elvtárs kérte a taggá, harminckilenc pedig a tag­jelöltté nyilvánítását. A jelentke­zők közül 15 tag- és 36 tagjelölt kérelmét fogadta el a járási párt- bizottság. A vita során azonban az is kiderült, hogy a számszerű nö­vekedés ellenére kevés az egyéni­leg dolgozó paraszt a járás párt- szervezeteiben. Az egész párttag­ságnak csak 1,1 százalékát teszi ki s ez arra váll, hogy a pártszer­vezetek felszínesen foglalkoznak az egyénileg gazdálkodó parasz­tokkal. Hasso von Manteuffel Pártot választotta, amelyben a régi náci hatalmasságok, bankárok és más üzletemberek találkoztak. Pártja a biztonsági ügyekkel foglalkozó parla­menti bizottság elnökévé nevezte ki. Katonai körök a „legnagyobb páncé­los szakértőnek’* tartják s valóban nagy szerepet tölt be a nyugatnémet hadsereg újjászervezésében. Egyik nyugatnémet lap tevékenységét a kö­vetkezőképpen jellemezte: „Hossó van Manteuffel, a Szabad Demokrata Párt képviselője, a hajdani páncélos tábor­nok, a legfontosabb katonai tanács­adó a parlamentben, ö az, aki a par­lamenti folyosó törzskarából irányítja a parlament véleményét a védelmi kérdésekben...” * Heusinger, Speidel és Manteuffel csak három figurája a nyugatnémet hadseregnek. Életútjuk azonban ti­pikus, mert akik az új Wehrmacht élén állanak, mind ezt az utat járták meg. KOVÁCS JENŐ A Hazafias Népfront életéből Megyénkben a Hazafias Nép­front bizottságok a nőtanácsokkal együttműködve készülnek a nem­zetközi nőnap ünnepségeire. Ebből az alkalomból a városokban és a községekben nőgyűlést tartanak, melyeken kifejezésre juttatják társadalmunk megbecsülését a nők iránt. » A Hazafias Népfront megyei el­nöksége a Román Népköztársaság fejlődéséről vándorkiállítást ren­dez elsősorban a román nemzeti­ségű községekben. A vándorkiállítás a Román Népköztársaság felszabadulás u- táni fejlődését szemlélteti és első alkalommal körülbelül egy hét múlva Méhkeréken kerül bemuta- tásra. A Hazafias Népfront Megyei Elnöksége e hónap végén tárgyalja a mezőgazdasági bizottság munká­ját. A napirend megtárgyalásának célja; fokozni a felvilágosító mun­kát a párt agrártéziseinek megér­tetése és végrehajtása érdekében. A tanácskozáson figyelembe veszik a Hazafias Népfront országos me­zőgazdasági bizottságának a me­gyénk mezőgazdaságának fejlesz­tésével kapcsolatos értékelését is. . A Hazafias Népfront megyei el­nöksége több helyen országgyűlési -képviselői beszámolókat szervez, február 13-án, csütörtökön este 6 árakor Dévaványán Gurcsó Sán­dor tart beszámolót. Vésztőn ugyanebben az időben Szobek András beszél a választói­hoz, 14-én, pénteken este 6 órakor Gyulaváriban Nagy Károly tart képviselői beszámolót. Ezen a na­pon Szobek András reggel 9-től, Szeghalmon a Hazafias Népfront városi helyiségében fogadó napot este 6 órakor pedig a községi kul- túrházban beszámolót tart. FIA FALOK KÉRDEZIK A kairói rádió kizlése szerint Jemen csatlakozik az Egyesült Arab Köztársasághoz A kairói rádió kedden este je­lentette, hogy a február 12-i nép­szavazás eredményeinek kihirde­tése után aláírják az egyezmény; Jemen csatlakozásáról az Egyesült' Arab Köztársasághoz. A rádió hírül adja, hogy a csat­lakozás módozatainak tanulmá­nyozásával foglalkozó albizottság munkájának végeztével a bizott­ság ajánlásainak jóváhagyására összehívják Jemen és az Egyesült Arab Köztársaság illetékes kül­döttségeit. (MTI) A Kommunista Ifjúsági Szövet­ség Központi Bizottsága ágit. prop. osztálya kiadásában kis füzet je­lent meg, amelyben a fiatalok kü­lönböző kérdéseket tesznek fel. A- lábbiakban közlünk egy-egy kér­dést és a választ. A falu jelene és jövője Ha a kormány nem alkalmazza a kényszert a termelőszövetkeze­tek fejlesztésében, megvalósífcható- e nálunk a nagyüzemi gazdálikodá- i sí rendszer? Elégséges-e a fejlődés­hez az agitáció és a szövetkezetek jó példája? — kérdezik a falusi ' fiatalok. Az elmúlt évek bizonytalanságai ■ után a kisparaszti gazdaságok is­mét jó mederben haladnak. Meg- I szűnt a beadás, a túlzott állami tervezés, s megszűnt a termelőszö­vetkezetek „erőteljes1" szervezése. A tsz-ek is stabilizálódtak az 1956-os ellenforradalom megráz­kódtatásai után. Igen sok parasztfiatal kérdezi: ! érdemes megháborgatni ezt az e- gyensúlyt? Hiszen viszonylag min- 1 denki elégedett. Az öt-hat holdas I paraszttól kezdve a tizenöt-húszt holdasig mindenki jó kedvvel dol­gozik, műveli gazdaságát, a ha­szon is kielégítő, miért ne lehetne hát a jelenlegi állapot állandó? Hiszen ma a szövetkezetek sem nyújtanak jobb megélhetést, mint a jól karbantartott egyéni gazda­ságok. Fiatal barátaink kérdései igen érthetők. Miért ne? Az utóbbi évek bizonytalanságai után nagyon jó ez az egészséges biztonságérzet és sokan meg is vannak helyzetükkel elégedve. Jóllehet ezt a nyugodalmat sen­kinek sincs szándékában megza­varni, mégsem lehet belőle jövő, mégsem ez lesz az igazi út. Azért nem, mert a gazdálkodás kispa­raszti formája elérte a csúcsot, a- honnan már nem képes előre ha­ladni. Vegyük csak például, meny­nyivel tudna húsz év múlva töb­bet termelni az egyéni gazda, mint most? Nézzük először mi szükséges a termelés jelentős növeléséhez? 1. A megművelt terület lehe­tő legjobb gépesítése. 2. Megfelelő mennyiségű trá­gya használata. 3. A vetésterület tudományo­san meghatározott szerkezete. 4. Korszerű agrotechnikai el­járások. S most kérdezzük: meg tudja-e szervezni gazdálkodását a kispa- raszt az említett feltételek be­tartásával? Nem! Nem, mert tíz-tizenöt holdnál nem lehet negyven-ötvenezer fo-1 rintos gépi beruházásit eszközölni, hiszen súlyos teher egy korszerű műtrágyaszóró is, amellett még száz holdon sem lehet kihasználni. Ami pedig a vetésforgót és az ag­rotechnikai eljárásokat illeti, ezen a téren valahol félévszázaddal a múltban járunk. Apáink, nagyapá­ink hagyatéka. Jellemző például, hogy 1955-ben az 1931—1940 kö­zötti termésátlagokat búzából öt, árpáiból kilenc százalékkal tudtuk túlhaladni, de kukoricából csak annyit termelünk, mint húsz év­vel ezelőtt, cukorrépából pedig csupán 85 százalékát termeltük a húsz év előtti átlagnak. A nagyobb termés feltételeit tehát csak a nagyüzemi gazdál­kodás keretei között lehet meg­oldani. Ez az élet elkerülhetetlen törvé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom