Viharsarok népe, 1955. február (11. évfolyam, 26-49. szám)
1955-02-18 / 41. szám
4 1935 február 18., ptVitlrk l/iUai&awlt Hifit Miért szüntették men a jatekoseserét ? Az OTSB labdarugó-osztálya péntaken közölte, hogy a játékos cserére vonatkozó bajnoki szabályt megváltoztatták: a jövőben sem a bajnoki, sem kupamérkőzéseken nem szabad játékost cserélni. Ez a rendelkezés már a vasárnapi kupamérkőzésekre is érvényes volt. A döntést azért hozták, mert a cserék többféle visszásságot okoztak, főleg pedig zavarták a tartalékjátékosok fejlődését. Elő— Gellény János gerendási (Kossuth u. 15. az.) lakost a békéscsabai ügyészség feketevágás és árdrágító üzérkedés miatt előzetes letartóztatásba helyezte. Gellény János ez év elején öt sertést vágott le engedély nélkül, illetve jogosulatlanul megszerzett engedéllyel. Hasonló vétségekért indul eljárás fivére, Gellény István ellen is. Állandó munkára, önállóan dolgozó bádogos és vízvezetékszcrelő szakmunkásokat felveszünk. Békés megyei Villany- és Épületszerelő Vállalat. Békéscsaba, Lenin u. ő. Tovább emelkedett a 7. fogadási héten is a beküldőit Totó-szelvények szánta. A nyertes szelvények között kőzet 1,300.00« forint került feloszlásra. 12 lalálalos szelvény nem volt* fordult például, hogy a tartalékok csak ültek a kiapadón, nem került rájuk sor. így azon a héten nem vettek részt komoly mérkőzésen, ami ártott a fejlődésüknek. A másik véglet az volt, hogy a íartalékjáíékos két mérkőzést is játszott a hét végén: vagy szombaton a tartalékesapat- ban, vasárnap pedig az első csapatban, vagy vasárnap a tartu- lékosapatban és esetleg közvetlenül utána a nagycsapatban. Ez a megerőltető igénybevétel még ártalmasabb volt, mint az előbb említett eset. Mérlegelte a labdarugó-osztály mindezen felül azt a körülményt is, hogy a nemzetközi mérkőzéseken — elsősorban FIFA rendezvényeken — nem engedik meg a cserét. MOZI B11ICAD FILMSZÍNHÁZ, Békéscsaba. (Vigadóban.) Február 17—20: »Titokzatos lelet«. TEIIV FILMSZÍNHÁZ, Békéscsaba. Február 17—20: »A hegyi tó titka«. SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ, Békéscsaba. (MEDOSZ-székház.) Február 16— 18: »Hősök tavasza«. PETŐFI FILMSZÍNHÁZ, Gyula. Február 17—23: »Három testőr«, PARTIZÁN FILMSZÍNHÁZ, Orosháza. Február 17—23: »Verdi«. BÉKE FILMSZÍNHÁZ, Orosháza. Február 17—22: »Rózsa és csavargó«. TÁNCSICS FILMSZÍNHÁZ, Szarvas. 11 találatot 40 fogadó ért el. Nyeremények: 11 találat == 7805 forint 10 találat = 488.75 forint 9 találat 83 forint Totózzon! Nyerhet! Február 17—23: »Zűrzavar a cirkuszban«, BASTYA FILMSZÍNHÁZ, Békés. Február 17—23: »A kanicilás hölgy«. SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ, Gyorna. Február 18—21: »Egy éj Velencébent, A Jókai Színház békéscsabai műsora: Február 18-án délután fél 4 órakor: Moliere: Fösvény. (Ifjúsági elóadás.) LEGFRISSEBB HÍREINK Pineau összeállította kormánylistáját Párizs. (MTI) Pineau kijelölt miniszterelnök az éjszaka folyamán kemény alkudozások után összeállította kormányának listáját, amelyet csütörtökön délben mutat be a köztársasági elnöknek. A miniszterek listája mindaddig csak félhivatalos. Pineau-összeállítotla kormánylistában többek között a következők szerepelnek: Miniszterelnök és külügyminiszter Christian Pineau (szocialista) ; miniszteielnökhelyettesek: Yvon Délbe® (radikál) és Robert Schuman (MRP); a Nato- vai és az Európa Tanáccsal fenntartott kapcsolatok ügyeinek minisztere : Edouard Bonnefous (jobboldali ellenálló); igazságügyminiszter : Corniglion-Moli nier (volt gaulleista); belügyminiszter: Bourges-Maunoury (radikális); hadügyminiszter: Robert Lecourt (MRP). Pineau kijelölt miniszterelnök szerdán este nagy nehézségekkel találta magát szemben, mert egyes pártok, illetve pártokon belüli egyes csoportok megvonták tőle kilátásba helyezett támogatásukat. Pineua ekkor bejelentette, hogy »bármilyen legyen is a helyzet« pénteken bemutatkozik kormányával a nemzetgyűlésben. Növekszik a munkanélküliek száma az Egyesült Államokban London. A Financial Times írja: Az egyes üzletágakban a téli nőnapokban bekövetkezett pangás következtében januárban mintegy ötszázezerrel emelkedett „Adenauer, eladtad a Berlin. (MTI) A bonni kormánykoalícióban résztvevő pártok képviselői — Adenauer kancellár, Dehler, a Szabad Demokrata Párt elnöke, Oberländer áttelepítésügyi miniszter és Hellwege, a Szövetségi Tanács ügyeinek minisztere — szerdán este Hamburgban ezerkétszáz egyenruhás és hétszázötven titkosrendőr fedezete alatt tartott gyűlésen válaszoltak a párizsi szerződéseket ela munkanélküliek száma az Egyesült Államokban. Könnyen lehetséges, hogy februárban további ötszázezer ember veszíti | el kenyerét az országban. német Saar-vidéket!" utasító majnafrankfurti kiáltványra. Adenauer és koalíciós partnerei gyalázkodva támadták az újrafelfegyverzés ellen és a német újraegyesítésért küzdő nyugatnémetországi népi mozgalmat. A gyűlések résztvevői közül sokan bíráló és gúnyos megjegyzéseket tettek a szóno- j kok beszédei közben. Leggyakrabban ez a közbekiáltás hangzott el: „Adenauer, eladtad a német Saar-vidéket.“ I BERN A nyugati sajtóügynökség jelenlegi jelentései szerint a fasiszta támadók bandája február 16-án délután 16 óra 25 perckor, a svájci rendőrséggel folytatott alkudozások eredményeként elhagyta a Román Nép- köztársaság berni követségének épületét. A követség épületét a svájci rendőrség szállta meg. Később, 16 óra 55 perckor a svájci rendőrség engedélyt adott a román követség tagjainak, hogy belépjenek a követség épületébe. SANGHAJ Mint a Kiodo Cuszin Hírügynökség közölte, az Egyesült Államok kormánya a japán kormányhoz intézett jegyzékében azt követelte, hogy növeljék a japán fegyveres erők létesítését szolgáló kiadásokat. Egyben elutasította a japán kormánynak azt a kérését, hogy Japánnak kisebb részben kelljen vállalnia a „biztonsági egyezmény“ alapján Japánban tartózkodó amerikai csapatok eltartását. Mint a hírügynökség rámutat, ezt az amerikai jegyzéket még hivatalos körökben is Japán „belügyeibe való beavatkozásnak“, „túl messzemenő” beavatkozásnak tekint« ték. PÁRIZS Az AFP Ankarából keltezett jelentése szerint február 15-én pusztító orkán vonult végig Törökország fölött. A vihar nagy károkat okozott. Hétfő j Kossuth Rádió 8.30 Zenekari hangverseny. 10.10 Vá- czy Károly zongorázik. 10.30 óvodások műsora. 11.00 Operarészletek. 11.30 És felébredtek a földek. Elbeszélés. 12.10 Operettdalok. 12.15 Beszélő allasz: A Mátra. 13.00 Vidám népi muzsika. 14.25 Utlörő-liíradó. 14.50 Heti zenés kalendárium. 10.00 Ifjúsági fejtörő. 16.25 A romantikus zenéről. 16.40 Kodály: Énekszó. 17.10 Válaszolunk falusi hallgatóinknak. 17.30 Egy falu — egy nóta. 18.00 A kisiparosé a szó . . . 18.20 Híres szovjet kórusok műsorából. 18.40 Sziuyei Merse Pál. Ifjúsági műsor. 19.00 Zenés esték Budapesten. 20.20 A Rádió világszínháza. 22.10 Tíz perc külpolitika. 22.20 Magyar zeneszerzők. Szabó Ferenc kétszeres Kossuth-díjas. 23.30 Népdalok Petőfi verseire. 0.10 Népzene. Petőfi Rádió 6.50 Fúvósindulók. 14.00 Operarészle- tck. 15.00 A Magyar Rádió kisegyüttese játszik. 15.40 Romániai magyar költők. 16.05 Szív küldi szívnek szívesen. 16.35 Gyetvai népdalok. 17.00 A Békéscsabai Gimnázium énekkara énekel. 17.15 Indulók fúvószenekarra. 17.25 Bolgár és román filmek zenéjéből. 18.00 Legújabb lemezeinkből. 18.32 Kamarazene. 19.00 Az épülő kommunizmus nagy országában. 19.30 A rádió nyelvművelő előadása. 19.50 Operaáriák. 20.20 Sporthíradó. 20.40 Tánczene. 21.10 A Magyar Rádió népi zenekara játszik. 22.00 Balettzene. pKedcä~j Kossuth Rádió 8.30 A Magyar Rádió népi zenekara játszik. 9.00 Indulók és tömegdalok. 9 15 Úttörő-híradó. 10.10 Népszerű melódiák. 11.00 Nők negyedórája. 11.15 Magyar Rádió szimfonikus zenekara játszik. 11.30 A Vasutas Szakszervezet fúvószenekara játszik. 11.40 Lenszkij-ária. Elbeszélés. 12.15 Vidéki népi zenekarok műsora. 13.00 Könnyű bangszerszólók. 13.28 Részletek Polgár Tibor dal játékából. 14.25 Hangverseny gyermekeknek. 15.00 Részletek Mozart Dou Juan /ímíi operájából. 16.00 Édesanyák. Irodalmi összeállítás. 16.40 Bárdos Lajos kőrusműveiből. 17.10 Válaszolunk hallgatóinknak. 17.30 Nagy mesterek népdal- feldolgozásai. 18.00 A magyar színészet néhány kiválósága beszél színházaink 10 évérői. 18.20 Szív küldi szívnek szíveden. 19.30 Bartók összes zongoramüvei. Heti rádióműsor 20.20 Tánczene. 20.50 A magyar irodalom ' története. 21.30 A Magyar Rádió énekkarának hangversenye. 22.20 Magyar dalok. 23.00 Előadóművészeink hangverse- nye. 0.10 Magyar népzene. Petőfi Rádió 6.50 Utlörők énekelnek. 14.00 Népek dalai és táncai. 14.45 Könnyű zene nagy zenekarra. 15.30 Egyszerű emberek szórakozása. 16.00 Régi magyar dalok és áriák. 17.30 Beszélő atlasz: Norvégia. 17.45 Tánczene. 18.30 Az épülő kommunizmus nagy7 országában. 19.00 Igor herceg. Opera három felvonásban. 21.55 Zenekari hangverseny. | Szerda Kossuth Rádió 8.30 képszerű operarészletek. 10.10 Szemelvények Szabolcsi Bencze »A régi muzsika kertje« című könyvéből. 10.30 Óvodások műsora. 11.00 A Pénzügyminisztérium ének- és zenekarának műsora. 11.30 André Stil regényének ismertetése. 12.15 Tánczene. 13.00 Legkedvesebb verseimből. 13.20 Magyar népdalok és nóták. 14.25 Úttörő-híradó. 14.50 Kamarazene. 15.20 Ifjúsági rádiójáték Zalka Máté életéről. 16.00 Könnyű zenekari hangverseny. 16.40 Válaszolunk hallgatóinknak. 17.10 Nemzetközi kérdések. 17.25 Magyar népi muzsika. 18.00 A virágzó mezőgazdaság útján. 18.30 Szív küldi szívnek szívesen. 19.00 Közös dolgainkról . . . 19.15 Jó munkáért szép muzsikát. 20;20 Szerzői est. 21.20 Tánczene. 22.10 Tíz perc külpolitika. 22.20 Részletek a »Messiás« című oratóriumból. 0.10 Magyar dalok. Petőfi Rádió 6.50 Csárdások. 14.00 Művészlemezek. 14.50 A Moszkvai Rádió zenekara játszik. 15.20 Operetírészlclck. 16.10 A szovjet írók II. kongresszusa. 16.40 Magyar népdalok és nóták. 17.20 Orosz nyelvtanfolyam haladóknak. 17.40 Grieg-dalok. 17.55 Hacsaturján és Ravel műveiből. 18.30 Mi ’Újság a tudomány és a technika világában? 18.50 Strauss és Zel! ler operettjeiből. 19.30 Az épülő kommunizmus nagy országában. 20.00 Kórushangverseny német mesterek műveiből. 20.20 Sporthíradó. 20.40 Mai operákból. : 21.20 Mi az igazság a rák gyógyítása ; körül? 21.30 Népdalok .22.30 Hangle- I mezek. 22.52 Koncertkeringő. 21-től február 27Csütörtök Kossuth Rádió 8.30 Zenekari hangverseny. 10.10 Uhr- ner Ferenc citerázik. 10.50 Indulók és táncok. 11.30 Egy kordé története. 12.15 Uj operalemezek. 12.50 Vayer: Baba tündér — balettzene. 13.00 A gőzhajó- zás megindulása Magyarországon. Előadás. 13.20 Operettrészletek. 14.25 A Rádió Gyermekujság műsora. 15.30 Az épülő kommunizmus nagy országában. 16.00 Részletek Homérosz époszából. 16.40 Szív küldi szívnek szívesen. 17.1Q Válaszolunk hallgatóinknak. 17.30 Egy falu — egy nóta. 18.00 »Tanító bácsi kérem. ..« 18.20 Régi operettsikerek. 19.00 Ifjú Figyelő. 19.30 Tánczene. 20.20 Saljapin operaáriákat énekel. 20.50 Rügyek. Versek. 21.00 Szülőknek — nevelésről. 21.20 Hanglemezek. 22.20 Magyar népi muzsika. 22,45 Csend és visszhang. Versek. 23.00 Éji zene. 0.10 Kossuth-dalok. Petőfi Rádió 6.50 Magyar népdalfeldolgozások. 14.00 Délutáni hangverseny. 14.40 A Szegedi Szálloda és Vendéglátóipari Vállalat népi zenekara játszik. 15.00 Császármadár. Lengyel népmese. 15.30 Magyar zeneszerzők zongoramüvei. 16.00 Szív küldi szívnek szívesen. 16.30 Műsor az úttörők zenei szakköreinek. 17.45 Miről mesél a drágakő? 18.00 Kamarazene. 19.00 A néma levente. Vígjáték három felvonásban. 21.30 Sporthíradó. 21.50 Vidám kórusok. 22.20 Esti hangverseny. | Péntek Kossuth Rádió 8.30 Cigánydalok. 9.00 Indulók és tömegdalok. 9.20 Maximka. Ifjúsági rádiójáték. 10.10 Tóth Miklós énekel. 10.30 Óvodások műsora. 10.50 A Gyermekrádió műsora. 41.00 Nők negyedórája. 11.15 Népszerű szovjet filmdalok. 11.30 Operarészletek. 12.15 A Belügyminisztérium népi zenekarának műsora. 13.00 Tánczene a Varsói Rádió műsorából. 14.25 Utlörő-liíradó. 14.50 Éva Bernatova zongorázik. 15.10 Irodalmi séták. 15.40 Operettrészletek. 16.00 Fiatalok sporthíradója. 16.20 A Magyar Rádió gyermekkórusa énekel. 16.40 Kovács Barna gitározik. 17.10 Az emlősállatok kialakulása. 17.30 Szív küldi szívnek szívesen. 18.00 Bányászműsor. 18.30 Az Egri Népi Zenekar játszik. 19.00 Külpolitikai kér9 désekre válaszolunk. 19.15 Jó munkáért szép muzsikát. 20.20 A Magyar Rádió szimfonikus zenekara játszik. 21.30 Sporthíradó. 22.10 Tíz perc külpolitika. 22.20 Tánczene. 22.45 Relle Pál írása Krúdy Gyuláról. 23.00 Hanglemezek. 23.30 Glinka: Keringőfantázia. 23.40 Verses- zenés összeállítás.. 0.10 Dobozi népdalok. Petőfi Rádió 6.50 Dvorzsák: Prágai keringők. 14.00 Operarészletek. 14.50 Népek dalai. 15.30 Purcell műveiből. 16.00 A Magyar Rádió népi zenekara játszik. 16.40 Zenekari, muzsika. 17.30 A szovjet irodalom története: Iszakovszkij. 18.00 Magyar kamarazene. 18.30 Az épülő kommunizmus nagy országában. 19.00 Kutev: Szeptember 9 — kantáta. 19.25 Nép és nemzet. Előadás. 19.40 A Magyar Rádió népi zenekara játszik. 20.00 Tánczene a Prágai és Szófiai Rádió műsorából. 21.00 900 millió. . . 21.30 Csajkovszkij műveiből. 22.10 Magyar operákból. | Szombat Kossuth Rádió 8.30 Zenekari hangverseny. 9.20 Utlörő- liíradó. 10.10 Tatárvágás. Szabó Pál kétszeres Kossutli-díjas író színműve. 11.52 Dalol az ifjúság. Kórusok. 12.15 Könnyűzene nagyzenekarra. 12.50 Pap Károly emlékezete. 13.20 Magyar népdalok. 13.40 A Belügyminisztérium Belső Karhatalom zenekara játszik. 14.25 Muzsikáló városok. 15.20 August Bebel a német munkásmozgalom nagy harcosa. 15.40 Szív küldi szívnek szívesen. 16.10 Szövetkezeli Híradó. 17.10 Magyar népi muzsika. 17.40 Válaszolunk hallgatóinknak. 18.00 Tánczene. 18.30 Az épülő kommunizmus nagy országában. 19.00 Hacsaturján »Álarcosbál« című táncszvit- je. 19.22 Szombat esti muzsika. 20.20 Művészet. 22.20 Tánc éjfélig. 0.10 Tánccsárdások. Petőfi Rádió 6.50 Amit a moziban hallottunk. .. 14.00 Klasszikus operettrészletek. 15.00 A tizennyolcadik paragrafus. 15.20 Az opera mindenkié. 16.20 Mit jelent az átmeneti korszak Kínában. 16.19 Tánczene. 17.05 Ifjúsági műsor. 17.30 Kamarazene. 18.00 Műsor Alexej Tolsztoj halálának 10. évfordulójára. 18.30 Szív küldi szívnek szívesen. 19.00 Külpolitikai Kalauz. 19.10 Az Ipari Tanulók központi népi együttesének níjísftpábwl. 19.40 Híres előadi&Híuveszek műsorából; 20.20 Sporthíradó. 20.40 Operettrészletek. a Moszkvai Rádió műsorából. 21.20 Népdalhangverseny. 22.00 A Leningrad! Filharmónia zenekara játszik. | Vasárnap Kossuth Rádió 14.30—7.59-ig: Reggeli zene. 8.00 II; rck. Időjárásjelentés. 8.10 Egy falu — egy ' nóta. 9.00 Zenés fejtörő. 10.00 Vasárnapi levél. 10.10 Csilicsala cső Iái. 11.08 Tegnaptól holnapig . . . 12.15 Jó ebédhez pzó.l a nóta. 13.00 Jó munkáért — szép muzsikát. 13.30 Rádiólexikon. 14.15 A Magyar Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. 15.30 Egy hét a külpolitikában. 15.45 Szív küldi szívnek szívesen, 16.15 Négy világtáj meséi. 17.00 Zenés vasárnap délután. 17.40* Kincses Kalendárium. 18.40 Tánczene. 19.30 Az épülő kommunizmus nagy országában. 20.20 A kaméliás hölgy és a Traviata. 21.20 Lehár: Cigány szerelem — nyitány. 21.30 A vasárnap sportja. Totóhírek. 22.10 Részletek Kókai daljátékából. 23.00 Budapest hangversenytermeiből. 0.10 Cimbalom-műsor. Petőfi Rádió 8.00 Szív küldi szívnek szívesen. 9.00 Szép Juliászné. Rádióoperett. 11.15 Miska bácsi lemezesládája. 11.55 Szórakoztató zene. 12.30 A világirodalom humora. 13.00 Bajazzók. Opera 2 felvonásban. 14.25 Strauss keringők. 15.00 Hol tart a mai technika? 15.20 Jó mulatság, jó nóta. 16.00 Táncok az operettben. 17.00 A Rádió Gyermekszínház műsora. 17.40 Zenekari muzsika. 19.10 Társszerzők. 19.3S Magyar népi táncok. 20.20 A »Tarlós békéért, népi demokráciáért« című lap ismertetése. 20.35 Tánczene. 21.30 Fúvószenekari hangverseny. 22.00 Zenekari hangverseny. VIHARSAROK NÉPE az MDP Békés megyei Pártbizottságának’ lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Bíró József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba, Szabadság-tér 19. Telefon: szerk. és kiadóhiv. 11—91, 11—95 Gyulai Nyomda. Felelős nyomdavezető Kendra Györgyi