Viharsarok népe, 1955. november (11. évfolyam, 257-281. szám)
1955-11-06 / 262. szám
ViUcHscLwU VUpe 1955. november 6., vasárnap ■ ♦■♦■♦■♦■♦■♦«♦■♦■♦■♦■♦■♦»♦■♦■♦■♦■♦■♦■♦■♦■♦■♦■♦■♦■♦■♦■♦■♦■♦■♦■♦■♦■♦■♦■♦■♦■♦■♦■♦a# zetbe került, önként jelentkeztem a frontra. J ^ ■ Harcoltam Orenburg mellett, Bokhara bevételénél, majd Andizsanban. 1920 tavaszán az Arai- tó mellett egyszer vagy ötezer kozák tömeges támadást indított ellenünk. Mi sokkal kevesebben voltunk. A NAGY OKTOBER Lálom!... tisztán látom!... Képek felidézik, mondatsorok élik bennem életét! Harcunk itt, a mában, belőle gyűlt lángra, s én. az utód, zengem, zúgom énekét a Nagy Októbernek, nagy szabadulásnak. A legelső győztes tettet harsogom! Látom munkásokna k, vörös-katonáknak, matrózoknak arcát ott, a harcokon: rohannak a lábak, csattognak a talpak, hátrál, fordul s fut a tiszti-csőcselék... Téli Palotában bamba úri kormány... Rácsap a nép ökle: Nincs tovább! Elég! Lent, az Auróra ágyújának torka vörös tűzzel festi meg a láthatárt.., Evek, tízek, százak jönnek még és múlnak, de ez emberöltők falán lángol át! Most itt izzik köztünk a nagy győzelemnek diadalmas fénye szerte merre látsz. Félelmes vagy népek egybefogott harca, elpusztulnak mind, akikkel szemben állsz, s te maradsz a győztes, kiben tovább épít a Nagy Októbernek élő ereje! 4- lenini zászló alatt nő és árad lelkes harcosoknak roppant erdeje!... Forradalmunk nemcsak pirosbetűs ünnep, ==s tépett harci zászlók mély-vörös színe! Túl zeng a beszédek s tapsorkánok hangján, a magma is reszket, ver a Föld szíve! Ronthatja sötétség minden veszett híve, Október ereje lángol, mint a Nap! Hogyha ezt a lángot meghordozzuk körben, holnap a világon minden nép szabad! UJ REZSŐ 5? Szeresse a népet, szeresse a gyermekeket!“ A forradalom kitörése Petrográdon 3a küldöttségünket. A Szmol- ért, ott feküdtem egy hadikórházban, nijban egy terembe vezettek bennün- ^.Már csaknem teljesen meggyógyul- két. Megálltunk az ajtóban és az tam, és több társammal azon igyekez- egyik felénk forduló férfiben felis- tünk, hogy mielőbb hazakerüljünk mertük Lenint. Magyaroszágra. Odalépett hozzánk, barátságosan Egyik este néhány an magyar hadi- kezet szorított velünk, bemutatkoz- foglyok elmentünk együtt a Szmolnlj tunk. Részletesen kikérdezett előző épületébe, ahol, mint hallottuk, fon- életünkről, hadifogságunkról, mostani tos előadást tartanak Lenin fog be- helyzetünkről. Megkérdezte mind- szélnl. egyikünktől, mi a foglalkozása. Igen Rengeteg ember gyűlt össze, hogy megörült, amikor meghallotta, hogy meghallgassa. tanító vagyok. „A tiétek a hatalom, az ország, a ha- __ Tanító? Magyar tanító? Igen sok- za —mondotta az egybegyűlt katonák- ra becsülöm a magyarokat. És Igen nak, munkásoknak és parasztoknak szeretem a tanítókat, akik a néppel —, meg kell védenünk, amit kivív- élnek, vele együtt szenvednek. Széfünk“ — ez volt beszédének fő tar- resse a népet, szeresse a gyermeke- talma. Nekünk, hadifoglyoknak, kü- két — megérdemlik. Nekünk, bolse- lön integetett, barátságosan és biz- vikoknak, nagy szükségünk van a ta* tatóan. v nítók felvilágosító, segítő munkájáAkkor még nem tudtam, hogy ki ra. Ha hazamennek, vegyék továbbra volt Lenin, a marxizmus tanításait, is pártfogásukba az elnyomott, ki- az crosz kommunisták célkitűzéseit zsákmányolt, szegény munkásokat és sem ismertem. Egyetlen vágyam volt: parasztokat — mondotta, hazakerülni. Ezen a gyűlésen úgy Azután így folytatta: éreztem, hogy csak Lenin segíthet ne- — Hallottam feleségemtől, mi a kikeni ébben és senki más. A béké- vánságuk és szívesen teljesítem. Végről beszélt — s ez volt nekem is a rehajtását azonban teljesen önökre If'? fontosabb. Az emberek úgy néz- bízom. íme, az útlevél, ez megnyitja tek Leninre, olyan figyelemmel, olyan önök előtt a hazafelé vezető utat. végtelen bizalommal, hogy arra nem Amikor megköszöntük, ezzel bú- Is találok kifejezést. Akiben így csúzott tőlünk: megbíznak, abban én is megbízhatok ““ Sok szerencsét kívánóit, jó Ut&t» — gondoltam. Az előadás után sokáig és minél előbb békét mindnyájunk- beszélgettünk hadifogoly-társaimmal. nak* Elhatároztuk, hogy háromtagú kül- A Lenintől kapott útlevéllel érkez- döttséget menesztünk Leninhez, és tünk haza 1918 februárjában. HERNÁDY KAROLY Így őrzöm én ... ^ 916-ban engem, földnélküli földművest, 18 éves koromban besoroztak. Május elsején vonultam be. Az orosz frontra kerültem és 1917 november 13-án már fogságba estem. Murmanszk- ba vittek, azután Turkesztánba. A fogolytáborban ért a forradalom. Megszöktem, de Taskenten túl nem tudtam menni, mert a sínek fel voltak szaggatva. A fele utat odáig is gyalog tettem meg. Taskentben szintén fogolytáborban voltam, onnan egy gimnáziumi tanár felesége kikért szakácsnak. Itt Taskentben láttam a bolseviki forradalmat. J7ddig fogalmam sem volt a vörösökről és a fehérekről. Egyszer feltűnt egy tiszti különítmény páncélautókon Taskent főutcáján, amelyet nagy fasor szegélyezett, hatalmas fákkal. Akkor láttam, hogy egyszerű munkások harcolnak a fehérek ellen, olajos ruhában, puskájuk madzaggal a vállukra vetve, köztük gyerekek, lányok, öregek. Néztem, kik is ezek tulajdonképpen. A fasor mindkét végén lefűrészeltek egy hatalmas fát, kötelet kötöttek a fa csúcsára, a kötelet felhúzták egy szemben lévő háromemeletes ház tetejére. A másik oldalon ugyanezt csinálták. Amikor a páncélautósor (nem a mostani harcikocsi, hanem egyszerű autó, csak páncéllal volt védve) odaért, akkor lerántották a fát. A fehérek kiabálni kezdtek, hogy vissza-vissza. De a vörösök az utcasor túlsó végén megint csak lefektették a fákat. így bekerítették a fehéreket, sem előre, sem hátra nem mehettek. Az ablakokból meg gránátokat dobáltak az ellenségre, úgyhogy egykettőre elpusztították a fehéreket. Nagy lelkesedés fogott el ennek láttára. Micsoda leleményesség! Micsoda hadvezérük lehet, ha ők is ilyenek, ezek az egészen egyszerű munkások! Mi vezeti őket? Később árulás következtében a fehérek egy időre felülkerekedtek. A városháza azonban sokáig tartotta magát. JJárom napig ostromolták a városházát, harmadnap bevették. Odamentem, hogy lássam, milyenek lehetnek azok a bolsevikek? A tanácsterem padlóján két ember feküdt a földön, a fehérek veszett dühvei rugdosták őket. Kiderült, hogy a nagy tanácsterem egyik ablakából az egyik bolseviki gépfegyverrel tartotta sakkban a fehéreket, az utolsó előtti töltényig. A másik oldalon vagy 100 láda kézigránát volt. A gránátokat a másik dobálta az ostromlókra. Utolsó golyójukkal főbelőtték magukat. Néztem. Ezek hát a bolsevikok? Mondták körülöttem, hogy egyszerű munkások voltak. Az események hatására 1919. tavaszán beléptem a taskenti csekához, ahol őszig őrségben voltam. Amikor a Vörös Hadsereg nehéz hely» Vörös Hadsereg akkor sok, nagyon fiatal önkéntesből állt, de volt 60 éves ősz- szakállú önkéntes is. A hadsereg még természetesen nem volt olyan összetételű, mint később, ellenség is befurakodott közénk. Lövészárokban helyezkedtünk el a bokrok mögött, itt rejtettük el az ágyúinkat. A mi katonáink, akik még ilyen rohamban nem vettek részt, megrémültek a nagy túlerőtől, kiugráltak a lövészárokból és elfutottak. Hiába mondtuk, ne szaladjatok el, úgyis utolérnek benneteket. Mi ott maradtunk öten négy ágyúval. Parancsnokunknál;, egy fiatal orosz matróznak vezényszavára, amikor a kozákok kétszáz méterre voltak, kartács- tüzet zúdítottunk rájuk. Az első sorokat lekaszáltuk, az utánajövők legázolták azokat, akikben még volt élet. Fogalmuk sem volt, milyen kevesen vagyunk, ezért megfutamodtak, hatalmas győzelmet arattunk felettük. A lovakat elfogtuk, ráültünk és üldözőbe vettük a kozákokat. Másnap odajött Frunze, aki akkor a tur- kesztáni csapatok főparancsnoka volt. Mind az ötünket kinevezte ütegparancsnoknak, és elküldték Moszkvába katonai iskolára. Csak én voltam magyar az öt közül, egy osztrák, a többi orosz matróz volt. y^mikor az előző évfolyam hallgatóit tisztté avatták, az ünnepségen megjelent Lenin. Készültünk a fogadásra, legnagyobb büszkeségemre engem a díszszázadba tettek, magas voltam, a sor elejére kerültem. Rendkívül izgatottak voltunk, állandóan igazítottunk valamit magunkon, hol a patrontáskát, hol a derékszíját. Amikor Lenin megérkezett Frunze kíséretében, odaköszönt nekünk: zdravsztvujtye! Egetverő éljenzés volt a válasz. Lenin mosolyogva, gyors léptekkel közeledett felénk, és megállt előttem. A szívem erősen dobogott. Megkérdezte, milyen megyéből való vagyok. Azt mondtam, hogy Budapest megyéből, gondoltam, így jobban érti. Kísérőjéhez fordult, és így szólt tréfásan: „Ejnye, mindig úgy tudtam, hogy a magyarok alacsonyak, tömzsi emberek, most kisül, hogy milyen hatalmas legények.“ Lenin kezet fogott velem. Rámnézett, elgondolkodó, komoly arccal, és így szólt: „Ha hazatér elvtárs, harcoljon otthon is vitézül a mi közös ügyünkért.“ Felvilágosíthatták, hogy miért küldtek iskolára, mert hangsúlyozta, hogy otthon is vitézül harcoljak. Mindenki irigyelt, mert Lenin kezet fogott velem. Mondták is tréfásan: „Te ördöngős magyar, éppen téged szúrt ki Lenin elvtárs!“ an olyan emlék, amely bevilágítja az ember egész életét. Évtizedek múlhatnak •1, s nem halványodik soha. Van olyan arc, van olyan tekintet, amelyet néhány pillanatra látunk csak, de sohasem feledhetünk el. így őrzöm én a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat, így őrzöm Lenin elvtárs tekintetét. Varga József megkérjük, tegye lehetővé hazatérésünket. Megválasztottuk a küldöttséget, az egyik tagja én voltam. El is Indultunk másnap hárman Leninhez. Lenint azonban nem találtuk otthon, felesége, Nagyezsda Konsztan- tyinovna Krupszkaja fogadott ben- nünket. Megkínált minket teával. Németül beszélgettünk. Mosolyogva mondta, mennyire örül, hogy Vlagyimir Iljics- nek nem kell soha többé száműzetésbe mennie. Élete nagy müve, népe felszabadítása végre sikerült. Azután a mi életünkre fordult a szó. Látogatásunk célját sokáig kerülgettük, csak a végén hozakodtunk elő vele. Megkértük Nagyezsda Konsztantyi- novnát: kérje meg nevünkben Lenint, segítsen nekünk, hogy mielőbb hazamehessünk Magyarországra, ö ezt igen kedvesen meg is Ígérte. Ott hagytuk elmünket és boldogan mentünk szállásunkra. Két nap telt el. A harmadik nap reggelén két orosz elvtárs keresett fél minket Lenin üzenetével: másnap délelőtt 9 órakor szívesen fogad- í Vlagyimir Majakovszkijt Október 25* Ha napjaimat melyik volt visszalapozaa életem legfényesebb tükre, matrózok zsibong és zúg a főibolygatott SzmolniJ,; ablakai alatt géppuskák látszanak. két tezemt — Ont Sztálin élvtárs , hívatja magához 1 Ott van, látszik, a harmadik ajtó... Elvtársak I Mit áLl'tok? A fő postához! 8 már rohan a megr akott készülnek páncélautói. számolni-szóM, _ igenis 1 — hallatszik az éjben, S már messze robognak játszanak, a szóra | csak a tengerész-szalagon villan a fényben hat betűi Auróra, •Vitázó csoportok, körül, készenlétben. ogy és ugyanarra emlékezem,». az első napra, október huszonötre, Szuronyok Olykor Lenin fegyver koppan a folyosó kövén, már végigment észrevétlen a Szmolnij kanyargó ein bér közéin. A népet bomba-labdával ma már lljlcs viszi harcba,
