Viharsarok népe, 1953. május (9. évfolyam, 102-126. szám)
1953-05-31 / 126. szám
A gyermekek vedelnie — a Nyomorúságra, szenvedésre született — így fogadták nem is olyan régen a csöpp kis jövevényeket a szülők. Az anyák örömét megrontotta a keserűség, mert látták; szenvedéssel, megalázással teli élet vár rájuk, mert az apjuk munkás, vagy zsellér. A tüdővész szedte apró áldozatait a zsúfolt zsellérlakásokból, a nedves munkásbarakkokból. De még másfelől is leskelődött rájuk a halál. Emlékezzünk a Grősz-perret Amikor fény derült Hagyó Kovácsék embertelen intézkedéseire, arra, hogy vasrudakat verettek le a tóba, hogy ne tudjanak ott fürödni a zsellér gyerekek. Ott lelte halálát Szabó Mihály gyermeke is. Izzó gyűlölettel vádolt szava az apának, mikor erről beszélt... Mindez ma már a múlté, de nem mindenütt. Még vannak (pyan országok, ahol bőven van pénz háborúra, fegyverre és börtönökre, de nem akad egyetlen fillér sem az iskolák rendbe- hozására. A «Grammos»-hegység körzetében van Oinoi görög falu. Iskolája romos, piszkos, a felszerelés hiányzik. A tanítás elve ismerős: «e!é<r, ha a paraszt a nevét le tudja írni...» Jkg.dzág.M k; Msünk... A vastagtörzsű, nagylombú fák alatt a zöld fűben apró piros, kék, fehér, zöld szalagok, kis ruhák lengenek. Messziről olyan volt, mint egy nagy virágoskert. ahová az éltető tavasz ezerszínű virágot hintett. V idám kacagásuk és tisztán csengő énekük messzire hallatszik. Parányi ruhácskákban, parányi gyerekek játszottak, kacagtak, énekeltek szerdán egész nap a békési gx’ermekjátszótéren. Ha valaki arra ment, nem tudott úgy elmenni, hogy ne álljon meg egy percre és ne töltse el a szívét boldog mosoly, ahogy végignézett az óvodák apró lakóin. A tiszta ruhákba öltözött, pirosbarnára sült bőrű, csillogószemű gyermeksokaság minden ember, minden édesanya arcára mosolyt csalt. Egy pirosruhás kislány nagy szalaggal a hajában éppen egy fagvlaltot evett. A többieknél is volt, hiszen ezen a napon minden gyermek fagylaltot, kiflit kapott. Egy hároméves kisfiú egy merész kanyarulattal a kis pirosruhás kislánynak szaladt. Annak kezéből a fagylalt leesett. A kislány egy pillanatra mereven nézett a leesett fagylaltra, aztán pici szája meggörbült és a szemébe könnyek gyűltek. A kisfiú egy ideig mgghökkenve nézte a nagy tragédiát s szomorúan hajtotta le a fejét, de ahogy ránézett a kislány sírós arcára, gyorsan odanyujtotta a saját fagylaltját. — IN a egyél belőle. — Már nem volt semmi baj, újra kacagtak, együtt játszottak. Igaz, hogy kevesebb fagylalt jutott, de azt a kicsit közösen, megosztva ették meg. És így sokkal jobb ízű volt. Az egyik csapat körbefogódz- kodik, úgy táncolnak, énekelnek. Vannak, akik a hintára kapaszkodnak fel. Egyre hatan is felférnek. Senki sem fél, hogy leesik, hiszen gondos kezek nagy figyelemmel vigyáznak az apróságok minden lépésére. Nyugodt tan dolgozhatnak az édesanyák kinn a földeken, az üzemben, üzMi vár ezekre a gyerekekre? Tudatlanság, az embertelen kizsákmányolás. Az apjuk, anyjuk sorsa. Ez keseríti az iráni anyák szívét is. Iskola? Tanulás? Hogy is gondolhatna erre az iráni szegényparaszt, aki kezdetleges mezőgazdasági szerszámaival még az évi kenyérre valót sem tudja kikényszeríteni a földből. A gyermekek jövőjéért is harcolnak ezekben az országokban akkor, amikor felemelik szavukat a. kizsákmányolok ellen. letekben, vagy irodákban, gyermekeik biztos helyen, jó kezek között vannak. Nini, ez meg a Szilágyiék kislánya. ö is vidáman játszik a többiekkel. Az anyja, apja kinn a határban dolgozik, most nyugodtan kapálnak, hiszen nincs a dűlő végén a kis Zsuzsika a forro napon, mint ahogy régen volt, mikor még ők is kicsik voltak. Bizony, most ahogy végignéznek sokan a játszadozó gyermekeken, sok édesanyának jut eszébe, milyen is volt az ő gyermekkora. Kinn az utcákon, vagy a bezárt házakban hagyták, ha elmentek a piacra, vagy munkára, vagy ott voltak a dűlő víégén a porban, egész nap éhesen. Most sok szeretettel, gonddal készítik el az ebédet, uzsonnát a napközi szakácsnői a kicsinyek részére. Boldogan újságolja a kis Baricsa Ilonka is este, mikor hazamegy: — Ma rántott húst ettünk, meg levest, kifli is volt utána. Mind megettem, aztán még kértem is. Szabó Pistuka, Kecskeméti Sa- cika és a többiek boldogan újságolják odahaza este édesanyjuknak, hogy ma újabb verset, éneket, mesét tanultak az óvodában. Nem teher, nem keserűség ma már nálunk a gyermek. Mindenütt boldogan, sok örömmel várják az újszülöttet, hiszen örömet, boldogságot hoz magával. Lipcsei .Maria. nemzet vétlelnae! Milyen más az élet nálunk és azokban az országokban, ahol legfőbb érték a dolgozó ember, legdrágább kincs a gyermek. Példapékünk, a Szovjetunió ezen a téren is példát mutat számunkra. Évről-évre több napköziotthon, óvoda nyílik meg a szovjet gyermekek számára. A moszkvai «Dzerzsinszkij» Textilkombinátnál nemrég nyitották meg a nyolcadik óvodát, mely 150 gyermek számára épült, önfeledten játszanak itt a kis apróságok. Szerető gondoskodás veszi őket körül, míg az anya az üzeitíben a terv túlteljesítéséért harcol. A kicsikre a napköziben -ügyelnek s ahogy nőnek, úgy nyíllak meg előttük az iskolák kapui. Ma már nem attól függ a tanulás, mennyi pénze van a szülőnek. A munkások és parasztok gyermekei örökre birtokukba vették a tudomány várát. Az építő munka minden területének úi szakemberei nevelődnek az iskolákban. Mérnökök, orvosok, vegyészek, agronómusok lesznek gyermekeinkből. S a tanuláshoz megvan a kellő felszerelés is. A kínai diákok modelleken tanulmányozzák egy vasútállomás igazgatásának sokrétű feladatait. Nincs az a területe az életnek, ami zárva lenne gyermekeink előtt. A régi grófi kastélyok helyén szakiskolák nyíltak. így van ez Békéstarhoson is, ahol zenei gimnázium és szakiskola létesült a felszabadulás óta. Az ország minden részéből tanulnak itt munkások, dolgozó parasztok gyermekei. Munkájukat figyelemmel kísérik zeneszerzőink. Kitörő örömmel ünnepelték a milliós beruházással épült zenepavillon megnyitó ünnepélyén Kodály Zoltánt az iskola tanulói, — akikből a múltban csak zsellér, cseléd lehetett volna, ma & jövő reményei.
