Békés Megyei Népújság, 1958. február (3. évfolyam, 27-50. szám)
1958-02-13 / 37. szám
Világ proletárjai egyesüljelek! 19*8*' FEBRUÁR 13 , CSÜTÖRTÖK Ara 50 fillér III. ÉVFOLYAM, 37. SZÁM Ma kezdődnek a kisipari szövetkezetek vezetőségválasztó közgyűlései A kisipari szövetkezetek me- 4rönkben ma kezdik mag a vezetőségek újjáválaszt ásót. a mérleg- eredmények ismertetését, s aJ 1957-es gazdasági év eredményei alapján a nyereségrészesedés kiosztását. (Nyereségrészesedés: egynéhány veszteséggel záró kisipari szövetkezet kivételével mindenül# osztanak.) A kisipari szövetekezetek 1957. éves tervüket 107.9 százalékban teljesítették, 107,5 százalékos bér- feiasználással. Az 1955. évhez viszonyítva 12,1 százalékkal magasabb term.elési értéket értek el, abszolút számokban ez több mini 20 millió forintot jelent. Nyereséget 1,6 százalékkal magasabbat értele el, mint 1955-ben, 1956-hoz viszonyítva termelésük 22 százalék • bal, nyereségük több mint három és félszeresére emelkedett. Meg kell említeni, nőgyaz i957-es gazdasági eredményeket a szövetkezetek lényegesen alacsonyabb létszámmal értéiuglfr ugyanis az októberi események következtében több szövetkezet cr felszámolt és 1957 év végére sem érték el azt a létszámot, amely ‘az októberi események előtt Yfff- A magasabb termelési értéket mutatja, hogy 77 714 pár cipővel. 13 tonna kötöttáruval, 45 313 férfi inggel, 1434 tűzhellyel, festett és egyéb bútorból 2 8:57 0 00 forinttal többet termeltek szövetkezeteink, mint 1955- ben. A mérlegzáró és vezetőség újjáválasztó közgyűlések mindig nagy. jelentőségű eseményei a szövetkezeti mozgalomnak. A közgyűléseken értékeli a szövetkezetek tagsága, hogyan dolgozóit egy esztendeig, értékeli. a vezetőség munkáját, valamint, hogy a szövetkezei gazdaságilag hogyan erősödött. Alihoz hogy a szövetkezetek az 1958-as évben a termelésüket növelni tud-' ják, hogy gazdaságos működésük mindenben biztosítva legyen, szükséges, hogy a szövetkezetek munkásai olyan vezetőséget, elenőraő bizottságot és társadalmi aktívákat válasszanak, akik hívei a szövetkezeti mozgalomnak, annak szocialista fejlődését szolgálják, akik au eddigi munkájukkal bebizonyították rátermettségüket a vezetésre. Olyan vezetőket válasszanak, ahifc lelküsmeratasen tudnak gaz- liikóini a közösség javaival, akik megfelelő szakmai tudással, tzer- Vítőkéeuéggei rendelkeznek, biztosítani tudják a lakosság szükségleteinek Jobb kielégítésére at újabb cikkek termelésének bevezetését, a minőség Javítását, valamint az exporttermelés növekedését. A választások előkészítés« során egyes helyeken tapasztalható az, hogy a kisipari szövetkezetek vezetőségébe olyan személyek is be a- ■ “tarnak kerülni, akik szemben állnak a dolgozók boldogulásának ü- gyével, a szocialista rendszerrel, &> a szövetkezetei nem a közösség érdekében, hanem egyéni haszon- szerzésnek és pozíció haj húszasra kívánják felhasználni. Legjobban cselekszik a tagság akkor, amikor az ilyen személyeket kívül hagyja a vezetőségből. Ebre lehetőség van tekintve, hogy a szövetkezetek uj- jáválasztása az alapszabálynak megfelelően nyílt szavazással, szótöbbséggel történik. Ezzel több helyen nem értenek egyet és főleg azok, akik nem akarnak, vagy mernek nyíltan állást foglalni e- gyas személyek munkájával kapcsolatban. A mai napon kezdődő szövetkezeti választásokra tisztult légkörben kerül sor. Ma már a szövetkezeti tagság döntő többsége helyesen látja az ellenforradalmi események összefüggéseit és bízunk abban, hogy nem hagyja magát félrevezetni a demagóg elemék által. A szövetkezetek munkáisai bizonyára leleplezik őket és megfelelő embereket választanak a vezetőségbe, Bízunk a kisipari szövetkezetek minden becsületes dolgozójának és kommunistáinak helytállásában., meg vagyunk győződve arról, hogy ezek a választások újabb tanúbizonyságot tesznek a tagság szilárd elhatározásáról a szövetkezeti mozgalom mellett, Goldberger János Kiszöv-elnök Csatiádapácán ebben az évben a lakosság régi kívánsága teljesül: megépítik a községi fürdőt, 280 ezer forintos beruházással, A tervet mátr kidolgozták, A fürdő öt kádból, négy zuhanyozóból és egy közös medencéből fog állni. Építenek n&g egy autóbusz garázst Is, A főtéren lévő piacteret áthelyezők, a helyét pedig parkosítják. Ezeket a terveket a lakosság leékesei támogatja, Többen már öt évre előre befizették a kiteségíejlasztéá! adójukat. A társadalmi munka érték« körütI hirtelen enyhülés kisebb áradásokat ekezott a fisz* és a Körösök vízgyűjtő termetén A váratlan enyhe időjárás a Tisza ás a Körösök vízgyűjtő területén az olvadás következtéiben kisebb áradásokat okozott. Ezzel kapcsolatban az országos Vízügyi Főigazgatóság a* alábbi tájékoztatási adta: — A Felső-Tisza vízgyűjtő területén, íöieg a Taiac, Taiabor és a Nagyág völgyében az elmúlt napokban jelentős mennyiségű csapadék hullott, jórészt hó alakjában.. A hirtelen enyhülés következtében jégmegmozdulások is előfordulnak. A Gyulai Vízügyi Igazgatóság a Fekete-Körös mindkét partján, valamint a Fehér- Körös gyulai szakaszán harmadfokú készültséget rendelt el. A gyulai igazgatóság jégr abban tó osztagok kirendelését is kérte, hogy utat nyithasson a feltorlódott jégnek. — Későbbi adatok már jelzik, hogy a Berettyó és a Kraszna u- gyancaaik áradóban van. A szovjet vízügyi-szolgálat telefonon jelenteti« ,hogy a Keleti Kárpátok vidékén plusz 7 fokra emelkedett a hőmérséklet és ennek következtében a Tisza Huszt. alatti szakaszán február 11. és 15. között négy méter körüli árhullámot várnak. Ezzel egyídőben a Körösökön, a- hol Gyulánál és Bélrésnél a Körösök vize tetőzött, mérsékelték a készültséget. — A szerda reggeli és délelőtti adatok arról számolnak be, hogy a Túr és Kraszna vízgyűjtő területén is elrendelték az elsőfokú készültséget. A szovjet vízügyi szervek által korábban jelzett árhullám szerdára Tiszabecshez érkezett, plusz 178 centiméteres vízállással. Az Országos Vízügyi Fő- igazgatóság és szervei a veszélyeztetett területeken a szükséges intézkedéseket megtette. Az érintett vízügyi igazgatóságoknál éjjelnappal szolgálatot tartanak és a töltéseken beosztottak teljesítenek szolgálatot. belül 20 ezer forint lesz, melyet 1009 méter járda építésénél használnak fel. Várható időjárás csütörtökön estig Felhőátvonulások, néhány helyen kisebb eső. Mérsékelt délnyugati, nyugati szél. A hőmér- séglet alig változik. Várható legalacsonyabb hőmérséklet csütörtökön 12—15 fok között. Fürdő épül Csanádapácán Éves szerződést kötnek a tsz-ek a Kondorosi kiépdllomással A termelőszövetkezetek munka- és erőgép szükségletének biztosítása végett a Kondorost Gépállomás és a körzetébe tartozó termelőszövetkezetek vezetői 1958. február 12-én a gépállomáson megbeszélést tartottak. Ezen a megbeszélésen szobakor ült a gépállomás és a termelőszövetkezetek kapcsolata. A tsz-elnökftkkeí Ismertették a legújabb kormányrendeleteket a termelőszövetkezetek erő- és munkagépellátásának szabályozásáról. A tsz-elnökök a rendeletek alapos tanulmányozása utáa, a talaj és egyéb munkák vég- éves munkaszerződést kötnek a gépállomással. T Tanulnak a jövő szakemberei Tantermi foglalkozás. Erdei Béla szaktanár a tárcsázásról tart előadást. Elmondja s szemléltetően bemutatja, hogy hogyan keli a tárcsát a traktorra ráakasztani és a további kezeléséhez szükséges tudnivalókat. A tanulók érdeklődve figyelik. Érdeklődéssel veszik körül Bordás Józsi bácsit, az oktatót a tanulók. Bordás bácsi hosszú éves munkájának tapasztalata alapján s természetes a kellő szaktudás birtokában magyarázr« a G—35-öt, szabályozóját. A mezőhegyest 614. MTH iskolában 137 fiatal tanulja a mezőgazdasági gépek szerkezetét. A bentlalzásos, jól felszerelt skolában öröm tanulni. Öröm mel és kedvvel tanulnak, s nem s akár hogyan, jól tanulnak az MTH-s fiatal-ok. Érdekli őket ninden, ami majd szakmájukhoz, kombajnvezetéshez, motor- zereléshez, lakatos munkához, vagy ami esetleg más szakmáim szükséges. Az iskola 70 ezer forint értékű szemléltető felszerelése biztosítja is ezt és kielégíti tudásszomjukat.