Viharsarok népe, 1953. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1953-03-06 / 55. szám
1953 március 6., péntek 3 ViUauai&lc Hifit Jó vetés — gazdag aratás Győzött az új a régi felett a fiizesgyarmati Vörös Csillag tsz-ben — Ha igy haladunk az árpa vetésével, 'szombatra végzünk — mondta Szilágyi Károly brigád- vezető Kontra Jánosnak, a "Kos- sutli-brigád vezetőjének, kedden este, mikor az irodába összejöttek, hogy megbeszéljék a másnapi miunkákat. — Ma mi is befejeztük a tavaszi búza vetését, 6 az árpavetéshez kezdtünk — tette hozzá Kontra János. — Az árpával aztán végzünk is péntekre. így számol be egymásután a hat növénytermesztési brigádyezető a füzesgyarinati »Vörös Csillag«- ban. Eleinte nem ment minden a legsimábban. Elsőnek Kontra Janos, a Kossuth-brigád vezetője jelentette be, még a múlt hét elején a vezetőségnek, hogy ő el "akarja vetni a mákot. Tizenkét hold mákja van a szövetkezetnek s az mind az én brigádomban van. Szeretném elvetni idejében •— mondta egy este a vezetőségnek. Támadt is erre nagy vita. Már ilyen korán vetni, ki látott még ilyet ezen a szikes földön? — támadtak rá többen. Még az elnök, Barkóczi elvtárs is megvakarta a. tejét. Oszt' nem lesz még korán? — kérdezte. — Lágy még az a föld ... — Nem is mondom, hogy Iliin denütt lehet vetni, de a dombosain igen. Előbb ott vetjük, aztán ahogy szikkadt, a többi területen — határozottan és meggyőződéssel mondta ezeket. Nem is engedett a Lebeszélésnek. iiuszonluitódikári, csütörtökön a a mákvetés befejezésével nem áll tak le. A lent is elvetették. így kezdte meg a szövetkezetben, de- az egész községben elsőnek a vetést a Kos sutli- b rigád. Régi mondás az, hogy a paraszt- ember ha jó példát lát és tudja, hogy abból eredmény lesz, követi, így volt az a »Vörös Csillag« tsz-ben is. Vasárnap, mikor a bri- gádértekezleten szóba került a vetés, már nem igen volt ellenvélemény. Határozatot is hoztak; a héten elvetik az árpát. Hétfőn már igy kezdték meg a munkát. Orosz Károly brigádja kedden hozzákezdett a borsóvetóshez. Még hétfőn kiválasztották a dombosabb részeket, amit megfogasoltak, yagy boronáltak vetés előtt. Azokat a részeket, ahol még lágy volt, másnapra hagyták. Egész nap hat fogat dolgozott kint. Kedden estig a hat brigád összesen 25 hold tavaszi árpát, 18 hold borsót vetett el, 76 holdat simitóztak meg. A tavaszbúza, len, mák vetését 100 százalékban befejezték Kossuth-brigád tagjai kilenc fogattal megkezdték a mák vetését. El is végezték egy nap alatt. De s szerdán reggel László Imre brigádja már az árpát vetette négy vetőgéppel. Farkas Elek brigádja is négy vetőgéppel, vetett, kilenc fogat meg fogasolt, boronáit, eimi- tózott. A tsz tagjai nemcsak azzal akarják a magasabb terméseredményt biztosítani, hogy idejében vetnek, hanem az új módszerek alkalmazásával is. A szövetkezet 200 hold tavaszi árpát vet. Először úgy terveztek, hogy 70 hold lesz keresztsor os an vetve, de most úgy gondolkoztak, hogy az a. 350—100 mázsa árpa, amivel több lesz a termés, ha mindet kereszt- sorosán vetik — jó lesz a szövetkezetnek. Nem károsíthatják meg ezzel a szövetkezetét. Eddig amit vetettek, a Lenin brigád kivételével, mind keresztsorosan vetették, do a többit is úgy akarják. Még Karacs Sándor, a Lenin brigád vezetője idegenkedik az új módszerektől, de már nála is mindjobban felülkerekedik az új a régi elleni h arcban. Gondolkozik, meny« nyivel is jelentene többet, ha a Lenin-brigád keresztsorosan vetné az árpát? Hiszen itt eem rosz- szabbak a lovak, mint Szilágyi Ká- mly brigádjában. Ott pedig keresztsorosan vetik. Es meg szebb eredményt tudtak volna elérni a vetésben a tsz tagjai, ha a gépállomás több segítséget nyújt. Kint van ugyan a 10 erőgép, de ennek fele leginkább javítás alatt van. Az éjjeli műszakot a szántásnál csak néha lehet betartani, mert nem minden gépen van lámpa. Ez pedig nagyban hátráltatja a vetést. A gépállomásnak több segítséget kell adni a »Vörös Csillag« tsz- nek, hogy Ígéretüket valóravált- pák és a héten befejeznék az árpa vetését s utána megkezdhessék a többi növények vetését Nagyszénás népnevelői — harcoljatok jobban a vetés sikeréért! A Békési Kosáripari Vállalat üzenete a FíÍKkiterinelo Vállalat dolgozóihoz Felszabadulásunk ünnepe tiszteletére lelkes versenymozgalom indult üzemünkben, a Békési Kosáripari Vállalatnál. 1953 első negyedévre vállaltuk, hogy tervünket 7134 forinttal túlteljesítjük és most azon vagyunk, hogy még szebb eredményekkel ünnepelhessük hazánk felszabadulásának 8. évfordulóját Komoly lendületet ad a vállalások teljesítésében az, hogy párttagjaink, az üzem kommunistái példamutatóan élenjárnak a termelésben: Kovács Gábor párttitkár háromszoros sztahanovista kosárfonó’ átlagosan 160 százalékot teljesít, Kovács JózEef háromszoros szta- hánovista ugyancsak 160 százalékos átlagot ér el, Kovács János sztahanovista 140 százalékot teljesít de szép eredményeket ér el a többi dolgozó is. Üzemünk dolgozóinak 97 százaléka van versenyben, a párttagság 98 százaléka, a DI8Z- tagok 100 százaléka. A nők 98 .százaléka csatlakozott a versenyhez. Üzemi pártszervezetünk az 1952. IV. negyedévi eredmények alapján kiérdemelte az MDP Megyei Bizottsága vándorzászlóját a helyi- ipari vállalatok közül a «Legjobb pártszervezet» címmel. Ezt a kitüntetést továbbra is még akarjuk tartani. Ezért még szervezettebbé kell tennünk a munkánkat az anyagellátás területén. Üzemünkben a legnagyobb hiányosság a rendszertelen nyersanyagszállításnál van Számos esetben megtörténik, hogy nem kapunk időben olyan mennyiségű és minőségű anyagot, amely biztosítaná az üzem zavartalan termelését és a tarvek túlteljesítését. Ezért nem tudjuk a termelést olyan mértékben fokozni, mint ahogyan azt szeretnénk. A rendszertelen anyagszállításnak oka az is, hogy a Eűzkitermelő és Feldolgozó Vállalattal — ahonnan a nyersanyagot kapjuk — nincs meg • kellő együttműködés. A szállítási szerződés ugyan meg van kötve, de az gyakorlatban nincs végrehajtva. Az első negyedévben 180 mázsa fehér fűzvesszőt kellett volna kapnunk I. osztályú minőségben, ezzel szemben 48 mázsát szállítottak le. De ez is olyan, hogy csak a III. osztályú minőségnek felel meg. Vállalatunk ezt kifogásolta, mivel ez az anyag, ha Február 28-ig le kellett volna szállítaniok 1.200 mázsa zöldvesszőt, szakszerűen kezelik, I. osztályú minőségű lett volna. A húszéves gyakorlattal rendelkező minőségi átvevőnket is megtévesztették. A szépnek látszó vessző rejtett hibákkal van tele, beáztatás utón megrepedezik, megvörösödik és így csak III. osztályú exportárut lehet belőle gyártani. A szállítási szerződés mennyiségi és minőségi nem teljesítése nemcsak vállalatunkra van kihatással, hanem ez érinti az ARTEX Külkereskedelmi Vállalatot is. így van ez a másfajta vessző szállításánál is. ebből csak 300 mázsát szállítottak. Így a 700 mázsa teljesítményű csí- ráztatóba csak 300 mázsa vesszőt tudtunk egyelőre berakni. Nem tudjnk kihasználni berendezéseink, eszközeink teljesítőképességét, igy drágul a termelésünk. Azért, mert a Eűzkitermelő és Eeldolgmó Vállalat megbízottjai különböző okokra hivatkoznak. «Rossz az út — jak. — Befagyott a Körös és ul nem lehet szállítani.» De az idő megváltozott,' süt a nap, az utak felszikkad tak, a Körös is kiengedett. Most meg arra hivatkoznak, «elromlott a motoroshajó». Éppen ezért szeretnénk tudni, mi hát tulajdonképpen a szállítás sok akadálya? Az események tisztázása érdekében a Budapesti Városi Döntőbizottsághoz fordultunk. Innen ügyünket február 25-én áttették a Közületi Döntőbizottsághoz. így egy hónapja várunk arra, hogy a döntőbizottság tárgyalja, tisztázza az üzemünket hátráltató eseményeket. Üzemünk dolgozói és vezetői pártunk útmutatását követve, igyekeznek a tervet teljesíteni, sőt túk- teljesíteni. Azonban ötéves tervünk teljesítése nemosak tőlünk, a Békési Kosáripari V általat dolgozóitól követel fokozottabb munkát, hanem a .Eűzkitermelő és Feldolgozó Vállalat dolgozóitól is. Kérjük őket, gondolkozzanak ezen, segítsék jobban a mi munkánkat, mert csak közös munkával érhetjük el, hogy ezévi tervünket is mir nél szebb eredményekkel fejezzük be. Váczi János igazgató, Békési Kosáripari VáMalatVerőfényes tavasza napfény ragyog Nagyszénásra. Itt a vetés ideje. A dolgozók a határban szorgoskodnak: eimitóznak, vetnek, boronáinak. Garai János és Styecz György összefogva szántanak a mag alá. — Aldk ősszel elhanyagolták a mélyszántást — mondja Jónás György elvtárs, az I-es típusú »Kossuth« tszcs tagja. — azok most a vetés helyett szántással bajlódnak. Mi — mondja kicsit büszkén — siaritózzuk a mélyszántást, a gyapot és cirok, meg: a kukorica alá. Meg vetjük az árpát. — Alkalmazzuk az agrotechnikai módszereket is, — a kukoricát 70xi0 cm távolságra vetjük, négyhetesen — Ígérik. De vannak még maradiak is Szénáson. Birkás József nem a korai vetés mellett beszél, hanem azt magyarázza: »Korai még a vetés. Hideg a föld.« — S ez a nézet igen elterjedt a dolgozó parasztok között. Több egyénileg dolgozó paraszt annyira »hidegnek« tartja a talajt, hogy még a szántáshoz sem látott hozzá.(I) A pártszervezet az elmúlt hónapban a község területén mintegy 70 kis- gyűlest tartott, a békebizottságok pedig 35 kisgyűlést, ahol megvitatták a vetőmag'biztositás, a vetés előkészítésének kérdéseit. De us egyéni agitáció nem volt kielégítő bem, a muH hónapban, sem most, a tavaszi vetés kezdetén pedig csaknem szünetéit. Néhány népnevelő, körtük Rideg Pál elvtárs, végez egyéni agitációt, de a népnevelők többsége nem. Mórocz György, Szudár István, Bálint István elvtársiak még a népnevelőértekezlotre sem járnak el, pedig nagy szükség volna most Nagyszénáson Ga a felvilágosító szavakra. A népnevelőknek meg kell magyarázniok; helytelen és káros az, hogy felülnek az ellenséges nézetnek, hogy »hideg a talaj«. Hiszen a huzavona, patópáloskodás még mindig, a muH ősszel is, — hatalmas karokat okozott. Meg kell magyarázzák a népnevelők, ha a nagyszénás »Lenin«, »Dózsa«, »Kossuth«, »Petőfi« és »Béke« tszennek a község különböző részeiben levő földterülete »nem hideg«, hanem alkalmas arra, hogy vessek az árpát és a tavaszi búzát, mákot. borsót, akkor alkalmas . a vetésre az egyénileg dolgozlö parasztok földje is. Ismertetni kell a Dóssá tsz példáját 1952 tavaszán a tsz tagsága éppen úgy idegenkedett a kereszt- soros vetéstől, mint most a dolgozó parasztok a korai munkától. — Nem kell a keresztsoros ve tés — jelentette ki II. Haluskn Tános is. Csak dupla munka van veto .• . Do a kommunisták szilárdan kiélitek a kenesztsoros vetes mellett. — Azért beszéltek a keresztsoro* vetés ellen — magyarázta a többi kommunistával együtt id. Tatár Gábor pártbizalmi —, mert nem képezitek magatokat, nem vfr «vitek elő a szakkönyveket, minden alap nélkül hangoskodtok. Eles harc volt, de keresztsorosan vetettek 32 hold árpát. Csépiéikor ll mázsa került a zsákba holdjáról a keresztsorú vetésnek. Az egysorosán vetett területről holdanként csak nyolc mázsa. Most a tavasszal maga a tagság követelte: csak minél töhh keresstsoros vetést Farkas József meg már a tói folyamán több Ízben felhívta a tsz-vezetőség ügyeimét: meg ne feledkezzetek a simitózásról. Nem feledkeztek meg. Hegedűs József. PiLlár Pál bognárok és Csemus Já nos kovács simátokat készítettel. Úgy, ahogy azt Viljamsz szovjet tudós ajálnlja. Február végén, amikor. megpirkadt a föld, elsimító? ták és holdanként kiszórtak 100 kiló műtrágyát, öröm nézni- ámint a négyes fogatok vontatják a négy vetőgépet. Bő aratásra számíthatnak \ Ezt kellene ismertetni a népnevei őknok s akkor március 4-éö estig az egyénileg dolgozó parasztok nemcsak 24 holdon vetettől« volna el az árpát, hanem jóval nagyobb területen. Megértették volna, hogy a késedelmeskedésből nekik is hátrányuk származik, de egész dolgozó népünknek is. Úgy dolgozunk, hogy péntek délig befejezzük a vetést A csorvási »Vörös Október« tsz-ben a vetőgépeket, a mező- gazdasági szerszámokat gondosan előkészítettük, kijavítottuk. Most a vetési munkákat az elsők között akarjuk elvégezni. Házilag készítettünk simítót és az összes földterületet simítózzuk. A gondos felkészülés után a területet felosztottuk brigádokra, munkacsapatokra, így tervszerűbben tudunk dolgozni és ezáltal még szilárdabbá tudjuk tenni a munkafegyelmet. Az őszi búzavetést még az elmúlt évben 100 százalékig, az őszi szántást pedig most fejeztük be. A csoport tagjai megfelelően használták ki a kedvező időjárás műiden óráját, percét. Az elmúlt héten hozzákezd- tünk a simítózáshoz és sikerült elvetni a borsót is. Kedden kezdtük meg a tavaszi árpa keresztsoros vetését 10 lófogattal, továbbá a saláta vetését is. Az Ar- pavetést az egyik brigád, a salátavetést pedig a másik végzi. A tsz tagjai fokozott igyekezettel dolgoznak, hogy péntek délig az utolsó szem árpa is a földbe kerüljön. Varga György tsz elnök. Csorvás. Szovjet és magyar szakértők útmutatásai alapján tíz gép- és traktorállomást létesítenek az idén a Kínai Népköztársaságban Peking. (Uj Kína) A Kínai Népköztársaság különböző részein tíz gép- és traktorállomást létesítenek az idén. A gépállomások szervezőit szovjet és magyar szakértők egyhónapos kiképzésben részesítették. A gépállomások nagy segítséget nyújtanak majd a parasztoknak a közös gazdálkodásra való áttéréshez.