Viharsarok népe, 1953. november (9. évfolyam, 257-280. szám)
1953-11-07 / 262. szám
Világ proletárjai egyesüljetek! VáShmM&Náv Emelkedő termeléssel köszöntik a Ruhagyár dolgozói november 7-ét V. Októberi éjszaka AZ MD P BÉKÉS MEGYEI PÁ R T BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA ^SSSÉI 1353 NOVEMBER 7., SZOMBAT Ara 50 fillér IX. ÉVFOLYAM, 262. SZÁM D Hagy Októberi Szocialista Forradalom 36. évfordulójára A Nagy Október az emberiség történetében új korszakot nyitott meg, a kapitalizmiw megdöntésének, a kommunizmus diadalának korszakát. Az orosz forradalom győzelme gyökeres fordulatot jelentett a világtörténelemben, a népek sorsában. A dolgozok milliós tömegeit alkotó munkájukban a Szovjetunió Kommunista Pártja lelkesítette. A párt biztosította a szocializmus győzelmét és vezeti a szovjet népet a kommunizmus felé. A szovjet emberek új politikai és munkalendülettel, sikerrel valósítják meg • XIX. pártkongresszus történelmi jelentőségű liatározatát. A szovjet emberek joggal büszkék azokra az eredményekre, amelyeket a Szovjetunió jpari fejlesztésében sokévi áldozatos munkával elértek. Egy néhány példa: 1953-ban több mint 200 millió méter, tehát az 1940. évinél körülbelül 70 százalékkal több gyapjúszövetet állítanak elő. A selyemszövet termelése ötször több lesz, mint az 1940. évi termelés. Műrostszövetet ebben az évben 8.7-szer, 1954-ben pedig 11-szer többet fognak gyártani, mint 1940-ben. A kiváló minőségű modell-cipők gyártása az 1950. évi gyártás négyszeresére, az 1940. évi gyártás tizenháromszorosára emelkedik. A cukortermelés eléri a 3 millió 600 ezer tonnát, tehát 70 százalékkal haladja meg az 1940. évi termelést. Az állati zsiradékok termelése a háborúelótti termelés 80«/#-ával növekszik. Hatalmas textilkombinátokat és más könnyűipari üzemeket építenek. A tömegszükségleti cikkeket előállító iparágak többsége batáridő előtt, így a gyapjúipar 4 év alatt, a selyemipar pedig 3 év alatt teljesíti tervét. A párt és a kormány nemcsak a közfogyasztási cikkek termelésének mennyiségi fokozását tűzte ki feladatául, hanem) a termékek minőségének megjavítását is előírta. Az egész szovjet ipar gyarapításának jelentős forrása a takarékosság. Kiszámították, hogy a szovjet ipari üzemek a termelési önköltségek csökkentése révén 1951-ben 35 milliárd 500 millió rubelt, 1952-ben pedig több mint 46 milliárd rubelt takarítottak meg. A falu is a szovjet hatalom éveiben óriási változáson ment át. A Szovjetunió szocialista mezőgazdasága a világ legtökéletesebben gépesített nagyüzemi mezőgazdaságává fejlődött. Az ország gép- és traktorállomásain ma körülbelül 1 millió traktor és több mint 4 millió kombájn van üzemben. A kolhozokban az ösz- szes mezőgazdasági munkák háromnegyed részét a gép- és trak- torállomások végzik el. A szovjet mezőgazdaság azonban ma még nem tudja teljes mértékben kielégíteni a lakosság, a könnyű- és élelmiszeripar szükségleteit. A párt és a kormány nagy gondot fordít a mező- gazdaság továbbfejlesztésére. A Szovjetunió mezőgazdaságának további fellendítésében döntő szerepet játszanak a gép- és traktor- állomások. A szovjet kormány oz 1954-től 1957 május 1-ig terjedő időszakban a mezőgazdaságnak legalább 500 ezer traktort (15 lóerős traktorra átszámítva) és 250 ezer kapástraktort bocsát rendelkezésére. A párt és a kormány, hogy fokozza a kolhozok és a kol- hozp arasz tok gazdasági érdekeltségét munkájuk eredményeiben, fontos intézkedéseket hozott. Jelentős mértékben csökkentették a kötelező beszolgáltatásokat, tetemesen emelték az állati termékek, a burgonya és a főzelékfélék begyűjtési és felvásárlási árait A mezőgazdasági adókat is leszállították. Ebben az évben az összes mezőgazdasági adók összege 43 százalékkal, a jövő évben pedig az 1952. évi adók 40 százalékára csökken. Az említett kedvezmények eredményeképpen a kolhozok és a kolhozparasztok jövedelme 1953-ban több mint 13 milliárd rubellel, 1954-ben pedig több mint 20 milliárd rubellel emelkedik. A párt Ó3 a kormány állandóan gondoskodik arról, hogy a szovjet dolgozóknak, a kommunizmus építőinek anyagi és kulturális szükségleteit minél tökéletesebben kielégítsék. Az építőmunkához békére van szükség. A Szovjetunió kormánya mindenkor és mindenütt következetesen a béke és a népek ' közötti barátság politikáját folytatja. A szovjet kormány külpolitikájában abból a lenini tételből indul ki, hogy a két különböző rendszernek, a szocializmus és a kapitalizmus rendszerének békés egymásmelleit élése lehetséges. A nyugati világ agresszív körei azonban egyre nagyobb ellenállást fejtenek ki a békeszerető népeknek a nemzetközi feszültség enyhítésére irányúié törekvéseivel szemben. Mivel a szovjet kormány az összes országokkal való békés együttműködésre törekszik és nagy jelentőséget tulajdonít a Szovjetunió és a szomszédos államok közötti kapcsolatok megerősítésének, következetesen kiszélesíti gazdasági kapcsolatait a külföldi országokkal, — köztük hazánkkal is. A szovjet nép úgy igyekszik az alkotó béke megőrzésére, hogy szoros egységben, pártja és kormánya közé tömörül, fokozza politikai éberségét. Elszántan harcol az imperialista kém- iszervezetek és bérenceik bomlasztó tevékenysége ellen, állandóan erősíti a Szovjetunió védelmét. A Szovjetunió, a demokrácia és a szocializmus egész táborának hatalmas politikai, gazdasági és kulturális sikerei örömmel és bizalommal töltik el a haladó emberiség, a kapitalista, függő és gyarmati országok dolgozó millióinak szívét. A Nagy Októberi Szocialista Forradalomban gyökeredzik hazánk felszabadulása is, hiszen az Októberi Forradalom szülötte, a hatalmas Szovjetunió hadserege szabadított fel minket is. A magyar nép méltán tekinti nemzeti ünnepének november 7-ét, mert szabadságunk és jnünJen eredményünk forrása az Októberi Forradalom. SZTYEPAN SCSIPACSOV: ÜNNEPLEM Ünneplem a messzi napoknak októberi, vad viharát, sötét matrózszalagoknak kis horgonyait, s aranyát, A mag erejét, a csírázót, s a föld minden távlatát, ünneplem a kremli zászlót, az égitest hajnalát. a szovjctkalalmat, a drágát, A fiatalságot, a mehet, a sóízű., balti szelet a virágokat és a tavaszt, s a kort, melynek hajnali lángját ünnepiem a dunai kéket, az az Október gyújtotta meg, csipkésivü hidak alatt, hogy bölcsen és rettenthetetlen 'áll őrhelyén a Párt — és öléves terveinkben a szépség szigorát. utunkat, a fényre érett történelem fordulatát s a szabad kínai népet, mely a Nagy Óceánra lát. Es ünneplem, hogy győzlek, no, harsona, zengjed már, és ünneplem ezt a földet, mely a kommunizmus felé száll. A Szmolnij-i nagy teremben Lenin, s Sztálin mutatott utat, hogy merre menjen.,. Ünneplem azt a régi napot, a szovjethatalmat, a drágát, a sőizű, balti szelet, is a kort, melynek hajnali lángját az az Október gyújtotta meg. VAS ISTVÁN fordítása■ Köszontjük november 7-ét A Békéscsabai Téglagyár dolgozói a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 3ő. évfordulója tiszteletére vállalták, hogy október 1-től november 7-ig terven felül 381 ezer nyerstéglát gyártanak. Ezért indultak harcba a nyersgyártók, hogy ígéretüknek mielőbb eleget tegyenek. Az üzem égeíői viszont arra tettek vállalást, hogy 419 ezer téglával égetnek többet terven felül. Lelkesedésükhöz újabb lendületet adott a Megyei Pártbizottság vándorzászlajának elnyerése. A brigádok szinte napról-napra teljesítették túl előirányzatukat, fogadalmukat. November 5-ig a nyersgyártók terven felül 1 millió 70 ezer téglát, az égetők viszont 453 ezer téglát adtak népgazdaságunknak. Az üzem dolgozói valamennyien túlteljesítették fogadalmukat. A téglagyár Il-es telep nyersgyártó brigádja októberi tervét 112.6 százalékra teljesítette. Ugyancsak a Il-es telep berakó brigádja 102 százalékos vállalása mellett 113 százalékot teljesített. Hasonló eredmények születtek az I-es telep 2-63 présház 253-as nyers- cserépgyártóinál. Az 5-ös cserépprésnél Dudiía Judit brigádja 102 százalékos vállalása mellett 123.4 százalékot teljesített. Uhrin Andrásáé brigádja a szalagprésnél 112 százalékot ért el. Az üzem többi brigádja is terve túlteljesítésével ünnepli november 7-ét, amikor örömmel veszik át jé munkájuk jutalmát, a büszke élüzem címet, melyért nagy küzdelmet folytattak. * A Békésmegyei Téglagyári Egyesülés dolgozói vállalták, hogy november 7-e tiszteletére októberi égetési tervüket 90 ezer téglával teljesítik túl. Fogadalmuknak eleget téve november 1-ig 167 ezer égetett téglát adtak népgazdaságunknak. Az Egyesülés telepei közül a legjobb eredményt at orosházi I-C3 téglagyár dolgozói érték el. A vállalásukat 148 százalékban teljesítettek. ir A Békéscsabai Iáivá n-«ia lom dolgozói november 7-e tiszteletére 1172 mázsa gabona őrlését vállalták terven felül, melyet november 2-án mar 2450 mázsára teljesítettek. Az eredmények eléréséhez hozzájárult, hogy nem volt üzemzavar miatt kiesésük a termelésből és az őrlőüzem kapacitását így teljesen kihasználták. Az őrlő üzemrészben íápták János I. jelvényes sztahanovista vállalta, hogy őrlési tervét 2 százalékkal túlteljesíti, címek eleget tett, amikor 105.3 százalékra növelte teljesítményét. Síöiegyám és PuszíaottSaka után újabb községek fejezték be a búzát vetését A nagyobb terméseredmény reményében fokozottabb lendülettel dolgozva Körösnagvhar- sány, Ecsegíalva és Mezőgyán községek termelőszövetkezetei és egyénileg dolgozó parasztjai is rie>- fejezlék a búza vetését november 3-úa. Keddig összesen 72 lermelőszövelkezetben végeztek az ősziek vetésével. Többek között a szeghalmi »Rákóczi« és a füzesgyarmati »Győzelem* termelőszövetkezetek tagjai minden erejüket lalbavetették azért, hogy a kenyérgabona vetésével a határidő után ne sok késéssel végezzenek. Szerdán Sarkadkeresztúr és Geszt községekben fejezték be a vetést Ugyanakkor jelentősen csökkent azoknak a term elősző vet kezeteknek a száma, ahol ez a munka még folyamatban van. December 5-re teljesítjük beadási hátralékunkat A mezőhegyest »Törekvő* termelőszövetkezet tagsága vállalta azt, hogy a betakarítási, szántás-ve!éri munkákat a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ünnepére teljes egészében befejezi. Terménybeadá- si kötelezettségüknek 100 százalékig eleget tettek. 800 kg hízottsertés és tojásbeadási hátraléka van a szövetkezetnek. Fogadalmat tettek arra, hogy ezt a hátralékot december 5-ra beadják, mert nem akarnak adósságot átvinni az 54-es esztendőre. A tagság örömmel vette tudomásul kormányunknak azt a rendelkezését: a baromfi-, tojásbeadási hátralékot hízoitsertéssel is ehet teljesíteni. Most azt számítgatják, ha to- jásbeadásukuak nem tudnak 100 százalékig eleget tenni, akkor hí- zottserlésbő! teljesítik. Igen nagy lelkesedéssel dolgoznak a szövetkezet tagjai. De nem is csoda, hiszen egészévi munkájuk gyümölcsét most szüretelik le a zárszámadáskor. Jó is a hangulat a szövetkezetben. Csak egy dolgozó lépett ki, helyette öt szorgalmas család kérte felvételét Mindez annak b tulajdonítható, hogy Gyüre elvtárs, a szövetkezet elnöke törődik a tagsággal és ő maga is szívügyének tekinti a nagyüzemi gazdálkodást. Igen sokat foglalkozik a szovjet agrotechnikai módszerekkel és azokat széles körben ismerteti a csoport tágjaival. Kovács Béla levelező, Mezőhegyes.