Békés Megyei Népújság, 1957. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1957-11-17 / 270. szám
s BÉKÉS MEGYEI NÉPCJSAG lesp’c; *Sgs&2S ■*** . (Folytatás as 1. oldal, ól) IV. Az üzemi tun ácsok tagjainak megválasztása, jogállása és a tanáestagság megszűnése Mi újság a nagyvilágban? Újabb török csapatösszevonások a szíriai határ közelében Damaszkusz (TASZSZ). Az Aim Manar című lap jelentése szerint a szíriai határ közvetlen közelében fekvő Iszljahie vidékén török csapotok nagyobb csoportját összpontosították, amelyet körülbelül háromszáz repülőgéppel és ötszáz harckocsival erősítettek meg. Kunta közelében körülbelül tízezer török katonát vontak össze. „Naponta nyolcvan kilométeres seb ességgel" Moszkva (TASZSZ). A Szovjet tudományos Akadémia antarktis- szi expedíciójának traktorvon taté sú szánjai ezeregyszáz kilométer mélyre hatoltak be a földrész belsejét» az Indíaióceán partvidékétől. Az expedíció tagjai november 15-én leadott rádióüzenetükben közük, hogy hemyótalpas traktorjaik negyvenöt centiméter mély .nyomokat hagyva a porhóban, napi nyolcvan kilométeres átlagsebességgel tovább haladnak dél felé. Az expedíció november 11-én este hagyta el a déli szélesség 74. fokán néhány nappal ezelőtt létesített új szovjet tudományos kutatóállomást — a Komszomolszkaja állomást — és a déli geomág- neses sark vidéke felé vette az irányt. A Komszomolszkaja állomás 3540 méter magasan fekszik a ten- gerszimt felett. Szovjet orvosküldöttség vesz részt a magyar-szovjet orvosnapokon 13. Az üzemi tanácsok megalakításáról az üzemi bizottságok gonüoskodRak. Az üzemi tanács 15—121 tagból áll; t kereten belül az üzemi tanács tagjai számit az üzemi Mzettsi* határozza meg. Az üzemi tanács elnöke az üzemi bizottság enöke. a) Az üzemi tanács tagságának kétharmadát az üzemi bizottság által behívott, választott szakszervezeti funkcionáriusok tüh.-tagok, műhely- bizottsági tagok, bizalmiak) alkotják, egyharmadrészét az üzemi dolgozók termelési tanácskozásokon választják. b) Állásuk, illetőleg tisztségük folytán tagjai az üzemi tanácsnak — a vállalat igazgatója, főmérnöke (fSagronómusa) főkönyvelője, — a vállalati MSZMP titkára, KJSZtitkira. 14. Az üzemi tanács tagjává — jzak- szervezeti tagságra való tekintet nélkül — csak olyan büntetlen előéletű, a dolgozó néphez és a Népköztársaság alkotmányához hfl Jelölt választható meg, aki legalább két éve a vállalatnál dolgozik. 15. Az üzemi tanács tagjai üzemrészenként, raühelyréssenként, telephelyenként tartott termelési tanácskozásokon az üzem dolgozói választják meg két évi időtartamra. Egy-egy üzemrész, műhely, telep az ott dolgozók számarányának megfelelően az üzemi bizottság által megállapított Számban választ üzemi tanácsokat. A jelölés a műheiybizetteág — ahol llveo nem működik — a szakszervezeti Bize 'mi feladata. A választás szótöbbséggel történik és annak érvényességéhez az üzemrész, műhely, telep dolgozói kétharmadának a választásnál való részvétele szükséges. 16. Megszűnik a választott tagok üzemi tanácsi tagsága: a) a megbízatás lejártával, b) a munkaviszony megszűnése, c) a tisztségről való lemondás, d) az összeférhetetlenség megállapítása, továbbá e) visszahívás esetén. Az üzemi tanácsnak nem választott tagja tanácstag ságit csak abban az esetben veszti el, ha megszűnik a tisztsége, vagy állása, amelynek alapján az üzemi tanácsnak tagjává vált. 17. Az üzemi tanács választott tagjait ugyanaz a jogvédelem illeti meg, amit a munka törvénykönye az üzemi választott szakszervezeti vezetőknek biztosit, 18. Minden politikai, gazdasági, vagy egyéb tevékenység, illetőleg magatar- táz, amely ellentétben áll a dolgozó nép érdekeivel, összeférhetetlen az üzemi tanácsi tagsággal. Az összeférhetetlenséget az üzemi tanács állapítja meg és ezzel egyidejűleg az üzemi tanácsi tagság megszűnik. Ha az üzemi tanács tagja egyben valamely államhatalmi szerv választott tagja Is (országgyűlési képviselő, helyi tanácstag) vele szemben az ü- zemí tanács összeférhetetlenséget nem állapíthat meg. Spm SÄÄtie ti összeférhetetlenség megállpaítása nélkül az üzemi tagnáes tagját csak választót hívhatják vissza. A visszahíváshoz kétharmad szótöbbség szükséges. Moszkva (MTI). A közeljövőben megrendezésre kerülő magyarszovjet orvosnapok rendezésében az ünnepségekre szovjet orvosküldöttséget hívtak meg. Homutov, a nács 230 szavazttal 18 ellenében megszavazta az algériai rendkívüli hatalom meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatot. A komunista | Szovjetunió egészségügyi miniszte- j rének helyettese és Ajrapetján | professzor, a leningrádi, Pavlovról elnevezett Fiziológiai Intézet igaz- i gatója utazik hazánkba. (MTI) szenátorok a törvényjavaslat ellen foglaltak állást, a Köztársasági Tanács muzulmán tagjai pedig tartózkodtak a szavazástól. (MTI) KÜLFÖLDI HÍREK A Francia Köztársasági Tanács megszavazta az algériai rendkívüli hatalomról szóló törvényjavaslatot Párizs (MTI) A Köztársasági TaAz üzemi tanácsuk működése 19. Az üzemi tanács a szakszervezet ‘lián vitása alatt működik.' Ai ij^ü2jetki tanács tevékenységét ölésein fejti ki« Az üzemi tanácsot szükség szerint, de legalább negyedévenként össze kell hívni. ?dindenkor össze kell hívni az üzemi tanácsot, ha az üzemi bizottság úgy dönt, illetve az üzemi tanács tagjainak legalább egyharmada, vagy az Igazgató kéri. Az üzemi tanács üléseit munkaidőn kívül kell megtartani. 26. Az üzemi tanács akkor határozatképes, ha tagjainak kétharmadré- sze megjelent. A tanács döntéseit szótöbbséggel hozza, döntéseit jegyzö- ' könyvben 1 ken • jpfóíkni. ‘ 1 21. Az üzemi tanács működésével kapcsolatos ügyviteli kérdésekben az üzemi bizottság intézkedik. Az üzemi tanács két ülése közötti időszakban az üzemi tanács számára biztosított hatáskörben az üzemi bizottság jár el és a megtett intézkedésekről a következő tanácsülésen tájékoztatást ad. A* üzemi tanács jogkörében a tanács egyes tagjai nem járhatnak el. 22. Az üzemi tanács működéséről a dolgozókat tájékoztatni kell. VI. Vegyes és záró rendelkezések «3. Az üzemi tanács tagját az üzen: 1 többi dolgozójával szemben semmiféle anyagi előny nem illeti meg, de a tisztség miatt hátrányt sem szenved- j hét. 24. Jelen határozat rendelkezései nem érintik az üzemi bizottságok e- gyéb jogszabályokban előirt jogait és kötelességeit. 25. Jelen határozat alapján az üzemi tanácsokat első Ízben 1958 március 1- ig kell megválasztani. 26. A jelen határozat kihirdetése napján lép hatályba. Végrehajtásáról az Iparág sajátosságainak figyelembevételével az illetékes szakszervezetek központi vezetőségei, az illetékes miniszterrel egyetértésben gondoskodnak. KÁDÁR JÁNOS s. k. A MAGYAR FORRADALMI MUNKÁS-PARASZT KORMÁNY ELNÖKE SOMOGYI MIKLÓS s. k. A MAGYAR SZABAD SZAK- SZERVEZETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK ELNÖKE . Djakarta (AP), Sukarno indonéz köztársasági elnök pénteken beszélgetést folytatott D. S. Saumn amerikai képviselővel. A többi között kijelentette, hogy az indonéziaiak szovjet-barátok, mert a Szovjetunió támogatja Indonéziát Hollandiával szemben a nyugatiráni kérdésben. Damaszkusz (AFP) A péntek reggeli sajtó jelentése szerint Suk- ri Kuatri, köztársasági elnök csütörtökön „valahol Szíriában” megszemlélte a szíriai-egyiptomi erők hadgyakorlatait, amelyen a tüzérség és a páncélosok éles tötényt használtak. Kairo (AFP). Az Omani Imám kairói képviseleti irodájának jelentése szerint a múltheti ománi harcokban a brit csapatok több- száz halottat és sebesültet veszítettek. Tunisz (Reuter). Pénteken amerikai katonai repülőgép érkezett a tuniszi repülőtérre, fedélzetén a tuniszi kormány részére szóló fegyverekkel. Az amerikai repülőgép ötszáz puskát, valamint ötvenezer töltényt hozott. A második fegyverszállítmány éHíWSteéí n-fnosj várják. Helsinki 1 (Reuter): Péófékéú sztrájkba lépett a finn államvasutak mintegy húszezer pályamunkása, hoky ilymódon szerezzen érvényt bérkövetelésének. Párizs (AFP). A Szovjet Tudományos Akadémia atomenergiai tagozatának meghívására Francis Perrin professzor vezetékével hét tagú küldöttség utazott repülőgépen Moszkvába. November 18.: gyásznap a SzovfetuRidhan Moszkva (TASZSZ). A Szovjetunió Minisztertanácsának határozata értelmében november 18-a — Antonin Zápotoczky csehszlovák köztársasági elnök temetésének napja — gyásznap a Szovjetunióban, A minisztertanácsi rendelet kimondja, hogy az épületekre ki kell tűzni a gyászlobogót. 4 (MTI) Mai KOMMENTÁRUNK Ellenséges „együttműködés“ Az a furcsa helyzet, ami a NATO vezetőhatalmai közt e- gyik napról a másikra kialakult, talán a fenti címmel jellemezehető legtalálóbban. Vajon a nyugati rádió és sajtó- hírharangox baiáíságot és csz- szefogást hirdető, veszett kon- gatása ellenére, mi juttathatta a szövetségeseket ebbe a nevetséges helyzetbe? Ugyanis az történt, hogy a francia gyarmatosítók által vérrel, vassal és súlyos milli- árdokkal, azaz minden áron rabságban tartott Algéria tő- szomszédságába, Tunéziába angol és amerikai fegyverszállítmányok érkeztek. Ezáltal a francia burzsoáziát kettős ökölcsapás érte. Először is a „védés dacszövetségesek” fegyvert szállítanak az arab világihoz »tartozó Tunéziának, ugyanakkor a francia fegyvergyárosok önmagukat golyózták ki a zsíros üzletből, mert ők azzal a kikötéssel lettek volna hajlandók fegyvert eladni a szabadságát nemrég visszanyert arab országnak, ha kizárlólag ők az egyedüli üzletfél. Ebben az a- nyagi érdeken túl az a meggondolás is szerepelt, hogy saját gyártmányú fegyvereik nemi oly veszedelmesek, jobban ellenőrizhetők. Habib Burgiba, tunéziai köztársí^ágjejnök, ^ franciák átlátszó ajánlatát azzal hárította el, hogy az „sáli- tette Tunézia szuverenitását és barátságtalan gesztus volt Egyiptommal szemben, ahonnan hamarosan ugyancsak fegyverszállítmányok érkeznek Tunéziába.” Most, amikor az algériai szennyes háború oly ijesztő mértékben kiürítette az államkincstárt, „jól jött volna” egy »is pénz, még ha arab, akkor is. Joggal . kérdezhetné az olvasó: — i’endben van, ezt értem, dehát hol <-£ a híres „szövetséges! hűség”, ha Amerkia és Anglia francia szövetségese ellen üzletel? No, igen. Ők azért ilyenek, mert osztályhelyzetükből fakadó ordas természetük így parancsolja. Tőkéseik, kizsákmányolok, akik a koncért egymásba is belemarnak, bármikor. „Megkoplaltuk” Amikor néhány nappal ezelőtt Gyulán, az Erkel Ferenc Művelődési Otthonban jártam, Zsótér elvtárssal való beszélgetésemet két diáklány szakította félbe. — A Mezőgazdasági Technikumból jöttünk. December 7-én, szombaton táncmulatságot szeretnénk rendezni és a termet szeretnénk elkérni. A művelődési otthon igazgatója kétkedve fogadta azt, amit Tocseva Mária és Ecsedi Éva mondott. — A teremre igényt tart a MHSZ is és a táncvizsga is körülbelül akkor lesz. Nem tudom még — így Zsótér elvtárs. A két lány egymásra nézett: Most mi lesz? — mondták. — Az igazgató elvtárs is támogatja a táncmulatság rendezését. — Mintha ez lett volna az a mondat, melyet Zsótér elvtárs várt. — Majd meglátjuk. — Ugye meglesz? — — A két lány arcán a mosoly hirtelen kivirágzott. — Ugye itt nincs büfé? — érdeklődtek tovább. — Dehogy nincs. Van itt minden, a vendéglátó bőven gondoskodik ételről, italról. — Kár — komolyodtak el a lányok. A büfét mi szeretnénk ezen a táncmulatságon üzemeletetni — szólt közbe Tocseva Mária, aki elmondta, hogy már két hete erre készülnek. — Huszonegyen vagyunk, és mindennap a tízórainkról lemondunk, csakhogy meglegyen a szendvicsnek való, amit rrYTYTYYYI itt szerettünk volna eladni. — Annyira szeretnék, hogy sikerüljön a mulatság is, mint ahogyan készülnek? — kérdeztük a leányokat. — Igen. — Válaszuk csak ennyi volt és boldogan nyomták le az ajtók kilincsét abban a reményben, hogy holnap, amikor ismét eljönnek, egy lépéssel már közelebb lesznek a tabló költségeinek fedezésére szervezett első mulatsághoz. Reméljük, hogy ezt a nagy igyekezetét a város vendéglátó ipara és a művelődési ház igazgatója is támogatja. ]%Ty©lc öreg1 házaspár kenyérgondját szüntette meg* az Orosházi Béke Tsz zárszámadó közgyűlése Az ellenforradalom idején nagyon megtépázott, jórészt igavonó és gazdasági felszerelés nélkül maradt orosházi Béke Tsz-ben szjiríhat délelőtt tartották a zárszámadó közgyűlést. A nagy szorgalommal dolgozó tagság elégedetlen haallgxtja a beszámolót, mely szerint többék között harminchatról hetvenkettőre szaporították a szarvasmarhaállományt, harminc sonkasüldő és huszonöt nagyobb sertés hízik és saját erőből egy 52 0G0 forintos erőgépet vásároltak. Munkaegységenként 33,18 forintot osztanak, aminek csaknem fele készpénz. Egyöntetűen elfogadták a vezetőségnek azt a javaslatát, hogy a szociális alapból nyolc idős házaspárnak oldják meg a kenyérgondját, aki egyáltalán nem tud már dolgozni, az teljes fejadagot kap, aki pedig némi munkaegységet is szerzett, az kiegészítést. A 75 éves Német András például dohányőrzéssel és egyéb könnyű munkával 107 munkaegységet szerzett, amiért többek között 33 kiló cukrot, 340 kiló búzát és 1550 forint készpénzt kap. A szorgalmas idős tagnak még egy mázsa búzát szavazott meg a tagság, hogy feleségével együtt bőségesen legyen kenyere újig. Minden idős tag megkapta az egy hold föld háztáji földet is a tavasszal, így gondtalanul töl hetik öreg napjaiké* a szövetkezében.