Békés Megyei Népújság, 1957. december (2. évfolyam, 282-305. szám)
1957-12-04 / 284. szám
Eik^s M£gu/ Világ proletárjai egyesüljetekI UNKASOK, PARAS Z TOK PO/,/ Tf KA/ NAP/L APJA 1957. DixEMBER 4., SZERDA Ara 50 fillér II. ÉVFOLYAM, 284. SZÁM A NATO tagállamok békeniozgalmának felhívása Az Hunianité közli kilenc nyugateurópai NATO-tagállam békemozgalmának közös felhívását. A közös felhívás a többi között megállapítja: Az európai népik nem írhatják alá saját halálos ítéletüket. A közvéleménynek fel kell emelnie szavát, hogy követelje a kormányoktól — cselekedjenek a nemzetközi feszültség csökkentése érdekében. Vegyenek fontolóra minden olyan javaslatot, amely a fegyverzet csökkentését és Közép-Európának az atomfegyverek tekintetében való semlegességét írja elő. Ezt a Kelet éppen úgy elfogadja, mint a Nyugat és mindez kedvezőbb, mintha Európát atomhadianyagraktárakká változtatnák. Ez lenne az első lépés a nemzetközi feszültség enyhülése felé. ftMVt az óra — mondja a kilenc ország békemozgalmának felhívása —, hogy a népek paran- «soH »«óval követeljék a termonukleáris fegyverek kísérletei robbantásainak azonnali megszüntetését. • fegyverek használatának eltiltását, a katonai tömbök politikájának felszámolását, valamint az általános leszerelést. (MTI) Ifjúsági isii ülő* úttörő-park cs fürdő építését tervezik a viharsarki 0 KISK-fiatalok A megye KISZ szervezeteiben vezetőségi üléseken beszélik meg a KISZ országos értekezletén meghatározott tennivalókat. A tanácskozások során már eddig is igen figyelemre érdemes javaslatok hangzottak el, különösen a kétkezi munka méltányosaibb megbecsüléséért. így például az orosházi KISZ ifiak elhatározták, hogy Gyopáros-fürdőn emeletes Ifjúsági üdülők ázat építenek társadalmi munkával. A szükséges építőanyagot a téglagyárakban Jfcolgozó KISZ-fiatalolt vasárnapi ^önkéntes műszakkal termelik majd. Romániai szervekkel folytatott megbeszélések szerint lehetséges, hogy a Békés megyei KISZ ifjúság egyrésze a szomszédos baráti ország erdőségeiben fa- kitermelésben dolgo2íhat, és a munkabért az üdülő építéséibe? szükséges faanyagban kapnák meg. Az építkezés megkezdésekor a fiatalok munkatábort ütnek, az üzemekben, a vállalatoknál, a gazdaságokban dolgozók szabadságukat csoportokban, folyamatosan veszik ki, s azalatt naponként négy-hat órát dolgoznak, a többi időt pedig vidám szórakozással és pihenéssel töltik. Hasonló ifjúsági nyári munkatáborozásra készülnek a békéscsabai KISZ-szervezetek Is, amelyek a vadregényes pősteleki erdőben levő romos, volt Széchenyi kastélyt szeretnék újjáépíteni. Mivel ez jelenleg meghaladja az erejüket, azt tervezik, hogy s BékésCsabához, Gyulához, Békéshez és Doboz községhez közel fekvő festői környezetű kirándulóhelyen először nagyobb strandfürdőt építenek a honvédség KlSZ-szerve- zetével közösen. A fürdőt az ifjúsági szervezet üzemeltetné s majd később, néhány évi jövedelméből, a tanács segítségével megkezdenék a rombadőlt egyik legszebb magyarországi kastély újjáépítését üdülő céljára. Becsülettel vállalják az ország fásításából és a dumái gátak rendbehozásából rájuk eső részt is. A csabai KISZ-fiafalok földet is kértek. Az idén három holdon kitűnő e- redménmyél kukoricát termesztettek. A csuhából a télen papucsokat s más tárgyakat készítenek. A tanáccsal már abban is megálla-- podtak, hogy jövőre öt hold földön gazdálkodhatnak, s így még többem vehetnek részt a közös földművelésben. Elvállalták a szabadtéri színpad ülőhelyeinek elbontását és télire raktárba szállítását, amiért többszáz forint munkabért kaptak. A lelkes munkamozgalomból részt kérnek az úttörőik Is: jövőre úttörő vidámparkot építenek a békéscsabai felszabadulási emlékmű környéki ligetben. . Vártnál jobb az idei rizstermés A rizs cséplése országszerte befejeződött. A terméseredmény jobb, mint amilyet a legutolsó becslések alapján várni lehetett. A múlt évinél is holdanikint mintegy két mázsával nagyobb a termés. így — bár a vetésterület kisebb volt a tavalyinál — a több- termés a kiesés jelentős részét pótolta. (MTI) 14 a rácsony i incjjlc|ict«\sck Két meglepetésről, illetve fél meglepetésekről számolunk be olvasóinknak. Az első a Békéscsabai Kötöttárugyár, a másik' a Békéscsabai Szőnyegszövő Háziipari Szövetkezet karácsonyi meglepetése. Műszőrme béléses fregoli kabát A Kötöttárugyárban folytatott műszőrme kísérletek olyan stádiumba jutottak, hogy december 8-án, Békéscsabán az Iparosok,Székháziban divatbemutatót tartanak. A november 10-én, Budapesten bemutatott modeleken kívül bőven álcád itt új meglepetés is. A divatbemutató központjában minden bizonnyal a selyem-perion fantázia színű drapp szintetikus, műszőrmebéléses, sálgalléros, denevérujjas fregoli kabát áll majd. De nem marad el a többi bemutatásra kerülő modell sem a fregoli kabáttól, ötletességben, ízléses kivitelében. Nagy érdeklődésre számíthat a palack-zöld raglánujjas kulika- bát, a perion-selyem kötésű műszőrme gallérral díszített női és férfi lumberjack, a fehér gyermekbunda, fehér műszőrméből készült boleró, műszőrmével bélelt női és férfi téli mellény, a gyapjú-plüss mellény, a modern vonalú melegítő, háziszőttes mintájú kiskosztüm és egész ruha, s a pasztelszínekben készült áttört női csipkeblúz is. A bemutatásra kerülő mintegy 70 modell közül bizonyára sok ízléses készítmény megnyeri majd a közönség tetszését. Mesevilág a szőnyegen Harisnyagyári hulladékból készülí_a_-£zőayegszövő Háziipari Szövetkezetben a magyar mesevilág alakjainak/díszített ringlisző- nyeg. Az eljárás lényegében nem új, mert mái' 1949-ben foglalkoztak ezzel, de Békéscsabán 1957. elején javították a módszeren. Az év elején Mezőberényben és Gyomán az utolsó negyedévben Dévavá- nyán adtak kenyeret idős asszonyók, lányok, menyecskék kezébe. A torontáli sűrűségben szőtt torontáli motívumokkal díszített szőnyegek nagyrésze az ÁRTEX Külkereskedelmi Vállalaton keresztül Svédországba, Hollandiába, Angliába került. Az exportra menő áruk mellett már ott sorakoznak a karácsonyi meglepetésnek szánt szőnyegek is. Meglepetés lesz ez a gyermekeknek, mert a magyar népmesék bájos, színes képzeletvilága elevenedik meg a szőnyegeken, s meglepetés ez az ünnepekre készülő papáknak, mamáknak is, mert ez az új ,játékszer“ igen tartós — 5—8 év az élettartama — s a csemete nem tudja megnézni, hogy md van a belsejében. Egyelőre elég kevés kacor-királlyal, mi- kiegérrel, róka komával díszített szőnyeg kerül forgalomba, az is csak Budapesten, a Gyermekbútor Szaküzletben. De tessék vigasztalódni, jövőre több lesz, mert a megrendelt 12 ezer négyzetméternél jóval többet tudnak gyártani. Addig is kedves papák és mamák érdemes lesz spórolni, mert a naptár állítása szerint jövőre is lesz karácsony és az idei fél meglepetés után megvásárolható valóság lesz a mesevilág alakjaival díszített ringliszőnyeg. Szabó Megszűntek a Balatonon az átkeld járatok A MAHART értesíti az utazó- közönséget, hogy tekintettel a hideg időre és a jégzajlásra, a Balatonon Fonyód—Badacsony, Ba- latoraboglár — rendszeres hajójá- fatot, a Szántórév’—Tihanyrév kö- Bötti átkelő járatokat, a Tiszán pedig a Szolnok—Tiszafoúra kö- eötti járatot beszüntette. (MTI) Pártnapok megye&xerte Megyénk pártszervezeteiben megyei vagy helyi előadókkal jelenleg is több helyen tartanak pártnapi előadásokat a nemzetközi helyzetről, a kommunista és munkáspártok moszkvai közös nyilatkozatáról, a békekiáltványról és ezek nemzetközi visszhangjáról. Ma például Újkígyóson lesz szabad pártnap. Kétegyházán, Endrődön, Mezőkovácshá- zán, valamint a Telekgerendás! Állami Gazdaságban 5- én este 6 órakor, míg Mezőberényben és Kevermesen 6-án este 6 órakor tartják az előadásokat. \ Teljesítette őszi tervét a Kétegyházi Gépállomás A Kétegyházi Gépállomás november 30-ig jóval a terven felül teljesítette ősz! tervét. A beterElfogiék Párizsban a fogságból megszökött magyar disszidenst A francia sajtó közlése szerint a párizsi rendőrség hétfőn elfogta Ruboczky István magyar diszi- denst, aki — mint ismeretes — az elmúlt hét csütörtökén csikós rabruhában megszökött a Francia Igazságügyminisztérium <Ven- dome-téri épületéből. Amint kiderült, Ruboczky az egyik üresen hagyott hivatali szobáiból ellopott egy elegáns felöltőt és egy kalapot s így tudott nyomtalanul eltűnni a Rue de La Paix forgatagában. Hétfőn a közlekedési rendőrök fogták el egy lopott kis teherautó volánjánál. Feltűnt ugyanis nekik, hogy a soffőr szemrpellátha- tóan nem ért a gépkocsi vezetéséhez. vezeti vetőszántási tervét 108,3 százalékra, mályszántási lervét pedig 112,6 százalékra teljesítette. A gépállomás szorgalmas traktoris- tái és dolgozói az éves terv teljesítésével is jól állnak. Összes motormunkát 96,5 százalékra, ösz- szes traktormunka tervüket pedig 94.8 százalékra teljesítették. Előreláthatólag az év bezártakor jóval túlteljesítik a betervezett éves munkákat. pártaktíva értekezletek Budapesten Vasárnap Budapest számos kerületének kommunistái pártaktíva értekezleten tárgyalták meg a kommunista és munkáspártok legutóbb Moszkvában tartott tanácskozásnak tapasztalatait, az MSZMP Központi Bizottságának ezzel kapcsolatos határozatát és a jövő feladatait. A XII. kerületben Rónai Sándor, az V. kerületben Biszku Béla, a IX. kerületben Kiss Károly, a XVIII. kerületben pedig Marosán György vett részt ez aktívaülésen. (MTI) Megyei ipari értekesiet A Magyar Szocialista Munkáa Párt Békés megyei bizottsága 1957 december 5-én Békéscsabán, a megyei bizottság székházában ipari-alctiva értekezletet tart. Ab értekezleten részt vesznek me«* gyénk iparvállalatainak politikai és gazdasági vezetői és megbeszél lik az ellenforradalom óta eltelt időben elért eredményeket, megvitatják a hiányosságokat, valamint 'határozatot hoznak a jövő gazdasági év feladataira vonatkozóan. A Liberation szerint az amerikai köztársasági párt előkészíti Eisenhower lemondását A Liberation szerint Eisenhower bizalmasai és a köztársasági párt vezetősége már előkészítik az elnök lemondását, amit tavaszra várinak. A párt vezetőségének célja az, hagy az 1960. évi választásokra Nixon számára biztosítsák az esélyeket. flVTTTi