Békés Megyei Népújság, 1957. november (2. évfolyam, 256-281. szám)

1957-11-24 / 276. szám

4

V

BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG

1957. november 24., vasárnap

A Dl E \ DUE ~1

Nyolcvan évvel ezelőtt született, különlegesen érte) ml karakterű, bús boeskoros származású költő. Munkásságában saját korának, a XX. század első két évtizedének nehéz levegőjű, forradalmat váró élete jelent meg, mélyen átélt, összetéveszthetetlenül eredeti, egyéni módon. Szemlélete merőben újat hozott, mert megérezte kora vajúdó, megoldást váró kérdéseit, a polgári foradalom szükséges lépcső voltát még akkor is, ha azt részben a polgárság eilen is kell megvívni, újat hozott, mert a benne tornyosuló szándékok a magyarság sok százados, de rejtett szándékai voltak, mert nem hagyta cserben soha a népet, hanem felelősséget érzett vele szemben, s bátor hangon bele merte harsogni e szavakat a müleneumi magyarkodás hangoskodó, eb ura fakós „extra Hungáriám non est vita" őrületébe: „Magyar történelem,

magyar kérdés, magyar fátum ennyi: nehány száz erőszakos család uralkodott, álnokosko- dott, kegyetJenkedett, barb árkodat! egész Magyarországon. E- zek kinevezték magukat Magyarországnak, s a szent magyarság nevében kötötték az üzleteket, és zsebüknek egy kis sérelméért fölborítottak mindent."

Érthető, hogy a vele jelentkezett szemlélet menten kettéosztotta a költők és írók ludat, különválasztva a kor törekvéseit, megértő és azokat szolgálni akaró költőket és a régi idők szellemi nagyságainak árnyékaiban meghúzódó epilonokat: a jövőt hirdető pacsirtákat és a múlton merengő, bánatos hangú csalogányokat. Az első csoportba tartozók merészen újat, bátor hangot hoztak, s nem törődve az aggályoskodó „vén huncutok és gonosz ostobák” ellenkezéseivel, hírrel hirdették, hogy „hitük valóságra válik, bogy eljön még az „új lángok, új hitek, új kohók, új szentek" kora, s akkor „új értelmük lesz a magyar Igéknek” is.

A másik csoport tagjai a múlt reminiszcenciáin élősködtek, s nem ismerve „a szabadító s szabad” dalokat, „úrdícsérő béres igricek” lettek, s „pihentető szép dalokat" zengtek, nem véve tudomást a szegények elviselhetetlen nyomoráról, a grófi szérű égő a* ztagv árosában siró zsellérekről, akik ösztönösen érzik, hogy „övék a bús élet s a kalász", az élet kiebrudalijairól, a paloták előtt álldogáló Lázárokról.

Egyik oldalon egy eljövendő boldogabb élet hite, a kényes, büszke pávák, a népi erők győzelmének reménye, a másikon a letűnő, pusztuló korszak tettetett önámító gazdasága, a 30 milliós magyarság-ábránd nacionalista sovinizmusa. Az egyik csoport élén az „érmindszenti Muszáj-Herkules”, „az ütést álló ütő legény”, a „nem bűvésznek, de mindennek jött”, „új vizeken járó”, „beszédes költői példákra néma”, egészen magyar Ady Endre állt, a másikon a hivatalos Magyarország Ady hoz nem méltó „Kö!tücske Mihály”-ai, a- kik mindhiába hirdették, hogy a „Holnap" költői sohasem lesznek a „holnaputánéi“, az utókor nem igazolta őket.

Adynak, • Petőfi halála óta első igazán eredeti magyar lírikus költőzseninek nagyon sok újat kellett hoznia, hogy végre

(1&77—lOttt)

kifejeződhessék az új idők eszméinek hosszú-hosszú idő óta felhalmozódott, s az epigonok lantján szóhoz nem jutott tömege. Nagysága éppen abban van, hogy felnyitotta irodalmunk bővizű folyamának az epigonok költészetével csaknem lezárult zsilipjeit, hogy a sok költői utazás helyébe az eleven, lüktető életet tette, s a teljes életre próbáit és mert reagálni. Az ő költészetével nyerte vissza irodalmunk a maga bátor, férfias de szilajságot, erőt kifejező, mennyköveket is szórni tudó, gránitsúlyú dur-hangnemet, a- mely az utánzók gyenge lantján, erőtlen, beteges, kevés problematikájú, nem teljes életre reagáló költészetében moll-ra bágyadt.

Vereoke hires útján jött a költő, s Dévénynél tört be az „új idők új daJaT-val. Vállalta a magyarság és az emberiség egész múltját, a magyar életet tönkre tevő urakban gonosz Nérókat, vad úri tatárokat, Csák Mátékat látva. Vállalta történelmünk legnagyszerűbb alakjait, bátran harcolt a kisajátít- hatatlan, néptől elvchetetlen Dózsáért és Esze Tamásért, büszkén vallva magát Dózsa unokájának és Esze Tamás komájának, magyar jakobinusnak, ki bízón hirdeti: „Holnap már minden a miénk lesz, hogyha akarunk, ha merünk!” Küzdött március idusának tisztaságáért, piros szívvel lelkesedett minden nagy emberi tettért, a tűz első csiholásától kora forradalmi tüzének esihoJásáig, eggyéforraszt- va szemléletében a „magyar, oláh, szláv bánat'-ot. Tanító szándékkal hirdette az 1905-ös orosz polgári forradalom tanulságát: „...épülhetünk... az orosz példán. Elkorhadt, tehetetlen társadalmakat csak a nép menthet meg. A rettenetes, a győzhetetlen, a föltarfchataUan nép. „Megalkuvás nélkül, pillanatra sem hátrálva hirdette, hogy a világháború idegen érdekek szolgálatára hívja és követeli a Mesebeli Jánosok életét és magyar vérét, hogy a magyarság védőbástyája lett meg Intelen Becsnek, s igen jellemző'--’ utolsó soraiban is az „el szörnyűié álmok” és „iszonyú dolgok“ tör- ténüiésének idején is a forradalom véreben megszépülő ember világot teremtő és támasztó erejében bízott.

Kora, a kapitalizmus imperialista szakasza, feltörte a teljes életérzést, • nem engedte meg, hogy a benne élő emberek szintézisben lássák a maguk egy* mástól különálló részéletecskél- kct. Tóth Árpád e részéletek tragikumát az egymásra nem találó, egymástól kozmikus távolságba került földi szívekben látta. Ady is felpanaszolta ezt, ezeket mondva magáról és az emberekről: „Vagyok, mint minden ember: fenség, észak-fok, titok, Idegenség, lidérces, mesz- szefény.”

Érthető, hogy ebben az embereket egymástól lidérces mesz- saefénybe kényszerítő világban szétdarabolttá leit a teljes élet. „Minden Egész eltörött, minden láng esak részekben lobban, minden szerelem darabokban” — jellemezte hihetetlen pontossággal korát a költő, szinte tisztán látva a részéletek tömegének anarchiáját, a felnövekedett életvágy és a kegyetlen életlehetőségek tragikus kettősségét.

Magas humanizmustól áthatott költészetében is e végletes kettősség húzódott végig, mintegy a forradalmat érlelő és elvetélő kor jellegzetes másaként. Ott volt e kettősség Ady szerelmi életében és lírájában, a teljes életre vágyó diadalmas szerelmes kiütő kielégíthetetlen életigenlésében, abban a jellegzetes férfi-sóvárgásban, amely nem elégedett meg az egymás húsát tépő héja-násszal, ott volt a régi magyar költészet és történelem vállalásában, amely mellé azonban oda tudta párosítani az új idők Dévénynél betört új dalait, ott volt hazaszeretetében junely külföldi útjain sem fakult, noha Párizst tartotta az ő Bakonyának, s itt látta meg hazája elmaradottságát, itt látta azt először Naptalan Keletinek, félemberek, fél-nemze- tecsikék számára készül szégyen- kalodának. Ott volt e kettősség a munkásosztállyal való fegyverbarátságában, abban a boldogságban, amely a forradalmi osztály sikeres megtalálásából táplálkozott, noha a forradalmi harcot — beteg ember lévén — csak szemlélni tudta, ott volt édesanyja iránti szeretedében is, amikor nem merte megcsókolni az ,jdes“-t, ki azért jött, hogy őt, a legbizarrabb, a legszomorúbb fiút megszülje. Ez a kettősség van meg a kisemmizett milliók iránti rokonszenvében. noha költészetével nem kívánt soha a „szürkék hegedőse" lenni ,s nehéz költői formáit «ligáiig érthették meg azok.

A Hortobágy poétájának tartotta magát, s nyugodtan elismerhetjük, hogy csakugyan nehezen értette meg kora őt „az új álmok, kínok, vágyak vizén járó” költőt. Költészete nem is olyan egyértelműen világos, mint nagy elődeié: a Petőfié és Aranyé. Az ő gondolatain töprengeni kell, míg a magyar társadalmi valóságból származó szsinbólunamak minden hangulati rezdülését megérezze k és megértjük. Néha még saját hívei sem értették mindig tisztán. Maga a Nyugat főszerkesztője mondta egyik verséről: „Akasz- szanak fel, ha értem. De akasz- szártok fel, ha hat-hét irodalomban, melyet nyelvtudással megközelíthetünk, sok vers akad ilyen egész értelmű, ilyen mellet és elmét betöltőén teljes kicsengésű." S a költő, akiről emberi gyarlóságai lehulltak, amikor azért vett ceruzát kezébe, hogy verset írjon, ki a leggyakrabban éjszakáit, életét áldozta „szegény árva rigóiért", verseiért, minden sorát, szólását, szavát, a vers egész köntösét újra latbavetve, nem is törődött igazán híveinek és ellenfeleinek seregével, annak ellenére, hegy számos velük hadakozó verse van;

A költő, akinek elődje Petőfi, utódja József Attila volt, mint ember 38 éve halott már, de a Nagyúr sírja nem követelte még ma sem a szolgákat, bátor, új hitet adó verseit. A késő utódokat szolgálják azok, minket, akik felépítjük azt a hazát, a- melyet 6 maga Is akart. Ml tanultunk tőle sovinizmustól mentes, igaz hazaszeretetei Költészete élni fog, míg a legkü- lönb ember ,-az lesz, aki bátor” s „csak egy különb” lesz nála: ki „bátrabb".

ELEK LÁSZLÓ

_________________________)

A becsület dolga

Vasárnap délután öt perccel három ára után jellegzetes hangú sípjával befütyiilt a ludadi állomásra a Vizesfás és Ludad között közlekedő kisvonat. Megérkeztünk.

Várni kellett, amíg csatlakozást kapunk. A kisvonatnak a szokástét eltérően igen sok utasa volt. Alig 4—5 perces várakozás után beállt az állomásba a Békés felé Induló vanat. Valamennyien felszálltunk. A kocsik már zsúfolásig tele voltak utasokkal. Feleségemnek és hároméves kislányomnak rögtön helyet adott egy idősebb néni, akinek haja már erősen őszülő volt. Körülnéztem. A kocsiban fiatal férfiak Is tilíelc a padokon, többek között Te is fiatal barátom — az ajtó melletti ülésen. Mikor beléptem, üdvözöltük egymást, — valószínűnek tartom emlékszel rám...

Közelebbről nem ismerlek, rövid Ideig katonák voltunk együtt. Emlékszel...? — Ott nem erre neveltek bennünket! Veled szemben kismama állt, karján gyermekkel. Te úgy néztél kifelé az ablakon, mintha ez a táj teljesen idegen lenne számodra, pedig, ha jól vagyok tájékozódva, ismered ezt a vidéket, mert idevaló vagy.

A vonat elindult, és kismama, Imi az egyik, hol a másik lábára állva tartotta gyermekét, de Te nem adtad át helyedet neki, és hozzád hasonló többi fiatal sem. Veled szemben — aki a kályhánál menyasszonyoddal együtt ükéi — ismeretlen fiatal baráiom egy idős 60—70 év közötti néni állt. Ügy csevegtelek, mintha hosszá időre elválnátok egymástól, és e rövid utazási idő alatt sok „komoly” témát meg kell beszélni addig. Teljesen figyelmen kívül hagytad menyasszonyoddal együtt azt az álldogáló nénit, aki talán már több gyermeknek édesanyja és annál többnek nagymamája. Vajon mit éreznél akkor, ha édesanyáddal szemben így viselkedne inás fiatal? Ne sértődjetek meg fiatal barátaim, hogy a Népújság hasábjain nyílt: levél formájában fordultam hozzátok, de úgy érzem, hogy' a kismamák, meg a nagymamák több megbecsülést várnak és érdemelnek tőlünk.

TOTH PÁL, MÉSZÖV szöv. pol. o. v.

így takarékoskodnak a megye úttörői

A megye általános és középiskoláinak tanulói közül októberben mind többen kapcsolódtak be az iskolai takarékossági mozgalomba. így érték el a hónap végéig a 325 000 forintot.

A kislétszámú iskolák sorában változatlanul a Békéscsaba határában lévő Fürjes-tanyai iskola vezet. Itt a pajtások 43 ezer S0 forintot fordítottak takarékbélyeg vásárlásra.

Szentpálfaiván 38.12,

Szarvas határában, Inkeykákán 29.51, Tompapusztán pedig 23.30 forint az átlagbetét.

A középlétszámú iskoláknál a rákóczi- telepiek eredménye 25.26, Békéscsabán a III. sz. iskolánál 20.10, Végegyházán' 14.73 forint az egy főre eső takarékbetét értéke.

A megyében aránylag kevés nagylétszámú iskola van, ezek között legtakarékosabb a békéscsabai

IV. sz. iskola, ahol 16.53 forint a megtakarítása egy-egy pajtásnak. Mezőkovács- házán, a központi iskolában 13.94, Kun- ágotán 11.80 forintot tettek félre a pajtások nyári kirándulásra.

A középiskolák sorában egyedül a gyulai óvónőképző növendékei érdemelnek dicséretet, egy főre jutó 15.11 forintos megtakarításukért.

Balogh Jolán 'OTP

Jlánifúh----——

{A EOLLÉ^IllBAA...

Gyula, Sztálin u. 14...

Lenyomom a 'kilincset. Nem enged. Óvatosan lábujjhegyre állok; és bekukucskálak az ablakon. Félhomály és csend von. Mit csináljak? Ahá, megvan! Fehér alapon fekete gomb — a csengő. Rövid habozás után megnyomom s várok. Erősödő, majd halkuló léptek, halk beszéd. A léptek zajának görbéjéből ítélve most már ketten jönnek. Megfordul a kulcs a zárban és felmordul az ajtó, majd két lányfej jelenik meg. Gyanús szelídséggel végigmérnek, mintha a Marsból csöppentem volna ide, aztán a rövid bemutatkozás után már kitárják az ajtót és beléphetek a homályos kapualjba. Mögöttem ismét fordul a kulcs a zárban...

A „szerencsés beérkezés’’ u- tán most már alkalmam van bemutatni olvasóinknak a kollégium kedves igazgatónőjét: Gulyás Györgyiét is, a lányok „Klári néni"-jét. Éppen ebben a

pillanatban lépett ki a tanulószoba ajtaján, s már is rendelkezésemre áll. Külsőre semmi mágikusát nem lehet felfedezni rajta. Bordó ruha, fehér csipkegallér, csillogó tekintet — s ami fiatalságához hozzátartozik; nagyon kedves.

Ahogy itt ülök vele szemben az igazgatói szoba asztalánál és figyelem kicsit széles gesztusait, szavait, melyeket a lányokról, a kollégiumról mond, az az érzéf sem, hogy ő a lányok második „mamája”... Együtt örül vagy búslakodik velük — mindenkihez van egy-két kedves szava: tanácsokat ad és szeretetek Szeme előtt bomlik ki a „lakók" mindennapi élete. Megkérem, meséljen erről.

— Nálunk napirend van. Hat órakor kell kelni, aztán tomá- zás...

— Vannak álomszuszékok is? — kérdem mosolyogva.

— Hát, azok is akadnak — vallja be Klári n'ni h'v’iv-'