Viharsarok népe, 1955. július (11. évfolyam, 153-179. szám)
1955-07-06 / 157. szám
2 1955. július 6., szerda VLUűAs-awU képi Grotewohl: „8 németek közös programmal való egyilfles fellépése a négyhatalmi értekezleten megkönnyítené a német kérdés pozitív megoldását“ Berlin. Otto Grotewohl, a Német Demokratikus Köztársaság mi uisz tér elnöke nyi la t ko za to t adott a Trybuna Ludu, a Lengyel Egyesült Munkáspárt központi lapja berlini tudósítójának. Arra a kérdésre, hogy az NDK kormánya milyen további lépéseket kíván tenni Németország békés és demokratikus újraegyesítése érdekében, a következőket felelte : »folytatni fogjuk az egységes, békeszerető és demokratikus Németország létrehozását célzó következetes megegyezési béképoli- ti kántat. A Német Demokratikus Köztársaság napirendre tűzte a »németek üljetek közös tárgyalóasztalhoz« jelszót. Ebben az a gondolat vezérelt bennünket, hogy a német nép létkérdéseinek megoldása elsősorban a németek ügye. Most mindenekelőtt amellett széliünk síkra, hogy a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság képviselői alakitsanaK ki közös német álláspontot a küszöbönálló négyhatalmi értekezlet számára. Erre az össznémet álláspontra helyezkedve követelni kelt a megszálló csapatok kivonását, az idegen katonai támaszpontok felszámolását, a békeszerződés megkötését és a szövetségektől mentes Németország felvételét kollektív biztonsági rendszerbe. A németek közös programmal való együttes fellépése a négyhatalmi értekezleten megkönnyítené a német kérdés pozitív megoldását. És ez a pozitív megoldás Európa valameny- nyi népének hasznára válnék, mert az az Európa középpontjában lévő tűzfészket eloltva, biztonságot és békét hozna a németeknek és a többi népeknek.« Egy hétéves kisfiú hívta fel a figyelmet a kolorádóbogár veszélyére Alsónyék és Báta között az egyik burgonyaföldön különös bogárra lett figyelmes Horváth József, a bátai iskola első osztályt ! végzett tanulója. A gyufásdoboz | rajzáról emlékezett rá, hogy a bogár veszedelmes kártevő. Azonnal szólt édesapjának, aki a ko- lorádóbogarat megmutatta a köz- ! Ségi tanácsnál. Azonnal értesítették a fácánkerti növényvédő állomást. Kedden délután már meg is érkezett a bátai határba a fácánkertiek növényvédelmi , brigádja és a fertőzött területen j elvégezte a porozást. A kis Hor- j váth János így sok mázsa burgo- j nyatermést mentett meg. 0 versenyzásziő nyertese A Megyei Tanács Mezőgaz- | dasági Igazgatóságának vándorzászlaját Ondrejó János, a j Tótkomlósi Gépállomás traktorosa nyerte el. ű végzett idáig j legtöbb gépi kapálást a szövet- j kezetek földjén. 758 holdat kapált meg. A második helyezést Garant Illés, a Battonyai Gépállomás traktorosa érte el, aki 698 holdat kapált meg. A harmadik helyezést Pukánszki János, a Nagyszénási Gépállomás traktorosa nyerte, aki 685 holdat kapált meg. Harminchat mássa kukoricát termelnek A Dombegyházi Állami Gazdaság egyik üzemegységében — ott, ahol Görbe István a vezető •— vállalták a brigádtagok, i hogy a tavalyi 16 mázsás termésátlag helyett az idén 36 mái- ! zsa kukoricát termelnek holdanként. 270 hold kukoricája.- j kát már háromszor megkapál- ! tálc. Dohos Imre, Mákos István és Holik István fogatosok nyújtott műszakban a három hold napi norma helyett 6 holdat teljesítettek. Kézi sorkapálásban a brigád Bicski munkacsapata ért el jó eredményt, Átla- j gos teljesítményük 1400 négy- j szögől naponta. PEKING Július 5-éu délután három órakor a pekingi Huajzsentang-te- remberi megnyílt az országos népi gyűlés második ülésszaka, amelyen az ország különböző részeiből 1105 küldött vesz részt. Az országos népi gyűlés az alkotmány előírása szerint évenként egyszer ülésezik. fi Szovjet Tudományos akadémiának az aiomerő békés felhasználásával foglalkozó ülésszaka Moszkva. Moszkvában tovább folyik a Szovjet Tudományos Akadémia ülésszaka, amelyen az aöjrnenergia békés felhasználásával kapcsolatos tudományos és technikai kérdéseket vitatják meg. Július 2-án az akadémia négy szakosztálya tartott ülést: fizikusok, vegyészek, biológusok és a technikai tudományok szakembered számoltak be a rádió- aktivitás felhasználásáról a technológiai folyamatok tökéletesítésében, továbbá a fiziológiában és az orvostudományban. Az ülésszak hatalmas érdeklődést keit a tudományos közvéleményben. A szakosztályok ülésein több száz szovjet tudományos dolgozó és sok külföldi vendég vesz részt. Július 4-én a Szovjet Tudományos Akadémia fent említett négy szakosztálya folytatta üléseit. Fogadás az Egyesült Államok moszkvai nagykövetségén Megkezdték a búza aratását Teljes lendülettel folyik az aratás a gabonaföldeken. A nagy munkában az idén is a Bánkúti Kísérleti Gazdaság mutatja a legjobb példát. Száz hold őszi árpa aratását már befejezte. Rekorderedményt értek el hétfőn a cséplésben: 1070-es gépük-» kel a hétfői műszak során 218 mázsa árpát csépeltek e], s rövidesen az egész árpatermés — holdanként 18 mázsa — zsákokba kerül. Az őszi árpa tarlóját már teljes egészében felszántották, 40 holdon már a muhart is elvetették másodnövény késit, Kedden reggel hozzáfogtak az elit-buza aratásához is. A nemes vetőmagnak szánt búza az idén is 12 mázsát meghaladó termésset biztat. Vésztőn és Kötegyánban is megkezdték kedden a búza aratását. A kenyérgabona minél kevesebb szemveszteséggel való betakarításában példát mutatnak a tanácstagok. Tardi István vésztői gazda, a Megyei Tanács tagja viaszérésben vágja a búzáját. Kötegyánban Beregszászi Ferenc és Dézsi Dániel élenjáró középparasztok földjén ért be először a kenyérgabona, s mindketten nyomban hozzáfogtak aratásához. A mezőkovácsházi járásban több termelőszövetkezetben, így például a mezőkovácsházi Uj Élet és a battonyai Dózsa TSZ* ben 20 mázsán felüli átlagtermést adott holdanként, az idejében elvetett, kellően trágyázott és ápolt őszi árpa. Az ország élenjáró termelőszövetkezetében, a végegyházi Szabadság TSZ 34 hold őszi árpájában — mint kedden jelentették — egy-egy holdról 27.60 mázsa árpát csépelt el a kombájn. Moszkva (TASZSZ). W. Walm- sley, az Egyesült Államok ideiglenes moszkvai ügyvivője július 4-én, az amerikai nemzeti ünnep, a függetlenségi nap alkalmából fogadást rendezett. A fogadáson megje'entek: N. A. Bulganyin, L. M. Kaganovics, G. M. Malenkov, A. I. Mikoian, M. G. Pervuhin, M. Z. Szaburöv, N. Sz. Hruscsov, valamint J. A. Renegyiktov, G. K. Zsukov, N. A. Mihajlov, a Szovjetunió miniszterei, V. D. Szokolovszkij, a Szovjetunió marsallja, A. A. Gromiko, V. V. Kuznyecov és V. A. Zorin kü'ügyminiszterhelyettesek, N. G. Pagunov, a TASZSZ felelős vezetője, D. T. Sepilov, a Pravda főszerkesztője, K. A. Gubin, az Izvesztyija főszerkesztője. A fogadáson megjelentek továbbá számos moszkvai diplomáciai képviselet vezetői és beosztottjai. A vendégek között voltak a Moszkvában fojtó Szovjetunió— I Egyesült Államok sakkcsapatmér- 1 kőzés résztvevői is. Külföldi hírek Idő járás Várható időjárás ma estig: Változó felhőzet, néhány helyen futó záporral. Mérsékelt északnyugati-északi szél. Az éjjeli lehűlés tovább fokozódik. A nappali hőmérséklet kissé emelkedik. Legalacsonyabb hőmérséklet: 10—13, legmagasabb nappali hőmérséklet 23—26 'főik között. PÁRIZS Martiniqueból jelentik: A Fort France-ban tartott megyet a- lácsosi pótválasztás eredményeképpen Guittaud kommunista jelöltet nagy többséggel megválasztották. Guittaudra 3100 szavazatot, míg a gyarmatosítók jelölt- lére mindössze 574 szavazatot adtak le. VARSÓ Az V. Világifjűsági Találkozó nemzetközi szervező bizottságának sajtóirodája jelenti, hogy Portugáliában befejezéshez közelednek az ifjúság előkészületei, a VIT-re. PÁRIZS A Tribune des Fations elégedetlenséggel állapítja meg, hogy Franciaországnak továbbra is alárendelt helyzete van a nyugati táborban. „A külföldiek — írja a lap — minden megértés nélkül és mind gyakrabban teszik fel a kérdést, mi a szerepe Franciaor-* szagnak a nemzeközi életben...“ A lap felhívja a francia külügyminisztériumot, cselekedjék a helyzetnek megfelelően és nemzetközi politikájában vesse el az „ésszerűtlen függést“, BERLIN A Német Demokratikus Köztársaság és a Lengyel Népköztársaság kormányának határozata értelmében a német—lengyel államhatár kijelöléséről szóló szerződés aláírásának 5. évfordulója alkalmából a két ország kormánydelegációt cserél. E határozat alapján a Német Demokratikus Köztársaság kormányküldöttsége Otto Grotewohl miniszterelnök vezetésével július 4-én Varsóba utazott, BELGRAD A belgrádi rádió különtudósí- I tója jelenti: ] Nehru indiai miniszterelnök Tiltó köztársasági elnök kíséretében hétfőn délután 6 órakor, a Jad- ranka nevű jachton Dubrovniknél Szplitbe érkezett Nehru és Tito az utazást a Belgrádban megkezdett politikai tanácskozások folytatására használta fel. Hír szerint befejezték a nemzetközi helyzetre vonatkozó eszme- | cserét és áttértek az államközi kérdések megvitatására. A tár- ; gyalásokat Brioniban folytatják. Nehru miniszterelnök Szplitbö' folytatta útját Zágráb felé. KAIRÓ Mint a Reuter hírügynökség jelenti, az egyiptomi parti tűzér- | ség vasárnap, az Akabai-öböl bejáratánál fekvő Sarm-el-Sejk-nél rálőtt a 224 tonnás Ansun angol kereskedelmi hajóra. Az angol külügyminisztérium szóvivője I szerint Nagy-Britannia haladéktalanul erélyesen tiltakozik majd Kairóban. PÁRIZS A francia vas- és fém-, valamint gépkocsiiparban egyre több munkásakcióra kerül sor. A montluconi nagy autóabroncsgyár dolgozói közül, akik április óta bérhacot folytatnak, .pénteken több mint háromezren léptek sztrájkba. A két napig tartó sztrájk után az igazgatóság kénytelen volt engedni. A gyár órabéremelést adott s megígérte az ünnepnapokra járó bér kifizetését is. Szakszervezeti körökben ezt az eredményt a muükásegység [sikerének minősítik: Amerikai lapvélemények a moszkvai légiparádéról New -York (TASZSZ). Vala-j len tette: »Most már \ ilágos, hngv mennyi lap kiemelkedő helyen; a levegőben elvesztettük annak foglalkozik a szovjet légiflotta napján Moszkvában rendezett légiparádéval. A New-York Héráid Tribune első oldalon hozza az United Press hírügynökség közleményét, amely a többi közt így hangzik: »A szovjet repülés történetének eme nagyszerű tüntetése idején a főváros fölött két új vadászgéptípus, valamint nagy hatósugarú lökhajtásos bombázó- gépek jelentek meg.« Smington, a légierők volt miniszteré kijenz uralomnak egy részét, amelyet azelőtt magunkén k hit;ü ik.« La» nidi, a New-York Times moszkvai tudósítója a lap első oldalán részletesen beszámol a parádéról és rámutat, hogy az egyik lök- bajíá os ulasszállílórepüicg p modelljének bemutatása »arról tesa tanuságot, hogy a Szovjetunió a lökhajtásos utasszállító repülőgépek tervezésében és gyárfásában lényegesen felülmúlta az Egyesült Államokat.« ítélet a Püspökladányi Gépállomás volt csaló vezetői fölött Három napon át tárgyalta Debrecenben a püspökladányi járás- bíróság a Püspökladányi Gépállomás volt vezetőinek bűnügyét. Tárnái Sándor főkönyvelő, Karácsony: János kulák-főagronómus és Bartha Bálint igazgató, a tör- I vényeket megsértve, a bűncselekmények egész sorát követték él, amellyel összesen 118.651 forint kárt okoztak a népgazdaságnak. A valóságban el nem végzett szántást, vetést írtak jóvá a munkalapokon, más esetben pedig magasabb díjtételek mellett számolták el a munkát. Hogy kedvezőbb képet mutassanak gépállomásukról, sorozatosan megha- jmisították a terv jelentéseket és (Okiratokat, hamis adatokat küldtek be a Hajdú-Bihar megyei ( gépállomási igazgatósághoz. A (hamis jelentések alapján, jogtalanul vettek fel magas prémiumokat a tervteljesítés, illetve túlteljesítés után. A járásbíróság Tárnái Sándor í főkönyvelőt, Karácsony János I főagronómust és Bartha Bálint i igazgatót a társadalmi tulajdon el- Teni csalás, sikkasztás, magánokirathamisítás, valamint hűtlen kezelés bűntette miatt 4—4 évi j börtönbüntetésre és 3—3 évi jogvesztésre ítélte, 1 Magyar fényképészek sikerei | Néhánv nappal ezelőtt zajlott ■ le a nyugatnémetországi Braun- schweieben az utóbbi tíz év fotóéletének legnagyobb eseménye: [Itt rendezték meg a nemzetközi I Roller-Flex jubileumi versenyt: A világ csaknem minden tájáról 55.000 képet küldtek be, köztük a legismertebb művészfényképészek is. A jeligés pályázatot most értékelték. Ezen a versenyen meglepetés született: az I. díjat Pálvölgyi Ferenc fiatal fényképész nyerte. Az V. díjat Szkíta Győző kapta, míg hatodik helyezést ért el a magyarok közül tíartal Ferenc, Gink Károly és Járai Rudolf. Ezek a helyezések azért is értékesek, mert a beküldött képek új életünket ábrázolják és a képek szerzői szocia- jlista-realista felfogásban készítették el szép felvételeiket. Totónyeremények A sportfogadások 1955. július 3-i 27. beli fordulójában ötvenkilencen értek el tizenkét találatot, a nyereményösszeg egyenként 9400 forint; 2201-en értek el tizenegy találatot, a nyereményösszeg egyenként 251.25 forint; 22.172-en értek el tíz találatot, a nyeremény összeg egyenként 33.75 forint. Elcsépeltek a réticsenkeszt A mezőberényi Előre Termelőszövetkezetben 28 kézi kaszás vágta le a 10 hold magnak termelt réticsenkeszt, melyet kombájnnal el is csépeltek már. A 10 holdon 60 mázsa termésük lett. — A megye vegyesipari ktsz-ei vállalták, hogy az aratás és csép- lés idejére soron kívül végzik el a mezőgazdasági munkák érdekében a gépjavításokat. Az elekj Mezőgazdasági KTSZ javítóbrigádot szervezett és ügyeleti szol. gálatot tart