Viharsarok népe, 1955. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)
1955-09-28 / 228. szám
4 1955. szeptember 28., szerda Vikoi&zwk Hifit o izrMk Békéscsabai Dóssá—Sarkadi Kinixsi 1:0 (0:0) tokád. 1200 néző, vezette: Vranka (Petrovsky, Högye). Bc^ Dózsa: Unyatylnszki — BotyánszS Füzi, Székely — Marik, Vaczkó — Hrabovszky, Hazai, Tóth, Belan- lw. Ecjző: Szilasi Vilmos. Sarkadi Kinizsi: Cserháti — Bqráas, Bernd", Tamási — Szabó, Lopusnyik — Tóth, Kiss, Puskás, Mózes. Kiss. Edző: Tamási Károly. Nagy lendülettel kezdett mindkét csapat. Sok gólhelyzetet kihagytak a csatárok. A sok sikertelen támadás idegessé tette a játékosokat, sokszor szabálytalankodtak mindkét részről. Szünet után sem változott a játékgépe, csupán any- nyiban, hogy a Dózsa csatárai többet lőttek* kapura. A Dózsa több támadás után eredményes tudott lenni. Erre Sarkad csak lesgóllal tudott válaszolni, amit természetesen a játékvezető nem adott meg. Amikor a nemtetszés moraja lecsillapodott, a játékvezető folytatta a mérkő?$s vezetését. Rendben folyt le a mérkőzés. Amikor a Játékvezető lement a pályáról, az öltözője elé érve több néző tett- leg bántalmazta. Súlyosbítja a nézőközönség minősíthetetlen viselkedését, hogy a játékvezető segítségére siető sarkadi és Dózsa-játékosokat is bántalmazták. Az utóbbi időben megyénkben kezdenek elharapódzni a játékvezető elleni atrocitások. Ideje lenne, ha az MTSB alaposan belenyúlna e kérdésbe. Ellenőrizni kell a játékvezetők működését, a sportköri vezetők munkáját, különösen a mérkőzések megrendezésekor, mert éppen sokszor ők nem állnak a feladatuk magaslatán és nem szerelik le idejében a sportszerűtlenül viselkedő szurkolókat. Az MTSB és a JTSB-szervek felelősek elsősorban a bajnokság tiszta, j sportszerű lebonyolításáért. Nem lehet egyszerű bürokratikus intézkedésekkel rendet teremteni. Felül kell vizsgálni ilyen esetben nemcsak a Játékvezető működését, hanem azt is, kik azok, akik ilyen vandál módon viselkednek a pályákon. Ezeket sürgősen el kell távolítani a pályákról, ne fertőzzék tovább az épülő szocialista sportunkat. A I» R Ó HÍR D ÉTÉ SEH Eladó egy kettes eke és egy kordé: Békéscsaba, Katona u. 2. Sürgősen eladó: Orosháza, tJzsoki u. 2. sz. ház. Jókarban: lévő, 175 köbcentis 2étka sürgősen eladó: Sarkad* Kossuth u; 75, Keveset használt Paniiónia á5Ö-es £1- adó, vagy 125-ös Csepelért elcserélhető: Gerendás, Kossuth u. 1. Fautalványos kályha, vérsenykerék- pár, 100-as Csepel, kogyvek, festőművészeti képek, Monté Christo-regénye'k eladók: Orosháza, Tompa 14. 1; non TFf) V FILMSZÍNHÁZ* Békéscsaba. Szeptember 27—29: Kaland Marlénstad- ban. brigád filmszínház, Békéscsaba. Szeptember 22—28: Gázolás. SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ, Békéscsaba. Szeptember 26—28: Én és a nagyapám. PETŐFI FILMSZÍNHÁZ, Gyula. Szeptember 26—28: Vidám csillagok. PARTIZÁN FILMSZÍNHÁZ, Orosháza. Szeptember 22—28: Gróf Monte Christo. I. BÉKE FILMSZÍNHÁZ, Orosháza. Szeptember 29—október 4: Pártnál kolostor. II. BAC.TYA FILMSZÍNHÁZ. Békés. Szeptember 26—28: Rákóczi hadnagya. SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ, Gyo- ma. Szeptember 28—30: Puccini. TÁNCSICS FILMSZÍNHÁZ. Szarvas, Szeptember 26—28: Janika. Békés megyei Jókai Szinház tájelőadásai: Szeptember 28-án, 20 órakor: End- rödön: Nászutazás. 13 éven felüli férfi munkaerőt (segédmunkást) Budapest területén villamos vágányépítési munkára felveszünk. Dolgozóinknak munkaruhát, bakancsot; kedvezményes üzemi étkezést; ingyenes villamosutazási igazolványt; a vidékieknek munkásszállást, a családfenntartóknak napi 6 forint különélőéi pótlékot biztosítunk; és keresetükhöz 20 százalék nehézségi pótlékot folyósítunk. Jelentkezés a Fővárosi Vasútépítő Vállalat központjában: Budapest, VTL. Akácfa u, 15.; tV; emelet 409. szoba. Gyula, kastélykerti modem családi házam, 404 négyszögöl kerttel, elcserélném a város belterületén lévő 2 szobás házért. (Pomucz Péter), Szeregyháza—Nagyhajósban 27 lánc föld (termelésre alkalmas) eladó, vagy kiadó: Gyula, Malom U; 15. 330-es négyütemű motorkerékpár eladó: Békéscsaba; Trefort U; 1; 1 Szobabútor eladó: Újkígyós, öreg u. 1 35. [ Lóhajtókat és rakodómunkásokat fel- ] vesz a békéscsabai SZEFÜ 2Í-es kirendeltsége, Treigrt u. 1. ’ Zongorát bérbe veszek: ééki^cSaba, i Lázár u. 31, Tekintse meg saját érdekében a Gyulai Földművesszövetke- 7/et mezőgazdasági ssaküzle- tét. ahol mezőgazdasági kisgépek, méhészeti, háztartási cikkek, kötél- és zsákáruk nagy választékban kaphatók. A Békéscsabai Sertésiofiyésztő és Hizlaló Vállalat etető, rakodó és mor- zsoláshoz segédmunkásokat és két kazánfűtőt felvesz. Az É. M. Békés megyei Állami Építi?- ipari Vállalat 15—17 éves korig kőművestanulókat toboroz. Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán: Békéscsaba, Sztálin út 8. sz. Bővebb felvilágosítás ugyanott. Kőműveseket és segédmunkásokat felveszünk, Vidékiek részére szállás és étkezés biztosítva Útítechf A Békéscsabai Traktor úszói nyerték a tótkomlós! megyei versenyt Vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel nagyszabású megyei úszóversenyt rendezett Tótkomlóson a megyei szövetség és a Tótkomlóst FSK. A verseny a Megyei TSB zászlajáért és a megyei pontversenyért bonyolódott le. A versenyen jó eredmények születtek. Ez a verseny volt az idén a legnagyobbszabású megyei verseny, örvendetes, hogy megyénk versenyzői állandóan javuló eredményeket tudnak felmutatni. Sajnos, még ma sincs a megyének fedett uszodája és így ezek az eredmények a téli évadban leromlanak és a jövő szezonban a versenyzőknek élőről kell kezdeni az alapozó edzéseket. Ideje lenne már, hogy a megyei szövetség állandó kérésének végre eleget tennének az illetékesek és egy fedett medencét létesítenének a megye területén. Jobb eredmények: 33 Vs m úttörő fiú gyorsúszás: 1. Kraj- csovics, Bcs. Traktor 23; 2. Kancsó, Tótkomlóst FSK 23.5; 3. Zsíros, Bcs. Traktor 24.3 mp. 33 Va m úttörő leány mellúszás: 1. Rácz, Bcs. Traktor 27; 2. Hofypl, Be?}. Szpartakusz 28; 3. Rácz, Bcs. Traktor 2Ö.5 mp. 100 m serdülő íeány hátúszás: 1. Füzes. Bcs. Szpartakusz 1:54; 2. Réthy, Bcs. Traktor 1:55.2 p. | 100 m serdülő fiú gyorsúszás: 1. Dén, I Orosháza 1:15; 2. Hugyeez, Bcs. Traktor 1:15.3; 3. Paulik, Tótkomlós 1:16 p. 200 m ifi férfi mellúszás: 1. Maya, Tótkomlós 3:19; 2. Südy, Bcs Traktor 3:19.6 P. 100 m ifi nőj gyorsúszás: 1, Mojdrich, Bcs. Traktor 1:18; 2. Fehér, Bes. Szpar* tßkusz 1:25 p. 33 Va m úttörő fiú gyorsúszás: !. Kap* iQny, Bc§. Traktor 26.5* 2. Aklan, Oros* háfá 27.2; 3. Ticz, Bcs. Traktor 27.6 mp, 33 Va m úttprő leány gyorsúszás: 1. j Gombos, Bcs. Traktor 26.8; 2. Rét|jy, Bcs. j Traktor 27.4; 3. Szabó, Tótkomlós 27.9 ! mp. I 100 rfí serdülő fiú mellúszás: 1. Gom* J bős, Bcs, Szpartakusz 1:24; 2. Hugyeez, (Bcs. Szpartakusz 1:31; 3. Kovács, Öros* há&f 1740 \M- ■ ■ < 100 m serdülő leány gyorsúszás: 1, Zahorán, Bcs. Szpartakusz 1:29 p. 200 m ifi női mellúszás: 1. Fehír, Bcs, Srgartakusz 3:40 p. j 33 'A m úttörő fiú pillang^úszást 1. j Ticz, Bcs. Tráktor 28.6; 2. Sü<fy, Bcs. | Traktor 30.5 mp. j 33 Va m úttörő leány hátúszást 1. I Rácz, Bcs. Traktor 29.1; 2. Réthy, Bcs, Traktor 30; 3. Román, Orosháza 32 mp. 100 m fiú serdülő pillangóúszás: 1. Gombos, Bcs. Szpartakusz 1:29 p. 1,00 ifi serdülő leány mellúszás: L Girkó, Tótkomlós 1:35; 2. Zahorán, Bc3. Szpartakusz 1:53; 3. Füzes, Bcs. Szpartakusz 1:53.6 p. 100 m ifi férfi gyorsúszáf: 1. Tatai, Orosháza 1:15; 2. Tomka, Bo§, Szpartakusz 1:17; 3. Várfalvi, Bcs. Szpartakusz 1:32 p. 100 m ifi női hátúszás: 1. Moldrich, Bcs. Traktor 1:27 p. 33 Va m úttörő fiú hátúszás: 1. Zsíros, Bcs. Traktor 24; 2. Tomka, Bcs. Szpartakusz 26; 3. Kancsó, Tótkomlós 26.4 mp. | 100 m ifi férfi hátúszás: I. Südy, Bcs. (Traktor 1:29 p. 100 m ifi női pillangóúszás: 1. Moldrich, Bcs. Traktor 1:34 p. 100 m serdülő fiú hátúszás: 1. Dén [Orosháza 1:30 p. 3x33 Vs m gyorsváltóúszás (férfi): 1. Orosháza (Aklan, Dén, Tatai) 1:10; 2. Tótkomlós (Kancsó, Paulik, Maya) 1:11.5 P. 3x33 Vs m férfi váltó (mellúszás): 1. Bcs. Szpartakusz (Tomka, Gombos, Tomka II.) 1:26; 2. Tótkomlósi FSK (Lóczi, Paulik, Maya) 1:27; 3. Orosháza (Aklan, Alföldi, Tatai) 1:27.5 p. 3x33 Vs m női gyorsváltó: 1. Bcs. Traktor (Gombos, Réthy, Moldrich) 1:20; 2. Bcs. Szpartakusz (Füzes II., Zahorán II., Fehér I.) 1:21 p. 3x33 Vs m női váltó (mellúszás): I. Bcs. Traktor (Rácz II., Réthy I., Moldrich) 1:36; 2. Bcs. Szpartakusz (Hobel, Füzes I., Fehér I.) 1:37; 3. Tótkomlósi FSK (Tuska, Szabó, Cirkó) 1:38.6 p. A pontverseny végeredménye: 1. Bcs. Traktor 259; 2. Bcs. Szpartakusz 201; 3. Orosházi Kinizsi 104; 4. Tótkomlósi FSK 97 pont. A Bcs. Traktor versenyzői közül különösen Moldrich Eta eredményei jók. Három versenyszámot nyert meg és a két váltóban is jól úszott. De kitűnően szerepelt Rácz Ildikó is, aki versenyeivel senyre Javuló formet mutat. Gombos Éva, Krajcsovics, Kaplóny Miklós, Zsíros A^os ezen a versenyen is bebizonyították, hogy megyénk legjobb úttörő versenyzői. A Bcs. Traktorból még Réthy I., és Réthy II., valamint Ticz Miklós és Rácz Katalin emelhető ki. A Bcs. Szpartakusz versenyzői közül elsősorban óombos Imre az, aki az idén még nem szenvedett vereséget. 100-as ideje országos viszonylatban Is jó. Zahorán Hajnalka is veretlen ebben a ver- senyszezónban. Fehér Márta végre már megállapodhatna egy versenyszámnál. Tomka 1,, Hugyeez László és Tomka II. is tarja Jó formáját. Az orosházi Dén és Tatai is veretlenek ebben a versenyszezonban. Különösen Dén ér el jó eredményeket. A tót- komlósl Maya, Czirkó Erzsébet is tehetséges versenyzők. Kár, hogy a Gyulai Traktor versenyzői nem vesznek részt az utóbbi időben ezeken a megyei versenyeken. Sportrovat-szerkesztői üzenetek P. A. Mezőhegyes. Tévedés történt, amiért elnézést kérünk. Reméljük, munkájával továbbra is támogatja rovatunkat. Eddigi pontos munkáját köszönjük. F. J. Medgyesegyháza. Az eddigi gyakorlat szerint a pályán elért eredményt vesszük figyelembe a táblázat készítésénél. Sajnos,' az OTSB-hez megfellebbezett ügyekről bennünket az MTSB nem értesít, de a hetenként megjelenő körlevélben sem közük le. Ezért vannak aztán eltérések. H. F. Gyoma. Szabályoktól eltérni nem lehet. Jelen esetben hibát követett el a VTSB, az MTSB, a Labdarúgó JT, de legfőképpen maga a játékvezető, akinek a legújabb szabályokat is kell ismernie. Fontos, hogy újból győztek. K. Gy. Mezőhegyes. Levelét köszönjük, az anyagot felhasználjuk. Az okokat előbbiekben már közöltük. Sz. L. Mezőhegyes. Ügyét az MTSB tárgyalta és döntést is hozott. Amennyiben az ügy bíróságon folytatódik, úgy az eredményt minden esetben közölni fogjuk. A tudósítást nem az ottani 1u- dósítónk adta le. B. P., Békéscsaba. A sportpályák ál- lapötá^íl még foglalkozni fogunk. Várjuk levelét. M. J. Békéscsaba. Az NB II-ből 3-3 NB II, Keleti-csoport: 1: Szeged 21 15 3 1 52:17 35 2j Bp, V. Meteor 21 14 3-T 54:24 31 3. Gödöllő 20 13 3 4 47:24 29 4, Bp, Törekvés 21 12 4 5 48:23 28 5. Salg, Vasas 21 8 5 8 29:29 21 6. Ózd 21 6 9 6 22;25 21 7.; Debrecen 21 5 10 6 23:19 20 8. KISTBXT 21 6 7 8 25:31 19 9. Cegléd 21 6 6 9 32:44 18 10, Kecsk; Dózsa 20 6 5 9 28:31 17 11: Nyíregyháza 21 6 5 10 23:30 17 12. Bp, Szikra 21 6 4 11 17:24 16 13. Mlskoloi Tör. 21 5 6 10 25:44 16 14. Békéscsaba 21 6 4 11 22:39 16 15. Kecsk. Honv, 21 4 7 10 18:36 15 16. Pereces ai 4 7 10 21:46 15 csapát esik ki. Az első helyezettek osztályozó nélkül kerülnek az NB I-be, ahonnan a folyó évben négy csapat fog kiesni. A Battonyai Traktor labdarúgói eddig 11 250 forint békekölcsönt jegyeztek. Különösen kitűnik: Baranyi Sándor 1000, Rausz Gyula 1500. Palotai Béla 1600 for rintos jegyzése. A megyei totó 11. fordulójának nyertesei: A megyei totó 11. fordulójának 13 találatos szelvénye: x, 1, 1, x, 1, 1, 2, 1, x, 1, félbeszakadt, 2, x. 10 találatos szelvény egy volt, melynek tulajdonosa egy bőr cigaretta- tárcát nyert. *. 9 találatos szelvények tulajdonosai közül sorsolással egy-egy töltőtollat nyertek: Avramusz Irén Medgyesegyháza, Áchim A. u., Molnár János Mezőhegyes, MTH-otthon, Gyöngyösi Zsófia Battonya I., Malinovszki u. 61. 8 találatos szelvények tulajdonosai közül sorsolással egy-egy országos tippszelvényt nyertek: Mák Péter Orosháza, posta, Szálkái István Békés, III., Galamb u. 27., Monostori János Gerendás, Tóth Zoltán Orosháza, Bocs | kai u. 10, ifj. Tűhegyi Sándor Refor- ! mátuskovácsháza, Bak Mihály Csor- vás, Somogyi B. u. 32, Búzás Lajosné | Békéscsaba, Fürst S. u. 13, Uhrin | Nándor Endrőd, Hősök tere 4, Kon- ; dács György Dévaványa, Vörösmarty ; u. 2, Tamási Géza Békés, Szarvasi u; | 30. j A nyereményeket postán küldjük : el a nyerteseknek. A Csárdaszállási Állami Gazdaság felvesz többéves gyakorlattal rendelkező bognárt és ács szakembert. Jelentkezés az állami gazdaság irbdájában. __ A z orosházi BELSPED ldrendeltáég felvételre keres bognár szakmunkást; [ aki gumiszereléshez is ért. Jelentkezni: BELSPED, Orosháza. A megyei totó 12. fordulója Bel- és külföldi, női, férfi és gyermek DIVATLAPOK, kö! ősminták, kézimunka- kön) vek a Postai Hírlapboltban, Békéscsaba, Lenin-út 6. VIHARSAROK NÉPE az MDP Békés megyei Pártblzott- . ságinak lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Bíró Jőzsef. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba, Szabadság tér 19. Telefon: szerk. és kiadóhiv. 22—96. Bm. Nyomdaipari V. békéscsabai telepe Felelős nyomdavez: Kendra György. Terjeszti: a Megyei Postahivatal Hírlaposztálya és a hírlap-kézbesítő postahivatalok. Előfizetés: postahivataloknál és kézbesítőknél. Havi előfizetési díj: 11 forint: Dolgozó parasztok, lsz-ek, libatömők! Kössetek libahízlalási szerződési a földművesgzövetkezeleknél. A szerződés megkötésekor libadarabonként 100 forint előleget fizetünk! — Bővebb felvilágosítást az összes baromfifetvásárlóknál, a piacokon is. Sorszám A megyei totó tipp-pályázat 12. sz. szelvénye az okti 2-i mérkőzésekre. Beküldési határidő oktj 1-én déli 12 őrá; i *° ^ ill <11 I Tippszelvény i K ecsk: Dózsa—BCS: Építők NB II; 2 O. Bástya—Szarvasi T. m. L o. 3 Mezőkov, B.—Gyulavári T, m, I; o, 4 Bcs. V. Meteor—O. Kinizsi m, I; O; 5 Szeghalmi T.—Gyulai VM m. I. o: 6 Bcs. Dózsa—Mezőberényi VM m. I. o. 7 Bcs. Törekvés—Tótkomlós m. I. o. 8 Gyulai T. II.—Gyomai T. m. II. o,-i 9 Bcs. Vasas—Endrőd m. II. o$ 10 Csorvási T.—Elek m. II. o. 11Bcs. VM—O. Kinizsi megyei ifj. 12 Bcs. Törekvés—Tótkomlós m. ifj.; POTMÉRKÖZÉSEK: PM. 13 Dévaványa—Békési Szp. m. n. o. 14 Mezőberényi Ép.—Kondoros m. II. o. 15 Mezőhegyes! K.—Bcs. Ép. II. m. m o. £ £ ® ■Jti tE *** ÍO Q — fc. 3 5 « « V m S « £ < ta < cfi U cn ti iaS ti 02 >8 "C 8 "í b «8 ■30 s ez