Viharsarok népe, 1953. november (9. évfolyam, 257-280. szám)

1953-11-07 / 262. szám

2 ViUaisawU Hé Í953 november 7., szombat TÁVIRAT a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságához A SZOVJETUNIÓ KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK, ,, , • ■ ■ Moszkva. A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége a magyar munkásosztály, á magyar dol­gozó nép nevében forró, harcos üdvözletét küldi a Szovjetunió Kommunista Pártjának, az egész szovjet népnek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 36. évfordulója alkalmából. A magyar dolgozó nép hálatelt szívvel ünnepli együtt a Szovjetunióval ezt a nagy napot, mely az ő felszabadulásának' és felemelkedésének- kiinduló pbntja is. A magyar dolgozók igaz szívvel kívánnak teljes sikert azokhoz az erőfeszítésekhez, melyeket a hatalmas Szovjetunió a béke megőrzésére, népjólétének emelésére kifejt. Dolgozó népünk, a sokszázmilliós béketábor, az egész haladó emberiség erőt és biztatást merít azokból a nagy'eredményekből, melyeket a Szov­jetunió népei szocialista építésük, népjólétük emelése terén elértek. A magyar dolgozó nép a felszabadító Szovjetunió oldalán, híven a béke megvédésének nagy ügyéhez, szilárdan halad a szocializmus építésének útján, azon az úton, melyet 36 évvel ez­előtt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom nyitott meg. • A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége. Nagy Imre elvtárs távirata G. M, Malenkov elvtárskoz G. M. MALENKOV ELVTÁRSNAK, a Szovjetunió minisztertanácsa elnökének, Moszkva. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 36. évfordulóján a magyar nép, a Magyar Nép- köztársaság kormánya és a magam nevében szívből jövő jókívánságaimat és forró üdvözletemet küldöm a dicső szovjet népnek, a Szovjetunió kormányának és személyesen önnek. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom, a szovjet népnek a fasizmus feletti történelmi je­lentőségű győzelme és a szocializmus nagy országának önzetlen segítsége tette lehetővé, hogy a magyar nép ma szabadon folytathatja hazájában a szocializmus építését és napról-napra növekvő eredményeket ér el a lakosság legszélesebb rétegei anyagi és kulturális színvonalának emelésében. A Szovjetunió hatalmas sikerei, melyeket a béke megőrzésére és megszilárdítására irányuló fáradhatatlan harcában elért, megerősítették a békeszerető emberiség hitét a béke megvédésének lehetőségében. A békéért, a demokráciáért és a szocializmusért küzdő dolgozó milliók e nagy ün­nepén a magyar nép ismételten kifejezi határtalan odaadását a Nagy Októberi Szocialista For­radalom halhatatlan eszméi és a Szovjetunió iránt. Népünk szilárd elhatározása, hogy a jövőben még szorosabbra fonja a barátság szálait, még jobban kiszélesíti az együttműködést a szocia­lizmus nagy országával. Nagy Imre, r Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. Ünnepélyes keretek között osztották ki a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 36. évfordulója alkalmából adományozott kitüntetéseket A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 36. évfordulója alkal­mából dolgozóink legjobbjai, munkások, parasztok, Értelmisé­giek kitüntetés ben részesültek. A kitüntetéseket pénteken, novem­ber 6-án ünnepélyes kerekek kq^ zott osztották ki. Hidas István nehéz pari miniszter nyújtotta át a kitüntetéseket pénteken dél­ben azoknak a dolgozóknak, akik a bányászat, villamosenergia és a vegyipar területén végeztek ki­emelkedő jó munkát. A. kohó- és gépipari miniszté­riumban Kossá István, a minisz­ter első helyettese osztotta ki a kitüntetéseket az élenjáró fizikai és értelmiségi dolgozóknak. A könnyűipar legjobb dolgozóinak Kiss Árpád könnyűipari minisz­ter adta át a kormányki tünteté­seket. Ezenkívül a könnyűipari üzemek mintegy 400 dolgozója •Könnyűipar kiváló dolgozója« oklevelet és jelvényt kapott. A közlekedés, a mélyépítés és a .posta területén legjobb munkát vegztí! dogozók kitüntetéseit Beb- rits Lajos közlekedés- és posta-; ügyi miniszter adta át ünnepélye­sen. Ugyancsak ez alkalommal adta át Bebrits Lajos miniszter a MASZOVLET hét dolgozójának »A polgári légiforgalom kiváló munkása« kitüntető jelvényt Most osztották ki először országszerte a gépjárműközlekedés, valamint a mélyépítőipar élenjáró dolgozói­nak »A gépjármű közlekedés ki­váló dolgozója«, illetve »A mély­építőipar kiváló dolgozója« ki­tüntető jelvényeket és a vele járó oklevelet. A népművelés terén végzett kiváló munkáért huszon­haton kaptak kitüntetést, ezeket a kitüntetéseket Darvas József népművelési miniszter nyújtotta át. Az oktatás területén kiváló müfafcát; végzett' dolgozó khak Er- dejbClrúz, TijlPiVflístatáswgyi, úű- niszlér adta át a kitüntetéseket A kiváló egészségügyi dolgozók­nak Zsoldos Sándor egészségügyi miniszter adta át a kitüntetése­ket. A tudományok fejlesztése és a kutatómunka terén végzett jó munkáért adományozott kitünte­téseket a Magyar Tudományos Akadémián osztották ki. Az ün­nepség keretében Osztrovszki György, az Akadémia fóti tkára mondott beszédet. A szocializmus Útján A kizsákmányolok igájában A Szovjetunió és Lengyelország 1954 január 1-iő! teljesen lemond a német jóvátétel hátralévő összegéről. 1954 január 1 után a Német Demo­kratikus Köztársaságnak még 2537 millió dol­lár értékű jóvátételt kellene fizetnie. Ez azösz- szeg körülbelül tízmilliárd német márkának fe­lel meg, ami a Német Demokratikus Köztársa­ság költségvetésének körülbelül egyharmada. A Szó« jelunió 33 németországi szovjet üzemet ad át a Német Demokratikus Köztársaságnak, amelyek értéke 2.7 milliárd márka. Ezenkívül a Szovjetunió elengedte a Német Demokrati­kus Köztársaságnak 1952-ben átadott 66 szov­jet ipari vállalat ellenértékéképpen még fenn­álló 430 millió márkás adósságot. A szovjet kormány csökkentette a megszálló katonaság költségeit, úgyhogy az nem haladhat- haíja meg a Német Demokratikus Köztársaság költségvetésének 5 százalékát és nem halad­hatja meg az 1949. évi költségeket. Elengedte a Szovjetunió az 1945. évi megszállási költsé­gek megtérítését is. A Szovjetunió körülbelül 590 millió rubel ér­tékű árut — élelmiszert, szenet, hengerelt vas­árut és egyéb árukat — szállít a Német De­mokratikus Köztársaságnak. A Német Demokra­tikus Köztársaság kormánya ugyanekkor - 485 millió rubeles hitelt kap. E megegyezések alapján a Német Demokrati­kus Köztársaság már a következő évben 13 mil­liárd márkát takarít meg. Ha mérlegeljük, hogy a Német Demokratikus Köztársaság népgazda­sági beruházásai az ötéves terv előírásai szerint 28.6 milliárd márkát tesznek ki, kiszámíthat­juk, mennyi új lakást, iskolát, kórházat és üze­met lehet felépíteni a Német Demokratikus Köztársaságban és mennyi új forrás nyílik így meg a dolgozók életszínvonalának emelésére. Nyugat-Németország külföldi adósságai, ame­lyeket Adenauer az 1953 februári londoni kon­ferencián elismert, elérik a 14.5 milliárd már­kát. A nyugatnémet lakosság 1957-ig évenként 467 millió, 1958-tól évi 1076 millió német márkát fizet erre az adósságra. A háborúutáni adósságok törlesztésére 1957-ig évi 222 millió, 1958-tól 336 millió márkát kell Nyugat-Német- országnak fizetnie. Ebbcn*nincs benne a Mar- shall-terv hiteleinek kiegyenlítése. 1945—53 között 52.5 milliárd márkát fizetett Nyugat - Németország megszállási kiadásokra. A háborús keretszerződés ratifikálása esetén évi kb. 13 milliárd márkát kell fizetnie. Az amerikai és adenauerista propaganda azt állítja, hogy a nyugati hatalmak lemondottak a jóvátétel füzeteséről. Az igazság az, hogy csak a forma változott. Az amerikai monopolisták által diktált izráeli egyezmény szerint az Ade­nauer kormány 3.45 milliard márkát köteles áru­ban űzetni Izrael államnak, amely a háború alatt nem is létezett. A nyugati hatalmak: a Schuman-terv keretében áruszállítások formájá­ban hajtják be Nyugat-Ncmetországtól a jóvá­tételt. Az exportra kényszerűéit nyugatnémet szén ára jóval alatta marad a világpiaci árnak, ugyanakkor pedig Németország lényegesen drá­gább amerikai szenet kénytelen importálni. Ez­zel a módszerrel évi 500 millió márkától foszt­ják meg Németországot. Az amerikaiak azonkívül körülbelül 220 ton­na aranyárul raboltak Németországban, több milliárd D-márka értékű szabadalmat vittek ki az országból. Nyugat-Némeíország köteles hoz­zájárulni a nyugatnémetországi amerikai kato­nai támaszpontok építkezéséhez és ingyen szál­lítani ezekhez az építőanyagot: cementet, vas­betont, téglát, stb. : Magyar Dolgozók Pártja Békésmegyei Bizottságának, Békéscsaba. A Nagy 'Októberi'. Szocialista Forradalom 36. évfordulójá­nak tiszteletére vállaltuk, hogy éves tervünket és őszi vetéstervün­ket november 7-re 100 százalékig •.teljesítjük. Vállalásunkat halár­idő előtt két nappal teljesítettük, illetve túl teljesítet tűk. Munkánkat tovább fokozva dolgozunk az őszi idény terv túl­teljesítéséért. Ezzel harcolunk a párt és kormányhatározat vég­rehajtásáért. Megyei Gépállomások Igazgatósága. Legyenek kezdeményezők helyíípari vállalataink Kormányunk propgrammja nagyszerű feladat elé állította a helyi ipart. Nem kevesebbről van szó, mint kielégíteni a dólgozók szükségleteit, a helyi kezdeményezések felkarolá­sával, ötletesen felhasználni az elfekvő anyagokat. Már eddig is jelentős eredményekről számolhatunk be a helyi ipar területén — a Békési Kosárfonóüzem hónapró’-hónaprn tel­jesíti a tervét és árui messze külföldön öregbítik a magyar ipar hírnevét. Vagy KTSZ-eink közül az Orosházi Vasipari KTSZ, ahol az összegyűjtött hulladékból százával készül­nek el az asztalifúrógépek. A minisztertanács határozata most előírja, hogy a helyi ipar termelését teljesen át kell állítani a lakosság szükség­leteinek kielégítésére, fokozatosan meg kell szüntetni a nagy­ipar és a közületek számára végzett kisipari munkát. Elő kell segíteni a helyi értékesítést. El kell mondanunk, hogy az utóbbi időben mindinkább előtérbe került és egyre na­gyobb szerephez jutott helyi iparunkban a közületek és a nagyüzemek részére végzett munka. Különösen súlyos hiá­nyosságok mutatkoznak a falusi lakosság szükségleteinek ki­elégítésénél. Megyénk cementipari vállalatainak kapacitása tel­jes egészében le van kötve központi megrendelésre. így fa­lun egyáltalán nem lehet kapni cementvályűt, vagy cement- gyűrűt. Szükséges tehát, hogy a Megyei' Tanács 'ipari osztá­lya biztosítsa, hogy megfelelő kapacitás felszabaduljon a la­kosság szükségleteinek kielégítésére. Helyi iparunk jobbátételéhez természetesen az is szüksé­ges, hogy kereskedelmi szerveink, mint a lakossággal leg­közvetlenebbül érintkező .szerv, hőmérő módjára, állandóan ,• Jelezzék, miből van biapy,, hogy a helyiipari válJahttpkfAdű-. ben pótolhassák azt. Induljon verseny a helyiipaip, vállala­toknál és a KTSZ-ekben: ki biztosít több árut a lakosság szükségleteihez. Sok esetben szövetkezeteink lebecsülik ezt a szép és nemes feladatot, ami éppen rájuk hárul. A bé­késcsabai gépi horkolóban a vezetők csak a központi meg­rendelésekben látják munkájuk biztosítását, megélhetésüket. Ez, nem. így van, mert megyénk területén is igen nagy a ke­reslet árucikkeik iránt. Ne feledkezzenek cl azonban helyi- ipari vállalataink és KTSZ-eink a minőségi, munkáról, — amin még sok javítani való van. A dolgozók verse-uyvállálá- saikban szabják meg feladatul maguknak, hogy a javítási időket betartják. Mozgósítsanak pártszervezeteink, de különö­sen szakszervezeteink erre. Ne forduljon elő az, mint az Orosházi Bőripari KTSZ-ben, hogy 30—40 napig is javítják a dolgozók lábbelijét. KTSZ-eink vezetői pedig több gondot fordítsanak a szövetkezeti dolgozók politikai nevelésére. Sok esetben a szövetkezet tekintélyét rombolják egyes tagok agi- tációjukkah A lakosságot bizalmatlanná teszik magukkal szemben. Emeljük szövetkezeteink tekintélyét azzal, hogy ud­varias bánásmód mellett, gyors kiszolgálást biztosítunk a lakosság részére. Sok javítanivaló van még megyénk egyes területein a lakosság gyors kielégítésénél, zavarok vannak a lakosság ellátásában Kéíegyházáii, ahol nincs elegendő szabó, Újkígyóson villanyszerelő, Gyulán kerékpármechanikus. Me­gyénk több, mint 23 községe nincs ellátva sütőiparral. A helyi ipar munkája megjavításának alapja, hogy tanácsaink, elsősorban a Megyei Tanács ipari és élelmiszer­ipari osztálya valóban a helyi ipar gazdája legyen. Tanácsa­ink az 1954. évi termelési tervek kialakításánál pedig, ami­hez a hatáskörük megvan, a termelt áruk összetételénél és választékánál a helyi ízlés, a helyi szokásoknak megfelelő ki­viteli formát biztosítsák. Helyi iparunk további mun­kája során pártbizottságaink és tanácsaink a lehetőségek szé­leskörű felhasználásával legyenek kezdeményezőek, bátran nyúljanak a rendelkezésre álló eszközökhöz annak érdeké­ben, hogy területük lakossága a legszükségesebb közszük­ségletek mellett, valamennyi háztartási cikket és szolgáltatást maradéktalanul megkapja. Ha a szükség úgy kívánja, hoz­zanak létre új árucikkeket előállító szövetkezeteket,'munkakö­zösségeket és biztosítsák azoknak működési feltételeit. Kü­lönösen a kisipari termelőszövetkezetek természetüknél és helyzetüknél fogva legalkalmasabbak arra, hogy a helyi szükségleteket, a helyi igényeket és szokásokat íigyejemhe­vévé, a lakosságot kielégítsék. Pártszervezeteink és a kom­munisták üzemükben serkentsék példamutató munkára vala­mennyi dolgozó társukat, hogy jobb legyen az áruk minő­sége, maradéktalanul teljesítsék a kormány programmjában előírt feladatokat és teljesítsék negyedik negyedévi tervüket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom