Békés Megyei Népújság, 1958. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-19 / 16. szám
1958. január 19., vasárnap BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG S: gzendrő József az író, Szen- kár Dezső a zeneszerző Rikkancsszerelem című zenés vígjátékát pénteken este, ősbemutató keretében hozta színre a Jókai Színház. Az új, zenés vígjáték bemutatóját városszerte érdeklődés előzte meg, és most, a premier után a színházi kritika feladata is, hogy értékelje: az e- lőzetes érdeklődés, a várakozás gazdag kielégülést nyert-e vagy nem? Három tömör és úgy vélem mindent megmagyarázó és megérttető megállapítással kell kezdenem, amikor az értékelés serpenyőjébe helyezzük a „Rikkancsszerelmet”. Az első: nem valami jól sikerült, mondanivaló- jábrn és dramaturgiailag is hibás darab, — a második: kitűnő színészi munkák sora, — és a harmadik megállapítás: a darab nyújtotta, sokszor vérszegény lehetőségek figyelmes, több helyen nagyvonalú rendezői kihasználása. H ogy miről szól a Rikkancsszerelem? Egy rikkancsleányról és egy rikkancsfiúról, a- kik egymásba szeretnek és — majdnem minden különösebb konfliktus nélkül el is nyerik Egymás szívét. Három felvonáson at felvonultat az író apacsokat, utcalányokat, amerikai katonákat, unatkozó francia gyárost és párizsi furcsaságokat hajhászó gazdag ausztrál nőt, — és mindebből o- lyan három felvonást ereszt a tolla, hogy az ember beleszédül és erőltetnie kell magát arra, hogy követni tudja a cselekményt, ami pedig olyan kevés, hogy egy „tenyérben” elfér, mégis problémát okoz. Vajon miért? A válasz is „kézenfekvő”: a Rikkancsszerelem szerkezetileg igen vékony és remegő „gólyalábakon” nyugszik. Hiányolni való az is, hogy méK ?ebb, emberibb és igazabb sza- ak nem hangzanak el sehol, és úgy tűnik, mintha a kapitalista Rikkancsszerelem világban minden eleve — elrendelt lenne, a gyáros gyárosnak és herének születik, az utcalány utcalánynak, a koldus koldusnak, — és nem is lehetett volna más, mert ez az élet, és a sorsok ellen nincs lázadozás. Valóban: nyugaton ezt állítják a templomok szószékétől a mozikig, — de mi tudjuk, hogy nem ez az igazság! És — úgy vélem — ezt Szendrő József, az író is tudja — miért hagyott tehát majdnem mindent magyarázatlanul, miért nem érezzük a kiút lehetőségét megcsillanni, miért nem mondja el az író, hogy az a társadalmi rend, ahol elsősorban csak streap-tease-ként boldogulhatnak a lányok, hamis világ, ocsmány világ, embertelen világ?! Igaz, vígjátékról van szó, de nem feladata-e minden drámai műnek, hogy a szórakozás mellett neveljen is?! Nem lehetett volna elmondatni a szereplőkkel keserű sorsuk útját és kilátástalan jövőjüket k kapitalista rendben, még élesebben, ha vígjátékban peregnek is a dialógusok?! Állítom, nagyobb lett volna a siker, és nem vált volna öncélúvá néhány jelenet, amin sem a rendező, sem a színész már segíteni nem volt képes. Jó tanulság ez drámaíróink számára: a vígjáték-adta lehetőségek! könnyen buktatókiiá válhatnak, ha nem mérik fel a feladat nagyságát,' szocialista színházkultúránk, drámairodalmunk kialakításának követelményeit. zenkár Dezső muzsikája színvonalas, művészi munka. Fülbemászó dallamai belopják magukat a közönség szívébe, — különösen az apacs-tangó es a második felvonás sanzon-száma kapott megérdemelt tapsot. A két főszereplő: Pálffy Aliz és Somogyi Géza kultúrált, kitűnő énekművészetüket minden számban csillogtatják, duettjeik nagyon szépek, kedvesek. Kettőjük közül Somogyi Gézának sikerült jobban megfogni a franciás játékstílust és ha csak ezt említjük, már is feltétlenül pozitív lehet művészi munkájának értékelése. A vígjáték legkitűnőbb alakításának a nagyszerű karakterizáló művészettel rendelkező Pagonyi Nándor Gólyaláb-figurája bizonyult. Pagonyit látni kell, és akkor ez a megállapítás mindenkiben igazzá és megdönthetetlenné erősödik. A francia-íz, stílus egyik érzékeltető je Kovács Mária, Heléna, a furcsaságokat hajszoló ausztrál nő. Cserényi Béla, (Maurice, az u- natkozó francia gyáros) színészi teljesítménye kitűnő, az elsők között kér magának helyet. A sok szereplőt felvonultató vígjátékból ki kell még emelnünk az apacslegényeket (Székely Tamás, Gyuricza Ottó, Hollósy Pál, Bán- ffy Frigyes) mértéktartó alakításáért Zozót, az utcalányt (Simén- falvy Eta) Kréta bácsit és Krétá- nét (Körösztös István, Vargha Ilona) a koldusasszonyt (Ruttkay Mária) Pusztay Ilonát, Fehér Sándort, Padur Terézt, Beck Györgyöt, Harkányi Lászlót, FébkovicS Sándort, Szegő Zsuzsát és Mojzes Istvánt. K ülőn elismerés és dicséret illeti Gyuricza Ottó koreográfiái munkáját, elsősorban a stílusos, nagyszerű második felvonásbeli apacs-táncért, (Simonfal- vy Eta, Gyuricza Ottó, Székely Tamás.) Falus György rendezése, mint azt kritikánk első részében már megállapítottam: minden lehetőséget (színészi munka, beállítás, technikai megoldások) kihasznált, és jól használt fel, — különösen a harmadik felvonást fűszerezte gazdag ötletességgel. Szabó Lajos díszletei kifejezőek, stílusosak. Az igazi franciás-íz talán a díszletekben fejeződik ki legjobban. A fiatal díszlettervező a „Rikkancsszerelem” díszleteivel újból bebizonyította tudását, jó érzékét és elgondolásainak kifejező változatosságát. Sass Ervin [Tudósítónktól.] A sarkadiak régi vágya, hogy a szépen fejlődő községben igényeiknek megfelelően, egy szép kultúrházat építsenek. Többször készítettek már tervet, azonban a terv még a mai napig is csak terv. A" rendelkezésre álló ösz- szegek az egyes szervek kezében elaprózódtak és a kultúr- xház csak nem épült fel. Most újra készítettek egy tervet a kultúrház megvalósításáról, amely — remélhetőleg — nem jut az előbbiek sorsára. A sarkadiak kezdeményezését segíti a járási pártbizottság, a járási tanács, a járási Hazafias Népfront és a, járási KlSZ-toi- zotíság is és azt tervezik, hogy a lebontott, régi gépállomás épületanyagának felhasználásával a község főterén, a piactér sarkán elterülő térségben építik fel a járási művelődési házat. A művelődési ház felépítésének előkészítésére a párt, a tanács és más szervezetek részvételével egy bizottságot alakítottak. ) Nyalóka a francia i j képviselőknek i Párizs. (MTI) A francia nem- ! zetgyűlési képviselőit pénteken; •' egy-egy savanyúeukor-nyalé-: kát kaptak levéli kíséretében.: ;i A francia családvédeted, akció- bizottság volt a furcsa küldemény feladója. A levélben a fi bizottság arra hívja fel a fran- ' eia képviselők figyelmét,, hegy £ a családi pótléknak' az 1958. } évi költségvetésben megszavazott emelése naponta és gyer- mekenkint csak tíz frankot, te- hát pontosan egy nyalóka árát jelenti. Az élet rohamosan drágul, a családvédelmi akcióbizottság a családi pótlék megfelelő emelését sürgeti és azt írja: a honatyák fogyasszák csak el maguk a nyalókát. Elhatározták, hogy a rendelkezésre álló 150 ezer darab téglát, 30 köbméter faanyagot és az egész épülethez szükséges te. tőlécet és cserepet már január végén az építésre kijelölt hely» re szállítják. A anyagszállítást társadalmi rrfunkával végzik el-, A gépállomás, a cukorgyár, a földművesszövetkezet és a tér« melőszövetkzetek vállaltáig, hogy gépkocsijaikkal és vonta« tóikkal segítenek. A megyei tanács is ígért a művelődési ház építésére 210 ezer forintot. A községfejlész. tési alapból már rendelkezésre áll 150 ezer forint,- s a még hiányzó összeg beszerzésére tégla- jiegyeket bocsátanak ki, melyeket a járás területén árusítanak. A sarkadiak jelenlegi térve minden bizonnyal meg fog valósulni és végre felépül Sarkadon is a régen óhajtott művelődési ház. B. F. A sarkadi kultúrház építési terve ben borzongás és düh fogott el. Megéreztem, higyjétek el, hogy ők ketten mások. Igaz a szerelmük. Igaz a vágyuk. Igaz, tiszta, őszinte És amikor elmentek tőlem, tudtam, hogy szeretni indultak, a remények, álmok valóságába vezető útján, hogy boldogok legyenek egymással és egymásért, vagy megmérgezzék életük minden eljövendő óráját. Az ablakból még láttam, hogy egymásba karolnak, összesímul- nak. Katica arcán megvillant egy távoli, pirosszínű neonrek- lóm, aztán nem láttam őket nagyon sokáig. Nagyon nagyon sokáig... Azt sohasem tudtam meg, hogy kik voltak, de egyre jobban hiányoztak és esténként az ajtót lestem: nem jönnek-e? Nem jöttek, heteken át. Már le is mondtam arról, hogy még egyszer meghallom Katica muzsikáló, simogató hangját, és láthatom őket, amikor egy koraeste meglebbent az ajtó bársony körfüggönye, és... és Katica, Zsiga! Ketten jöttek. Kiáltani szerettem volna: ide jöjjetek! Ide hozzám! Persze, hogy hozzám jöttek. Amikor közelebb léptek, megdöbbentem. A lány sírt! Szemeit könnyharmat öntözte, Zsiga támogatta. Misu bácsi megismerte őket. Rendelés nélkül vitte a szörpöt, és a szimplát. Az arcukat vizsgáltam, a tekintetüket kerestem. Nem szóltak. Zsiga keverte a feketéjét. Percek jöttek, percek mentek. A narancsszörp érintetlenül állt. Katica lehaj- tott fejjel ült. Furcsán, ziláitan, kapkodva lélegzett. Kibuggyantak a könnyei. — Most... mi lesz velem? Zsiga... mondd: szeretsz te még? — Úristen! Mi történt ezzel a lánnyal És a fiúval? Megtudtam mindent, asztal-társaim. Mindent... Katica teherbe esett. — Esküdjünk össze, Zsiga. Drágám! Mi lesz így velem? Ha nem is lakhatunk együtt még... ígérd meg! A jövő hónapban! Jó? Zsigám... édes... Már régről tudtam, hogy Zsiga hónaposszobában lakott két barátjával, de Katica szülei sem fogadhatták be egyszoba-kony- hájuktoa a fiatalokat. Zsiga rettenetesen vívódott. — Nem lesz az jó, Katica... Élet az? — Neked így a jó?! — Dehogy. De úgy sem... Idegesen forgatta kezében az üres feketéscsészét. — Van egy barátom. Ismer egy orvost... Megfogta a lány kezét. — Van pénzem rá. Katica esezlősen suttogott s — Hát ezt akarod? Te? Te?... Elrohant. Szó nélkül, sírva. Emlékszem, a túlsó sarokban gúnyosan elhúzta a száját egy nő, akinek minden este más teszi a szépet, Zsiga pedig sokáig nem mozdult, tenyerébe temette arcát és úgy nézett mereven, po- V liturozott, nylontérítős arcomra, mintha sosem látott volna. Később pénzt csúsztatott a csésze szegélye alá, és imbolyogva, mintha részeg lerme, eltűnt az ajtó bársony körfüggönye mögött. Eltelt egy hónap. Nem láttam őket újra. Sokáig ölt a szomorúság, hogy miért szakadt ■«! egymástól ez a két fiatal, boldogságra éhes ember. Miért? Már télre fordult az idő, amikor szétlebbent körfüggöny, és Zsiga lépett be a presszóba. Ingyenesen felém tartott, sovány volt, megviselt és nagyon magái nyos. Misu bácsi hozta a feketét, köszönt, elment más asztalokhoz. Zsiga a belső zsebéből gyűrött, agyonolvasott levelet húzott ki. Talán századszor olvasta már halkan, maga elé, — én is megértettem. „Zsiga!... Ne is keress, nem írom meg hol vagyok. A levelet máshol adták fel ,ott úgysem találsz meg. Esténként néha gondolok Reád, de nem tudok megbocsátani. Pedig hidd el, hogy szeretnék. Mégsem tudok. Le- hét, hogy csak az húz vissza, Hozzád, amit Tőled kaptam... A szívem azonban meggyűlölt és nem szűnik ez az érzés. Amikor úgy maradtam, már nem voltam jó Neked... Ne is legyek soha ezután, és ne is ismerd meg soha a gyermeked, aki meg fog születni. Akarom! Érted? .4- karom őt... Katica." Az utolsó sorokat már alig értettem, csak suttogott, aztárl egyre csak azt hajtogatta, mini a gép; —• Nem értett meg... nem a- kart... nem értett meg... nem... nem... A másik sarokban akkor is ott ült az a nő, és Zsiga könnyeit leste lopva, cinkosan. Aztán felállt, hozzámlépett, Zsiga mellé. Leült. Tüzet kért, szótlanul. Zsiga elébe tette a gyufásdobozát. — De finnyás vagy, édesem! Megszorította Zsiga kezét. — Mondd el nekem, mi bánt? ...A kis nő? Elhagyott? Zsiga erőltette a dolgot, hogy erősnek látszom, és könnyelműnek is kicsit. — Ugyan!... És ő maga is rá« gyújtott. A nő már Misu bácsit hívta. Konyakot rendelt. ■— Jó, édesem? Zsiga csak bólintott, és mélyre szívta a füstöt. Misu bácsi nem akart hinni a szemének, de megszokhatta már, hogy itt, a presszóban sokszor történnek meglepő dolgok. ftogy miről beszéltek, én már nem is tudom. Zsiga kurtán- furcsán válaszolgatott a nőnek, és távolba, nagyon messze tekintett. Megéreztem, hogy Katicára gondolt, mert csipfeeterítós arcom simogatta, ott, ahol valamikor a lány karcsú ujjacskái pihentek. Nem mondta, ugyan kinek mondta volna, de éreztem, hogy elindul majd és megkeresi. Megkeresi Katicát, túl az erdőn, ahol az én büszke anyám élt, túl a városokon, folyókon, falvakon, mindenen túl, de megkeresi. így történt.. Hány óra? Hajnali öt? Nemsokára jön Juci néni, takarítani. Már világosodik. Aludjunk még egy-két röpke órát... Jóéjszakát. Ébren vagytok még? Azért, tudjátok, mégis jobb lett volna, ha iskolapadot faragnak belőlem... Csak ezt akartam még mondani. (Megjelent a Békési Üzenet irodai, ml és művészeti antológia 3. számában.)
