Viharsarok népe, 1953. október (9. évfolyam, 230-256. szám)

1953-10-18 / 245. szám

Világ proletárjai egyesüljetek! e ^- A Központi StaHs/tikai Hivató! jelentése az 1953. évi népgazdasági terv harmadik negyedévének teljesítéséről V _____) A Z MDP B 6 K É SHEGYEI PÁRTBI Z O TT S A G Á N A K LA P JA 1953 0KT0l5I.lt 18, VASÁRNAP Ára SO fillér IX. ÉVFOLYAM, 215. SZÁM Az agitáció és az ellenőrző munka megjavításával a szántás-vetés sikeréért Pártszervezeteink az őszi szántás-vetés során komoly ered­ményeket érlek el. Több járásban sikeresen haladt az ősziárpa, a rozs vetése. Komoly erőfeszítések történlek az őszi vetési mun­ka minőségének- megjavításában. Az eredmények mellett azonban számos községben elmarad­tak a vetés végrehajtásával. A vetési munkáknak elmaradása a legtöbb helyen abból következik, hogy pártbizottságaink, pártszer­vezeteink a tsz megszilárdítása melleit elhanyagolták az őszt száutásrvelési munkák érdekében végzendő politikai munkát. Párt­szervezeteinknek és-pártunk minden tagjának tudnia kell azt, hogy a termelőszövetkezet megszilárdítása !s csak akkor jelenti pár­tunk győzelmét, ha ugyanakkor az őszi szántás-vetési munkákat is határidőre, sikerrel elvégezzük. De falun másra is ügyelnünk kell. Pártszervezeteink elha­nyagolták az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok körében a politikai munkát. A politikai felvilágosító munka elhanyagolásá­ból adódóan úgy néz ki pártszervezeteink munkája, mintha el­dobnák azt a lehetőséget, hogy a mezőgazdaságban még meglévő jelentősszámú kis- és középparaszt gazdaságokban is fejlődjék a termelés, ott is jó minőségi munkával gyorsan végezzék el a szántást-velést. Tehát az őszi szántás-vetési, de általában a me­zőgazdasági munkák végrehajtásában a jelenlegi körülmények között a legdöntőbb a dolgozó parasztok meggyőzése, a politikai felvilágosító munka. Azt kell elérni, hogy minden dolgozó pa­raszt megismerje, elfogadja és magáévá tegye a párt és kor­mány intézkedéseit és javaslatait az őszi munkával kapcsolat­ban. Egyéni beszélgetések alkalmával és kisgyüléseken a dol­gozó parasztok előtt ismert példák segítségével magyarázzák meg hogy a párt és a kormány tanácsának elfogadása, a ve­tés gyors végrehajtása helyes és saját egyéni érdekükben is ezt kell lenniük. Elmúlt évünk számtalan jó példát ad, melyet fel lehet használni. Száz és száz dolgozó paraszt vau, aki az cí­mlét évben megfogadta a párt és a kormány tanácsát — idő­ben végezte el az őszi szántási-vetést, bővebb termése, nagyobb jövedelme lett. Ezeknek a kézzelfogható, élő példáknak a fel- használása hiányzik pártszervezeteink munkájából. Pedig csak élő valósággal, a dolgozó parasztok életéből merített példákkal lehet jó eredményt elérni és leküzdeni a kulákok félrevezető «szaktana- csalt». A dolgozó parasztokkal való foglalkozásnál nagyon fontos, hogy agitációnkban a dolgozó parasztok elé közeli célkitűzést te­gyünk. Azt például, hogy a miniszterlanáes határozatában meg- jelölt idő előtt, október 25-re végezzék el a búzavétést, vagy azt, hogy elmaradt ősziárpa vetésüket egy-két nap alatt végez­zék él, mert anpak már határideje is lejárt Ne általános szóla­mokkal menjünk a dolgozó parasztok közé. Töltsük meg a kis- gyüléseket, de általában a falusi agitációnkat olyan tartalom­mal, ami a dolgozó parasztokat érdekli, hogy érezze minden egyéni és csoportos beszélgetés után, valóban rajta akarnak se­gíteni még jobb életének kiformálásában. Éppen ezért a népne­velők, a kisgyűlésclőadók ,a legjobb tudásuk szerint készülje­nek fel a dolgozó parasztok körében végzett agilációs munkára. A pártonkívüliek szívesen követik a kommunistákat, ha azok élenjárnak. így van ez az őszi munkáknál is. Pártszervezeteink kí­sérjék figyelemmel a kommunisták magatartását a jövőévi bő termésért folyó harcban. Az ő példamutató munkájuk mozgósító erővel bir abban a dűlőben, ahol élnek és idejében elvégezték a betakarítást, szántást, vetést Pártszervezeteinknek a dolgozó parasztok mozgósítása mel­lett biztosílaniok kell, hogy a kulák né szabotáljon. Pártbizott­ságainknak a tanácsokat ellenőrző ilyenirányú munkája sok javí­tani valót kíván. A tsz és egyénileg dolgozó parasztok földjét töb- bé-kevésbbé megnézik a tanácsok — a pártszervezet is —, de a kulákok üres földjeiről igen kevés szó esik pártszervezeteink­nél. Komoly ellenőrzésre van szükség, hogy a kulákok is idejé­ben elvégezzék a vetést. Nézzük meg mindenütt, hogy a kulákok elvégzik-e rendben az őszi munkát Látni kell, hogy a kulák az­zal, hogy még nem vet, nemcsak a maga földjén szabotál, ha­nem a maga példáját felhasználva a dolgozó parasztokat igyek­szik a munka halogatására birni. A kulákok aknamunkáját úgy tudják pártszervezeteink sikeresen és gyorsan leküzdeni, ha ál­landóan ott élnek a tömegben, nap mint nap leleplezik a dol­gozó parasztok elölt az ellenség ténykedését s ezzel maguk mellé állítják a dolgozó parasztságot. Ez előbbre segíti az őszi szántás-vetés munkáját. Pártbizottságaink, pártszervezeteink, pártunk tagjai ne ismer­jenek fáradságot ebben a munkában. Az agitáció megjavításával, a jobb ellenőrzéssel a jövőévi termésünket alapozzák meg, kö­zelebb hozzák ötéves tervünk sikerét, a kormányprogramot meg­valósulását, a jólél. az életszínvonal növekedését Közeledik november 7 - Teljesítik a vállalásokat... Már messze maga mögött hagy­ta a forgalmi irodát és a mai nap munkájának gyors elvégzé­sén töprengett. Azon, hogy Sar­kadra egy cukorrépával 'megra­kott irányvonalot, Lőkösrc. Oros­házára menetrend szerinti teher- vonatot kell biztosítani. így mondta Bcreczki elvtárs. a bé­késcsabai állomás főnökhelyettese az eligazításnál ... — Jó reggelt, Lehet elvlárs, I — köszöntötték a Il-es brigád tagjai. —- Jó reggelt — fogadta Le­hel János elvtárs, jelvényes szta- hánovista, a Il-es brigád veze­tője. — Hát Jani bácsi, az éjjel is nehéz munkánk volt — számolt be neki áfakai Márton, s meg­kezdődött a szolgálatáladás. — A kilences vágány szabad. A tízesen áll a 685-ös, Szolnok felé induló vonat, a tizenkettesen a Sarkad irányú kocsik az éj­szaka gyűltek össze ... Nem messze tőlük, a pucoló­helyen a 411.029 számú dohogó tolatómozdonyon türelmesen vár­ták a munka megkezdését Bán- szki János mozdonyvezető és Bér­lők Lajos fűtő. Nem sokáig kel­lett várniok. * — Bánszi elvtárs, «bejárunk» a kilencre és tizenhat kocsit széj­jelrendezünk — mondta Lehel elvtárs. — Vigyázzunk a tola­tásnál, mert élőállatszállítmány is érkezett. — Majd a brigád tagjainak szólt: — menjünk az előkészítőbe. — Ahogy az elő­készítő felé haladtak, beosztotta, ki mit fog végezni ma. Gesztesi fstván lesz az aggató, Balázs Pál a váltóállító, Török Sándor pedig a «tartalékkal» kíséri a kocsi­sort. — Török elvtárs, vigyázz ám ma, mert a múlt éjszaka elen­gedted a szolnoki szerelvényben az egyik sarkadi kocsit. Akkor pedig hiába várják Sarkadon a szállítmányt. Figyeld meg jól az intézkedéseket, inkább kérdezd meg még egyszer — oktatja ba- rátilag, mivel még csak rövid ideje ismerkedik a tolatás mű­vészetével. Közben sorra meglazítják a kapcsokat a kocsik között, légte­lenítik a fékeket és ismerkednek a szállítmánnyal. Csupán Békéscsabára érkezik — Nagyon kevert ez a vonat, — tolja magasra homlokán Tóth Sándor a sapkáját és vafameny- nyien felállnak egy-egy fékre. — Mehetünk kifelé — adják a jelzést a mozdonyvezetőnek. Né­hány pillanat és úgy húznak ki­felé, mint egy gyorsvonat. A bri­gád tagjai sikeresen alkalmazzák a Gurjcv-féle szovjet tolatási módszert. Mindig annyi kocsit húznak ki egyszerre tolatásra, amennyivel a leggyorsabb a lö­kés megállás nélkül. Ez bizto­sítja a tolatómozdony legeredmé­nyesebb kihasználását. — Sietve járunk — jegyzi meg Lehel elvtárs —, mert felajánlá­sunkban a tehervonatok menet­rendszerinti indítását vállaltuk november- 7-e tiszteletére. Október első tíz napjában sikeresen teljesítették vállalásukat és megelőzték a többi brigádot. A vonatforgalmi tervüket 108, a ko­csimozgatási tervüket 114 száza­lékra teljesítették. Közben sorra gurulnak a kocsik a tízes, tizen­hatos és nyolcas vágányokra. A nyolcasra a Sarkad felé menő, cukorrépát szállító vagonok ke­rülnek. A tolatómozdony meg­állás nélkül küldi a különböző vágányokra a kocsikat. Geszti István a kiakasztó doronggal ügyesen kapcsolja szét a kocsi- kát. Újabb és újabb kocsisor vá­lik le a szerelvényről. S ez nem tart sokáig. Alig 5 perc múlva újabb kocsisort húz kifelé a moz­— Nézzétek, versenylovak ér­keztek a mezőgazdasági kiállítás­ra ... Gyümölcs az OFÉRT-nak... Textil, fűszer, vegyiáruk... Igv haladnak végig a szerelvény mel­lett s örömmel szemlélik a va­gonokat, melyekben az üzemi dol­gozók az áruk tömegét küldik megyénkbe. átlag 150 vagon áru naponta dony, hogy elölről kezdjék áru­osztályozást. Uj szerelvényt ké­szítenek. Közben állandóan cseng a tele­fon, utasítások jönnek, mennek. Az őszi forgalom sikeres teljesí­tésének hiztositását jelentik ezek az utasítások. — A tizenegyesre Szolnokról érkezik a 672-es — adja az in­tézkedést a forgalmi iroda. Míg a vonat megérkezik, leáll a tolatás, a brigád tagjai leülnek pihenni. — Jól begyakoroltuk már mun­kánkat — mondja Lehel elv- társ —, pedig a brigád nem ré­gen dolgozik együtt. A régiek sztahánovisták lettek és ma mát önállóan irányítják a tolatást. — A nyolcason a sarkadé vo­nat végét kellene rendezni fiúk. Ekkor elhúz előttük a szolnoki tebervonat és most már lehet új­ból tolatni. Zárféket tesznek a vonat végére és indulhat máris a sarkadi tehervonat, hogy idő­ben kapják meg a cukorgyárt dolgozók a feldolgozásra váró répát. így függ össze az ő mun­kájuk az üzemi dolgozókéval. S Inig a forgalmi szolgálattevő fel­emeli a vonatindító tárcsát, na­gyon sokat kell dolgozniok. ... A sarkadi tehervonat mesz- sze maga mögött hagyta már az állomást, amikor a brigád tag­jai új vonatok összeállításán mun­kálkodva az őszi forgalom sike­res teljesítése érdekében valóra váltják felajánlásukat. Hamarosan elérik a 200 sxáxalékos tervteljesítést Gépállomásunkon az őszi munkákat végezzük. Igaz, a nyári, tavaszi tervteljesítéssel igen gyengén állunk. Az őszi tervet október 10-ig 48 százalékra teljesítettük. Itt is van lemaradásunk,, mert már legalább 70 százaléknál kellene tartani. Tnaktorisláink azonban úgy dolgoznak, hogy őszi tervünket teljesíteni tudjuk és behozzuk a lemaradást. Krajcsovics József, oklevéllel ‘ kitüntetett ^Trakíorista jól kihasználja a gép. kapacitását és szervezetten dolgozik. Matuska József trakíorista a váltótársa- Mindketten éves tervüket augusztus 20-ra teljesítették. Krajcsovics- József párttag, Matuska József pártoukívüli Mindketten hamarosan elérik a 200 százalékos tervteljesítést. Per­sze, ha jobban dolgoznak, jóminőségű munkát végeznek, nő a keresetük is. Matuska József trakíorista például szeptember hónapban 2340 forintot és 290 munkaegységet keresett. Ez a két trakíorista gépállomásunk legjobb dolgozója. Slrbka Jánosné Tótkomlós, gépállomás pol. U. A téli hónapokban 400.000 forint bevételhez juttatja a sertéshízlalás a nagyszénási „Dózsa66 tsz tagságát Az elmúlt évben sok nehézségiből már most ötven fehér liús- volt a nagyszénás! »Dózsa« tsz- serlés hízik. Decemberben akar- ben is. Különösen a téli, tavaszi; ják ezeket a szabadpiacon érté- hónapokban tudtak kevés előle- ] kesíteni. Akkorra elé,-ik ezek a get fizetni a tagságnak a ledől go-1 hízók a 135—140 kilogramm át­zott munkaegységek után. Oka lagsúlyt darabonként. 20 forintot volt ennek á kedvezőtlen időjárás.! számolnak kilónként, legkevesebb a rossz lem,és, de a penzforrási j 130.000 forintot kapnak ezekért, lehetőségeket is keveshbé hasz- A'másik falka serlés szintén öt- nálta ki a termelőszövetkezet ve- j ven darab, áprilisra hízik meg. zetősége, tagsága. Saját kárukon Majd újabb ötvenet júniusban ér­tanultak ebből. A szövetkezet leg-1 tékesítenek. utóbbi közgyűlésén úgy határoz- Több mint 400.000 forintot, tak, hogy 560 sertésükből 150-et I munkaegységenként 7 forint elő- hízóba állítanak. (leget oszthat tagjainak a serlés­Az idei bőtermésű' kukoricájuk-» hizlalásból származó bevételből a nagyszénást »Dózsa« tsz. A le­dolgozott munkaegységek ulán há­rom kilő kukoricát kap most ai tagság. Orsolyák István tsz-tag- nak 450 munkaegysége van: 1350 kilogramm kukoricát kap erre, ezenkívül a háztáji gazdaságban neki is, de a többi tsz-tagnak is általában 15—16 mázsa kukoricá­ja termett. Bőven van tehát mi­ből tartani a háztáji állatokat, hizlalni saját szükségletre. Jól jön a »Dózsa« tsz tagságának, hogy a sertéshizlahís a máskor szűkös léli, tavaszi hónapokban pénzhez juttatja a tagságot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom